Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-08 / 7. szám

„Az év ifjúsági sportolója" a tv-ben A fiúknál Lénárt az első Lénárt István edzőjével, Viczay Alajossal A vasárnap esti Telespcrtban hirdették ki az MTV sportosz­tálya által tizennyolcadszor megrendezett „Az év ifjúsági sportolója" verseny eredményét. A díjakat Erdős András, az MTV politikai adásainak főszer­kesztője adta át. A lányok között a szakszö­vetségek tizennégy jelöltje kö­zül a vándorserleget Fórián Éva sportlövő nyerte. Az MHSZ nyíregyházi ÉVLK 18 éves spor­tolója az országos bajnokságon öt első helyet szerzett, az Eu­rópa bajnokságon egyéni ezüst­érmet, csapat-bronzot és egy negyedik helyezést ért el. Ed­zője Levitzky Zoltán. A második Újszigeti Katalin, a Békéscsabai Előre Spartacus tornásznője (1964), edzője Lu­kács József és Lukács Józsefné. Újszigeti összetett felnőtt or­szágos bajnokságot nyert, első lett a mesterfokú bajnokság szerenkénti döntőjében, míg összetettben a második helyen végzett. A harmadik helyet ebben az évben is Fodor Ágnes (Eger SE, 1964, edzője Utassy Sán- dorné és Visontai József) kap­ta. A tizennyolc fiú-jelölés közül a serleget és az év ifjúsági sportolója címet Lénárt István súlyemelő nyerte. (1959. PMSC, felnőtt világbajnok szakításban, ifjúsági világ- és Európa-baj- nok összetettben, ifjúsági vi­lágbajnok. Edzője Csitneki Pé­ter és Viczay Alajos). A második helyet megoszt­va kapta Fürjész István (MV SC 1961.). és Tóth Béla (Bp. Honvéd 1959.) cselgáncsozó if­júsági, illetve junior Európa- bajnok. Fürjész edzője Braskó Péter, Tóthé Fogarasi György. A harmadik helyre Wladár Sándor úszó (KSI, 1963, edzője Széchi Tamás) került, aki két ifjúsági EB-aranyat és egy fel­nőtt vb hatodik helyet nyert. Egy-iksz-kettő A HDN totó- tippjeit a követ­kező hétre Jász- kuti Attila szere­lő, a meszesi to­tózó törzstagja állította össze. Nyolc esztendeje totózik kollektív szelvényekkel, de eddig csak 11 találatra futotta „erejéből". A 2. hét tipp­jei: 1. Ascoli-Fiorentína. A hazai pá­lya előnye dönthet. Tipp: 1. 2. Atalanta—Róma. Tipp: 1, x. 3. Bologna—Milan. A Milan baj­nokságra tör, győzelme nem lehet vitás. Tipp: 2. 4. Catanzaro—Napoli. Tipp: 2. 5. Juventus-lanerossi. Tipp: 1. 6. Lazio-Perugia. Tipp: 2. 7. Verona-Torinó. A Torino feljö­vőben van. Tipp: 2. 8. Bari-Pescara. A döntetlennel mindketten megelégednek. Tipp: x. 9. Cesena-Udinese. Tipp: 1. 10. Genoa—Foggia. A Genoa nyer­ni fog. Tipp: 1. 11. Palermo-Lecce. Tipp: 1. 12. Spal-Sampdoria. Tipp: x. 13. Taranto-Brescia. Tipp: 2. + 1 14. Nocerina-Rimini. Tipp: 1. SAKK Véget ért a serüdlő sakkozók egyé­ni világbajnoksága, amelyet a skót Paul Motwani nyert meg. A magyar Utasi Tamás, miután az utolsó for­dulóban döntetlenül játszott a fran­cia Villermain ellen 5,5 pontjával a 14. helyre került. A versenyen ösz- szesen negyven versenyző indult, mindössze egyetlen sakkozó a domi­nikai Euliao nem szerzett egyetlen pontot sem, sőt még döntetlenje sem volt, valamennyi mérkőzését elvesz­tette. Csőm István, aki a hastingsi nem­zetközi sakkversenyen szerepel, a 9. fordulóban a brit Botterillel ült asz­talhoz, partijuk függőben maradt. A tornán az angol Speelman vezet 6 ponttal, Csőm 4 ponttal és 2 füg­gőjátszmával a hetedik. n bajnok befejezte,a kapitány elkezdi Váratlanul csapott a magyar birkózás hétköznapjaiba a hír: Gurics György, a válogatott vezető edzője távozik, s a karmesteri pálca olimpiai baj­nok kezébe került. Hegedűs Csaba — szövetségi kapitány. Gurics György, aki 17 év alatt öt olimpiai, és 7 világ- bajnoki elsőséget kovácsolt össze Magyarországnak, már évek óta kacérkodott a távo­zás gondolatával. Közrejátsz­hatott ebben az igen gyenge mexikóvárosi vb-szereplés (1978. szeptemberében), de a döntő ok természetesen Moszk­va közelsége. — Őszintén szólva, rendkí­vüli módon elképedtem, ami­kor illetékesek megkerestek megtisztelő ajánlatukkal — mondja Hegedűs Csaba, aki IV. éves egyetemistaként ta­lán legrázósabb vizsgaidősza­kában került a nagy dilemma elé. — Huszonkét éve birkó­zom, s azt terveztem, hogy Moszkvában veszek végleges búcsút a szőnyegtől. Néhány álmatlan éjszaka azonban tisztázott mindent, döntöttem: befejezem a birkózást. A 30 éves kiválóság ered­ményeivel méltó helyet követel minden idők öt legjobb ma­gyar birkózója között. Sárvá- rott kezdte a birkózást, de csak a Vasasba kerülése után villantotta fel igazi tehetsé­gét. 23 éves, amikor élete első felnőtt világversenyére küldik. Bámulatbaejtő birkó­zással mindenkit kétvállra fek­tet a szófiai világbajnoksá­gon, hibapont nélkül arany­érmes, tuskirály! A világ per­sze nem hagyja magát olyan könnyen elkápráztatni: Mün­chen, az 1972-es olimpia előtt egyszerűen kirekesztik az esé­lyesek köréből azok, akik a 82 kg-os versenyek végkimenete­lét jósolgatják. Szó esik a ju­goszláv Nenadicsról, a szovjet Nazarenkóról, de Hegedűsről — nem. És milyen a sors? Az 1. fordulóban Nazarenkót sorsolják ellenfeléül. Óriási csatában Hegedűs győz, utá­na mindenkit végigver —most „csak" pontozással. Ö a ma­gyar sport 100. olimpiai baj­noka. 1973. áprilisa. A nagyszerű sportember majdnem a szá­guldás áldozatává válik. Au­tójával karambolozik, hosszú hónapokig küzdenek élete megmentéséért. És újabb hó­napok, amíg lábadozik. Az­után a Nagy Hír: 1975. ok­tóberében ott szerepel a minszki világbajnoki magyar csapatban. Amikor első mér­kőzésén szőnyegre lép, a 4000 szovjet néző tapsviharral adó­zik kivételes akaratereje előtt, amivel a halált is kétvállra fektette. Szakemberek nem jósolnak neki újabb sikereket. De He­gedűs, a Hegedűs — kiszá­míthatatlan. 1976. áprilisában Leningrádban ismét bajnok, méghozzá Európa legjobbja I A sérült részek azonban nem engedelmeskednek már úgy, mint korábban. Súlycsoportot változtat, 1977-ben, Bursóban Londonban rendezték meg a női sporttal kapcsolatos első világkonferenciát. Sok érdekes előadás hangzott el, de a leg­nagyobb hatást dr. Liz Ferris, volt műugró, Universiade-győz- tes angol sportorvos gyakorol­ta a hallgatóságra. Többek megrökönyödésére elöljáróban kijelentette: — Csak azoknak a szex-vizs­gálatoknak volt értelme, ame­lyek azt akadályozták meg, hogy fondorlattal nőnek öltö­zött és maszkírozott férfiak sem­miképpen se kerülhessenek a női versenyek indulói közé. Ma­napság az összes próba a kro­moszóma eltérések alapján dönt, bár az orvosok jól tud­ják, hogy a két nem közötti el­térést ezek minősége nem min­den esetben bizonyítja egyér­telműen. Akadnak furcsa esetek, s ezek miatt már több nőnek már a 90 kg-osok között sze­repel. S itt tűnik fel nagy ri­válisa, a svéd Frank Anders- son. Bursai mérkőzésük feled­hetetlen, a Jelen és a Jövő gigászi harca. És Hegedűs is­mét remekel: kétvállal veri a nála 8 évvel fiatalabb skan­dináv birkózó-zsenit. A montreáli olimpia előtt vi. szont esélyes, és nagyot bukik. Két fordulóval a háta mögött búcsúzik... — Már akkor kezdődött va­lami félelmetesen kiszámítha­tatlan sérülés — és beteg­ség-hullám, ami mindig két- három héttel a világversenyek előtt jelentkezett. Sorban jött a kudarc 1977 világbajnoksá­gán, 1978 Európa- és világ- bajnokságán. De nem adtam fel a hitet, alapoztam, dol­goztam, mint eddig soha. De az évek múlásával számolni kell a szervezet kopásával — egyszóval jobb így. Meg van győződve arról, kellett visszavonulnia a verseny­zéstől. Vizsgálatok sora bizo­nyítja, hogy az orvosok már több olyan férfisportolóval is találkoztak, akik a kromoszóma­vizsgálaton egyáltalán nem a nemüknek megfelelő eredményt mutatták... Szó esett arról is, hogy sok női sportoló próbálkozik férfi hormonok, tesztoszteronok sze­désével, amelyek hatására az izomzat gyorsan növekedik, de olyan káros következményekre is lehet számítani, mint az arc- szőret megerősödése, a hang mélyülése, mi több, a termé­kenység csökkenése. Ezek a hor. monok az anabolikus szteroidok hatását ,,utánozzák”, s mivel természetes, nem testidegen anyagok, a gyógyszervizsgálat a legtöbb esetben nem mutat­ja ki fogyasztásukat. Akármilyen furcsán hangzik, a fogamzás­hogy újat tud hozni szakve­zetőként is. Tele van tervek­kel, elképzelésekkel. Ismeri jö­vőbeni „tanítványait", hiszen tegnap még együtt birkózott velük. S holnap dobogóra ál­líthatja őket... gátló gyógyszerek nagy mérté­kű fogyasztása is anabolikus hatással jár, s az izomnöveke­dést serkenti. Szomorú dolog, hogy sokfelé ezeket az eljárá­sokat szükségesnek és veszély­telennek minősítik, holott távol- ról sem bizonyított, hogy a ver­senyzők visszavonulása után egészségük nem látja-e ezek kárát. A konferencián végül azt is megvitatták, hogy vajon a női sportolók egy vagy több ver­senyszámban valóban képesek-e a férfiak utolérésére. Ezt bizo­nyos állóképességi számokban lehetségesnek vélik, de ugyan­akkor állást is foglaltak: a női sportolóknak semmiképpen sem szabad megpróbálkozniuk a ne. hézatlétikai számokkal, így a birkózással, az ökölvívással és a súlyemeléssel. Fondorlattal nőnek öltözött férfiak Nincs szükség a szex-vizsgálatokra? A női sportolók ne próbálkozzanak nehézatlétikával itt monitor ellöl Hég 17 hónap Most már minden kétséget kizáróan megkezdődött a visz- szaszámlálás. 1979-et írunk, bő másfél év van a moszkvai olimpia 1980. július 19-i meg­nyitásáig. A hajrá hónapjai ezek. Egyre több szó esik a XXII. Nyári Játékokról, egyre többen hallatják szavukat a jövő év nagy eseményéről. Az új év első Monitorjában is er­ről lesz szó. Először a szer­vező bizottság nemrég kiadott jelentéséből idézünk: ,.Az egész világ feszült ér­deklődéssel kíséri □ moszkvai olimpia előkészületeit, A szer­vezők mindent megtesznek azért, hogy a játékok törté­netében első ízben egy szo­cialista államban megrende­zésre kerülő olimpia mindenki számára felejthetetlen legyen: nagyszerű sporteredmények szülessenek és mindenki re­ményei valóra váljanak. A szovjet fővárosnak gazdag ta­pasztalatai vannak nagy sport- események, fesztiválok lebo­nyolításában. Erre, valamint az előző olimpiák rendezőinek tapasztalataira támaszkodva, a szovjet párt és kormány, az egész szovjet nép hathatós támogatásával és egyetértésé­vé1 biztosak vagyunk abban, hogy az 1980-as moszkvai olimpia magas szervezettségi és műszaki színvonalon kerül megrendezésre és új szakaszt jelent majd a nemzetközi olimpiai mozgalom történeté­ben !" Alberto Juortorena (Kuba) a montreáli olimpia 400 és 800 méteres síkfutó bajnoka monata c moszkvai olimpiáról: _ A szovjet sport nagysze­rű eredményeinek elismerését jelenti, hogy a NOB a követ­kező___olimpia rendezését Mosz kvára bízta. Biztos vagyok benne, hogy a versenyeket magas színvonalon fogják le­bonyolítani. Ez minket, verseny­zőket is hozzásegít majd ah­hoz, hogy jó eredményeket érjünk el. Természetesen én is szeretnék indulni Moszkvában. Montreálban „csak” a 800-as világcsúcsot sikerült megjaví­tanom, örülnék, ha az ame­rikai Lee Evans Mexikóváros­ban felállított 400-as világre­kordját éppen az olimpián tudnám megdönteni. Ehhez még másfél év kemény mun­kájára van szükség. Felkészü­lési tervemet edzőim 1980 őszéig állították össze, tehát az olimpia is benne szerepel. Mit is mondhatnék még? Sze­retném, ha az ismétlés a finn Lasse Virenhez hasonlóan a moszkvai olimpián nekem is sikerülne! Adjuk át a szót egy másik világsztárnak, Viktor Szanye- jevnek, a hármasugrás három­szoros olimpiai bajnokának: — Mint a többi szovjet sportoló, én is nagyon örül­tem, amikor megtudtam, hogy Moszkva lett az 1980. évi olimpia házigazdája. Én is sze­retnék ott lenni az ötkarikás játékokon, mert nagyon sze­retek hazai 'közönség előtt versenyezni. Első olimpiai aranyérmemet 22 éves korom­ban szereztem Mexikóváros­ban. Könnyű tehát kiszámítani, hogy jövőre töltöm be 34. évemet. Megmondom őszintén, hogy Montreálban aratottgyő- zelmemet az is elősegítette, hogy gondolatban már 4 év­vel előbbre jártam. Nehéz volt. 1976-ban is, mert a stadion­ban nagy volt a hőség, ma­gas volt a levegő páratartal­ma és persze az ellenfelek is nagyon erősek voltak! Úgy érzem, van még ben­nem tartalék. Remélem, hogy a hátralevő másfél évben fel­készülésemet nem zavarjo semmi, nem jön közbe sérü­lés vagy betegség. Ha így lesz, bízom benne, hogy Moszkvában negyedszer is ott lehetek az olimpiai játékok résztvevői között! Dr. Csanádi Árpádtól, o NOB Végrehajtó Bizottságá­nak köztiszteletben álló ma­gyar tagjától egy szovjet új­ságíró kolléga megkérdezte: — Mit kíván az új évben az olimpia szervezőinek és o moszkvaiaknak? A válasz így hangzott: — Azt kívánom az 1980- évi olimpia szervezőinek, ren­dezőinek, hogy amikor kial­szik az olimpiai láng, könnyű szívvel térjenek nyugovóra. Ez azt jelentené, hogy mindnyá­jan jól dolgoztak, megtettek mindent a sikerért és a spor­tolókért, és megoldottak min­den felmerült problémát. Az olimpia sikeres befejezése ugyanis nemcsak a szovjet emberek, hanem az egész szocialista közösség nagy ün­nepe lesz! Szőnyi János A Pécsi Kesztyűgyár központi gyára felvételre keres: • GÉPI VARRODAI, • KÉZI VARRODAI, kézi befejező munkára NŐI MUNKAERŐKET, valamint • SZABÁSZ ATKÉPZŐST A betanulást átképzés útján biztosítjuk. Jelentkezni lehet: 7601 Pécs, Sörház u. 36. I. em. 106.

Next

/
Thumbnails
Contents