Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-21 / 20. szám

DN HÉTVÉGE 10.

HAGYOMÁNY

1979. JANUÁR 21. '

Eltűnt Pecs-baranyai irodalom

Telegdi Miklós reneszánsz könyvtára

Egy vak fagottmttvész útja Pécstől a cári udvarig...

Csaknem négyszáz év müllävall előkerült az eredeti katalógus

Ifin'.

jn'tjhi (Jel•

i éi

Jitn clitn

CTfL-friim ‘‘rfnirvf';- f<"’U >

fdi(iXtí’nMi. ^

l&ä#'

fpi*J***30 öffl*bí*Af

O t nt- ?4>ú i:'k ). , (Á n'« £♦*** • .

^’r<'L ^

ty>4 ,

lő/ s

JfQnU hitmm

4**»>*i ‘ .. ./

SJtl f i.f.t'.'i't? *£-fr,’/ífrt^.

(Jtf Srrybná C’*cup'

QtHön&^Peír >"'**/&■

JvílúU, .r«A'/A Alkrh-Í _

J-tS Aßc-yn\.-irty.

Q>rír,i-fa&>***■'/ íttx- ' faíL'att*

lié*< <h-' *£$*£**&*? Jf-ís

j^ttv*%ettruT cW^tt' «•«•?

[Jyr ^ , • /*

f»*«

«I V**? ,

J&t£ ÁéUíeth,

&*'•+*&

öffTA

fyillütkr*--?*

Of,- «*

r,^L*»u»á í>

Jllthfí,-r*?É^t***-^ . *i’> <■*.' 'V'Jv*'i

»v®*v / ‘■,*—-'

CtrX*.i ’ JhíeJ’* OÍ’**i"‘ .'^‘r,

J„íwY^. * Y ’ A'^,f“' 7 '** " *j-+*

£(V ^<5*Lit4*r< •> J *■*-*- -dT •

Telegdi Miklós könyvtárának katalógusa

C'

Mohosodó obeliszk áll a pécsi Sétatér elején, a Káptalan utca előtti részen. Rajta már alig olvasható felírás: „Weidin. ger Imre fagottművész, született Pécsett, 1792., meghalt Pécsett, 1859; Amtmann Prosper fuvola- művész, született Sellyén, 1809., meghalt Pécsett, 1854.; a két jeles magyar zeneszerzőnek emelték barátaik és tisztelőik, 1866".

Ez az egyszerű emlékmű immár 113 év óta őrzi Weidinger Imrének, a XIX. század világhírű fagottművészének emlékét, aki 187 évvel ezelőtt, 1792. december 26-án, Pécsett született. Már élete hajnalán betegsége áldozata lett. Mindössze 3 éves volt, amikor himlő következtében szemevilágót elvesztette. Rendkívüli tehetsége és szorgalma azonban kárpótolta azért, amit a betegség elrabolt tőle.

Ebben a vak gyermekben nagyszerű zenei érzék fejlődött ki. Gruzling Alajos, székesegyházi zenész növendéke lett és 20 éves korában a Pécsett élt, 3 cseh zenésszel együtt kamaraegyüttest alakított. Sok hangszeren: zongorán, hegedűn,

klarinéton, furulyán, orgonán játszott. De legkedvesebb hangszere, amellyel egész Európában ismertté tette nevét, a fagott volt.

Az általa alakított kamara- együttessel világjáró körútra indult. Útjának végcélja Európa akkori neves zenei központja: Szentpétervár volt. Útközben Berlinben, Memelben, Danzig- ban, Rigában, Zselizen, Oroszország, Németország és Magyarország több városában vendégszerepeit. A Brockhaus lexikon 1839. évi V. kötetének 826. lapján azt írta róla, hogy Humánnál is kiválóbb művész, akit csak vaksága akadályozott meg abban, hogy világhírű legyen.

Egyik sikerét a másik után aratta és Szentpétervárott hírneve jóval megelőzte jövetelét. Be akarták mutatni a cári udvarban is és szó volt róla, hogy a cári zenekar tagja lesz. Rajta kívül álló okok miatt azonban mindez elmaradt. A vak fagottművészt ekkor honvágy gyötörte és 1831-ben visszaindult Pécsre. Az orosz kormány kalauzt adott mellé. Ez azonban

csak Lübeck-ig kísérte el, mert kolerajárvány dühöngött és útközben ennek áldozata lett. Újabb két vezetőt kapott, de az egyik szintén meghalt kolerában, a másik pedig kifosztotta a vak, Weidinger Imrét.

Az európai hírű pécsi fagottművész, útban hczafelé Lübeck- ben, Hamburgban, Hannoverben, Magdeburgban, Berlinben és Lipcsében hangversenyezett. Bár német származású volt, Bécset messzire elkerülte, mert nem szerette az osztrák császárvárost.

Weidinger Imrét külföldi sikerei után lelkesen fogadták Pécsett, ahol utoljára 1853-ban lépett fel a nyilvánosság előtt, a Pécsi Nemzeti Színházban, egy jótékony célra rendezett hangversenyen. Hat év múlva pedig, 1859. január 21-én, a hírneves fagottművész, aki dicsőséget szerzett külföldön szülővárosának és hazájának egyaránt, Pécsett elköltözött az élők sorából. Sírja teljesen ismeretlen, de emlékét megőrzi a sétatéri egyszerű, mohosodó, elmosódó feliratú obeliszk, amelyet 1866. november 4-én lepleztek le a muzsika szerelmesei, a zeneművészet patronáló!.

Pusztai József

1543-ban Szolimán szultán seregei könnyűszerrel foglalták el Pécset. Dselalzáde Musztafa török író így ír erről: „Pécs lakosainak nem lévén ereje a harcra és az ellenállásra, meghódoltak. Az Islam népe bevonulván a várba, a falakra és a bástyákra kitűzték a zászlókat; az ezánt énekelték, és a templomokat mecsetekké alakították át."

A városfalakon belül a török- ség nem tűrt keresztény templomot. Ezért a megmaradt keresztények részére egyedül a falakon kívüli Mindenszentek templomában lehetett istentiszteletet tortani.

A katolikus hivők lelki gondozását a Nagyszombatban székelő Telegdi Miklós pécsi püspök csak közvetve tudta némileg biztosítani. István pap halála után papi képzettség nélküli személyek látták el a többiek lelki gondozását. Megerősödtek az evangélikus, az unitárius és a református gyülekezetek. Ezeknek tanaival szállt szembe Telegdi Miklós, oki apologetikus munkáival egyrészt az újkori szónoklatnak és értekező prózának vált igényes mesterévé, másrészt kiváló reneszánsz műveltségével, népi ihletésű, de a köznapi szóáradattól mentes stílusával méltán írtc be nevét a magyar irodalomtörténetbe.

Telegdi Miklós 1535-ben született a Bihar megyei Telegden. A helybeli földbirtokos egyik jobbágyának gyereke minden bizonnyal elkallódott volna, ha a telegdi plébános nem veszi pártfogásba, nem taníttatja. Ekként sikerült elvégeztetni vele a krakkói egyetemet is. Az egyházi hierarchia lépcsőfokain lassan haladt előre — egészen addig, amíg 1579-ben Rudolf király ki nem nevezi a pécsi egyházmegye megyés püspökévé. Valójában ez csak cím volt, mert a pécsi püspökség egész területe a török szultán uralma alatt állott.

Könyvszeretete mór fiatal korában jelentkezett. Oláh Miklós prímás végrendeletében reá, mint legképzettebb teológusra hagyta könyveit. Paptársai — írja a végrendelkező — még a port sem tartanák érdemesnek letörölni a könyvekről.

Szegényen élt, és szegényen is halt meg. Halála előtt két nappal, 1586. április 20-án kelt végrendeletében ezt írja: „Midőn e sorokat Írom, oly kevés pénzem van, hogy alig lesz elég temetési költségeim kifizetésére."

Könyvtárát halála után hivatalosan is összeírták. A könyvleltár felvétele az elhalálozás utáni napokban történt, mert a

katalógus másolati példányának lapszéli jegyzete szerint c.z eredeti példányt már április 28- án Bécsbe, az udvari kamarához küldték, ahol az az évszázadok során — úgy vélték — elkallódott. Csaknem háromszáz évvel később azonban Nagy Gyulának 1880-ban az Országos Levéltárban sikerült megtalálnia, a magyar kamaránál maradt másolati példányt, amelyet a megtaláló a Magyar Könyv-Szemle 1880-i évfolyamában közzé is tett.

Bécsi levéltári kutatásaim során 1976-ban, tehát éppen 390 évvel a megírása után sikerült megtalálnom az eredeti könyvkatalógust, amely a helyesírási hibákat nem tekintve 74 esetben tér el a hazai másolati példánytól. Ez utóbbit nem magyar anyanyelvű személy készíthette — ellentétben az eredetit összeállító Deseő Benedekkel. A másoló ugyanis a b-t és a v-t több esetben is w-nek írta, Perlaky András nevét Period!ty-nak, a Phisica Aristotelis-t Phisica arithmetica- /is-nak, a Bibliának szót Bib- lionadhi-nak írta.

Telegdi Miklós könyvtárának rövid elemzését végezve, természetesnek tartjuk, hogy könyveinek nagyobb része egyházi vonatkozású. Klaniczay Tibornak azt az állítását, hogy Te- legdinek szent Ágoston a kedvelt auktora, és annak hatása még a stílusán, képein is felismerhető, megerősíti könyvtára is. Több egyházatyán kívül Ca- nisiust azért említjük, mert Telegdi maga szól róla: „A Cani- sius Péter catechizmusát még ifjúkoromban én fordítottam magyarrá." Ezt a sokáig elveszettnek hitt munkát Kiss Áron találta meg a bázeli egyetemi könyvtárban.

Meglepő, hogy nagy ellenfelének, o protestáns tanokat még Nagyszombatban is terjeszteni igyekvő Bornemisza Péternek egyetlen alkotása sem, saját magának is csak egy műve található a könyvei között. Viszont meglelhető Luther Márton összes müve, némelyik többféle kiadásban is. Érdekelték szerzőnket Melanchton Fülöpnek hitvitázó művei és a Húsz János ellen, konsistoriális eljárásról szóló mű. A könyvpolcon sorjázott a kiváló németalföldi humanistának, Rotterdami Eras- musnak tudományos és filológiai szempontból egyaránt jelentős újszövetségi fordítása is. De nem lett volna Telegdi felvilágosult reneszánsz író, ha nem ismerkedett volna meg kora neoplatonista íróival is. Megtalálható könyvtárában Marsi- lius Ficinus, Aulus Gellius, Retro Bembo, Aeneas Sylvius Piccolomini és mások egy-egy munkája.

A könyvjegyzék igazi meglepetése, hogy olyan -rókát tüntet fel, akikről eddig nem, vagy csak igen keveset tudtunk. Ilyen magyar író Caelius Pannonius, Perlaky András és Éber Pál, akik közül a két utóbbi alma- nachjával, kalendáriumával nagy népszerűségre tett szert. Ezekben a hónapok és napok jegyzékén kívül csiziós versek, csillagászati tudósítások, krónikák, jóslások, egészségügyi és gazdasági tanácsok is voltak.

Különös jelentőségű a Condones Hungaricae (Magyar énekek) és a Psalterium Hun- garicum (Magyar zsoltárkönyv), amelyek — ha azokat maga Telegdi gyűjtötte össze •— azt jelentik, hogy ő az első rögzítője a hazai énekeknek és zsoltároknak.

Szerette Telegdi az Erasmus által is kedvelt műfajt, a közmondásokat, amelyeket saját humanista gondolatainak színezésére használt fel. Különösen szívesen forgatta Polidorus Vergilius Proverbiorum libériát (Közmondások könyve) és a Sententiae Hebraeicae-1, a héber bölcsmondásokat tartalmazó kötetet.

A legérdekesebb talán az utolsó előtti bejegyzés: Opera Lyrae in voluminibus decem, vagyis Urai munkák tiz kötetben. Telegdinek különös érdeklődésére vall, hogy a kor reneszánsz költői is helyet kaptak könyvtárában. És itt van külön feltüntetve Janus Pannonius is, a nagy reneszánsz költőelőd.

Szólnunk kellene még történeti, földrajzi, jogi olvasmányairól. Szinte minden és mindenfajta tudomány érdekelte.

A jobbágyfiúból a legmagasabb egyházi pozícióba került kiváló humanista tudósról befejezésül hadd szóljon a magyar irodalomtörténetírás atyja. Tol- dy Ferenc:

„Telegdi tizenhat évi szónoklásával készített irodalmi fellépésének utat; munkái széliében elterjedtek, a nagyok, az egyháziak, s ezek utján a nép között is, s általuk egy új, öntudatosan kimivelt irodalmi nyelv előkészítője lett, melynek nyomán állította elő Pázmány a legfelsőbbet, mit a magyar próza a XVIII. századig előmutatni bir."

Dr. Tóth István

Pécs és a szlovák nemzeti njjásziiletés

A magyar művelődéstörténet Papánek Györgyöt, mint Baranya megye földrajzának és gazdaságának egyik leíróját tartja számon. Pécsett 1783-ban Engel János József, nyomdájából került ki Papánek György „Geographica Descriptis Comitatus Baranyensis” című munkája.

Nevezetesebb azonban az a tevékenység, amelyet Papánek György, a szlovák nemzeti újjászületésért végzett, mert nevéhez fűződik az első szlovák történelem, latin nyelvű megírása.

Papánek György — Juraj Papánek 1738. április 1-én,

a Pozsony megyei Kuk-lón (Kuklov) született. A gimnáziumi tanulmányokat a morvaországi Mikulov-ban és Pozsonyban végezte. A papi hivatást választotta. A filozófiát Budán, a jogot Egerben, a teológiát Pécsett tanulta. 1763-ban szentelték pappá Pécsett, majd a baranyai Olasz község plébánosa lett. Kiterjedt ismeretsége, széles körű levelezése, utazásai nemkülönben a szlávok története és szlovák népének szeretete jelentős mértékben hatottak tevékenységére. 1780-ban került kiadásra Pécsett összefoglaló munkája,

amelyben a szlávok, közelebbről a szlovákok történetét dolgozta fel.

A nemzeti történelmek latin nyelvű kiadása e korban részben az általános latinnyelvűséggel, a kialakulatlan nemzeti nyelvekkel és nem kis részben az ellenreformáció hatásával magyarázhatok. Bohuslav Balbin hasonlóan, latinul írta meg a cseh történet összefoglalóját, a többkötetes „Epitome historica rerum Bohemicarum”-ot, amelyet magyar vonatkozásban — például a bányászat- történet tekintetében — is hasznosíthatunk.

Papánek György — Juraj Papánek tevékenysége, a szlovák és magyar értelmiség kialakulásának kezdeti korszakához kapcsolódik. Része annak az útkeresésnek, amely a nemzetek önállósulásának folyamatában megte. remtette azokat az alapokat, amelyeken ma valós és egyenrangúságra törő együttműködés történik a cseh, szlovák és magyar kultúrák, népek között. Papánek György révén így kapcsolódik Baranya és Pécs a szlovák nemzeti újjászületéshez. Művének a Pécsi Egyetemi Könyvtárban őrzött, 1793-as kiadása — „Compendiata História gentis slavae a. r. d. Georgii Papánek, parochi Olasziensis, presbyteri Quin-. que-Ecclesiensis” — gondolatait áttekintve, nem minősíthetjük merő illúziónak azt, ami Papánek György korában valóságos és máig mutató tendencia volt.

PaDánek György tevékeny életének 1802. április 11-én vetett véget a halál. Személyét 1845-ben, a „magyar orvosok és természetvizsgálók" pécsi összejövetele alkalmából kiadott „Emlékirat” az „Irodalmi csarnok”-ban mutatja be, mint olyat, kiről „Kedves a’ nemzeti’ nyelv ügyében munkáltak’ emlékezete".

Krisztián Béla