Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)
1979-01-21 / 20. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM - MŰVÉSZET 979. JANUÁR 21 Szekcsői Oláh János » Öregek Dombok kő-csipkés karéján egymáshoz tapasztott ó-házak sora. Ünnepre készülnek a kakasszóval dicsért délutánban. Botorkálnak a fákat hallgató, madarat csalogató, fáradt emberek. Az evés örömét lassan elfelejtik, forgatják, majszolják a falatot. Erejükből rőzsevágásra jut, gyomlálgatásra a veteményeket vigyázó kertben. Söprögetnek a roskatag házban. Vele töpörödnek a földbe, az átváltozás szomorúságába. Gyarmati László Nincs műszer Testem földjébe fagytak értékeim mélyen a szervek fala mögé, mint rejtett forrás a sziklák alatt szűk térbe zárva, s a bentrekedt cseppek várják a kitörést. Sziklám falát kaparom én is belülről, reszketve, félve az előtörés veszélyétől — s nem tudom, mi lesz. Futó forgószelek és földgyaluk, viharok, vizek és dózerek emelik fölöttem a dombot, s nincs műszer, mely megmutatná, hogy meddig értem, és hová tartok. Pakuts Károly Téli életkép fa-mereven ember áll meg a kopott küszöbön nézi a hideget ököl lóg ing mellett fejszét ragad rándít a fagyos göcsön nem történik semmi köd ül házak felett Kovács József Tera mama Sirástalan ének voltál, barna fényem, fedezékem. Madárral jogaros nomád fejedelemasszony. Az őssejtig visszahulló zuhanásban is tündérkedő. Életem vadcsikókora. Szünetelnek a fájások bennem. Takács Béla Mélázó múlt Régi idők emlékét templom őrzi, a házak vakolata fakult, a kerítésnek támaszkodva fekete kötényében csendben mélázik a múlt... Salamon Erzsébet Gyász Éltél, hogyan-minek, kérdés, amire már nincs felelet. Csak a Rádemlékezés marad, s miattad gyászban vádolni magam. Itt hagytál. De belőlem nem bírtál k i z u h a n rt i. A Dunántúli Napló Galériája Lapunk szemközti oldalán Bizse János Betyárvölgy című műve látható. A Dunántúli Napló Galériájának sorozatában ez a hatodik grafika, amelyet alkotója az érdeklődőknek kívánságra dedikál. , Bizse János, az ismert, Pécsett élő festőművész, akinek korábban elsősorban olajképeit tartották számon, a Grafikai Műhely alapítóinak egyike. Nyolc évvel ezelőtt született a műhely, eleinte csak egy litográfiái prés állt a művészek rendelkezésére, amely kőnyomatok készítésére adott lehetőséget. A fölszerelés azután egyre gyarapodott. Ma rézkarcok, linóleummetszetek és litográfiák készíthetők a Pécsi Grafikai Műhelyben. A műhelynek több állandó tagja és rendszeres külföldi vendégei vannak. Több kiállítást rendeztek eddig az itt készült munkákból. Kiállításuk volt Szabadkán, Lahti- ban és Opolében, jelenleg Krakkóban látható egy bővített anyag. A tegnapelőtt Pécsett, a Színház téri kiállítóteremben megnyílott tárlat sorrendben a harmadik, amely a Pécsi Grafikai Műhely legjobb munkáit gyűjti egybe és kívánja megismertetni a pécsi közönséggel. Újszerű a tárlat abból a szempontból is, hogy itt elsőízben vásárolhatók meg a kis szériában sokszorosított grafikák. Bizse Jánosnak öt alkotása szerepel a kiállításon, valameny- nyiből csak 5 példány készült. Ezek egyikét láthatják olvasóink mai számunkban, a Betyárvölgy című litográfiát. Bizse János ezt a művét január 26-án délután fél 5 órai kezdettel dedikálja az érdeklődőknek a kiállítás színhelyén. UJ KÜIUYUEK CSERES TIBOR ELVESZÍTETT ÉS MEGŐRZŐIT KÉPEK Cseres Tibor kisebb lélegzetű írásait jelentette meg egy kötetben a Magvető Kiadó Elveszített és megőrzött képek címmel. A kötet műfajilag sokrétű: publicisztika, önvallomás, tanulmány, kritika, interjú, riport, elbeszélés található benne. Cseres djtrói gyermekkorának élményei, a háború, az ostrom, majd a felszabadulás apró, de nagyon lényeges emberi mozzanatai villannak fel a kötet első részében. A fel- szabadulást megörökítő életrajzi írásokban is a népe sorsáért aggódó, háborús felelősségét őszintén faggató író szólal meg, bizonyítva, hogy az „utolsó csatlós" bélyege nem vonatkozhat egy népre általában. Cseres olyan ellenállókat mutat be, akik nem nyertek nagy csatákat, világra szóló ütközeteket, hanem — ahogy találóan fogalmazza — az „utóvéd utóvédjeként", a német fasiszták odavetett koncaként próbáltak menekülni a pokolból, s tenni is vajmit az adott lehetőségek között. Cseres Tibort mindig is izgatta a közeli vagy távolabbi magyar múlt, a magyar nyelv aranybányája, a régi zsoltárok hangja, s azok, akiknek ajkán megszületett. A kötet egyik legérdekesebb részében írókkal, művészekkel való találkozásait írja le Cseres, hol fájdalmasan emlékezve Tamási Áronra, Jankovich Ferencre, Sarkadira, hol köszöntve — a kilencvenéves Kós Károlyt vagy Féja Gézát. Egybegyűjtve találhatja meg az olvasó Cseres azon írásait is, melyeket különböző lapok hasábjain már olvashattunk a magyar őstörténet kérdéseiről, a Kassai Kódexről vagy a harácsszedőkről és rájákról. Cseres minden írásában a magyar jelen és múlt kiváló kutatójának, ismerőjének bizonyul. Hangja nem szenvedélyesen lobogó, hanem a tényekkel kíván objektiven szembenézni, még akkor is, ha az fájdalmas, és évtizedek rossz beidegződéseit kell lerombolnia, új és igazabb valóság s tudati épület újra alkotása céljából. Veres Pétert a nemzet élő lelkiismeretének mondottuk, aki minden idegszálával őrködik, figyel: Cseresben is egyre inkább ezt láthatja írásainak ismerője. Cseres intellektuólisabb alkat, s ismereteiben talán mélyebb, de közös mindkettőjükben a népért s jövőjéért való aggódás, s a múltnak mint táplálkozó gyökérnek minél teljesebb tisztázása, a haladó, előremutató hagyományok feltárása s tudatosítása. Zéef Csepeli hétköznapok Csordulj idő Egy gyárnak, mégha olyan hatalmas is, mint a Csepel Vas- és Fémművek, nem tartozik a feladatai közé, hogy irodalmi antológia megjelenését támogassa. Hogy mégis vállalkozott erre a szép feladatra, az nyilván összefüggésben van a Csordulj idő című válogatós tartalmával, s így már mindjárt érthetőbb a nemes szándék. A Csordulj idő, melyet Czir- fusz János szerkesztett, valóban e gyáróriás hétköznapjainak s a munka ünnepi pillanatainak bemutatására tesz rokonszenves kísérletet az irodalom segítségével, az írás eszközeivel. A közel háromszáz oldalas antológiában riportok, versek, tárcák, rajzok sorakoznak egymás mellett, hogy megelevenítsék azt a világot, melyben a munka és az ember kapcsolata testközeli, ahol eredmények, gondok egyformán születnek a küzdelmes mindennapokban. A változó munkásélet, a benne formálódó, alakuló emberi jellem értő, eleven rajza az, ami elsősorban megragad bennünket ezekben az írásokban. Különösen a riportok olvastán érezzük, hogy élményekben gazdagabbak lettünk, hogy olyan világot ismertünk meg apró részleteiben, melyről azt hittük, ismerjük, hogy a munkásélet ezernyi gondja, öröme miként kapcsolódik valamennyiünk gondjához, öröméhez. Az antológia anyagának jelentős részét két üzemi lapból, a Csepelből és az Olvasó Munkásból válogatta a szerkesztő. Ez is ékesen bizonyítja, hogy üzemi lapjaink ma mór a felelősség tudatában, gondolati igényességgel nyúlnak az emberek, a közösség problémáihoz, olyannyira, hogy a többnyire alkalmi jellegű írásoknak egy színvonalas antológiában is van mondanivalójuk. K. S. ogdánné körtelikőrt és rumot vásárolt hazafelé. A Tardylt a szatyor aljába tette, amikor az erszényét kereste, megcsörrent az or- vosságos doboz. Talán megünnepli a férje elutazását, vagy zsúr lesz estére? — kattogtatta a pénztáros a számológépet. A kapu bezárult. A reményt, hogy valamit tudna lendíteni magán, már akkor elkergette, amikor másodszor szült gyereket a férjének, aki abban leli egyetlen örömét, hogy minden eszközzel az állását védi. Úgy örül, mint a hadvezér, ha egy évvel sikerül meghosszabbítani hivatalnoki megbízatását. Bogdánná érezte, most volt az utolsó alkalom, hogy férje megragadja annak a kezét, aki át tudná lendíteni a cselekvőbb életre. Két éve kis hegyi faluban próbált véget vetni a maga és gyereke szenvedésének egy özvegy bányászasszony, ügyetlen volt, a Tardyl nem ölte meg a gyereket, mire a törülközőt ösz- szeszorította, elfogyott minden ereje. Az asszony kútba akart ugrani, de előtte összeesett. Gyenge volt. Ha ilyenre szánja magát az ember, legyen ereje, készítse fel magát. Hazudnak az orvosok. Márta élete nem ér semmit. Madárijesztő lesz, a fiúk csúfja, annak az anyának a lánya, akinek kezéért a fél falu versengett. Ha az apjára is hasonlít, van benne őbelőle is. Nem fogják többé csúfolni ... Jó lett volna, ha Kálmán eljön, így sajnos nem valószínű, hogy elutazik külföldre. Majd később. Neki is jobb így, nem nézi tovább a kínjaikat. A fájdalom, a gyász elmúlik, új életet kezdenek, akiknek érdemes .. . Mégis jó átmenni, majd idehozza. Bogdánná a szomszédlányt nézte. Fejlett, egyenes, már látszik a ruha alatt, hogy nő ... Az övé meg semmi. Deszka. Csenevész, hiába hosszú, görbe, mint a sarló ... — Tessék a tea. Egy kis rumot is kaptok, ma kivételesen. Legyen jó kedvünk, ha már egyedül maradtunk . . . Na, mi az, Márta? László Lajos: A hatodik nap A hatodik nap címmel, most jelent meg László Lajos regénye, a Baranya megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya kiadásában. A regényből közlünk részletet. lett volna, ha Kálmán még hazajön, így búcsú nélkül elmenni... — Anyi, fáj a fejem, nem eszem vacsorát. Éva itt alszik, elengedte az anyja. Bogdánná az asztalra rakta a rumot és a körtelikőrt. Megint nyafog a gyerek ... Lehet így élni? Minden nap valami baja van ... — Csinálok teát, kapsz fájdalomcsillapítót és vitamintablettát. Aztán alhatsz. Meggyógyulsz. Már az asztalnál ültek, amikor Mártának eszébe jutott. — Itt volt a Stumpfer néni, azt mondta, holnap mehetek ruhát próbálni. — Ruhát... holnap... holnap ... — Igen ... Igaz Éva? — Sőt, azt is mondta — bólintott Kozári Éva, hogy nem kell — Nem megy le ... Olyan keserű ez a tea! — üres a gyomrod, van itt vitamintabletta. Vedd be, étvágyat csinálnak. Bogdánná kirakott öt Tardylt Márta elé. — Kevés teával ... Rágni nem szabad ... Márta arca megrándul az undortól. — Keserű, nem kell több... Bogdánná szája körül megremegett a bőr. — Mind beveszed!... Mondtam, hogy rágás nélkül... Éva Márta mellett állt, és minden tabletta után adogatta neki a teáscsészét. Rövidesen elnehezedett Márta szeme. — Hadd menjek az ágyba!... Éva megfogta Bogdánná ruháját. — Márta nagyon kért, anyi is megengedte, hogy itt maradhassak, de egy olyan jó film lesz a tévében, a Sárga autó utasai .. . Megnézhetjük? Márta ásított. — Ha érdekes lesz, keltsetek fel ... Márta után Bogdánná is lefeküdt. Az ágyból nézte a filmet. Amikor a képernyőn a sárga autó bekanyarodott az erdei útra, Bogdánná lekapcsolta a televíziót. Márta aludt. Éva is. Bogdánná felkelt az ágyból. Sercent a gyufa. Márta arca régen volt már ilyen békés. Bogdánné elfújta a gyufát, és kiment a konyhába. Ivott a körtelikőrből. Az ital kellemesen bizsergette a torkát. Jó élni. Mikor visszalépett az ágyba, Éva hirtelen magára húzta a dunyhát. Eszébe jutott, hogy semmiről se rendelkezett, hogy legyen azután. Nem is rendelkezik, mint a bányászözvegy: „A televízióm legyen a szomszédé, a kávéőrlőm a sógorasszonyomé, a rádióm a tanácstitkáré, csak tisztességesen temessen el...” Aztán nem sikerült és mindenki nevette. Neki nem kell végrendelkezni, minden a családon belül marad. Bogdánné sajnálta az éveit, a hiábavaló erőfeszítéseket, a kezdés és folytatás kis harcait Egyetlen igazi dolog van az életben, amivel megadhatja az előbbieknek a rangját: a befejezés: Aki ezt jól csinálja, mindent megnyert. Hogy borzon- gott, mikor erről beszélt a pap És most milyen nyugodt...
