Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)
1979-02-06 / 36. szám
1979. február 6., kedd Dunántúli napló 3 MIHiárdok kutatásra, fejlesztésre Lesz-e halnap energiánk? Tervezés hosszú Időre, előrelátóan 1. Ezen a távvezetéken háromnegyed millió volt feszültséggel áramlik a villamos energia Vinnyicá- tól Albertirsa felé 2. A Gagarin hőerőművet ellátó visontai külfejtéses lignitbánya egy részlete 4 jövő nagyrészt az atomerőműveké Szónoki kérdésként hangzik, ám a válasz megalapozottságától milliók sorsa függ. Az 1977-ben tartott X. energiai világkonferencia — Isztambul volt a helyszíne — meglehetősen zord képet festett az energiaforrások hasznosításának jövőjéről, hacsak ... Hacsak nem sikerül ésszerűbb korlátok közé terelni mindazt, amire összefoglalóan azt mondják, energiakérdés. S erre, tervgazdálkodásuk szilárd keretein belül, a szocialista országoknak igazán jók a lehetőségei. Például a vízijácint Gazdag hírcsokor tanúskodik naponta arról, a világ minden táján keresik — egyre nagyobb tudományos apparátussal és anyagi ráfordításokkal ■—• az új energiaforrásokat, a célszerűbb energiafelhasználást lehetővé tevő megoldásokat. Hír: a következő másfél évtizedben a KGST-országokban száznál több — különböző kapacitású — atomerőművi áramtermelő blokkot, blokkcsoportot helyeznek üzembe. Hír: egymillió méter kutató-feltáró fúrást végeznek szénhidrogének után hazánkban az ötödik ötéves tervben. Hír: az Egyesült Államok legnagyobb energiacégeinek egyike, az United Gas több mint 13 millió dollárt költ azokra a biztató eredményű kutatásokra, amelyek célja vízijácint telepek termelte metángáz hasznosítása. Szélmotorok, napelemek, ár-apály erőmű. Találomra és önkényesen választott példáink érzékeltetik: az energia valójában az emberiség fejlődésének, létezésének kulcskérdése, hiszen híjával egyik percről a másikra megbénulna az élet. A teendő súlya magyarázza: hatalmas összegeket adnak mindenütt az állami költségvetésekből az energiaiparnak kutatásokra, fejlesztésekre. Futás, hosszú távon Nagy étvággyal ül minden fogyasztó ahhoz az asztalhoz, amelyre menüként a különféle energiahordozókat, energiákat tálalják. Tavaly 4650 új traktor került a mezőgazdasági üzemekbe; másfél évtized alatt megháromszorozódott az egy ipartelepre jutó hajtóerő; a benzin felhasználása egy évtized alatt — 1971. és 1980. között — megháromszorozódik, azaz 800 ezer tonnáról 2,5 millió tonnára nő. Gépeink, eszközeink hajtóanyagagot kívánnak, s mert eddig nem volt különösebb fennakadás abban — szemben a más országoknál tapasztalhatóakkal —, hogy meg is kapják ezt az egyre többet, nem csináltunk nagy gondot abból, mi, miként lesz holnap, holnapután. Pontosan az energiaellátás jellegéből következően azonban, ha valahol, akkor itt kell hosszú időre, s előrelátóan tervezni. Egy-egy jelentősebb energiaellátási beruházás kivitelezésének munkái hat-nyolc esztendőre terjednek. S a költségek! A 750 kilovoltos távvezeték, mely az ukrajnai Vinnyicát és Albertirsát köti ösz- sze — pontosabban újabb, s egyben legerősebb szállal a szocialista országok energia- rendszerét —, csak a magyar területen levő szakaszának építése 4,6 milliárd forintba kerül. Az ország legnagyobb kőolajfinomítójának bővítése — évi 5,5 millió tonnás feldolgozókapacitással — 6,6 milliárd forintot emésztett fel. S ez csak a lista eleje. Hosszú távú futás zajlik itt fejlesztés és igények között, s utóbbiakkal a lépéstartás mind nagyobb kiadásokat követel. Törpék meg óriások Fő irányt jelölő meghatározás az, amit az MSZMP XI. kongresszusán elfogadott programnyilatkozatban így olvashatunk: „Az ország energia- termelésében jelentős szerepe lesz az atomerőműveknek. A hazai szén- és lignitbázison új nagykapacitású erőműveket létesítünk.” Óriások az energia- ellátásban: távlati prognózisok szerint az ezredfordulón az erőművek termelésének felét atomerőművek szolgáltatják a világon. Hazai előrejelzések szerint négy-ötezer megawatt — öt-hat Gagarin Hőerőmű! —.atomerőművi -kapacitás épülhet meg 1990-ig. S lássunk most törpéket. Egy évben 60 ezer tonna fűtőolaj megtakarítását teszi lehetővé, ha egy százalékkal csökken az erőművekben a villamos áram előállításához felhasznált tüzelőanyag; a lakosság zavartalan ellátása megköveteli, hogy tízezer kilométer hosszúságú közép- és kisfeszültségű elosztóhálózat rekonstrukcióját hajtsák végre egyetlen középtávú tervidőszakban. Tények, adatok, tervek végeérhetetlen sorban; nincs megállás, ahogy a cselekvésben sem lehet, mert abban a pillanatban aritmiás zavarok mutatkoznának a termelőágazatokban, a lakossági •energiafelhasználásban. Itt jelentősége van minden apró mozzanatnak, lépésnek vagy megtorpanásnak, A nyolcvanas évek elején már a lakások háromnegyedében égetnek majd — vezetékes vagy palackos — gázt; gázüzemekről, palackozókról éppúgy idejében kell gondoskodnunk e cél elérése érdekében, mint a megfelelő szállító járművekről, cseretelepekről. Csipetnyi abból, amit az energiaellátás feltételrendszerének neveznek a szakemberek. S ha tetszik, ha nem, ezeknek a feltételeknek a megteremtésére a népgazdaságnak egyre nagyobb összegeket kell kiadnia; az energetikai, beruházások aránya fokozatosan növekszik az összes ipari befektetésen belül. S ennek ellenére, pontosabban, ezzel párhuzamosan, növekszik az import jelentősége is; energiaigényeinknek több mint a felét ezen az úton elégítjük ki, döntő mértékben szovjet forrásokból. Növekedés, esszeru korlátokkal Manapság ritkaságnak számít az energiaellátás olyan za^ vartalansága, melyet hazánkban élvezhetünk. Ám ennek tudatában sem feledhetjük, hogy némely tekintetben eléggé hátul állunk a sorban. A Német Demokratikus Köztársaságban pl. kétszer akkora oz egy fizikai foglalkoztatottra számított villamosenergia-felhasz- nálás az iparban, mint nálunk — ami a termelési szerkezetnek éppúgy következménye, mint a gépesítettség színvonalának —, s hogy az egy lakosra vetített villamosenergiafogyasztásnak azt a mennyisé-, gét, amit Csehszlovákia 1970- ben mutathatott fel, mi 1980- ban érjük el. Vannak tehát adósságaink — mert a hatékonyabb termelőmunka elválaszthatatlan az energiafelhasználás emelkedésétől —, de igyekezetünk csak akkor célszerű, ha ésszerű korlátok között zajlik. Minden tekintetben megfelelő fedezetet kell teremtenünk a növekvő energiaigények kielégítéséhez, exportálható árukban, beépíthető eszközökben, infrastruktúrában. Ezért kellemes és kellemetlen lépések együtt járnak; például háromszorosára bővítik a kőolajipar tárolótereit, hogy zavartalanul kiegyen- líthetőek legyenek az értékesítésben a szezonális ingadozások, de ugyanakkor rendelkezések szabályozzák az évente forgalomba hozható olajkályhák mennyiségét. A többségi érdeknek itt igazán elsőbbsége van a kisebbségi érdekkel szemben, ezért kapcsolódik a haladás és korlátozás szorosan egymáshoz. Ezért, azért tehát, hogy ne egyszerűen csak legyen, hanem az indokolt mennyiségben, összetételben, helyen legyen holnap energiánk. Mészáros Ottó Elmozdulni a mélypontról Utasellátás vagy -kihasználás? A büfé előtt hosszú sor. Legalább tizenöten várakoznak. Türelmesen. Pécsig van idő. Amikor én következem, egy kávét és egy üdítőt kérek. Citromlét, más úgysincs. A büfés készségesen felkap egy üvegpoharat, amit belemárt a pulton levő kis lavórba, majd beleönti az italt. Kegyetlenül habzik. A szaga valahogy ... — Ne haragudjon, ez a citromlé romlott. — Ugyan kérem, ez csak az ultrás víztől van! — Legyen szíves akkor egy másikat adni, műanyag pohárban, kilizetem az ötven fillért .. . — Jaj de kényes a kisasz- szony! A kávé ellen remélem nincs kifogása! Az ellen valóban nincs, viszont a számolás... 11,80-at már leszurkoltam az imént, s most, amikor adom a forintost a pohárért és várom vissza az ötven fillért, a büfés úr csak ennyit mond: — Nem tudok visszaadni, menjen el a pulttól, ne tartsa fel a sort! — Majd kivárom, hiszen a 11,80-ból is visszajár. Értetlenül néz rám. — Többet számolt... Ekkor dühbe gurul és elém vág egy kétforintost. — Vigye innét a pénzét! Jön a mozgóbüfés, kávét kínál mézes-mázosan: — Tölthetem tele, kezitcsóko- lom? És felém mutat egy kis poharat, aminek az alján lötyög valami. — Természetesen — felelem én, a gyanútlan utas. — Kilenc nyolcvan. — Mennyi? De hát ilyenkor már mégsem önteti vissza az ember, inkább fizet. Aztán megtudja, hogy ő nem akármilyen duplát ivott ám! Dupla-duplát. A többi útitárs felvilágosítja, hozzátéve, hogy velük már eljátszották ezt a trükköt. A büfé falán étlap. Sok illúzióm már nincs, így megkérdezem: mit tudnak elkészíteni a felsorolt ételek közül? — Semmit, nincs gázunk. — Mióta? — Tegnap este felrobbant. Kezd érdekes lenni a, dolog, a részletek felől kérdezősködöm. Ekkor a büfések gyanút fognak: netán ellenőr jött? Védekező állásba helyezkednek: — Az az igazság, hogy már hatodik napja elromlott a készülék, és mi nem értünk a szereléshez ... Súlycsonkításért, árdrágításért még borravaló is A változások éve lesz az idei, ígérik a vezetők Ez Pest felé menet történt. Este a színjáték megismétlődik a hazafelé tartó Mecseken azzal a különbséggel, hogy mások a büfések, és csak négy napja nincs gázuk . . . Nem is tudom megmondani, mikor lehetett utoljára ezen a vonalon legalább egy rántot- tát kapni — ám a szakács mindig utazik. Segédkezik a sörosztásban. Mert forgalom az így is van! Sőt! Akkora, hogy a tolongás közben félni kell, hogy kiégetik az ember ruháját cigarettával. Az egyébként nem dohányzó büfében. o Mint azt Budapesten az Utasellátó Vállalat Mozgószolgálata vezetőitől, Akantisz Tibor igazgatótól és Rajos János igazgatóhelyettestől megtudom, a vonatbüfék panaszkönyvei ritkán telnek be. Ez azonban korántsem a vendégek elégedettségének bizonyítéka. Tudják jól, a zakatoló járművön még ülve is nehéz írni, nemhogy állva. S mire az utas hazaér, inkább elfelejteni igyekszik sérelmeit, mintsem felidézni. Tehát nem tesz panaszt. Vagy csak elvétve. A csaló büfések általában az ellenőrzések alkalmával buknak le. Az ellenőrök száma azonban meghökkentően kevés: mindössze hárman vannak, s 580 azoknak a száma, akiket ellenőrizniök kellene . . így nem csoda, hogy sokan meggazdagodtak az utasok szégyentelen kihasználásából. A mozgószolgálat vezetői egy- egy dolgozójuk jövedelmét minimum havi 12 000 forintra becsülik. Mert a büféseknek nemcsak alapfizetésük van, százalékuk a forgalom után, „külön öndíjazásuk” a súlycsonkításokból és árdrágításokból, hanem még borravalót is adunk nekik. Akik vonatokon dolgoznak — a szakács kivételével — igen ritkán rendelkeznek vendéglátóipari szakképzettséggel. Mindössze 30 százalékuknak van úgynevezett minimum tanfolyama. Viszont dolgozik az utazószolgálatban volt marós, esztergályos, öntő, kórházi gondnok, sőt jogász is.- Csak azt teheti meg a beosztott, amit a főnöke megenged. Ezért a vezetőknél az egyes állomásokon máris megkezdtük a cseréket — mondja az igazgató. — A Keletiben a hét fős állományból csak ketten maradtak. A Déliben — ami önöket közelebbről érinti — a hajózástól hoztunk egy olyan embert, aki ott jól megállta a helyét, így hamarosan a Pécs—Budapest vonalon is javulás várható. Helyettese hozzáteszi: — Áprilistól lép életbe az új felelősségi és érdekeltségi rendszer, ami azt jelenti, hogy a három fős brigádok állandóan azonos összetételűek lesznek, tehát mindenért közösen kell vállalniuk a felelősséget. Ha megkárosítják az utasokat, együtt fognak távozni. Arra a kérdésre, hogy miért utazik a szakács akkor is, ha már eleve tudja: úgysem fog főzni, mert nem működik a gázkészülék, ki gondolná, hogy olyan egyszerű a magyarázat, mint Akantisz Tibor válasza: — A szakács az állomáson üzemelő étterem forgalma után részesül jutalékban, tehát ha főz a vonaton, azzal a jövedelme semmit sem növekszik ... — A legmesszebbmenőkig egyetértünk azzal, hogy az említettekhez hasonló eseteknek nem szabad előfordulniok. Szorgalmaznunk kell az ételkínálat bővítését, s az új érdekeltségi rendszerben a szakácsot felelősségre tudjuk vonni, ha nem teljesíti feladatát — ígéri Akantisz Tibor. Mindez úgy tűnhet, az „ille- tőkés" mentegetőzése — hiszen a vezetők maguk is tudják, hogy mélypontra jutott ez a szolgáltatás, s valahogy vissza kell nyerni a közönség bizalmát. Ebben az esetben azonban másról van szó: Akantisz Tibor 1978 decembere óta igazgatója, Rajos János ugyanettől az időponttól kezdve helyettes igazgatója az Utasellátó Vállalat Mozgószolgálatának — tehát több évre szóló tervük megvalósításának kezdetén tartanak. Az ötvenes években importált — s azóta nagyrészt leszerelt — étkezőkocsik visszaállítását nem ígérik. Azt azonban igen, hogy a büfékben minden igényt kielégítő kiszolgálást fog kapni a vendég. Hogy mikor? Szerintük az év végére az utasok tapasztalhatják már a kedvező változásokat. Tófalvi Éva
