Dunántúli Napló, 1979. február (36. évfolyam, 31-58. szám)

1979-02-24 / 54. szám

2 Dunántúli napló 1979. február 24., szombat közrend és a közbiztonság szilárd A bűncselekmények hárem kategóriája Sajtótájékoztató a Legfőbb Ügyészségen Az erdélyi nyelvtudomány helyzete Ha annak idején, úgy negy­ven éve, Tavaszi Sándor pro­fesszor ösztöndíj-juttatás fejé­ben nem kötelezte volna né­hány hallgatóját, hogy járjanak el az erdélyi múzeum levéltárá­ba, talán az erdélyi nyelvtu­domány is egy nagy egyéniség­gel szegényebb lenne. Ugyanis a hallgatók közűi egy egész életen át hű maradt a levél­tári kutatásokhoz: Szabó T. At­tila professzor, az MTA tisz­teletbeli tagja, aki tegnap nagy sikerű előadást tartott, a Pécsi Tanárképző Főiskolán, „Az erdé­lyi nyelvtudomány helyzete" címmel. 1940 óta egyetemi tanár, az­óta szervezi az erdélyi nyelv- tudományi kutatásokat Először nyelvjárási, majd nyelvtörténe­ti kutatásokkal foglalkozott és dolgozik ma is, hetvenhárom évesen. Még kiadatlan, s már megjelent művei az erdélyi s a magyar nyelvtudomány megbe­csült kincsei. Előadásában Szabó T. Attila professzor nyelvtörténeti átte­kintést adott, majd az erdélyi magyar nyelvészek munkássá­gát elemezte. Elmondta, hogy e számbelileg szerény csoport tudja, hogy a kisebbségi élet­ben mennyire fontos a nyelv­ápoló tevékenység. örömmel jegyezte meg, hogy az Akadé­miai Kiadó gondozásában meg­jelenő magyar folyóiratok mindig előzékeny figyelemmel adnak helyt az erdélyi nyelvé­szek. irodalmárok cikkeinek, ta­nulmányainak. Szabó T. Attila még néhány napot a Magyar Tudományos Akadémia vendégeként hazánk­ban tölt. Majd Kolozsvárra visszatérve, ismét a munka vár­ja, hiszen volt professzora sza­vait idézve: „nem lehetünk magunké”. A közért kell dol­goznunk. P. Csefkó Judit Egy kéz hevert az utcán. A Baranya megyei Tanács épü­letét díszítő szobrok egyikéről hullott le a mintegy két és fél kilós darab, a Széchenyi tér és a Geisler Eta utca sarkán. Egy éjszakai vagy hajnali szél­roham sodorhatta le, minden­esetre reggel találtak rá a já­rókelők. Nagyobb szenzációt csak akkor keltett az ügy, ami­kor megjelent a Pécs városi Tűzoltóparancsnokság készenlé­ti csoportja, és a mindent tudó MAGIRUS-'létra segítségével fel­emelkedtek a húsz méteres ma­gasságba, hogy megvizsgálják a súlyos beteg, málladozó ho­mokkő szobrokat. Aztán meg­kezdődött a műtét a bontóbal­tával és a kalapáccsal, és bi­(Munkatársunk telefonjelenté­se)-Tavaly 126 907 ismertté vált bűncselekményt követtek el hazánkban, 2,7 százalékkal többet mint 1977-ben. 27 795 bűncselekmény tettese maradt felderítetlen. Viszonylag ked­vezőtlen a gyermek- és fiatal­korúak bűnözésének helyzete. Ezt is azon a sajtótájékoztatón hallottuk, amit tegnap Buda­pesten, a Legfőbb ügyészségen dr. Szíjártó Károly, a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyé­sze tartott a bűnözés 1978. évi helyzetéről és az ügyészi tevé­kenység fontosabb tapasztala­tairól. A bűnözésben a bűncselek­mények több mint felél a va­gyon elleni bűntettek teszik ki. 1978-ban 71 396 ilyen esetet jegyzett a statisztika. Ezek zö­me a személyek javait károsító bűncselekmény, míg 36 száza­lékuk a társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűntett. A tár­sadalmi tulajdon sérelmére el­követett bűntetteknél a kár­okozás nagysága szempontjá­ból eltérések tapasztalhatók, a 2000 forintot meg nem haladó tömeges károkozástól az 500 000 forintos kárt is túllépő bűncselekményekig. (Tavaly előfordult öt és fél millió fo­rintos sikkasztás és közel két­milliós hűtlen kezelés.) Az összbűnözésen belül a második legnagyobb részese­désű bűncselekmény-csoport a közlekedési bűntettek kategó­riája, ebből 20 924 eset vált is­mertté az elmúlt évben. Növe­kedett a halálos közlekedési balesetek száma, ezek 1845 ember életét oltották ki, ami az okok ismeretében — azt bi­zonyítja, hogy a közlekedési fe­gyelem változatlanul alacsony színvonalú. A harmadik legnagyobb bűn­cselekmény-csoportba az erő­szakos és garázda jellegű bűn elkövetések tartoznak; tavaly ".3 131 ilyen bűntettet követtek el. Ezeken belül emelkedő ten­denciájú a rablások száma, amelyek 1978-ban másfél mil­lió forint kárt okoztak. A leg­gyakoribb elkövetési mód az útonállás. A közrend és a köz- biztonság megítéléséhez tarto­zik, hogy milyen nagyságrend­ben fordulnak elő olyan elkö­vetők, akik a szocialista társa­dalmi együttélés szabályait durván megszegik, a közösség nyugalmát zavarják, a garáz­da, verekedő, botrányosan ré­szeg magatartásukkal. Számuk tavaly az 1977. évihez képest csökkent ugyan, de még így is 30 656 állampolgárt kellett ga­zony egyre-másra váltak le a kisebb-nagyobb darabok a milienneum korát idéző jelképes alakokról. A tűzoltók, majd az odaérkező rendőrök biztosítot­ták a környéket, másfelé irá­nyították a járókelőket, felkap­tak és odébbvittek egy kicsi kék Fiatot. Nagyobb erőkifejtést igényelt egy ott veszteglő Zsi­guli arrább vitele. A magasban dolgozó tűzoltók egy-egy eré­lyesebb kopogtatására ugyanis mihamar levált az egyik nőalak feje, aztán a válla, s végül csak torzók maradtak a ma­gasban. Ha mindebből valami is a fejünkre esik. .. csak a le­hullott kézdarab 600 kilót nyom, mire leér a húszméteres magas­ságból. A tűzoltók, Gálos Im­rázdaság, verekedés, veszélyes fenyegetés és botrányos ré­szegség miatt megbüntetni. A bűnözési okokat elemezve a legfőbb ügyész megállapítot­ta, hogy a vagyon elleni és a gazdasági bűntettek körében változatlanul elsődleges szere­pet játszik a harácsolás és a bűnöző életmód. Az okok között továbbra is főszereplő az al­koholfogyasztás, annak vissza­szorítására tett intézkedések a bűnözésben még nem éreztetik hatásukat. A bűnözés megelőzésére és az elkövetési okok megszünte­tésére irányuló összehangolt állami és társadalmi intézkedé­seknek továbbra is nagy sze­repük van. Ennek keretében az ügyészség a nyomozás-fel­ügyeleti tevékenysége során számos intézkedést tett annak érdekében, hogy a nyomozó- hatóságok a bűncselekménye­ket felderítsék és a bizonyíté­kokat összegyűjtsék. A legje­lentősebb ügyek nyomozását közvetlen ügyészi felügyelet so­rán irányítják, s a napi felada­tokon túl az ügyészség a nyo­mozási gyakorlatot és annak törvényességét átfogóan érté­keli, rendszeres vizsgálatokat folytat. A bűnüldözés tapasztalatai­ból és a tavalyi bűnüldözési adatok alapján megállapítha­tó, hogy a fő figyelmet a jövő­ben is a társadalmi tulajdont érintő cselekmények megelőzé­sére kell fordítani. Elsősorban a minisztériumoknak és az or­szágos hatáskörű szerveknek kell élenjárni a bűncselekmé­nyek megelőzésére vonatkozó előírások és követelmények megvalósításában, az előidé­ző okok megszüntetésében. Sok szerv és jogterület tör­vényességének biztosítását se­gíti az ügyészi általános fel­ügyelet. Az ügyészi tevékeny­ség tapasztalatait illetően dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész rámutatott arra, hogy a ható­sági ügyintézés törvényessége és az állampolgári fegyelem javult, csökkent az ügyészsé­gekhez benyújtott törvényessé­gi kérelmek száma, ami a jog- alkalmazók munkáját dicséri. A kérelmek megoszlása azon­ban rávilágít a munkaviszony­nyal kapcsolatos, az építési, a telek- és földügyi, valamint a szabálysértési jogalkalmazás­ban észlelt számos negatív je­lenség felszámolásának szüksé­gességére. A bűnözés adatai azt igazol­ják, hogy hazánkban a köz­rend és a közbiztonság szilárd, a lakosság munkavégzését zá­ré hadnagy, Szerbák Károly törzsőrmester és Göbl László őrmester néhány óra alatt el­végezték a magasban, az ingó létra tetején a kényes műtétet, és a közvetlen veszélyt elhárí­tották. varó, vagy félelmet keltő bűn- cselekmények nem fordulnak elő. A bűnüldöző szervek töre­kednek a bűncselekmények gyors felderítésére, ezzel is erő­sítve a közbirtonsáq szilárdság gát. A leggyakrabban előfor­duló bűncselekményeknél — ez az összesnek több mint 80 szá­zaléka — az elkövetéstől számí­tott 30 napon belül fejeződik be a nyomozás. H. L. Arabeszk együttes Még két balettegyüttes mű­sorát tekinthetik meg Pécsett a táncművészet kedvelői. Az Interbalett ’79 rendezvénysoro­zatában szombaton este a bol­gár Arabeszk együttes, vasár­nap két csehszlovák balett tár­sulat ad műsort. A Szófiából érkező együttes 1967-ben vette föl az Arabeszk Balettstúdió nevet. Repertoár­juk változatos: feldolgoztak a zenetörténet korábbi darabjai­ból is néhány művet, de gyakrabban tűzik műsorukra századunk zeneszerzőinek alko­tását. A táncok koreográfiá­jának nagy részét Margarita Arnaudova, az együttes mű­vészeti vezetője készíti. De több alkalommal hívtak kore­ográfusokat külföldről is. Így például Kubából Alberto Alon- sot, Olaszországból Juan Co- rellit, Csehszlovákiából Jiri Nemecket. Az együttes szá­mára elsősorban a szófiai Ál­Bizonyos, hogy a megyei ta­nácsot díszítő szobrok tartó- sabb gyógykezelést igényelnek. Valódi veszélyre figyelmeztetett tehát a földön heverő kéz. G. O. Vízügyi tanácskozás Pécsett Pécs város és a megye tele­püléseinek ivóvízellátásáról a bányászat növekvő vízigényé­nek biztosításáról, a szennyvíz­tisztító-telepek beruházásairól, az öntözés fejlesztéséről, vagy­is az 1979-es év közös víz­ügyi feladatairól tárgyaltak tegnap délelőtt Pécsett a me­gyei pártbizottságon az Orszá­gos Vízügyi Hivatal, Baranya megye és Pécs város vezetői. A megbeszélésen részt vett Czégény József, a megyei párt- bizottság titkára, dr. Földvári János, a megyei tanács álta­lános elnökhelyettese és Vin- cze József, az OHV elnökhe­lyettese és vezető munkatársai. lami Koreográfiái Iskola kép­zi az utánpótlást. A mostani vendégjátékra há­rom művet hoztak magukkal. A bolgár néphagyományt föl­dolgozó „Nesztinárka"t, mely­nek Marin Goleminov szerezte a zenéjét, „A kulissza mögött" című darabot és Sztravinszkij a „Tavaszünnep" című művé­re készített koreográfiái válto­zatot. áruválaszték- bővítés a testvér­városokból * Pécs legnagyobb áruháza, a több mint hatszáz milliós évi forgalmat bonyolító Konzum, valamint a bolgár testvérterü­let Szí ivén Szövetkezeti Keres­kedelmi Áruházának vezetői a héten szerződést írtak alá köl­csönös áruházi hetek bonyo­lítására ez év nyarára. Mind­két részről 140 000 rubel érté­kű áruval „neveztek" be az­zal a céllal, hogy így is se­gítsék a választék bővítését üzleteikben. A bolgárok ná­lunk nem kapható cikkeket, köztük rézkilincset, elemeket, s tekintettel a nemzetközi gyer­mekévre, nagy sikerre számít­ható játékokat hoznak, a Kon­zum elsősorban pipere cikkek­kel, műbőr kabátokkal, porce­lánokkal megy Szlivenbe. Baranya-Pécs külföldi test­vérterületei közötti kapcsolat új vonása a kereskedelmi együtt­működés. A pécsi Konzum Áru­ház a közelmúltban hasonló megállapodást kötött a jugo­szláviai Eszéken. Előkészület­ben van a finnországi Lahti- val is áruházi hetek rendezé­se Pécsett, amely az első finn áruházi hét lesz Magyarorszá­gon. Hné Tanácskozás a bánya- egészségügyről A Pécsi Orvostudományi Egyetem tanácstermében ülése­zett tegnap az MTA Bánya­egészségügyi és Bányászati Ergonómiai Tudományos Bizott­sága, dr. Kapolyi László, nehéz, ipari miniszterhelyettes, a bizott­ság elnöke elnökletével. Az összejövetel két vitaindító elő­adással kezdődött. Előbb dr. Tigyi Józsel akadémikus, a POTf rektora számolt be a vezetése alatt álló intézményben folyó munkáról, különös tekintettel a bányaegészségügyi kutatómun­kára. E területen ugyanis a POTE speciális helyzetben van; az egyetemek sorában az egyetlen, amely a bánya közel­ségét élvezi. Ez feladatot is meghatároz, mint ezt dr. Tigyi József hangsúlyozta, az intéz­mény a jövőben is kiemelten munkálkodik, a bányaegészség- ügy területén. Garamvölgyi János, a Mecse­ki Szénbányák igazgatója vá­zolta azokat a munkahelyi kö­rülményeket, amelyekkel az el­következő időszakban számol­nunk kell a bányászat fejleszté­se során, utalt a bányabizton­ság és a bányaegészségügy kapcsolatára. A vitaindító előadások utón több hozzászóló következett, főleg egészségügyi kérdésekkel foglalkoztak, s egyöntetűen megfogalmazódott — erről szólt összefoglalójóban dr. Kapolyi László is —, hogy a műszakiak és az egészségügyiek szorosabb együttműködésére van szükség a jövőben. Az MTA Bányaeqészséaüqy és Bányászati Ergonómiai Tudo­mányos Bizottsága tegnapi ülé­sén részt vett Szentirányi Jó­zsel, az MSZMP Pécs város Bizottságának titkára és Koó; László, az MSZMP Baranya me megyei Bizottságának osztály- vezetője. Baranya a gyermekekért Ne csak szeressük a gyér mekeket, tegyünk is meg min dent értük, ami erőnkből te lik. így lehetne körvonalazn annak a tanácskozásnak a ft gondolatát, amelyet tegnaf délelőtt tartottak a pécs „Szabó István” Úttörőházban Itt ült össze a nemzetköz gyermekév megyei programjá nak előkészítésére és össze hangolására az a szervezőbi zottság, amely az MSZMP Ba ranya megyei bizottságánál kezdeményezése alapján jöt létre, s amelynek elnöke Ta kács Gyula, a Baranya me gyei tanács elnökhelyettese. A 51 tagú bizottság munkójá ban részt vesznek a megye po litikai, társadalmi szervezetei a legkülönfélébb oktatási é kulturális intézmények, a mű vészeti élet képviselői. A vál lalatok szocialista brigádjai valamint nagycsaládos szülő is bekapcsolódnak ebbe < munkába. A bizottság tagja a tegnapi ülésen megvitatta a megye lakosaihoz a nem zetközi gyermekév alkalmábó intézett felhívást. Számos ja vaslattal és kiegészítéssel já rultak hozzá az 1979-es gyér mekév baranyai programjához Ennek egyik alapelve, hogy ki sebb számú, de jól szervezet és színvonalas rendezvényt kel adni a gyermekeknek az é folyamán, csupa olyan lehető séget, amellyel kibontakoztat hatják legjobb képességeiket Ezt ■ szolgálják a különféle pá lyázatok, versenyek, előadáso) kulturális programok de, i tudományos konferenciák is. / bizottság munkáját a gyermek év nemzetközi, illetve hazc alapelvei mellett meghatároz zák a megye sajátosságai is az például, hogy Baranyába nagy számban élnek különféf nemzetiségek, hogy a megyé re sok feladat hárul az intéz ményépítés terén, és sok i tennivaló a cigánygyereke helyzetének javításáért is. Súlyos kéz esett le Szoborbontás a megyei tanács épületéről INTERBALETT, 79 Jelenet A kulissza mögött cimű balettből Vendégünk: az

Next

/
Thumbnails
Contents