Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)

1979-02-28 / 58. szám

Új úton a pécsi ökölvívás Érdekes Hír látott napvilágot oz év elején, a PVSK és a Steinmetz SE bejelentette, hogy a jövőben tervszerű együttmű­ködés lesz o két egyesület ökölvívó szakosztálya között. A bejelentést elismeréssel kell fogadni, hiszen évek óta ered­ményesebb lehetett volna a vá­ros ökölvívósportja, ha a két szakosztály között nagyobb a megértés. Az együttműködés lényegéről, valamint a sportág tavaszi eseményeiről Werling Jenővel, a Baranya megyei ökölvívó Szövetség elnökével beszélgettünk.- A PVSK ökölvívó szakosz­tályának hét évvel ezelőtt tör­tént átszervezése óta a vas­utasoknál kitűnő utánpótlás nevelő munka folyt — mondot­ta Werling Jenő. — Azokqfia- talok, akik akkor kezdtek ser­dülő versenyzőként, már a fel­nőtt korcsoportig jutottak. A szövetség és az egyesületek is azt szeretnék, ha ezek a te­hetséges versenyzők itt marad­nának a városban. Erre a leg­jobb lehetőség az, hogy a PVSK-ból a 18 éves kort elért versenyzők átigazolnak a Hon­véd Steinmetz SE-be és ott folytatják versenyzői pályafutá­sukat. Közben eleget tesznek katonai kötelezettségüknek is, és a leszerelés után visszake­rülhetnek az anyaegyesületbe, így a legjobbak továbbra is Pécs város ökölvívó-sportjának hírnevét öregbítik, még ha az egyesületük neve és színe köz­ben változik is. A két szakosz­tály szakmailag is segíti egy­mást, az edzések a Vasutas tornacsarnokban vannak. A PVSK és a Honvéd Steinmetz SE is külön-külön készül, • de szerepelnek közös edzések is a programban. Az együttműkö­dés kialakításában dicséret il­leti mindkét egyesület vezeté­sét és a bázisokat is. Válto­zás történt a szakmai irányí­tásban is. A PVSK nyugalom­ba vonult kitűnő nevelőedzője, Horváth Géza nyugdíját aktív munkával kezdte, átvette a Honvéd Steinmetz SE irányítá­sát. Munkatársai Kiss Ferenc és Dunavölgyi János. A PVSK- nál a vezető edző Paku Lajos lett, míg Kerekes Imre főfog­lalkozásúként tevékenykedik és Szaif Géza segíti a munkában. Április 4.: Pécs-Lvov mérkőzés Együttműködés a Pécsi VSK és a Steinmetz SE között- A napokban Varga Fe­renc, a Magyar Ökölvívó Szö­vetség elnöke azt mondotta, hogy fontosnak tartaná, ha a csapatbajnokság visszanyerné egykori rangját. Mi várható?- A csapatbajnokság fény­korában a sportág legvonzóbb versenyformája volt. Valójában nagyon jó lenne, ha sikerülne ismét ezt a versenyformát a régi helyére eljuttatni. Tudo­másom szerint a MÖS2 még nem döntött. Elképzelhető, hogy csak egy osztály lesz és kibővítik a jelenlegi NB I. lét­számát. Ha így lesz, akkor a most megerősödött Honvéd Steinmetz SE ide bekerülhet. A PVSK-nak egyelőre nincs felnőtt csapata.- Milyen ökölvívó-versenye­ket láthatnak a szurkolók ta­vasszal?- Március 23-24-25. az idő­pontja a Dunántúl junior egyé­ni bajnokságának, melynek színhelye a Vasutas tornacsar­nok. A bajnokságon a 19 és 20 éves korú versenyzők lép­hetnek szorítóba, így a közvet­len utánpótlás legjobbjainak találkozója érdekes összecsa­pásokat ígér. Egy héttel ké­sőbb ugyancsak a megyei szö­vetség rendezésében kerül sor a Nyugat-Magyarország ifjúsági egyéni bajnokságára, melynek lebonyolítására Mo­hács jelentkezett. Reméljük, hogy a Duna-parti városban ez a verseny tovább fokozza a sportág iránti érdeklődést. Áp­rilis 4-én a Vasutas tornacsar­nokban lesz a Pécs—Lvov vá­rosok közötti felnőtt válogatott mérkőzés. Ilyen formában most találkozik egymással a két vá­ros ökölvívó-válogatottja. El­készült már a hagyományos nemzetközi Baranya Kupa ver­senykiírása. Ezt a versenyt is a Vasutas tornacsarnokban rendezzük, időpontja április 12—15. A hazai mezőnyt csak I. és II. osztályú versenyzők képviselhetik, a külföldi részt­Győzelem a svéd kézilabdázók ellen A spanyolországi férfi kézi­labda B-világbajnokságon a magyar csapat lejátszotta első mérkőzését a középdöntőben. A Valenciától harminc kilomé­terre lévő Saguntóban, 2500 néző előtt, válogatottunk 28:23 (13:11) arányban győzött Svéd­ország ellen. Csapatunk régen nyert ilyen nagy gólkülönbség­gel az egyébként igen erős své­dek ellen. Kontra 10, Kovács 5, Szilágyi 4, Kubónyi és Kocsis 3—3, Fodor 2, Szabó 1 gólt do­bott. A hajrában az addig a svédeknek szurkoló közönség vastapssal jutalmazta a ma­gyarok akcióit. Bulgária 19:15 arányban győzött Svájc ellen, így négy csapat előtt tárult szélesre az ajtó a fináléhoz vezető úton. Magyarország, Bulgária, Svájc és Svédország is 2-2 ponttal várja a szerdai folytatást, pil­lanatnyilag több lőtt góljával a magyar csapat áll az élen a bolgárok előtt. (ij, korszerűen felszerelt, modern gyárunkba IUOI dolgozókat gépi uarrasra 4 ÉS 6 HÓNAP BETANULÁSI IDŐVEL. Foglalkoztatás: két műszakban történik. A munkakör betanulását köve­tően szakmunkás-képesítés meg­szerzését biztosítjuk. KESZTYŰGYÁR 2. sz. gyár, Pécs, Vadász u. 83. vevők még nem ismertek. Bár nem tavasszal lesz, de szólnom kell róla, novemberben a Hon­véd Steinmetz SE ismét meg­rendezi a nemzetközi Stein­metz Kupát, mely az év má­sodik legrangosabb országos ökölvívó-eseménye. Lázár Lajos A PMSC ÓIK győztes női kézilabdacsapata. Álló sor balról: Török, Boóz, Erdősi, Csirke, Kovács, Schneider, Krokuska, Jéki Zoltán edző; elöl Apáti, Szabó, Rezsnyák, Horváth, Győrvári, Rákosa. Arató László felvétele Röviden íjászat. Budapest volt a szín­helye az 1979. évi vidékbaj- nokságnak. A Vízügy SE íjá­szai jól szerepeltek, több ér­tékes helyezést szereztek, a nők teljes távú versenyében Szőke a második, a férfiaknál Valek ugyancsak a második helyen végzett. A férfiak rövid távú versenyében Hevesi a harma­dik lett. Sakk. A szentlőrinci úttörő­házban rendezték az úttörő­olimpia szigetvári városi, járá­si sakkdöntőjét. Győztesek: kisdobos lányok: Nagy Irén (Szigetvár), Kollár Zsuzsa (Szentlőrinc). Kisdobos fiúk:' Csokona István (Szigetvár), Mikó László (Szentlőrinc). Kis­dobos lányok: Forgách Éva (Szigetvár), Bitó Edina (Szent­lőrinc). Úttörő fiúk: Bikki Zol­tán (Szigetvár), Konkoly József (Szentlőrinc). Tömegsport. A tavaszi idény­ben az Universitas PEAC szer­vezésében ismét megrendezik a FIB versenyeit. A pécsi felső- oktatási intézmények hallgatói és oktatói versenysorozata ma délután kezdődik. A POTE kondicionáló termében az ok­tatók, az egyetemi tornacsar­nokban a hallgatók asztalite­nisz-versenyét rendezik. A kö­vetkező hetekben kosárlabda-, kézilabda és labdarúgás sportágban is rendeznek mér­kőzéseket. Május 2-án a ta­nárképző főiskolán tömegsport­napot tartanak. Birkózás. Csepelen országos junior szabadfogású B-kategó- riós minősítő- és válogató- versenyen indultak a PMSC- birkózók. Gazdagh és Kaposi első, Nagy második, Mucsi, Viqh harmadik, Gyenei negye­dik helyen végzett súlycsoport­jában. A Ganz-MÁVAG termé­ben rendezett nemzetközi ifjú­sági kötöttfoqású KISZ Kupa­viadalon a PMSC versenyzői közül Vass ötödik, Sárosi ha­todik helven véqzett. A hétvé- qén országos ifjúsáqi második korcsoporto*: szabadfoqású ver­senyt rendez a PMSC, amely szombaton 14 órakor kezdődik és vasárnap délelőtt 9 órakor folytatódik a PMSC Tüzér utcai termében. A kézilabda DNK végeredménye I. o. férfi: 1. PMSC I. 5 3 1 1 113- 76 7 2. Komló 5 3 1 1 127- 93 7 3. U. PEAC 5 3 1 1 102- 97 7 4. Dombóvár 5 2 1 2 98-127 5 5. Kesztyűgyár 5 1. — 4 82- 94 2 6. PMSC II. 5 1 - 4 73-108 2 I. o. nők: I. Pécsi MSC I., 2. Pécsi MSC II., 3. Pécsi BTC, 4. Zsolnay, 5. MEZŐ­GÉP, 6. U. PEAC I., 7. Kesztyűgyár I., 8. Szekszárd. II. o. férfi: I. István-akna I., 2. Sportiskola I., 3. Szentlőrinc I., 4. Siklós I., 5. Szek­szárd, 6. U. PEAC II., 7. Széchefiyi Gimnázium, 8. Mecseknádasd I. II. o. nők: 1. Pécsi MSC III., 2. Sportiskola, 3. U.^ PEAC II., 4. Pécsi BTC II., 5. Gáz­mű, 6. Mecseknádasd, 7. Kesztyűgyár II., 8. Siklós. III. o. férfi: 1. Boly, 2. Sportiskola II., 3. Kesz­tyűgyár II., 4. Szentlőrinc II., 5. Ko- zármisleny, 6. Mecseknádasd II., 7. István-akna II., 8. Siklós II. Sportszerűségi verseny győztese fér­fiaknál a Siklós I., a nőknél a Gáz­mű csapata lett. Az MLSZ elnökségi ülése Megtartotta idei harmadik ülését az MLSZ elnöksége. El­sőként dr. Lakat Károly szá­molt be az olimpiai váloga­tott eddig végzett munkájáról, ismertette a csapat további programját a Románia elleni olimpiai selejtezőkig. Krizsán József főtitkári je­lentésében az MLSZ elmúlt ülése óta végzett munkáról tá­jékoztatta az elnökség tagjait. Ezek közül a legjelentősebb az NB l-es csapatokkal való kapcsolat felvételének meg­kezdése volt. Szepesi György elnök és Krizsán József részt vettek a Ferencváros elnökségi ülésén és Salgótarjánban is bemutatkozó látogatást tettek. Dr. Terpitkó András, a területi bizottság elnöke Pécsett és Bé­késcsabán járt. Elfogadta az elnökség az MLSZ szakbizott­ságainak első félévi munka­tervét azzal, hogy az első ered­mények mihamarabb kerülje­nek megvitatásra az elnökség előtt. Kovács Ferenc szövetségi ka­pitány az „Átválogatott elő­készületeiről számolt be, vala­mint az együttes távlati kiala­kításáról, elsősorban az argen­tínai világbajnokság tapaszta­latai alapján. A XI. vb össze­gezése ugyancsak az elnökség elé került, és ezzel kapcsolat­ban az a határozat született, hogy ezt, valamint Kovács Fe­renc felkészülési tervét is meg kell küldeni az NB l-es csapa­toknak, véleménynyilvánításra felkéréssel. Az MLSZ elnöksége legkö­zelebbi ülését március 26-án tartja, fő napirendi pont: az utánpótlás helyzete. „Olimpiai mérföld” - milliók mérföldje az NDK-ban Az angol mérföldet (1609,35 m) az atlétika klasszikus ver­senyszámaként emlegetik. Az első világcsúcsot Walter Chin- nery 1868-ban a szigetország­ban futotta, 4:29,6 perc volt az akkor bizonyára nagy elisme­rést kiváltó teljesítmény. Az ugyancsak brit Roger Bannis­ter 1954-ben jutott a bűvös négy perces határon belülre, 3:59,4 perces rekorddal. A je­lenlegi világcsúcs az új-zélan- di John Walker nevéhez fűző­dik, a 3:49,04 perces csúcsidő négy év óta „tartja magát". Most azonban nem a mér- földes síkfutás - akármilyen tekintélyes, mégsem szerepel az olimpiai játékok műsorán, a programban az 1500 méter fog­lalja el a helyét — történeté­ről, világcsúcsának fejlődésé­ről lesz szó, hanem az „olim­piai-mérföldről", amely az NDK- ban milliónyi sportkedvelő erő­próbája. A nemcsak él-, ha­nem tömegsportjáról is híres országban a moszkvai olimpia tiszteletére idén január óta rendeznek „olimpiai” mérföld­futásokat, amelyeknek távja nem felel meg az angol mér­tékegységnek, hiszen 1980 mé­ter hosszúságú, s persze nem véletlenül. Képletesen nevezik „olimpiai-mérföldnek” a tö­megsportolók 400 méteres úszó, 4000 méteres gyalogló, illetve síző, továbbá 8000 méteres ke­rékpáros próbáit is, hiszen a táv sohasem 1609,35 méter, hanem annál kevesebb vagy több. Az olimpiai jelző minden­kor Moszkvával kapcsolatos, a mérföld pedig zjmolyan sport­történeti hagyománynak tisztel­gő mérték. Az NDK-ban az egészséges életmódra nevelő, az állóké­pesség növelését szolgáló kö­zéptávú futásoknak igen szép a hagyományuk. Először 1973- ban futottak „mérföldet", a berlini Világifjúsáqi Találkozó tiszteletére az NDK fiataljai 1973 méteres futásokon vettek részt. Maguk a VIT résztvevői is futócipőt húztak, a berlini tv-torony megkerülésével tel­jesítették az 1973 méteres tá­vot. Később az NDK megalapí­tásának 25. évfordulója alkal­mából rendeztek jubileumi „mérföldes” futásokat, ame­lyeknek résztvevői összesen 27 millió (!) mérföldet hagytak maguk mögött. Az 1975-ös esz­tendőben már 37 millió mér­földes összesítés készült, or­szágszerte rendeztek „mérföld­napokat", „mérföld-rallye”-ket, továbbá „mérföld-vándorláso­kat”. Központi „mérföld bizott­ság" alakult, amelynek elnöke Christoph Höhne, az egykori olimpiai gyalogló bajnok. A nemrégiben megkezdett új mozgalom résztvevői, mint a korábbi akció szereplői, a mér­föld-futóknak készülő trikókért versengenek. Aki legalább 100 mérföldet lefut, fehér színű mezt kap. Az 500-asok jele a kék, az ezreseké pediq a sárga. Utóbbiaknak majdnem annyit kell megtenniük, mintha Ber­linből Moszkvába futnának . . . Labdarúgás. A mohácsi já­rásban idén is megrendezik a Ruff Tibor Kupa-mérkőzéseket Bár, Homorúd, Kisnyárád, Lánycsók, Nagynyárád, Majs, Székelyszabar, Töttös, Újmo­hács, Somberek, Babarc csa­patainak részvételével. Mai sportműsor Labdarúgás. MNK-mérkőzé- sek: PMSC—Boly, PVSK-edző- pálya, 14.00. Dunaújváros— Komlói Bányász, Dunaújváros, 14.00. Jól kezdtek az ifik Taskentben megkezdődött a nemzetközi ifjúsági labdarúgó torna, amelyen a magyar szí­neket az UEFA B-keret képvi­seli. A magyar fiatalok jól . raj­toltak, 1:0 (0:0) arányban győztek az OSZSZSZK ellen. Ugyanebben a csoportban az NSZK 2:1 (1:1) arányban nyert Üzbegisztán ellen. Ebben a csoportban szerepel még a szovjet B-válogatott. A másik csoport eredményei: Szovjetunió I.—Finnország 2:0 (1 :0), Csehszlovákia—Ukrán SZSZK 2:1 (1:1). Az NSZK válogatott itt sza­badnapos volt. A torna március 6-ón fejeződik be. Értesítés A PMSC értesíti a meghívott rendezőket, hogy március 3-án, szombaton, a tartalékcsapatok mérkőzése előtt másfél órával jelenjenek meg a PVSK-sport- telepen. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitiki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Baling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8-20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiodó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 15-762, 15*852. 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-42! Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendröi György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj eqy hóra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, eqy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next

/
Thumbnails
Contents