Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-10 / 9. szám

1979. január 10. szerda DunQntult napló 3 Nem vigyázunk környezetünkre Szemetelünk, egészségünket Pécs arculata évről évre szé­pül, ahogy a korszerűtlen ház­tömböket szanálják és a föld­ből előbújnak a panelépületek. Egy valamiben azonban hosszú ideje változatlan c helyzet: a város szemetes. Ki vagy kik tapasztják a vá­ros arcára ezt a csúfság-foltot? Ezt már többször megpróbáltuk kinyomozni, többnyire ered­ménytelenül. Közelítsük meg tárgyszerűen a problémát! Tu­lajdonképpen mit lehet itt ten­ni? Dr. Zelles Mária, a Köz­egészségügyi és Járványügyi Szolgálat Pécs városi vezetőjé­nek véleménye: — A történelmi városrész szűk utcáiban a parkoló gépkocsik nehezítik a szemét elszállítását. A kint hagyott bontási anyagok is hasonló gondokat okoznak. A szemétszállító gépkocsik, hogy ne tartsák fel sokáig a forgalmat, kénytelenek sietni: papírok, flakonok, zacskók, ételmaradékok kerülnek a szél hatására az utakra, vándorol a szemét. A szűk kapualjak tisz­tántartása is sok kívánnivalót hagy, a kukásedények mellé öntött szemét látványnak sem esztétikus, ugyanakkor köz­egészségügyileg is veszélyes. Ennek a szemetelési járványnak oka sok esetben a tömbházfej- ügyelői rendszer, egyszóval sok háznak nincs gazdája illetve házfelügyelője. — A családi házas települé­seken jobb a helyzet? — Valamivel. Amennyiben a porták tulajdonosai nemcsak a telküket, hanem a járdarészü­ket is tisztán tartják és a ta­nácsrendelet előírásainak ele­get tesznek, ha állatot tartar nak. Sajnos, sok helyen az ud­varokon nagyobb mennyiségű trágya halmozódik fel, trágyalé szennyezi a szomszédos terüle­teket is. — A lakótelepi építkezések környéke egyenesen aggasztó. — Igen, legalább a gyerek­balesetek lehetőségeit szüntet­nék meg azzal, hogy a rozs­dás drótokat, üvegcserepeket és cserépmaradványokat hor­danák el időben a helyszínről. Az utak csak később épülnek, ez nehezíti a szervezett sze­métszállítást. A szanaszét szórt szemét és háztartási hulladék a kóborállatok és a patkányok terített asztala. « — Az úttest mellett sorakozó kukák és konténerek környéke veszélyeztetjük Számos lakóháznak nincs gazdája, aki felügyelne a tisztaságra Egyszerűsíteni kell a szabálysértési eljárást kisebb szeméttelep. Ezeket nem lehet végleg felszámolni? — Minden szempontból az lenne a jó, ha ezeket az edé­nyeket nem az utcán tárolnák, mert néha az a tapasztalatunk, hogy több szemetet öntenek a gyerekek, felelőtlen felnőttek ezek mellé, mint bele. A négy­Szemét az utcán szintes épületekben nem lehet konténert tárolni, így az épü­letek előtt „szeméremfalak”, néhol élősövények mögé meg­bújva tárolják a szemetes edé­nyeket. A középmagas - tíz­emeletes — épületek szemétle­dobói is többnyire üzemen kí­vül vannak. A PIK kidolgozta a szemétledobó időszakos tisztán tartását és fertőtlenítését, ott mára lakókon múlik, hogy oda nem való anyagot ne dobja­nak bele. A szemétledobó arra való, hogy oda öntsék a sze­metet, az az aljába állított konténerekbe zuhan, a konté­nereket meg csak a szállítás napján vigyék ki az utcára. így megszüntethető a szemet bán­tó, egészséget veszélyeztető szemét szétszóródása. Az ab­lakokból kidobált feleslegessé vált holmik is elcsúfítják a vá­rost, s hiába tesz meg minden tőle telhetőt a Köztisztasági Vállalat, egyedül nem győzi, nem is győzheti a szemetelők- kel.- A város köztisztaságáért tehát legtöbbet a kukák tehet­nek. És aki erre nem hajlandó? — Az erélyes felszólítás vagy a szabálysértési eljárás, főleg a helyszíni bírság sok egyéni szemeteiét és illegális szemét- lerakót jobb belátásra bírhat. Csakhogy ezeket a jogszabá­lyokat egyszerűsíteni kellene, mert szabálysértési eljárás in­dításához feltétlenül szükséges két tanú. S ha nincs, nem te­hetünk ellenük semmit. * A sorsjegyek maradékai, a jégkrémek zacskói és pálcikái, egyéb eldobált papírok, szét­vert utcai szemétgyűjtők is ta­núsítják, nem törődünk eléggé városunk arcával. Murányi László A pécsi bölcsődék gyermekévi programja Kiállítás, mesemondó­verseny, nyílt napok Mesemondó, bábozó ver­seny, ünnepélyes gyermeknap, szülőkkel, patronálókkal való találkozás, vásárlással egybe­kötött kiállítás szerepel töb­bek között a pécsi bölcsődék gyermekévi programjában. Az örömszerzés, kellemes meglepetés ötleteit már de­cemberben tervekbe foglal­ták, s januártól megkezdődik a szervezés. Az év első felében a pécsi bölcsődék gondozónőinek részvételével mesemondó, bábozó versenyt rendez a Módszertani Bölcsőde, melyen kizárólag házilag készített figurákkal, s a hétköznapi életből merített mesetörté­netekkel vehetnek részt a „versenyzők”. A gyermeknapot ajándéko­zással, a bölcsődéket patro­náló vállalatok, szocialista brigádok képviselőinek és a szülők meghívásával akarják a szokottnál ünnepélyesebbé tenni. A szülői értekezletek, illetve a bölcsődei életbe va­ló bepillantást szolgáló nyílt napok szervezésével a böl­csődék és a szülők közötti kapcsolatot szeretnék szoro­sabbra fűzni. A tavaszi hetekben rendez­nek egy vásárlással egybe­kötött kiállítást. Erre a kiál­lításra kézimunkákat, játéko­kat, hímzett, kötött, horgolt bébi és gyermekholmikat ké­szítenek a gondozónők és a vállalkozó kedvű szülők. A városi tanács egészségügyi osztálya Semmelweis szocia­lista brigádjának tagjai pe­dig máris felajánlották, hogy a Dunántúli Napló „Hatvan év — hatvan kép” rejtvény- pályázatán nyert ezer forint­jukért a kézimunkákhoz szük­séges anyagokat megvásárol­ják. A kiállításon eladott játékokért, kézimunkákért, gyermekholmikért kapott pénzt a bölcsődék befizetik a nemzetközi gyermekév számlájára. Szellőztető Másfél éve Pécsett a Me­linda utcában és a Sarohin tábornak útján ötszár lakás­ba a tervezők és az építők ötlete alapján beszereltek la­kásonként három szagtalanító-, szellőztető berendezést, a konyhába, a fürdőszobába és a WC-be. Ezek éjjel-nappal működnek, fogyasztják az ára­mot, túlterhelik az elektromos rendszert. Kísérletnek szánták a terve­zők és a beruházók, egyéb­ként jó ötlet alapján. Egy hi­bát azonban már akkor vé­tették, ugyanis az ötszintes épületek többségében olyan berendezéseket szereltek fel, 'melyek tízszintes épülettöm­bökbe valók. Amikor egy-másfél évvel ez­előtt a lakók beköltöztek, a Ivov- kertvárosi lakásszövetkezet vezetősége azt ígérte, hogy az egyéni számlákat nem nö­velik meg a szellőztetők. Most lassan két évnyi itt-lakás után benyújtották a borsos össze­gű számlákat. Van olyan lép­csőház, ahol az összeg eléri a havonkénti 100—200, sőt 300 forintot családonként, míg másutt csak havi 10—20, eset­leg 50 forintban nyilvánul meg a családonkénti hozzájárulás. A különbség újabb kérdés. Cs. J. Például egy mellékhelyiség ilyen is lehet Kínos ügy? O A mellékhelyiség ne legyen mellékes Amikor a múlt héten isme­rőseim megkérdezték tőlem, hogy miről írok, s én meg­mondtam: a belvárosi vendég­látó üzletek WC-iről, először azt hitték, ugratom őket, majd látván, hogy komolyan ez ügy­ben járkálok egyik presszóból a másikba, elnézően elmoso­lyodtak. Nem így a felkeresett üzle­tek vezetői I A szigorú elutasí­tástól mézes-mázos mentege­tőzésen át a kétségbeesett vé­dekezésig a legkülönbözőbb viselkedési formákat produkál­ták. Ők ugyanis nagyon jól tudják, hogy a helyzet min­denre ad okot, csak éppen nem nevetésre. 1978 elején a Belkereske­delmi Minisztérium felhívást adott ki. Ebben a következő­ket olvashatjuk: „A vendéglá­tó egységek belső kulturáltsá­gának legkritikusabb elemére, a közönségforgalmi mellékhe­lyiségek (WC blokkok) higié­nés állapotára fokozott fi­gyelmet kell fordítani... Ki­emelt figyelmet kell fordítani a rendbehozatalukra, folyama­tos takarításukra és állandó felügyeletükre.” Ez év februárjában a mi­nisztérium Vendéglátó és Ide­genforgalmi Főosztálya ren­delkezett a vendéglátó üzletek higiénés helyiségeinek haszná­lati díjáról: a színvonal javí­tása céljából a vendéglátó vállalatok igazgatói, vagy a szövetkezetek elnökei elrendel­hetik a II. és ennél magasabb osztályba sorolt üzleteknél a III. osztályú melegkonyhás egy­ségeknél, továbbá a több üz­letosztályt magába foglaló vendéglátó kombinátoknál az 1 forintos használati díj beve­zetését. De csak ott, ahol a mellékhelyiségek színvonala ezt lehetővé teszi... A belkereskedelmi miniszter 1978. májusi rendelete lehe­tővé teszi, hogy az egyes üz­letek kiadják a mellékhelyisé­get ún. üzemeltetőknek, akik vagy díjazás, vagy bevétel el­lenében takarítani is kötelesek a rájuk bízott helyiséget. Ezeknek a személyeknek taka­rító tevékenységre szóló ipar- jogosítvánnyal kell rendelkez­niük. © Az étterembe, cukrászdába, büfébe látogató vendéget azonban nem a rendelet, ha­nem megvalósulása érdekli. A Rózsa cukrászda egyet­len WC-je előtti szűk, elfüg­gönyözött kis belépőben idős nénike kuporog: Műnk Ottó- né. A mellékhelyiségben pél­dás a rend, papír, szappan, törölköző, a helyén. A ven­dégek egymásnak adják a ki­lincset, azt hinné az ember, hogy jókora borravaló gyűlik össze a tányérban ... — Nyolc óra alatt talán ha 10—15 forint — mondja a né­ni. A fizetésem 1200, s itt nem kötelező a használati díj. Takarítónő voltam én jó he­lyen, a jogász kollégiumban. Tudja, itt lakom a házban, és annyit könyörögtek, hogy vál­laljam el! Mi mást is tehet­tem volna, egy éve meghalt az uram, senkim sincs, s nem tudtam megélni 1380 forintos nyugdíjból. Kedveském, a hó­nap elején, amikor láttam, hogy mit művelnek itt az em­berek, azt hittem, hogy ezt nem lehet kibírni. De meg kellett szoknom. A Napsugárban átmeneti állapotok uralkodnak: a presz- szó födémcsere miatt hamaro­san bezár. Addig is azonban nehéz dolguk van az üzletve­zetőknek, mert ha a két WC- takarító közül az egyik meg­betegszik, az azt jelenti, hogy egy műszak alatt senki sem ügye! föl a mellékhelyiségre, így ők maguk fogják a vöd­röt, a felmosórongyot — hi­szen, aki a pult mellett áll, az mégsem foglalkozhat ez­zel. A város legkritikusabb pont­ja a Széchenyi tér. Nyijvános illemhely híján a sétálók s a turisták tömege ott a ven­déglátó üzletek WC-ibe „sza­lad be". Már ahol egyálta­lán van hova. Mert például a Virág cukrászdának és a Fi­nom Falatok boltjának nincs más, csak személyzeti mel­lékhelyisége. —’Ha a vendég kéri — mondja Fias Mária, a Virág üzletvezetője —, fölkísérjük a személyzeti WC-be. Hogy az hol van? Ki kell menni az ajtón, és jobbra a kapu alatt föl az első emeletre ... És ha véletlenül a Finom Falatok boltjában akad vala­kinek sürgős dolga? — Átküldjük a Mecsek cuk­rászdába — feleli a kiszol­gálónő. o Az első osztályú Mecsek cukrászda alagsori WC-jének az előcsarnoka több mellék- helyiséget sejtet, mint amennyi valójában van: két női és két férfi fülke, három piszoár. Jankó Sándorné __ szintén idős nyugdíjas — fogadja a vendéget. Energikus asszony. —• Van, amikor 15-en is sorbaállna'k, különösen nyá­ron, amikor a turisták is jön­nek — a Kossuth téri illem­hely messze van és a Virág cukrászda vendégei is idejár­nak ... Ne mondja már, fi­acskám, hogy ott megkapják a kulcsot, azt sem tudják, hogy elkérhetnék. De nem ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy én itt nem csak vécés vagyok ám! Hanem minde­nes: leszedem az asztalokat, lehordom az edényeket a mo­sogatóba, mosogatok... Hitetlenkedő tekintetem lát­tán fölnevet: — Ugye, nem gondolta volna egy első osztályú hely­ről, hogy ugyanaz a személy mossa egyik pillanatban a poharakat, aki a másikban a vécét... Volt úgy, hogy két hétig nem volt az üzletben elég mosogató, és én le-föl rohangáltam a sok lépcsőn. Hatvanhét éves vagyok, két­szer elrepedt a lábam, négy műtét van mögöttem, rossz a szívem . .. Mit mondjak még? Hiába szólok, hogy nem megy ez, hogy egy WC-s asszony edényekhez nyúljon, azt hi­szik, hogy csak nem akarom csinálni. —• Egyszerűen nem találunk mosogatót — mondja Békés Zsuzsa, üzletvezetőhelyettes — bár én még csak három hó­napja dolgozom itt, de lá­tom, hogy maradnak el a fiatal lányok ebből a munká­ból. Elég idős asszony sincs, aki épp mosogatni akarna. Valakinek pedig meg kell csi­nálni. o A Nádor étterem és kávé­ház mellékhelyiségét épp most alakítják át, modern, szép, csempézett 3—3 fülkés WC- mosdóvá. Egyelőre csak a fe­le kész, ami átmeneti zavart okoz — melyik a férfi és me­lyik a női „szakasz”, de mi­kor elkészül, ha nem is fog több fülkéből állni, mint a régi, sokkal kulturáltabb lesz. Ha ugyan vigyázni fognak rá, és lesz, aki takarítsa. Amikor ott jártam, az üzletvezető — aki semmiképp sem árulta el a nevét — meglepődött, hall­ván, hogy nem éppen szívde­rítő látvány fogadott lenn. Felajánlotta, hogy megkeresi a felügyelő nénit, aki majd lehúzza a vízöblítőket. A né­nit nem találta. Én pedig nem mertem megvárni: Féltem, hogy mosogat. A Nádor söröző WC-it — mint megtudtam — azért kel­lett fölhelyezni az emeletre, mert amíg az utcáról jövők is használták, képtelenség volt tisztán tartani őket... De folytathatnám a sort más üzletekkel és főleg azok­kal a történetekkel, amiket a vendégek elképesztő higiénés kulturálatlanságáról hallottam. Nem teszem, mert nem aka­rok undort kelteni — s ezzel, ne adj’isten, még több dol­got adni azoknak a magá­nyos, idős asszonyoknak, akik­nek munkájára bármennyire is szükség van, anyagi és más elismerésben alig részesül­nek ... T. É.

Next

/
Thumbnails
Contents