Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)

1979-02-09 / 39. szám

1979. február 9., péntek ■Dunántúli napló 5 LAPZÁRTA Giulio Andreotti kijelölt olasz miniszterelnök csütörtökön foly­tatta kormányalakítási konzul­tációit a pártok vezetőivel. Ezúttal a szociáldemokraták­kal, a köztársasági pártiakkal, a független baloldaliakkal, a liberálisokkal és a két szélső- jobboldali párt vezetőivel ta­nácskozott. * Kambodzsa keleti országré­szében megkezdődött a la­kosság tömeges visszatelepíté­se eredeti lakóhelyére. Erről tájékoztatták az MTI tudósí­tóját az úgynevezett Papa­gájcsőr térségében fekvő Svay Rieng tartomány vezetői. El­mondották, hogy megkezdő­dött a Kambodzsai Népi For­radalmi Tanács nyolcpontos társadalmi-gazdasági prog­ramja egyik legfontosabb pontjának valóraváltása: a bukott Pol Pót rezsim által el­űzött embertömegek fokozatos visszatelepítése. * Portugália és a Kínai Nép- köztársaság diplomáciai kap­csolatot létesített egymással. A két kormány erről szóló kö­zös nyilatkozatát csütörtökön hozták nyilvánosságra a portu­gál fővárosban. A nyilatkozat szerint a két ország három hónapon belül nagykövetet cserél. * A török szenátus úgy dön­tött, hogy lépéseket tesz Zul- fikar Ali Bhutto volt pakisztá­ni miniszterelnök halálos íté­letének megváltoztatása érde­kében — közölte az ankarai rádió. Az ezzel kapcsolatos határozattervezetet a szená­tusban mind a kormányzó Köztársasági Néppárt, mind az ellenzéki Igazságpárt, mind pedig az örökös szenátorok csoportja támogatta. * Nagyszabású magyar ipar­művészed kiállítás nyílt csü­törtökön Berlinben, a Magyar Kultúra Házában. A tárlaton, amely egy hónapig tart nyit­va, Oroppa Judit, Engelsz Jó­zsef és Kótai József alkotásai, textilmunkák, térelválasztók, függönyök, ötvösmunkák, ék­szerek, kisplasztikák szerepel­nek. A három művész tavaly díjat nyert a szocialista or­szágok erfurti III. guadrienna- leján: a Berlinben kiállított munkák között díjnyertes al­kotások is vannak. * A Szaad Haddad vezette dél-libanoni jobboldali milíci­ák megtámadtak egy határ menti települést. A mintegy hatvan főnyi egység harcko­csikkal tört be a faluba, át­kutatta és 'kifosztotta a lakó­házakat. Az agresszorok ki­hallgatták a település lakosait és közülük többeket megkí­noztak. Az ENSZ-csapatok a támadás előtt visszahúzódtak a helyszínről, mivel Haddad előre fenyegetőzött, hogy egy­ségei tüzet nyitnak a norvég UNIFIL-'katonákra. ♦ RÓMA: Négyezer gyermek hal meg évente a dél-olaszor­szági Campania terület sze­génynegyedeiben — jelentette az Olasz Kommunista Párt köz­ponti lapja, a L’ Unita. A gyer- nfekek többsége olyan beteg­ségben hal meg, amely egy­két hetes orvosi kezeléssel gyógyítható lenne. ♦ PÁRIZS: Valéry Giscard d'Estaing francia államfő csü­törtökön háromnapos hivatalos látogatásra a nyugat-afrikai Kamerunba utazott, amely a „frontövezet" tagja. A francia elnök Ahmadou Ahidjou ka­meruni köztársasági elnökkel elsősorban a Kamerunnal szomszédos Csádbon kialakult feszült helyzetről fog tárgyalni. ♦ DAMASZKUSZ: Négyna­pos hivatalos látogatásra csü­törtökön Damaszkuszba érke­zett Joszip Broz Tito jugoszláv államfő. A vendéget a szíriai főváros repülőterén Hafez Asz- szad államfő fogadta. + MOSZKVA: Szánd zsiva Reddi indiai államfő és Morar- dzsi Deszai miniszterelnök a Leonyid Brezsnyevhez és Alek- szej Kosziginhez címzett vá­lasztáviratban köszönte meg a szovjet vezetőknek az Indiai Köztársaság kikiáltásának 29. évfordulója alkalmából kinyil­vánított jókívánságait. ♦ RIO DE JANEIRO: 382 ember vesztette életét és mint­egy 250 ezren váltak hajlékta­lanná Brazíliában az elmúlt hónap során a hatalmas eső­zések és az azokat követő ár­vizek következtében. A ka­tasztrófa sújtotta területeken járványveszély fenyeget, ezért több mint 300 ezer embert kel­lett beoltani tífusz ellen. ♦ PÁRIZS: Raymond Barre francia miniszterelnök csütörtö­kön hatnapos hivatalos látoga­tásra Kanadába utazott. Barre először Trudeau kanadai mi­niszterelnökkel tárgyal a két ország gazdasági kapcsolatai­ról, majd pedig a „sem beavat­kozás, sem közömbösség" jel­szó jegyében Rene Levesque québeci kormányfővel folytat megbeszéléseket arról, hogyan nyújthatna Franciaország na­gyobb kulturális támogatást a tartomány francia anyanyelvű lakosságának. + VARSÓ: Varsóban csü­törtökön délben megnyílt a lengyel parlament ülése, ame­lyen részt vett Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Hen­ryk Jablonski, az Államtanács és Piotr Jaroszewicz, a Minisz­tertanács elnöke is. A tanács­kozás központi témája a kor­mány beszámolója az áruk, szoláltatások és épületek mi­nősége javításának érdekében végzendő munka. A napirend kiegészítő pontjaként az ülé­sen kiegészítik az Államtanács tagjainak sorát és változtatáso­kat hajtanak végre a Minisz­tertanács összetételében. ♦ WASHINGTON: Az Egye­sült Államok — új Kina-politi- kájának lényében — újabb fi­gyelmeztetést intézett Tajvan­hoz. Warren Christopher ame­rikai külügyminiszter-helyettes szerdán felszólította Tajvant, hogy törődjön bele új státusá­ba és az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyában fogadja el a nem kormányszintű kapcsola­tokat. „Ellenkező esetben — mondotta — még ezeknek meg­szakítása is lehetséges". + KABUL: Hafizullah Amin, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság miniszterelnök-he­lyettese, külügyminiszter a Taszkare című pakisztáni folyó­iratnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az Afganisz­táni Népi Demokratikus Párt a dolgozó nép érdekeit képvi­seli, s ezt a politikát az ország összes hazafias erői támogat­ják. Több mint kétszáz tűzoltó immár 13 órája küzd a bécsi Gerngross nagyáruházban szerdán este támadt tűz megfékezésével. Csü­törtökön délelőtt újra kritikussá vált a helyzet azáltal, hogy a lassanként megfékezett tűz az épület padlásterében újabb tá­pot kapott, mire a hatóságok újra elrendelték a katasztrófa­készültséget. A robbanásveszély megelőzésére a fővárosi gázmű­vek elzárta a közelben futó vezetékeket. A belváros egyik leg­forgalmasabb közútja, a Mariehffer Strasse egyelőre továbbra is elzárva marad mindennemű forgalom elöl. „Kalaplevétel" Kínában Uj osztcaly- besoroläs Mint ismeretes, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága úgy döntött, hogy mentesíti a megkülönbözte­tő „kalapoktól” az egykori földbirtokosokat, gazdagpa­rasztokat, ellenforradalmáro­kat és egyéb úgynevezett rossz elemeket. Megfigyelők becslése szerint az általá­nos „kalaplevétel” sok millió embert érint az országban. Az új származási, illetve osz­tálybesorolásra vonatkozó döntésről nyilatkozott a saj­tónak Csao Csang-pi kínai közbiztonsági miniszter. A miniszter véleménye szerint a pártvezetés dön­tése indokolt, mert a volt földbirtokosok, gazdagpa­rasztok, ellenforradalmárok és egyéb rossz elemek nagy többsége ideológiai és po­litikai reformon ment ke­resztül az elmúlt évtizedek­ben és törvénytisztelő ál­lampolgárrá vált. Felszaba­dításuk és besorolásuk az egyenjogú állampolgárok közé szervesen illeszkedik a kínai pártvezetés ama ter­vébe, hogy a társadalom minden osztályát és rétegét mozgósítani kell a „négy modernizálás” megvalósítá­sára. A döntés végrehajtása azt jelenti, hogy az emlí­tett kategóriákat a jövőben nem eredeti származásuk, hanem jelenlegi foglalkozá­suk szerint bírálják el. Aki tehát a felszabadulást köve­tően földbirtokos vagy gaz­dagparaszt volt, a pártve­zetés által elrendelt „ka­laplevétel" után kommuna taggá, munkássá vagy ér­telmiségivé minősül át. Saz új származási és osztó lybe- sorolás érvénye kiterjed a szóbanforgó kategóriák gyermekeire is. Kivételt képeznek az álta­lános „felszabadítás” alól azok — a miniszter szerint elenyészően kis hányadról van szó —, akik további át- nevelésre szorulnak és ál­landó biztonsági ellenőrzés és megfigyelés alatt állnak. A jövőben azonban ezek ellen sem szabad megkü­lönböztetést alkalmazni, in­gyen vagy csökkentett fize­téssel dolgoztatni őket. Ugyanakkor azokat, akiket az elmúlt évtizedekben alap­talanul soroltak be az emlí­tett kategóriákba rehabili­tálni kell. Az újonnan be­sorolt elemek nem képez­hetik többé a proletárdik­tatúra elnyomó tevékenysé­gének célpontját és bármi­lyen velük kapcsolatos probléma a jövőben népen belüli, azaz nem antigonisz- tikus ellentmondásként ke­zelendő. A miniszter a törvényesség és a demokratizmus meg­sértésének minősítette nyi­latkozatában, hogy a nép- köztársaság kikiáltása után a volt földbirtokosok, gaz­dagparasztok, ellenforradal­márok és egyéb rossz ele­mek ellen alkalmazott hát­rányos megkülönböztetést ki­terjesztették azok gyerme­keire is. Ezt a helytelen gyakorlatot korrigálni kell és a jövőben semmiféle megkülönböztetést sem sza­bad alkalmazni az egykori kizsákmányolok és ellenfor­radalmárok gyermekei és unokái ellen az oktatásban, a munkavállalásban, illetve abban az esetben, ha be akarnak lépni a hadsereg­be. az ifjúsági szövetségbe vaay a pártba. A közbiztonságügyi mi­niszter végül állást foglalt az egész kínai társadalmat átfogó és ellenőrző úgy­nevezett helyi biztonsági rendszer fenntartása, sőt erősítése mellett, mert — mint mondotta — számolni kell azzal, hogy új ellen- forradalmi és bűnöző ele­mek kerülnek felszínre, hogy megkíséreljék a „négy mo­dernizálás” akadályozását és szabotálását. Havasi Ferenc Kőbányán Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára csütörtökön Budapest X. kerü­letébe látogatott. A kerületi pártbizottságon Zarnóczi Jó­zsef első titkár és Barta György. né tanácselnök fogadta. A Kő­bánya politikai, gazdasági, társadalmi helyzetéről és a Köz­ponti Bizottság tavaly, decem­ber 6-i határozata végrehajtá­sának helyi feladatairól szóló tájékoztató után a Központi Bizottság titkára megtekintette az Újhegyi úti lakótelepet^ Ha­vasi Ferenc rövid látogatást tett a Sibrik Miklós úti — tavaly elkészült —16 tantermes álta­lános iskolában is. Ezt követően felkereste az Orion Rádió és Villamossági Vállalatot, ahol Köteles Zoltán, a vállalat vezérigazgatója és Pálmai István, a pártbizottság titkára tájékoztatta a nagy­múltú üzem eredményeiről, s az idei tervek végrehajtásának előkészítéséről. Havasi Ferenc végül pártna­pon adott időszerű gazdaság- politikai kérdésekről tájékozta­tót Algéria a népszavazás után Az új elnök ma teszi le a hivatali esküt Algír Algéria szavazásra jogosult lakosságának több mint 95 százaléka Bendzsedid Sadli ezredes mellett adta le vok- sát a köztársasági elnöki tiszt­ségről tartott szerdai népsza­vazáson. Az Algerie Actuali- té című hetilap csütörtökön megjelent új számának cím­lapján Bendzsedid Sadli port­réja látható ezzel az alírás- sal: Sadli — elnök. A leg­frissebb adatok szerint egyéb­ként szerdán több mint 8 mil­lió ember élt szavazati jogá­val. Mohamed Ben Ahmed Ab- delghani belügyminiszter szer­da esti sajtóértekezletén be­jelentette, hogy az új köztár­sasági elnök pénteken teszi le a hivatali esküt. Ezzel az al­kotmány megszabta időhatá­ron belül, annak utolsó nap­ján, megszűnik Rabah Biatat ögyvezető államfő 45 napos megbízatása is. Az új köztársasági elnök hivatalba lépésével Algéria valóban 'pontot tehet a füg­getlenség elnyerése óta el­telt csaknem 17 éves küz­delmes, de sikerekben gazdag korszak végére. A korszakvál­tás azonban nem jelent irány­váltást: változatfan marad az országnak nemzetközi tekin­télyt szerzett haladó, el nem Bendzsedid Sadli ezredes, az FLN elnökjelöltje elsöprő több­séggel nyerte a szerdai szava­zást kötelezett külpolitika és a szo­cialista irányt ■ követő belpo­litika. Üdvözlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Bendzsedid Sadlit, az Algériai Demokratikus és Né­pi Köztársaság elnökét, meg­választása alkalmából. Iráni helyzetkép Baktiar „barátjának” nevezte Bazargant Baktiar csütörtökön sajtóérte­kezletén „barátjának” nevezte Bazargant, akinek nézeteivel „nyolcvan százalékban" egyet­ért. Hangsúlyozta azonban, hogy önmagát tekinti Irán „egyetlen törvényes" miniszter- elnökének, és „nem szándé­kozik behódolni” ellenfelei előtt. A sah által kinevezett mi­niszterelnök élesen elítélte Khomeinit, aki —' szavai sze­rint — „utcára viszi az embe­reket és olyan jelszavakat ad a szájukba, amelyeket meg sem értenek”. A hadseregről szólva kije­lentette, hogy az kormánya mögött áll, de nem avatkozik a politikába. Azzal kapcsolatban, hogy Khomeini hívei több vidéki vá­rosban átvették a közigazga­tást, Baktiar azt mondta: „Ha­marosan úgyis kiderül, hogy képtelenek az ügyek vitelére”. * Szerdán bomba robbant Ali Szajed Dzsavadi író, a „Moz­galom” nevű, sahellenes párt vezetőjének lakása előtt. Sze­mélyi sérülés nem történt. Anvar Szadat egyiptomi elnök szerdán telefonon ismét meg­hívta Reza Pahlavi sahot, hogy látogasson Egyiptomba. * Hatalmas tömegek vonultak fel csütörtökön is Teheránban, hogy ilymódon fejezzék ki tá­mogatásukat Khomeini ajatol- lah és az általa kinevezett mi­niszterelnök, Bazargan iránt. A tüntetés szervezői előzetesen több mint egymillió ember vár­ható részvételét jelezték. A fel­vonulókkal egy sorban haladt az iráni légierő mintegy ezer és a szárazföldi egységek több száz egyenruhás tagja. A fővá­ros katonai kormányzója elő­zetesen engedélyezte a tünte­tést, de a „legnagyobb szi­gort” helyezte kilátásba arra az esetre, ha rendbontás törté­nik, vagy ha közfonfosságú létesítmények kárt szenvednek. Befejezte líbiai látogatását Lubomir Strougal csehszlovák mi­niszterelnök. Képünkön: vendéglátója, Abdusszalam Dzsallud tár­saságában

Next

/
Thumbnails
Contents