Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)
1979-01-08 / 7. szám
Guadaloupe-i csúcs A figyelem középpontjában az enyhülési politika Amerikai szenátusi küldöttség a Szovjetunióban Amerikoi szenátusi küldöttség érkezett vasárnap a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa parlamenti csoportja meghívására a Szovjetunióba, Howard Bakerrel, a szenátus köztársasági párti kisebbsége vezetőjével az élén. Az amerikai küldöttség vezetője a TASZS2 tudósítójának nyilatkozva köszönetét mondott a meghívásért és kifejtette, hogy az utazásra az amerikai fél számára igen fontos időpontban kerül sor. Mint mondta, a látogató szenátoroknak feladatuk és felelősségükből fakad, hogy fogadjanak el, illetve adjanak a kormánynak tanácsot a SALT-megállapodással kapcsolatban. „Arra számítunk, hogy erről a nagy horderejű kérdésről a szenátusi vita sikerrel fog végződni." — mondotta Baker szenátor, majd hozzátette: a látogatás célja megismerkedni a szovjet kormány álláspontjával a két ország kapcsolatainak fontos kérdéseit illetően, köztük olyanokkal kapcsolatban amelyek a szenátusi vita tárgyát képezik majd. Egyiptomi válasz Musztafa Khail egyiptomi kormányfő vasárnap átadta az Egyesült Államok kairói nagykövetének az Izraellel folytatandó tárgyalások felújításával kapcsolatos egyiptomi álláspontot ismertető dokumentumot. A Cyrus Vance amerikai külügyminiszternek címzet levél az egyiptomi kormány szerdai közleményének fényében tájékoztatja az amerikai vezetést: milyen feltételekkel hajlandó Kairó újra felvenni az egyiptomi—izraeli tárgyalások november közepén megszakadt fonalát. Egyiptomban a hét elejére várják az amerikai választ. Mint Butrosz Ghali egyiptomi ügyvezető külügyminiszter szombati sajtóértekezletén kifejtette, Kairó most két szerződés megkötését indítványozza: az első a Sínai-félsziget jövőbeli státusáról a második pedig Ciszjordánia és Gaza jövőjéről van hivctva dönteni. Ghali szerint Egyiptom továbbra is ragaszkodik a Palesztin cutonómia időrendjének rögzítéséhez, s nem hajlandó kötelezettséget vállalni arra, hogy az egyiptom—izraeli békeszerződés elsőbbséget élvez Kairónak az arab országokkal korábban kötőt katonai szerződéseivel szemben. Az egyiptomi ügyvezető külügyminiszter azonban azt is jelezte, hogy kormánya két másik kérdésben — a nagykövetek cseréjében és a sínai- ról kötendő megállapodás öt év múlva esedékes felülvizsgálata ügyében hajlandó a tárgyalásokra, azaz nem zárkózik el egy esetleges kompromisz- szum elől. A szombaton zárult Guadaloupe-i csúcstalálkozó négy résztvevője a .késő esti órákban sajtóértekezleten nyilatkozott a nem hivatalos megbeszélések eredményeiről Nyilctkozatukból kitűnt, r.ogy Carter amerikai elnök Schmidt nyugatnémet és Callaghan brit kormányfő, valamint a vendéglátó Giscard d’Eslaing francia köztársasági elnök megbeszélésein a SALT-tárgya- lások, valamint az amerikai— kínai kapcsolatok rendezésének kérdésé került a figyelem középpontjába. A három nyugat-európai vezető reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok ésaSzov. A jelek szerint — s a kormány várakozásaival ellentétben — vasárnap Teheránban újabb incidensekre, összetűzésekre került sor a Nemzeti Front által meghirdetett „nemzeti gyász” napján. Nyugati hírügynökségek beszámoltak arról, hogy a kora délelőtti órákban a kivezényelt katonák Téherán több körzetében figyelmeztető lövésekkel próbálták szétoszlatni a sah+ ÚJ-DELHI: Indira Gandhi asszony, volt miniszterelnök és Szvaran Szingh volt miniszter a kettészakadt kongresszus párt két szárnyának vezetője elvileg megállapodott abban, hogy Indiai Nemzeti Kongresszus Párt néven egyesítik a két frakciót. jetunió között hamarosan befejeződnek a SALT—2 egyezmény megkötéséről folyó tárgyalások. Callaghan es Schmidt— egyes hírügynökségek jelentése szerint — arra szólította fel a washingtoni törvényhozást, hogy hagyja figyelmen kívül a konzervatív ellenzéket, és a lehető leggyorsabbon ratifikálja az újabb SAI T-egyezményt. Az Egyesült Államok és Kína kapcsolatainak rendezéséről a nyugati csúcstalálkozó mind a négy résztvevője azt hangoztatta: nem engedik meg. hegy a Kínával javufó viszony kórosan befolyásolja a Szovjetunió iránti enyhülési és kormányellenes jelszavakat hangoztató tüntetőket. A jelentések szerint a katonák a levegőbe lőttek, így egyelőre nem érkezett hír áldozatokról. A főváros életét vasárnapra csaknem teljesen megbénította az általános sztrájk, amelyre ugyancsak az ellenzéki nemzeti front szólított fel. Sztrájkba léptek az Iran AIR iráni légitársaság alkalmazottai. + LIMA: A perui kormány .szombaton újabb húsz baloldali szakszervezeti vezetőt vett őrizetbe. Egyes hírügynökségek szerint csütörtök óta az országban több mint 300 haladó szakszervezeti és politikai vezetőt tartóztattak le. További kínai támogatás a Pol Pót rezsimnek Kínai kormánynyilatkozat Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti: Pekingben vasárnap kormánynyilatkozatot tettek közzé, amely „Kambodzsa elleni nagyméretű agresszióval" vádolja a Vietnami Szocialista Köztársaságot. A kormánynyilatkozat rámutat, hogy Pekin- get „aggodalommal tölti el a Kambodzsában kialakult súlyos helyzet" és Kína támogatásáról biztosítja a népellenes Pol Pót rezsimet. A Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt lapja vasárnapi számában kommentárt közöl, amely „hadüzenet nélküli piszkos háborúnak" minősíti azt a harcot, amely a Pol Pót rezsim és a kambodzsai felszabadító erők között folyik és az egész világ feladatává teszi a népirtó kambodzsai rezsim megvédését. Mint írja, Kína, amely fegyverbarátjának tekinti Pol Pót rendszerét, nem maradhat közömbös és folytatja „különböző formákban" nyújtott támogatását a kambodzsai rezsimnek. ♦ + BEIRUT: A WAFA palesztin hírügynökség vasárnap Bei- rutban kiadott közleménye szerint a Palesztinái Felszabadítá- si Szervezet kategorikusan cáfolta Butrosz Ghali egyiptomi ügyvezető külügyminiszternek azt a szombaton elhanzott kijelentését, hogy a PFSZ kapcsolatot tart fenn Egyiptommal. + KABUL: Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB Politikai Bizottsága Nur Mohammed Taraki főtitkár, állam- és kormányfő elnökletével tartott ülésén megvitatta a főtitkár jelentését az ország belső és nemzetközi helyzetéről. A tanácskozáson szervezeti kérdéseket is megvitattak. + LONDON: Margaret Thatcher asszony, az angol konzervatív ellenzék vezére vasárnap egy tv-nyilatkozatban követelte, hogy a kormány haladéktalanul hirdesse ki az országos szükségállapotot a teherfuvarozó és benzinszállító dolgozók sztrájkja miatt és katonasággal biztosítsa a készletek szállítását. Merlyn Rees belügyminiszter válaszul közölte, hogy egyelőre semmi okát nem látja ilyen intézkedésnek. + HANOI: A Kambodzsai Nemzeti Egységfront kéri, hogy képviselője részt vegyen a Biztonsági Tanács ülésén, ha a fórum összeül a Kambodzsában kialakult helyzet megvitatására — jelenti az AFP Hanoiból. A Nemzeti Egységfront rámutatott arra, hogy a szervezet a khmer nép egyedüli és törvényes képviselője. politikai. Incidensek Teheránban a „nemzeti gyász“ napján A vasárnapra meghirdetett nemzeti gyásznapon tovább folytatódtak a rendszerellenes tüntetések Iránban. Képünkön: az uralkodó és új kormánya elleni jelszavakat kiabáló tömeg, Teherán utcáin.----------------------------v----------------------------A Pécsi Kesztyűgyár Mázaszászvári telepe FELVÉTELRE KERES: gépi varrodai. kézi varrodai MUNKÁRA női munkaerőkot A betanulást átképzés útján biztosítjuk JELENTKEZNI LEHET: Mázaszászvár, Kesztyűgyári telepe Arany János u. 32. Kislakás-, családiházépítők figyelmébe... PGN-:15 DM TÍPUSÚ, AUTOMATIKUS olajégők kaphatók a 62. sz. Szerelvény-szaküzletben, Pécs, Zsolnay V. u. 3. telefon: 11-836.-KORSZERŰ, GAZDASÁGOS, KÉNYELMES TISZTÁI-ÉRDEKLŐDJÖN! — SZÍVESEN TÁJÉKOZTATJUK! Csupa csúcs Norris McWhriter, a híres Guiness-féle „Rekordok könyve” szerkesztője bejelentette: ezután minden esztendőben bevezető tanulmány is lesz az új kötetben. A nagyhírű művet, amely negyedszázada a nyugati világ rejtvény- fejtőinek, vetélkedő résztvevőinek és furcsaság kedvelőinek kedvelt kézikönyve, most mór 19 nyelven (közöttük van a kínai és az indonéz is) adják ki, a legutóbbi teljes példányszám 35 millió volt. A könyv maga is büszkélkedhet egy rekorddal: állítólag ez az a mű, amelyet a legnagyobb példányszámban lopnak el a könyvesboltokból és a könyvtárakból. Nézegetem a csúcsteljesítményeket és bámulva jegyzem ide: a világ leghosszabb kaktusza 1978 áprilisában Amerikában Arizona állam Cave Creek nevű falucskájában méretett meg — 23 méter 77 centi volt. Megtudom, hogy az első nagylemez, amelyből tizenkét milliónál több darabot vettek meg a hanglemezkedvelők, John Travolta „Saturday Night Feaver”-je. Kicsit meglepetten veszem tudomásul, hogy 1973. június 6-a óta a dán Jan Forman a füstkarikavilágbajnok: egyetlen szippantás utón 270 füstkarikát fújt fci... Megtudtam: a világ eddig legdrágábban gazdát cserélt könyve egy Gu- tenberg-biblia, 2 millió. 400 ezer dollárért kelt el, a legterjedelmesebb napilappéldány a New York Times 1 száma (946 oldal), és a legtöbb utódot világrahozó kutya is amerikai: egy foxterrier Pennsylvaniából — 23 kicsinye van ... Az elnök magántitkai Kételkedem, hogy a szenzáció úgy lett szenzáció, ahogy a szenzációmesteremberek közlik. A hír úgy szól, hogy a tizenháromoldalas kis mindenttudó véletlenül került nyilvánosságra. A magyarázat ugyanis azt állítja: senki sem kívánta, hogy a Fehér Ház sajtótitkárságán készült és „az elnök magánéletének ismeretlen adatait összefoglaló" kis írásmű nyilvánosságra kerüljön. Csak azért készült, hogy ha kell, ebből válaszoljanak meg szokatlan kérdéseket. Mégis valahogy egy hírlapíró kezébe került, az meg közreadta válogatás nélkül a kérdéseket és feleleteket. Megtudható a feleletekből, hogy Carter elnök nem dohányzik, nem szereti az emmentháli sajtot, soha életében nem hordott kalapot, a „Servise Medal” nevű kitüntetést nem hősiességéért kapta, az bizonyos szolgálati idő után mindenkinek jár, egyformán szereti a bort és whiskyt, nem horkol. Megtudható továbbá, hogy 13 éves volt „első gáláns randevúja" idején, 1948-ban vásárolta első autóját, egy Stu- debaker-kocsit. Van még jónéhány hasonló adat a „véletlenül” nyilvánosságra került kis írásműben — érdekes módon az elnök politikai nézeteiről, vagyoni helyzetéről, a különböző érdekcsoportokhoz fűződő kapcsolatairól azonban nem esik szó. A tengerentúli politikai reklámszakma kis remeke ez — ezzel a recepttel készült: mondj el ezer dolgot arról, akit vagy amit el akarsz adni az olvasónak, éppen csak a lényegről hallgass ... Hűvös, pontos számok Zcjlik a vita az NSZK-ban. mi legyen a náci bűnök elévülési határidejével, meddig lehet új eljárást indítani mostanában kinyomozott gyilkosságok, kínzások dolgában. Már szinte alig követhető a vita, így hát inkább kijegy- zem a hivatalos statisztikai adatokat. 1978. január 1-ig az NSZK-ban 84 403 személy ellen indult eljárás a náci időkben elkövetett emberiségellenes és háborús bűntett miatt. ítéletet összesen 6432 személy ellen hoztak — ebből tizennégy halálbüntetést, 164 életfogytig tartó börtönbüntetést mondott ki. 74 263 azoknak a száma, akik ellen ugyan volt eljárás, de büntetést nem szabtak ki. 3708 személy ügyében az eljárás még folyamatban van. Másutt más volt a helyzet. A nyugatnémet lap, amely ezeket az adatokat közli, beszámol arról, hogy a nyugati megszálló hatalmak bíróságai 5000, az NDK bíróságai 12 000, a szovjet bíróságok 24 000, a lengyelek 16 000, a franciák 1000, az osztrákok pedig 13 000 német felett ítélkeztek. Hát ezek a kikerekített számok bizony azt igazolják, hogy az NSZK-ban voltak a legmegértőbbek o náci bűnökkel szemben. Ráadásul 1945 és 1964 között még az ügyek 9,9 százalékában született büntető-ítélet, 1965 és 1976 között az. arány már csak 1,5 százalék volt. 1966-ban Otto Brad- fisch 15 000 személy meggyilkolásában való bűnrészességben találtatott bűnösnek, tíz évi börtönre ítélték. 1977 augusztusában Gerhard Mey- wald SS-Obersturmführer esetében a nyugatnémet bíróság 320 gyilkosságban való bűnrészességet látott bizonyítottnak, négyévi börtön volt az ítélet. Mintha bűn és bűn- hödés arányával egyre kevésbé törődnének a bírák, mintegy előkészítve az eddig ügyesen rejtőzködők számára bűnbocsánatot jelentő elévülést .. . Nem olimpiai szám Az új világrekord színhelye- Pordenone volt, a sportpálya salakján döntötte meg az előd, egy angol férfiú csúcs- eredményét Lino Dalmazi. postás. A huszonnégyórás gyaloglás olimpiai számként nem szereplő sportját űzi Dalmazi és az egy teljes napig tartó szakadatlan gyaloglásban (éjszaka komolyzene és operaáriák segítették át a nehéz órákon, a magnó a salak mellett, egy asztalon állt) 205,8 kilométert tett meg, az angol teljesítményénél 132 méterrel többet. Nemrég olvastam egy ideges, haragos cikket az olasz posta hibáiról. Közölték, hogy esztendőnként többszázezer küldemény elvész, rengeteg a sérült csomag, pár éve egy szeméttelepen a guberálók bejelentése után megállapították, hogy rejtelmes körülmények közepette a feldolgozásra váró papírhulladék közé került mintegy száz mázsa néhány napja Nápolyban feladatott reklámnyomtatvány és levél. A panaszok felsorolásában nem szerepelt — pedig vártam — hogy lassú a kézbesítés. Most már sejtem miért: Dalmazi például óránként jóval több mint nyolc kilométert tesz meg — ilyen gyors gyalogpostás aligho verh másutt. ..