Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)
1979-02-11 / 41. szám
Ij DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM - MŰVÉSZET 1979. FEBRUAR Magyar film, 1978 Január elsejétől az év végéig huszonegy új magyar filmet mutattak be a premiermozik, további kettőt pedig a televíziótól vettek át. E kettőt — Keménykalap és krumpliorr, Hatholdas rózsakert — mérlegelésünknél figyelmen kívül hagyhatjuk. Számításba azt a huszonegy filmet vettük, amelyet a közönség az év során megismert, függetlenül gyártási évétől. A huszonegy film közül közvetlenül napjainkban tizenöt játszódott, kettő a fel- szabadulás után, az ötvenes évek elején, illetve 1956 őszén. A második világháború alatt egy, a háború előtt egy, a történelmi múltban egy, a századforduló dzsentrivilágában egy. A történési idő szempontjából tehát úgy tűnik, filmművészetünk szorosan kötődik a mához. Műfaji megoszlásban társadalmi dráma tizenegy, közte három do- kumentarista eszközökkel megjelenített történet is, krimi egy, tragikomédia kettő, vígjáték kettő, szatíra kettő, kémtörténet egy, történelmi kalanddráma egy, szorosabban vett dokumentumfilm kettő. Munkáskörnyezetben játszódik hat, közte egy inkább a kispolgárság felé tendáló munkások között, paraszti környezetben három, értelmiségiben három, cigánykörnyezetben egy, egyéb társadalmi közegben egy, falusi társadalomban egy, dzsentrivilágban egy, kémek között egy, múlt századi történelmi események között egy, az ötvenes évek elejének társadalmában egy, a mai krimi környezete szinte közömbös, a Csatatér című dokumentumfilm pedig alighanem társadalmi rétegektől független. A száraz számadatok után érdemes azt megvizsgálni, a magyar film 1978-as esztendejének mik voltak a legfőbb jellemzői. Feltétlenül e vizsgálódás élére kívánkozik a dokumentarizmus felé való törekvés a játékfilmalkotáson belül. A Híradó- és Dokumentumfilm Stúdióban viszont szép számmal születtek és születnek olyan dokumentumfilmek, amelyek a játékfilmek izgalmasságával hatnak, például A halottlátó, a Kilencedik emelet stb., de egyikük, a Két elhatározás meg éppen már a játékfilmek között szerepel ebben az értékelésben is, mert azokkal együtt szerepelt a mozik műsorán. A huszonegy film között öt dokumentum-, illetve doku- mentarista eszközökkel készült filmet találunk. Szorosabban vett dokumentumfilm a Rózsa János rendezte Csatatér, a mohácsi emlékpark körüli vita folytatására sarkalló, igen figyelmet érdemlően érvelő munka, valamint a külföldön igen sok sikert és díjbeli elismerést is megért Két elhatározás, Gyöngyőssy Imre és Kabay Barna alkotása egy idős rimóci parasztasszonyról. Az év egyik legnagyobb meglepetése és legkiemelkedőbb filmjeinek egyike a Dárday István alkotta Filmregény, amely egy munkáscsalád három lányának történetében ad igen széles körű képet sokféle társadalmi gondunkról. E film Dárday sajátos alkotó módszerével, a rögzített valóság alapján civil szereplőkkel való újrajátszatás eszközeivel készült, s négy és fél órás vetítési ideje ellenére megérdemelt sikert aratott. A hasonló jellegű Fagyöngyök, az elsőfilmes Ember Judit munkája, ugyancsak munkáscsalád életepizódjának tükrében mondott el figyelemre- méltóan érdekes dolgokat mindennapjainkról, de nemcsak mondandóban és megoldásaiban, hanem technikai megvalósulásában is messze elmarad a Filmregénytől. Az év egyik legnagyobb figyelmet keltett és ankétok hosz- szú-hosszú során vitatott filmje volt a Cséplő Gyuri. A cigánykörnyezetben játszódó film, ifj. Schiller Pál kitűnő munkája nem cigány témájú film, hanem egy feltörekvő cigányfiú útjának tükrében azt kívánja megmutatni, hogy a felemelkedés, a jobb társadalmi körülmények közé jutás egyetlen útja a munka, a kölcsönös bizalom és megbecsülés. A másik vonulatba a történelmünket vallató alkotások tartoznak. Négy művet sorolhatunk ide. Fábri Zoltán Magyarok című filmje egy kisebb mezőgazdasági munkóscso- port 1943—44-es németországi bérmunkás életén keresztül vizsgálja a magyarok helyzetét az akkori környezetben, s a film minden kiemelkedő erénye ellenére sem tudja elfedni az alapmű — Balázs József regénye — vitatható koncepcióját, miszerint mi, magyarok, ártatlan, tájékozatlan, mindenkinek és mindig kiszolgáltatott, pusztulásra ítélt magánosok vagyunk. Sára Sándor történelmi ka- landdrómója, a Nyolcvan huszár, amely a lengyelországi garnizonból a szabadság- harc hírére hazaszökő huszárcsapat látványos történetében ugyancsak erősen érinti az előbb vázolt és erősen vitatható gondolatkört. Még akkor is vitázni kellene ezzel a felfogással, ha Sára történelmi képeskönyvnek szánta volna művét, nem pedig az utókorhoz, hozzánk is szóló alkotásnak. Közelebbi történelmi eseményt elemez Gaál István Legatója: a már csak szoborként, egyéb emlékként élő mártírok és hősök emberi vonatkozásait, életük kevéssé ismert mozzbnatait, a hős utódaiban az önálló egyéniség és az elődök emlékeiből élés ütközését. Végül Kovács András filmje, A ménesgazda legújabbkori történelmünk talán legneuralgikusabb korszakának, az ötvenes évek elejének félelemteli, éberség ürügyén gyanúsító korszakát elemzi egy volt méneskari tiszteket foglalkoztató méntelep, annak munkásból lett vezetője, a kor sok jellemző motívuma ütköztetésében, de talán kevesebb differenciáltsággal, mint a film alapjául szolgáló Gáli István-regény. Változatlanul gyengéje a magyar filmművészetnek a vígjáték. Még a legsikeresebbnek Ítélhető Kihajolni veszélyes sem minősíthető közepesnél jobb filmnek. A két- fenekű dob kemény, de szórakoztató szatírát ígért első képsoraiban, s halvány falusi életképpé szelídült. Abszurd alapra építkezett az Egyszeregy, realista megoldásai ennek ellentmondtak, felemás mű született. Egyértelműen sikertelennek minősíthető — még akkor is, ha több szocialista ország megvásárolta! — a Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Móricz Zsigmond aligha vállalná ezt a feldolgozást. Szólni kellene még, mint „sajátosságról", az izgalommentes, kalandnélküli kémfilmről (Dóra jelenti), az olyan krimiről, amelyben nem derült ki, mi is a bonyodalom (A néma dosszié). A további — eddig nem említett — hat fi|m között olyan jónak mondhatókat találunk, mint Rényi Tamás kellemesen tartalmas K. O.-ja, Mészáros Márta két filmje közül az elgondolkoztató ök ketten; a további négy — A közös bűn, Amerikai cigaretta, Dübörgő csend, Olyan mint otthon — tisztességgel megcsinált, többkevesebb hibával terhes, nem hosszan maradandó értékű munka. Milyen volt az év? Figyelmet érdemlő új törekvések — például a dokumentarizmus — mellett jelen voltak régi bajok, mint például a vígjátékhiány. A színvonal hullámzó, a különbségek nagyok. Az év összképéből nem lehet arra következtetni, hogy 1978- ban jelentős lépést tettünk volna a magyar játékfilmművészetben. Benedek Miklós A festő „archilektúrája” és az építész eltágyalásai Szabó Zoltán képei az IH-ban és Kiss Tibor festményei a Nevelök Házában Nem lehet véletlen, hogy ma- .napság olyan sokszor idézzük fel a magyar forradalmi avant- garde művészetének tárgyait és teóriáit. Ésszerűségre keresünk korai bizonyitékot? Kassákban, Bortnyikban, Uitzban megtalálhatjuk. Akaratot és indulatot keresünk? Erre is példát adtak. Tórsadalomszolgálatot, tisztaságot és rendet? A hamis pátosz elleni tiltakozást? Mindezekre a kérdésekre egyenes és korszerű választ adtak. Nem lehet véletlen, ha e válaszokat minden idők újdonságot és korszerűséget kereső művésze megfontolja. Ezért nem lehet véletlen, ha a mostani „modern” háza táján az egykori avantgarde nyelvének fordulataiba ütközünk. Mert vegytiszta formájában nem létezik már ez a nyelv. Frázisaiba a magyar és nemzetközi képzőművészet múltjának fél évszázadnyi eredménye szívódott fel, távol van tőlünk és mégsem annyira, hogy körvonalait ne ismernénk még fel. Szabó Zoltán tehetségét, akaratát és indulatait szinte eszelős koncentrációval létrehozott húsz-egynéhány munkája teszi hihetővé. A kikötők és partok, melyeket indulásakor elengedett, még derengenek. Munkáinak némelyikében még közeli pályatársak kéznyomai sejlenek. De számvetésében már több a maga kialakította, fantáziálta elem, nagyméretű festményei egyéniségről beszélnek. És szinte mindegy is, hogy milyen nyelven. Egy ígéretes művészpálya első lépéséhez csak felületes nyomatékot ad a felvállalt, és bizonyos részleteiben átalakított örökség. Ez az első lépés még nem jelent semmilyen irányban elkötelezettséget. Az Ifjúsági Házban rendezett kiállítás csak annak a ténynek a megállapítását teszi lehetővé, hogy Szabó Zoltán figyelemreméltó művész. Művei tiszta, szép, egynemű feB. Szabó Zoltán művei lületeket megbontó harmonikus és diszharmonikus csóvákból szerveződnek. A személyesen és speciálisan kezelt színfelületek tér-érzeteket keltenek a szemben, ezt a többnyire vonzó dekoratív alapsémát fokozza optikai erejével egy ravaszul önmagába visszacsatolt mértanias vonal-szerkezet. A kiállításon bemutatott ciklus minden darabja az emberi szem és ész (az ész szeme) felbontó és felfogókészségének „rozsdamentesítését” is szolgálja. Mindezt úgy teszi, hogy a festői rész- problémák (tónusegyeztetés-üt- köztetés, kontrasztok, folt-vonal aránya, diszharmonikus egyensúly stb.) más-más jellegű megismétlésekor sem válik unalmassá. Első kiállítása feltétlen bizalomra teszi érdemessé Szabó Zoltánt. Az emberi képességekről szóló dogmák furcsamód cserélik manapság kontúrjaikat. Szándéknak, cselekvésnek és eredményének összhangját láttuk már megfogalmazódni „egy — de nagy, sok — de kicsi” műben. Művészetelméleti írók és tanárok javasoltak elmélyülést valamely parányi részletkérdésben, ugyanők gyakran helyénvalónak tartják — és elvárják —, hogy művész merüljön el a valóság érzéki visszaadásának valamennyi lehetőségében, hogy legyen naiv, hogy legyen tudatos, analitikus és teljességgel mérhető ... Nagy szerencse, hogy az ember valóságos alkatában sohasem válnak jegeces zárványokká eszmék, elvek, direktívák és jótanácsok. A művészember tevékenységében legtöbbször nem az egyoldalú, inkább a sokértelmű igazságokat és hamisságokat gereblyézi egybe. És ha az igazságok valamelyik fertályának tudással aládúcolt, mesterségként gyakorolható hányadában már eredményesen gyakorlatozott, alighanem ok- kal-joggal olthatja szomját „idegen tájakon" rendszeressé vált „kirepülésekkel”. A sűrűn potyogtatott idézőjelek mutatják, hogy Kiss Tibor építész festőművészi profilja még e sorok írójának sem mindig magá- tólértetődő. Sajnálatds konvenciók fékezik a két- és három- arcú művészi alkatok felismerését a „suszter maradjon meg kaptafája mellett"-típusú alap- dogmák ellenállóképességének következtében. Pedig Kiss Tibort régóta foglalkoztatják lakóépületek, kórházak mellett, a „kemény" művészi gondok mellett „lágynak" tűnő alakítási kérdések. A festészet adta meg számára a kiegészülés esélyét. A képein felidézett hangulatok, a formákhoz kötött színek, az ember formálta táj alakváltozatai, folyton visszatérő archi- tektonikus rendje azonban leleplezik az építészt is. Olyan képeket láthatunk ezen a kiállításon, melyekben az építészet gyakorlatában még nem megvalósított emberiesség, benső- ség eszméi ragyognak. A színek, a változatos rendszerekben felrakott szerkezetek, a belülről sugárzó felület, ég-föld- város egymásbamosott, sohasem diszharmonikus szövedéke, a derű azonban csak a festőé. Az építész valóban szorongató Hiányérzeteinek ellensúlyaként is értelmezhetők. És önmagukban is szépek persze — úgy is, mint az igazság elviselhetőbb „homlokzata”. Aknai Tamás /Mi'fces Lajos portréjához Mikes Lajos neve nem ismeretlen a modern magyar irodalom olvasói előtt. Mikes, aki a 20-as évek irodalmi életének kiemelkedő szervezője és bá- torítója volt, egy sor tehetséges író felfedezője, mint felejthetetlen szerkesztő, irodalmi életünk legendás figurájává vált. Neve egy korszak írónemzedékével forrt össze. Az Est-lapok irodalmi rovatvezetőjeként 1923-tól 1930-ban bekövetkezett haláláig fontos szerepet vállalt az irodalmi élet szervezésében. Mikes a rovat indításakor a magyar újságírás hagyományát, a tárcairpdalmat keltette életre a legkitűnőbb írók ‘közreműködésével. Színvonalas novellákat, verset, folytatásos regényt közölt. Új tehetségek felfedezésével és támogatásával szerzett tekintélyt lapjának és szerkesztői munkájának. A tehetséges, fiatal írókat — írásaik közlése mellett — ügyes-bajos dolgaikban is segítette. Jelentős anyagi támogatást biztosított számukra. Könyvtára vasárnaponként a fiatal írók rendelkezésére állt, akik gyakran keresték fel otthonában. A polihisztor szerkesztőtől szellemi útravalót is kaptak. Az Est-lapok Rákóczi úti szerkesztősége valóságos találkozóhely volt, ahol a még teljesen ismeretlen írójelöltek melett a kor nagy írói is összefutottak. Mikes nem mulasztotta el ilyenkor, hogy ne mutassa be új felfedezettjeit. A kezdő Írók hamar otthonra találtak szárnyai alatt. Mikes kedvencei, tehetséges felfedezettjei az utókortól a „Mikes- fiúk" elnevezést kapták. Köztük volt; Erdélyi József, Pap Károly, Szabó Lőrinc, Illés Endre, Dernői Kocsis László, Gel- léri Andor Endre. Az Est-lapok, e tekintélyes, virágzó lapkonszern irodalmi rovatvezetőjeként Mikes viszonylag nagy hatalmat élvezhetett az irodalmi élet kialakításában. * Pesti Napló, Az Est és a Magyarország gazdag irodalmi anyagot közölt, nagy példányszámban jelent meg, és viszonylag magas honoráriumot fizetett. Mikes — helyzeténél és rátermettségénél fogva — olyan irodalmi rovatot alakított ki, amely ebben a korban a Nyugat jelentőségével vetekedhetett. Szerkesztői tevékenysége Osvátéhoz mérhető. Mikes Lajos sokoldalú, gazdag egyéniség volt. Nehéz körülményei ellenére szerezte meg széles körű tudását. Kitartó munkájával, tehetségével és gazdag szerkesztői tapasztalataival a 20-as évek irodalmi életének egyik kiemelkedő szervezőjévé vált. Pályáján végigtekintve: a költő, a műfordító, az újságíró-szerkesztő, a kritikus szakadatlan munkával szolgálja az irodalom ügyét. 1930 augusztusában szívroham következtében halt meg egy bécsi szállodában. Holttestét hazahozatták. A Kerepesi temetőben augusztus 23-án mély részvéttel kísérték utolsó útjára. Ravatalánál a beszédet mondó Móricz Zsigmond és Erdélyi József személyében két nemzedék búcsúzott tőle. Emlékező írásaikban pályatársai és tanítványai örökre megőrizték a feledhetetlen szerkesztő alakját. ( A Petőfi Irodalmi Múzeum nemrégiben megvásárolta özv. dr. Mikes Lajosnétól a Mikes- hagyaték fényképanyagát. Mikes alakja, jelentősége mostanság mintha elhomályosulna irodalmi közgondolkodásunkban, irodalomtörténeti tudatunkban. Alakját felidézendő mutatjuk be portréját a Petőfi Irodalmi Múzeum Mikes-vonatkozású képanyagából. P. Macht Ilona Kiss Tibor: Házak
