Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)
1979-02-03 / 33. szám
e Dunántúli napló 1979. február 3., szombat Ax alkotáshoz indulat és nyugatom szükségeltetik Verset, szobrot formálnak Megmutatni a legnemesebb anyagot, az embert- 29 éves korára akár konszolidált polgárnak is nézhetik, hiszen jól fűtött lakásából, kényelmes körülmények közűt szemléli a világot... — Szerencsére világunk nem tekinthető konszolidáltnak, Nap mint nap ezernyi olyan külső és belső hatás ér, amely indulatot szül. Erre nagy szükségem van, mert úgy hiszem, hogy vers csak indulatból születhet. Persze, szükség van a nyugalomra is, mert amikor a Meliorisz Béla „Készülődések ideje” — fiatal pécsi írók antológiája jelent meg ezzel a címmel 1975- ben. A kötet címét Meliorisz Béla egyik verséből kölcsönözte a szerkesztő. — Négy évvel ezelőtt azt irta, hogy „a készülődések ideje lejárt". Mi történt azóta? — Az antológia megjelenésének időszakában egy korszak lezárult az életemben. Két évig Somogyapátiban tanítottunk feleségemmel, majd visszakerültünk a főiskolás évek színhelyére: Pécsre. Kaptunk egy lakást és úgy érzem, hogy sikerült az otthonteremtés. Két hónapja megszületett Bálint fiam. — Mennyiben tekinthető a költészet életformának? — Azt hiszem, hogy a költőnek nem életformájában, hanem alkotásaiban kell kilépnie a hétköznapisógból. Úgy élek, mint bárki más a korosztályom- beliek közül. Kis különbségek talán vannak. Nincsen televízióm és nem gyűjtök szőlőre. Bizonyos dolgok jobban izgatnak, mint másokat. papír fölé hajolok, akkor minden zavaró körülménynek a vers látja kárát. — Nem akar „főfoglalkozású" költő lenni? — Nem. Szeretem a tanítást. — Úgy tűnik, hogy manapság kissé sok a fiatal költő. Nem zavarja? — Nem hiszem, hogy korábban kevesebben lettek volna. Mi már csak a legnagyobbak- ra emlékezünk, mert a többieket kirostálta az idő. Az a tény, hogy sokan írnak, azt jelzi, hogy vannak közöttünk kreatív emberek és nem vagyunk híján az alkotó energiáknak. — Most mire készül? — Szeretnék befejezni egy szociográfiai munkát az újpet- rei termelőszövetkezetről. Ez a rövidtávú terv. 1979-ben szeretném leadni első verseskötetem anyagát. Szobafestő-mózoló inasként kezdte Bolyban a munkáséveket Trischler Ferenc. A gazdaság, hol egykor inas volt a kamasz, műtermet adott a fiatal szobrászművésznek. így hát, bár lakhelye szerint pécsi lakos, élete fontosabb részét ma is szülőfalujában tölti Trischler Ferenc. A szobrász két gyermek apja és a Művészeti Szakközépiskola tanóra. — Mit jelent az életében Boly? — A létet, a normális munka feltételeit. Szuterének és padlásszobák után olyan műtermet kaptam a kombináttól, ahol minden szobrászi tevékenység végzésére mód nyílik. A kombinát a hétköznapokon is nagyon sokat segít, az anyagbeszerzés, a szállítás gondját egy kicsit leveszi a vóllamról. Szeretem azt a vidéket, sokszor fütyörészve teszem meg az utat a békáspusztai műteremig. Fontosak számomra a bólyi emberek, mert az ő elismerésük többet ér, mint a legpozitívabb műkritika. Adok a falu véleményére. Pécs és Boly jó egyensúlyt biztosít az életemben, mert a város doppingol, a falu pedig biztosítja a munkához szükséges nyugalmat. — Milyen a közérzete, hangulata 1979 februárjában? — Jól érzem magam, mert van munkám. Igaz, most nyugtátokat szedek, mert nem megy az alvás. Ffiába fáradok el napközben: éjjel is foglalkoztat a szobor. Egy éve dolgozom már ezen a darabon és szeretnék már túllenni a gipszöntésen. — Volt már olyan pillanata az életének, amikor szereteti volna szoborrá merevedni? írté már akkora boldogság, hogy szívesen megállította volna az időt? — Szeretem a természetet. Jártam már olyan szép tájakon, ahol szívesen lettem volna szobor. Jó lett volna ottmaradni, kikapcsolni az időt és ücsörögni. — Mit olvasott utoljára? — A Pieter Brueghel szenvedélyes élete című könyvet. — Az ön élete szenvedélyes? — Sokat kínlódtam addig, amíg eljuthattam oda, hogy azt csináljam, amit szeretek. Szenvedély nélkül egyetlen napot sem tudnék dolgozni. Mindennapos ütközet zajlik a szobor és énköztem. Szenvedés, szenvedély és kínlódás... Ez kell ahhoz, hogy az anyag élni kezdjen. Sokszor hónapokig elégedetlen vagyok a munkámmal, azután elég egyetlen perc, egyetlen mozdulat és a szobor élni kezd. — Hazudhat a szobrász?— Igen. Minden rossz mű hazugság. Ami jó, az mindig őszinte. — Mi hiányzik az életéből? — Egy jóbarát. — Mi a legnemesebb anyag? — A kérdés kétoldalú. Ami az egyik oldalára vonatkozik, arra azt mondhatom, hogy bronzzal dolgozom a legszívesebben. Szobrászként a legnemesebb anyagnak az embert tartom. Öt szeretném megmutatni minden szobrommal. Segítséget nyújt a felkészüléshez B 25 éves tankönyvire Magyarországon 76 intézménynél tehetenek technikusminősítő vizsgát az érettségizett szakmunkások. A tanfolyamok egyik tárgya a „Vezetési és szervezési ismeretek”. A mező- gazdaságban dolgozó szakemberek számára ilyen jellegű tankönyv nincsen forgalomban. A hallgatók az előadások, valamint a több tucat ajánlott és kötelező olvasmány áttanulmányozásának segítségével készülhetnek a vizsgára. Molnár Istvánná Pólya Éva, a mohácsi Dr. Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskola és Továbbképző Intézet üzemszervezője tankönyvpótló jegyzetet készített e tárgyból. — A hallgatókkal való beszélgetések és a vizsgák tapasztalatai arról győztek meg, hogy igen nehéz a felkészülés e tárgyból. Amellett úgy éreztem, hogy a technikusi oklevél megszerzéséhez alaposabb ismereteket kell megkövetelnünk. Ezért határoztam el, hogy könyvet írok. Több hónapon át minden éjszakát a szakirodalom és az írógép mellett töltöttem. Az adminisztrátor kolléganővel közösen vertük a gépet és később együtt írtuk stencilpapírra a jegyzetet. Azután a kezdetleges sokszorosítógéppel magunk húztuk le, és így készült el az a háromszáz példány, amelyet kiosztottunk a hallgatók közön. Azóta javultak az átlageredmények, és a technikusminősítő vizsgára jelentkező mezőgazda- sági szakemberek pontosan tudják, hogy mi is az, amit ,.A vezetési és szervezési ismeretek” tárgyból tudni kell. Eddig a történet, amelyhez azonban még érdemes néhány megjegyzést fűzni. A szerzőről jó tudni, hogy 25 esztendős. Zsámbékon végezte a főiskolát és Gödöllőn most szerzi a tanári diplomáját. Férjezett, egy négyéves fiú édesanyja. Mohácson lakik és a munka mellett a szigeti tanyán gazdálkodnak. Fenyőfával, paradicsommal és rózsával foglalkoznak. Tavasztól őszig minden hétvégét a tanyán töltenek. Idén szeretnének megpróbálkozni a pulykatenyésztéssel. A 3300 forintos fizetés mellé jól jön a mellékes, bár Éva szerint azért is érdemes kijárni a tanyára, mert nem lehet mindig csak szellemi munkát végezni. A 264 oldalas tankönyv azóta Mohácson és Battonyán jó szolgálatokat tett. Molnárné nem kapott honoráriumot o könyv írásáért. S nem is az anyagi elismerést hiányolja. Azt sajnálja, hogy a hivatalos szervek — noha ismerik a könyvet és elégedettek vele — mégsem akarnak tudomást venni arról, hogy e tárgynak is van egy átfogó összegzése. Az országban még 74 iskolában oktatják ezt a tárgyat a mezőgazdasági szakembereknek — tankönyv nélkül. A szakirodalom besze- rezhetetlen, így hát nehéz az ismeretek megszerzése. A fiatat szerző azt szeretné, hogyha a tankönyvet végre egy erre hivatott testület értékelné és elterjesztené. í£-. • S ezzel csak egyetérteni tudunk. Éjszakánként néha még bekapcsolják a stencilgéoet és sokszorosítják a könyvét. Mot- nárné nem keseredett mén el. A 25 éves tankönyvíró tavaly je- genyefenyőt ültetett. 40T) palántát. Ennek a fának tíz év o tenyészideie. Tíz esztendő kell ahhoz, hogy megnőjön, kiterebélyesedjen. A szerző türelme-, bár az o véleménye, hogy néhány helyen az emberek gyorsabban is végezhetnék munkájukat, minV amennyi idő alatt a természet karácsonyfává növeszti a fenyőpalántát .. . Az oldalt irta: Erdős Ákos Fiatal esztergályosokkal beszélgettünk Mit tehet a munkás? Bizonyítani szeretnének mestereiknek, a szakmának nem bírunk tenni, hogy jobb profilja legyen a gyárnak. — Mi az amit a munkás megtehet a gazdaságosabb termelésért? Az egyre nagyobb szerepet játszó közgazdasági szabályozók világában úgy tűnik, hogy a kelleténél kevesebbet beszélünk arról, aki nélkül nem létezhet a gazdaság. A munkásról, a termékeket előállító emberről. Az öntödei Vállalat Mohácsi Vasöntödéjében fiatal szakmunkásokkal beszélgettünk. Huber Sándor 25 éves és Steiner László 27 éves esztergályos voltak a partnereink. — Milyennek ismerik az ország gazdasági helyzetét, mit tudnak az 1979-es évi népgazdasági tervről? Steiner László: — Azt hallottam, hogy nehéz év lesz az idei. Romlott a külkereskedelmi mérlegünk és ezért nem nőnek meg a fizetések. Többet kell dolgoznunk, de béremelésben ezt nem fogjuk érezni. — Ismerik már a munkahelyük idei feladatait? Huber Sándor: — Ügy tudom, hogy nem nőtt jelentősen a vállalat terve. Azt is mondták, hogy csökkenteni fogják a normaidőket. — Ugyanakkor lehet, hogy a tavalyinál kevesebb lesz a munka, mert kevesebb lesz az exporttermék is. Azt hiszem, hogy a vállalat vezetőit is váratlanul érte az, hogy altalajcsapból lemondták az export egy részét. Megmondom őszintén, az is eszembe jutott már, hogy idén ha csökkentik a normaidőt és nem nő jelentősen a darabszám, akkor előfordulhat, hpgy nem lesz munkánk - mondja Steiner László. — Az a baj — vág közbe Huber Sándor —, hogy sok minden olyat termelünk, ami nem kell a piacnak. Bennünket munkásokat ez leginkább azért zavar mert nem használják ki mindig, a képességeinket. Én nyolc éve vagyok szakmunkás, de attól félek, hogy 79-ben sok olyan munkát kell majd végeznem, amihez elegendő lenne egy betanított munkás ügyessége, tudása is. Ez anyagilag is rossz, mert a kisebb munkáért kevesebb pénzt fizetnek. Szerintem olyan dolgokat kéne gyártanunk, ahol nagyobb szükség van a munkás eszére. Mert úgy hiszem, hogy nemcsak a gépeket és az eszközöket kell jobban hasznosítani, hanem a munkást is. Steiner László: — Persze ezek a dolgok nem itt dőlnek el. Azért mi semmit — Az a baj, hogy nagy dolgokban nem kérik ki a véleményünket. Amit mi tehetünk, az sok kicsiből áll össze. A gépek karbantartása, a szerszámokkal való hatékonyabb gazdálkodás, az állásidőkben az energiatakarékosság — ez az, amiért mi tehetünk valamit — vélekedik Huber Sándor. — Persze, házon belül meg lehetne jobban szervezni a munkát — mondja Steiner László. Jó lenne, ha az öntöde úgy ütemezné a szállítást, hogy ne kelljen mindig átállnunk a gépekkel és nagyobb szériákban tudjunk termelni. Jó lenne, ha gondosabbak lennének a szállításnál, és nem a szereidében derülne ki, hogy egykét apró alkatrész valahonnan még hiányzik. A targoncák sem tudnak elég szabadon mozogni és ez is lassítja a termelést. — Felírták már ezeket a megjegyzéseiket a „Dolgozz hibátlanul" munkarendszer hibajelző papírjaira? — Nem, hiszen úgy is tudja ezt nálunk minden illetékes. Csakhát nehéz a változtatás. Huber Sándor és Steiner László 4000 forintot keresnek havonta átlagosan. 1979-ben szeretnének többet keresni és várják azokat a feladatokat, amelyek erre lehetőséget nyújtanak. Ha szükség lenne rá, vállalnák a harmadik műszakot is és nem bánnák, ha nehezebbek lennének a feladatok. Szakmunkások és szeretnének olyan munkát végezni, amellyel bebizonlyíthatnák, hogy mesterei is a szakmának. E. A.
