Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-28 / 27. szám

1979. JANUÁR 28. IRODALOM — MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. A kocsi zajtalanul futott a végtelennek tetsző pályán, Az átforrósodott betonon surrogva szaladtak a gumik, s a nyitott ablakon kellemes hűvösen hú­zott be a levegő, Mindeddig negyven—ötvennel vezetett, most kezdte csak ízlelgetni a sebesség örömét. Lágyan bel­jebb nyomta a gázpedált. Hat­van. Még beljebb. A kilomé­terórára nézett. Hatvanöt. Het­ven. A szél halkan fütyülni kezdett az ablaküveg élén. Körülnézett, a szeme a Bű­vészt kereste. Messze jobbra, az óriási betonkifutó vakító fe­hérségében fekete bogár má­szott: a Bűvész kocsija. Még távolabb a kísérleti részleq la­pos tetejű épületei vibráltak áttetszőn a betonról felpárá- zó meleg levegőben. Balra, több kilométernyire, szürkén nyúlt el a pálya kerítése. Két perce ültek a volán mel­llé. Ö a sárga kocsiba, a Bű­vész a feketébe. Sebességváltó­kar egyikben sem volt. (Auto­mata. Citroen DS 19: a forra­dalmian új autó, amelybe több mint száz találmányt építettek. Királyok, államfők, ékszeré­szek és gengszterek holnapi autója — a géppé sűrűsödött haladás maga. Hidropneuma- itikus rugózás. Tizenhét év kí­sérleteinek eredménye. Karosz- szériáját még az ötvenes évek- elején készítette Bertoni. Kiváló menettulajdonságokat köszön­het az áramvonalas formának.) Citroen DS 19: a cápa-autó. Ugrásra készülő cápa, játszott a szavakkal, amikor először meglátta. Csakugyan szokatlan volt a formája. Reggelenként, munka előtt lejárt a kísérleti üzem dukkózójába, barátkozott vele, mint egy kezes állattal. Két kdTral előrefeszülve ráne­hezedett sorban az épületek ár­nyékában váró négy-öt próba­kocsi hátsó végére. Lenyomta őket a földig, azután nézte, ahogy az olajrugózás lassan, puhán emeli vissza őket az ere­deti magasságba. Egymás mel­lett ülő békák, amint sorban fel­fújják magukat. Nem is értet­te, miért hívják cápának a franciák. Igaz ugyan, de cápát még nem látott és békát már igen: dehót ezzel nagyjából azok is így voltak, Citroen DS 19. (Egytárcsás, száraz ten­gelykapcsoló, automatikus hid­raulikus működéssel. A jármű magasságának szabályozása részben automatikus, részben beállítható. Fűtő- és légkondi­cionáló beiendezés. Végsebes­ség százötven kilométeróra.) Gyönyörű volt nézni azt is, amikor a főmérnök beült a ko­csiba, hogy valami 'érdeklődő­nek megmutassa, néhány kör után megállt, mély-járatra kap­csolt, és a nikkelbetétektől csil­logó béka kilencvencentis ma­gasságából lassan, puhán ült le egész a föld színére. (Ma­gassága terheletlenül ezer- négyszázhetven milliméter. Ál­lítható szabadmagasság: száz. hatvan—kétszázhúsz—kétszáz­ötven milliméter.) Buktak is rá kellőképpen. Most valami spanyol jött. Vé­kony, skatulyából előhúzott harmincéves: fekete öltöny, bí­* A Központi Sajtószolgálat no­vellapályázatának 1. díjat nyert alkotása. borvörös nyakkendő és dísz­zsebkendő. Furcsa hngsúllyal, kicsavart spanyol szavakat ra­kott egymás után, és láthatóan úgy tudta, hogy a francia iro­dalmi nyelvet használja. Meg­bízásból vásárolt. Ho-ógyne, akár rögtön ül­jön be, kedveskedett Laurent, a Fő, bemutatjuk a kocsit me­net közben, utána kipróbálhat­ja saját kezűleq is, A gyakorló­terepünk területe másfélszer akkora, mint az Orly-repülőtér legnagyobb kifutója, tájékoz­tatott. A sárga kocsit? Igen, a citromsárgát. A citroensórgát — még ékelődött is. Ő azt lát­ta: a Fő valamiért nagyon akarhatja, hogy sikerüljön ez c bemutató, ha képes ennyire a saját súlycsoportja alatt sze­repelni. Beszálltak: a Fő a kormány­hoz, a spanyol meg mellé, elő­re. A kocsi zajtalanul indult, aztán eszeveszettül felgyorsult az első száz méteren: a Fő le akarja sodorni a lábáról a pa­lit. Nyolcvannal fordult élesen kétszer jobbra, úgy, hogy tel­jes félkört tett meg a jobb ol­dali két keréken. Csinált egy­két nyolcast, fékezés nélkül. A figura után a kocsi puhán visz- szaereszkedett a négy kereké­re. öt perc múlva gurultak be megint a dukkózó elé. A spa­nyol alig várta, hogy a kezébe kapja a kormányt. Amikor meg már ott ült a trapézfotel-veze- tőülés és a repülőkormány kö­zött, az istennek nem akart ki­szállni. Rohangált a betonon föl-alá, fordult, fékezett, fa­rolt, aztán nekieresztette az egyenesben és száznegyvennel vágott át előttük. Megpróbál­kozott egy nyolcassal. Nem si­került úgy, mint a Főnek. Lau­rent nézte, összehúzott szem­mel, fehér ujjaival dobolt a fekete qép tetején, és sikere­sen erőt vett a türelmetlensé­gén. A pali meg volt fogva. Egy negyedóra múlva jött visz- sza, nagy nehezen; elrestellte már, hogy élvezi a játszado­zást. A kocsi mellett állva ma­gyarázott valamit a Főnek, akkor Laurent közbevágott: Az­zal nem lesz baj! Egy gyerek is elvezeti. Automata, a kezelése egyszerű, mint a pofon, és ak­kor fordult oda. ahol ő bá­mészkodott a Bűvésszel. — Maguk! Hé! Jöjjenek csak ide! — a dukkózó minden órá­ban öt percre leállt, s ők gyak­ran kijöttek az épület elé, né­zelődni : úgy voltak szerelmesek a tömény technikába, ahogy csak tizenhét évesek lehetnek. — Tessék, kérem, a két fiatal­ember dukkózóüzemünkben dolgozik — mutatta be őket a Fő. — Tudnak autót vezetni? Nem! Nagyszerű! Maguk ma­gyarok, ugye? Jól van. Tudtam, hogy számíthatok magukra. — Hát kérem, a fiúk még soha életükben nem vezettek autót. Most megkérjük őket és be fogják mutatni, hogy mennyi időbe telik, amíg a DS 19-es vezetését elsajátítja valaki. Nem elveszett idő: meg kell mondanom; engem is érdekel egy ilyen kísérlet. Tessék, fi­gyeljenek — magyarázta is már. — Ez a gomb itt oldalt, ez az indító. Itt a kormány, ez a kar az előre-, hátra- és hegymene­tet szabályozza, parking állás­ban pedig a kézifék szerepét tölti be. A jelzések szerint: elő­re. . . hátra . . . hegynek . . . parking. A széles pedál a gáz, a kicsi kerek az olajfék. Azzal jó lesz vigyázni, mert ha egy kicsit határozottabban lépnek rá, a kocsi úgy áll meg, mint­ha falnak ment volna. Tessék beülni. Ez volt három perccel ezelőtt. Beültek. Ö a sárga kocsiba, a Bűvész a feketébe. Nem egy­szer megfigyelte már közelről, hogy mit csinál a bemutatókon a Fő. Előmenetre kapcsolt, be­nyomta az indítót, és ezzel egyidőben finoman, lassan be­lelépett a gázpedálba, közben a bal lábát a fék fölött tartot­ta. Az autó puhán indult. Jobb­ra csavarta a kormányt, és ak­kor kinyílt előtte a napfényben reszkető beton. Messze, jobb kéz felől a Bűvész kocsija má­szott. Attól kezdve, hogy elé- tárult a szabad térség, átadta magát a sebesség élvezetének. A túloldalon a Bűvész már a Fő fordulását próbálta, két keré­ken, de nem ment. Hetvenöt. Erősebben belelé­pett. Nyolcvanöt. Kilencven. Száztíz. Gázt még! Száznegy­ven. Az utazósebesség. Surrog­tak az átforrósodott betonon a gumik. Mennyi lehet egy ilyen kocsi? A Jaguár egymillió frank. Jobbra fordította lassan a kormányt Aztán vissza bal­ra. A kezében érezte a nagy kocsitest fordulását. Nagyszerű érzés volt. Tízéves korában ta­lálkozott az eredetijével ott­hon, amikor a kerékpár először engedelmeskedett a legkisebb kézmozdulatának. . Elöl, messze még, feltűnt a gyakorló­tér két és fél méter magas be­tonkerítése. Otthon. Hát az tavalyi hó. Bele a gázba. Ki tudja, ülhet-e még életében ilyen kocsira. Száznegyvenöt. Százötven. A mutató a skála legvégén rez- gett. Tovább nincs. Hatalmas félkörben kanyarodott el bal felé, és párhuzamosan futott a betonpálya kerítésével. A kerí­tés háromméteres szakaszait egy-egy világító fehér betű fedte. PHILIPS TV. TV PHILIPS. Fékezni kezdett, fokozatosan leengedte a sebességet har­mincig — soká eltartott. Akkor kis ívben, gyorsan megfordult, és visszafelé kezdte zavarni kegyetlenül a Citroent a kerí­tés mentén. Megint föltornázta a sebességet: volt rá hely. Nyolcvan. Száz. Százhúsz. Száz­ötven. A Philips TV feliratot le­mezes megoldással készítették, így ebből az irányból is szép sorban mulatta a betűit. TV PHILIPS. PHILIPS TV. A leeresz­tett kocsiablakon bevágott a szél. Fél kézzel fogta a kor­mányt, a másikat kilógatta az ablakon. Messze alig látha­tóan a betonsivatag fehérjé­ben, az épületek mellett, vele párhuzamosan futott a fekete kocsi, a Bűvész. Úgy látszik, neki is tetszik az ügy. Amikor decemberben felfütyült érte, hat forint volt a zsebében, úgy jött le. Kenyérért. A három két­forintost állandóan a zsebében hordja most is nagyon vigyáz rájuk. Ö is százötvennel mehet, mert megmaradtak egyvonal- ban. Amióta otthonról eljöttek, mindig együtt maradtak. Auszt­riában is, a táborban, Cha- teau-ban. az iskolában, aztán, amikor választani kellett, hogy háromévi francia gimnázium után leérettségiznek, vagy pe­dig önállósítják magukat, együtt mentek el mázolni. Át­nézett a túloldalra, látta, hogy a fekete béka valamivel lema­radt. Ö is engedett a sebes­ségből. Százhúsz körül megint egyvonalba kerültek, akkor fel­gyorsított száznegyvenre, aztán már csak próbálta tartani. A Bűvész mindig ott volt mellet­te. A metróban is azon a hi- deq hajnalon, amikor a három virágszirom-érzékenységű ho­mokos algériai agyon akarta verni, mert nem bírták elvisel­ni a visszautasítást. Mind a kettőjüket megkéselték volna, ha nem ugrik közbe Bala, a szakállas nigériai medikus. Az vitte el őket aztán az Améri- cain eszpresszóba, ahol külön asztalt tartanak lábfeltevés céljára, és ha elfogy a whisky, újabb jegeket lehet belerakni rendelés helyett, és ő mutatta meg a házat, a Pigalle-on, ahol kétezret kérnek a lányok, de már kétezerötvenért extrát is nyújtanak. A fekete kocsi kis ívben a pólya közepe felé fordult a túl­oldalon. Megpróbálta ő is a pontos tükörmozdulatot. Egész jól sikerült. Hurkot írtak le be­felé, aztán tovább egyenesen. A Bűvész észrevehette a dolgot, mert most már szándékosan így diktálta a figurákat. Leírtak két nyolcast, pontosan szimmetri­kusan, aztán felgyorsítottak, majd hirtelen megálltak, és öt­vennel rohantak hátrafelé. A gyors mozdulatoknál persze mindig lemaradt egy fokkal, a hátramenetnél még a beállí­tást is keresgélte, de a lassúak­nál csaknem egybe tudták han­golni a két kocsit. A fekete fiú egy idő után le­kopott, de a Bűvész ott volt mellette a Nemzeti ünnep es­téjén is, amikor ő egyszerre lett torkig a párizsiak bárgyú bol­dogságával és a saját nyomo­rúságával, és elordította magát az utcabál kellős közepén, hogy Le július 14-ével és Éljen a Bastille. — A bas le Quatorze Juillet! Vive la Bastille! — aztán a Bű­vész vele futott egy kemény fél órán át a feltámadt népharag elől. Jó volt. Hogy végül még- sincs egyedül. Most, ahogy újra előrehúz­tak, egyre gyorsabban, mindig egyvonalban, a Bűvész százöt­vennél enyhén feléje fordította a kormányt. A két kocsi ne­gyedkörívben fordult be a kö­zép felé: a pálya szélessége volt a kör átmérője. Ha a ma­nőver jól sikerül, középen épp szembe kell kerülniök egymás­sal. Eszébe jutott egy régi könyv. Cskálov, a Levegő Hő­se. Vagy oroszlánja. Szovjet pilóta. Talán a finn háborúból. Légipárbaj. Az idegek harca. Két ellenséges vadászgép. Szembe repülnek egymással. Nem nyújtanak célpontot a másik mereven rögzített gép­puskáinak. Repülnek, óránként 500 kilométeres sebességgel, szinte az összeütközésig. Akkor az egyik pilóta már nem bírja cérnával. Felrántja a magassá­gi kormányt, a gép felvágódik és a másik géppuskái abban a pillanatban szinte felmetszik a hasát. A jobbik idegrendszer győzött. De volt olyan is, hogy tartották magukat mind a ket­ten, s az egymásnak rohanó két gép egyetlen lángoló tömeg­ben összeolvadva zuhant ° földre. A Korvin téren vette ki a könyvet a Szabó Ervin könyv­tárból, lehet, hogy épp a Bű­vésszel. A félkörív kétharmadában jár­tak. A Bűvész kocsiján túl, a valószínűtlen messzeségben apró, sötét emberalak intege­tett: Laurent, a Fő Hívja visz- sza őket. Jól van. Egy fél per­cet még tudsz várni. A számí­tás jó volt, látta. Szembe fog­nak találkozni. Még húsz má­sodperc. Százötvennel rohantak egymás felé, mintha a centri- petális erő acélhúrja tartaná őket a kör kerületén. Keményen markolta a repülőkormányt és összehúzott szemmel nézte az alárohanó betont. Zöldesszür­kének képzelte el azokat a há­Lengyel Péter: CITROEN DS 19 — AVAGY AZ ELSŐ NOVELLA — * ború előtti égitaligákat, kétfe­delűnek, zajosnak. Most úgy érezte, hogy az egyszer ki kell tartania. Ha nem ő rántja fél­re a kocsit, még minden sike­rülhet ebben a rohadt életben. Vive la Bastille! Bűvész! Feri! Mit csinál ez az állat? Belement. Várja, hogy ő forduljon el. Ö is ismeri Cskálov, a Levegő Hőse életét. Várhat. Majd meglátjuk, kinek jobbak az idegei. Még erő­sebben szorította a kormányt. Az elmúlt hónapok minden el­keseredése volt a két kezében. Ennek az egynek sikerülnie kell. És akkor nem számít, hogy két­ezret kérnek a kurvák, és nem sikerült a francia gimnázium és a kanadai egyetem. Ez si­ker . . . Elvillant előtte a Bűvész ar­ca a fekete kocsi ablakkereté­ben, amint megkeményedett arccal, fogcsikorgatva, két kéz­zel alászedve csavarja jobbra c kormányt. Azután, miközben ez ülésen hátrafeszülve, min­den elkeseredésével taposott a fékbe, úgy repült el előtte a fekete kocsi két ablaka, mint egy szemberobogó vonat a szomszéd vágányon. Furcsán ágaskodott felfelé a kocsitest, s a nap a szemébe tükrözött a dőlt szekuritüvegről. A Bűvész most, amikor nem gondolt rá, megcsinálta a főmérnök szá­mát. Két keréken fordult el a si költő gumikkal radírozó sárga kocsi orra előtt. Utána elengedhette a kor­mányt: a kocsi, amint olajozot­tan visszahuppant a négy ke­rekére, szép nagyívű félkörben lassult. Ű maga nekiszorult az ülésnek, iszonyatos nyomást ér­zett a mellkasán. (Mint amikor tavaly a Lukács-fürdő udva- lában pénzt akartak szerezni, és ő megpróbált lebukni a néqyméteres pénzmedence fe­nekére.) A Citroen még mindig száz­zal ment előre. Fáradtan ült, sután maga alá húzott lábbal, a kormányt nem fogta. Az autó maaárahaqyva, puhán és os­tobán rohant előre. Valamit kellett csinálni. Lassan, meg­győződés nélkül lépett rá újra a fékre és erőtlenül, hosszan beljebb nyomta. Lassan tom­pult a beton rohanása. A vé­nén megdühödött és eqyszerre beletaposott. A kocsi síró gu­mikkal csúszott méq vagy két métert, aztán blokkolt. A megálláskor nekinyomult a homloka a szélvédőnek; ré­gi, télenvolt iskolába villamo­sozásokra emlékezett, és oda­lehelt az ablakra. A lehelet: azonnal eltűnt. Most nyár volt, Párizs volt. Már visszazökkent az ülésre. A pólva messzeségéből, mint némafilmen, hadonászó embe­rek szaladtak feléjük. Távoli kiáltozásuk nem tudta megtörni a megállás dörömbölő csönd­jét. Gépiesen kiszállt és felegye­nesedett. Az ajtó, ahogy elen­gedte, halk kattanással becsu­kódott a saját súlyától. Eny­hén imbolyogva lépett előre, ahol nem messze a fekete ko­csi állt. Az ajtaja nyitva volt. és a Bűvész fél kézzel a kor­mányra támaszkodva nézett maga elé a betonra. Lassan ment felé. Az agyá­ban érezte a hetvencentis lép­tek földhözragadt süketségét, s valami ízetlen keserűség zsib­badt a szájában. Az ellenfény és a vakítóan világos háttér élesen kirajzolta a fekete ko­csi és a kormányra támaszkodó fekete alak körvonalát. A Bű­vész fél lába a betonon nyugo­dott. A lába előtt a kicsi, szik­rázó fénycsepp ült. Egy darab fémhulladék. A fekete alak most belerúgott. Aztán már né­hány lépéssel odébb szikrázott az a csepp nap a földön. Az emberek kiáltozása köze­lebb ért, s előtte ott állt a nyi­tott ajtajú fekete kocsi. DS 19. Elmozdulhatott rajta a mély­ségállító kar, s most a karosz- széria, hátán a két kis házte­tővel puhán, elegáns, halk szisszegéssel ereszkedett lefe­lé. Már csak néhány centire volt a földtől. (1958, 1978) Grain András rajza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents