Dunántúli Napló, 1979. január (36. évfolyam, 1-30. szám)

1979-01-14 / 13. szám

I

DN HÉTVÉGE 8.

IRODALOM - MŰVÉSZET

979. JANUÁR 14.

IELENK0R

IRODALMI ÍS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT —1979

A TARTALOMBÓL:

ARATÓ KAROLY GYURKOVJCS TIBOR KÁRPÁTI KAMIL

MAJCAYfDA MARSALL LÁSZLÓ PASXAND» GÉZA TANDORf DEZSŐ VER se *

ALBERT GABOR 8ERTHA 8ULCSU MANOYIVAH SZÉPPRÓZAI *

HANKJSS ELEMÉR: TÁRSADALMI CSAPDÁK SÖTÉR ISTVÁN«

JEGYZET

OSZE ANDRÁSRÓL SZALAY KAROLY: KOLOZSVÁRI GRANOPiERRE EMURÓL WESER ANTALLAL BESZÉLGET BÍRÓ FERENC

Arató Károly

Körbenéző

Bomló legendaszirtek, (oszló mesevidékek után láthatártöredékek I

Fecskefrakkos napok althángú tájon tapasztalások huzalain kottázzák komolyságom.

Nem ugyanaz

Mosolyogva az igazért — micsoda fürge a tolll

Az igazságért mosolygósán mennyire lassul a tolll

Nincs mese

Halló Grimm-testvérek elő elő A képernyőn Chiléből puskacső valahonnan Falhoz állított fogat mosó mackó Osszerogy a mese Hever a fogkefe

Kérdések

Falazni udvariasságért — minek? Forrót hideggel hűteni — miért?

Hideget forrónak hitetni — hogyan? Bókolni langymosolynak — meddig? Minek? Miért? Hogyan? És: meddig? Mig érdekek egymást nem metszik I

Mig Emberke föl nem kajabál,

mert végül mindig Ő,

aki metszéspontjukban áll.

A Jelenkor januári száma

A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának lírai rovatában többek között Arató Károly, Gyurko- vics Tibor, Kárpáti Kamii, Makay Ida, Marsall László, Pás- kándi Géza és Tandori Dezső költeményeit olvashatjuk.

A prózai írások sorában Albert Gábor, Bertha Bulcsú és Mándy Iván elbeszélését, valamint Thiery Árpád szociográfiájának új részletét közli a folyóirat

A Kilátó című új rovatban Hankiss Eleméi Társadalmi csapdák c. írása kapott helyet. Az Irodalomtudósaink fóruma sorozatában Wéber Aníaflal beszélget Bíró Ferenc.

A művészeti írások között figyelmet érdemel Sőtér István jegyzete Ősze András hazai kiállításairól, valamint Bécsy Tamás beszámolója néhány budapesti színházi előadásról.

J

Bertha Bulcsú

Bajtársi találkozó (részlet)

Vargyas Lajos deresedö baj- szú, mokány férfi volt, a hetvenet már biztosan elérte. Rokonhoz illő melegséggel fogadta Dudás Tibit és a barátait is. Az egész hadviselt társaságot levezényelte a pincébe, s a legtekintélyesebb külsejű hordáknál megállt, szippantott belőle egy hébérrel, aztán a poharakba csurgatta. A fiúknak ki kellett volna találni, hogy melyik hordóban milyen bor van. Kudarcba fulladt a játék, mert a riz- lingre azt mondták, hogy zöld- szilváni, a furmintra, hogy hárslevelű, egyedül az ezerjót találták el, azt is Dudás Tibi segítségével. De a kóstolgatás, találgatás közben lenyeltek három-négy pohár bort, s a legjobbnak vélt rizlinggel, amiből Vargyas Lajos négy üveget megtöltött, emelkedett hangulatban vonultak fel a szabóba, és leültek a kecskelábú asztal mellé. A régimódi, kicsi ablakon át a hegy lábánál elterülő mezőre lehetett látni. Az erdőből lassan előszivárgott a köd, s vékony lepedőként terült a szántásokra. Az erdő és a hegy között egy Rába-Steiger szántott. Bekapcsolt reflektorokkal világította meg maga előtt a földet. Amíg Tóth Bence az ablakon át az alkonyi mezőt bámulta, az asztal mellett valaki rázendített a „Jól van dolga a mostani huszárnak” kezdetű dalra, aztán jött a „Márvány- kőből”, majd a „Százados úr, ha felül a lovára", és sorban a többi, míg rekedtre nem ordították magukat. Akkor aztán megitták a két pohárral, és Koncz Bálint hangos nevetésre fakadt. A térdét csapkodta, majd felállt és mesélni kezdett:

— Emlékeztek, amikor a Hol- czer Feri a gyakorlat végén lemaradt az oszloptól és Halas helyett Pestnek vette az irányt? Páncélozott harcijárrrjűvével szépen végigkocogott a székes- fővároson. A rendőrök leállították a forgalmat, és szabad utat biztosítottak neki. Megállt a mutterjáék háza előtt és enni kért Holczer mama sütötte a hemendekszet, a Feri meg nya- kalta a sört, míg csak ki nem fogyott a hűtőből. Ä zűr akkor kezdődött, amikor Holczer papa is hazajött, s már az előszobában megszólalt csodálkozva: „Te anyu, egy tank áll a ház előtt. Akkora csődület van kint, hogy a házmester rendőrt akar hívni.” Amikor aztán a szobába lépett, mindjárt látta, hogy honnan van a tank.

— Nem ez az érdekes.

— Hát mi az érdekes?

— Másnap.

— Mi volt másnap?

Dudás felröhögött.

— Nem emlékszel már? Álltunk az udvaron, javában tartott az eligazítás, amikor begurult az udvarra a vasdoboz. Megállt a sor előtt, aztán elő- mószott belőle Holczer. Homály főhadnagy csaknem elájult.

— De jelentkezett - szólt közbe Koncz.

— Jelentkezett. „Holczer tizedes . . .” Hogyan mondta? Már nem emlékszem. Nem is lehetett hallani, akkora volt a röhögés.

Ittak, aztán Papp Jóska szólalt meg.

— Ennél csak az volt jobb, amikor az őszi nagygyakorlaton települnünk kellett a rádióskocsival és az antennával.

— Mi volt akkor?

— A főtörzs rámutatott Bakos Pistiék tanyájára. „Oda települjenek.” —• „Oda?” —. kérdezte Bakos Pisti csodálkozva. — „Oda” — mondta a főtörzs. „Nem látott még tanyát? A kazlak és a ház közé települjenek.” Behajtottunk az udvarra. A komondor elénk szaladt és a farkát csóválta. „Milyen barátságos kis kutya ez" - mondta a főtörzs. Bakos bácsi rögtön megismerte a Pistit, de nem szólt, mert Pisti integetett neki, hogy hallgasson, öregem, az volt ám az élet. Három napig úgy éltünk, mint a királyok. Amikor a főtörzs elment, Pisti beszaladt a házba és intézkedett. Bakos mama kacsát sütött, az öreg Bakos meg hordta nekünk a sört a tanyaközpontból. A főtörzs csak azt nem értette, hogy a komondor mindig megtámadja, ha egyedül akar bejönni az udvarra, de ha velünk van, nem is ugat. Na, igyunk erre.

Ittak. Fokozatosan kezdtek elázni. Vargyas Lajos vöröshagymát, füstölt szalonnát és kolbászt rakott az asztalra. Kenyeret is szelt egy kosárra valót.

— Harapjatok közben. A pincében falatozni is kell, akkor teljes a jókedv.

Tóth Bence levágott egy darabot a szalonnából, s egy gerezd hagymával bekapta. Koncz Bólint újabb történetbe kezdett.- És amikor a kapuőrséget

Dudás Tibi Koncz vállára tette a kezét.

— Bálint, ne mondj ilyeneket. Olyan jól megvagyunk itt.. .

— Miért, nem vesztették el? Ezek az öreg mókusok szokták elveszteni a háborúkat Az első világháborút is elvesztették és a másodikat is.

Nagy csend támadt az ivószobában. Vargyas Lajos elszomorodott. Komoran nézett a fiúk között a semmibe. Percek is elmúltak, mire megszólalt. Dudás Tibi attól tartott, hogy ordítani kezd az öreg, de nem ordított. Halkan beszélt, visszafogottan.

— Nyári ruhában voltunk kint a fronton. Olyan hideg volt, hogy a húgy megfagyott a levegőben. Fegyverzetünk hiányos,

■■■■■

ősze András: Virágzó perc

adtuk, arra emlékeztek?

— Arra az őrparancsnokra, aki jogásznak készült?

— Dokinak hívtuk.

— Tudott az a pofa, de volt benne valami vadállati.

— Vagány volt.

— Amikor bejött az a kislány, aki szövőtanuló volt. Talán tizenöt éves lehetett

Vargyas közbeszólt.

— Hogyan kerülhet lány a laktanyába?

— Ez nem a laktanyában történt, hanem a kapuban, az őrszobán.

(...)

Koncz Bálint felröhögött.

— Nagy marhák voltunk! Marha idealisták. A jó katona nem tétovázik.

Koncz Bálinton látszott, hogy megártott neki a bor.

— Én jó katona voltam .. .

—• Lélekben — mondta Tóth Bence.

— Én most is jó katona vagyok.

Vargyas Lajos nézte a fiúkat, és a bajsza alatt elnevette magát. Koncz megsértődött.

— Mit nevet öreg, maga is volt kato_na?

— Kicsit. 38-tól 44-ig.

— Huszár, mi?

— Nem huszár, fiam. Egy gépesített alakulatnál szolgáltam, kint a Don-kanyarban.

— Ja persze, maguk vesztették el a háborút.

lőszerünk nagyon kevés volt. Minden páncélelhárító lövés leadásához külön tűzparancsot kellett kérnünk a hadosztálytól. A magyar arcvonal olyan vékony volt, mint a pókháló. Mélységünk semmi. Ilyen körülmények között szakadt ránk 1943. január 12-én délelőtt az orosz támadás. Háromnegyed tízkor aknavetőtűzzel árasztottak el bennünket. S fél tizenegykor Urivból megindult a szovjet páncélos ék. Két óra alatt kivetettek bennünket az árkainkból. Otthon voltak,' mi nem. Semmi keresnivalónk nem volt a Donnál, ezt mindenki tudta, még a tisztek is. A harmadik hadtestnél szolgáltam, minket az Oszkol völgyének a védelmére vezényeltek, ott felmorzsolódtunk, benzin és lőszer nélkül vergődtünk a németek és az oroszok között. Végül elnyelt bennünket egy hóvihar. Hu- szadmagammal indultam hátra, élelem és fegyver nélkül. Egyetlen lovunk volt. Arra felültettük az első sebesültünket. Fél óra alatt megfagyott a ló hátán. Úgy zuhant le a hóba, mint a farönk. Az oroszok aztán Tyim- nél is áttörtek, s a visszavonuló németek elárasztották a falvakat, elfoglaltak minden házat, padlást, istállót. Mi kint éjszakáztunk hetekig a mínusz harmincfokos orosz éjszakákban a hó tetején.

Vargyas Lajos előrehajolt és

felhúzta a nadrágja szárát. A lábán kékesvörös, golyóütötte lyuk tátongott. Félig már benőtte a hús, de még át lehetet- tett rajta látni.

— Ezt útközben szereztem.

Leengedte a nadrágja szárát,

aztán a másik lábáról lehúzta a bakancsot, majd lebontotta róla a kapcát és a zoknit is. Egyetlen ujj sem volt a lábán, kékesfekete csonkot rejtett a bakancs.

Vargyas befűzte a bakancsát és felállt az asztal mellől. Végignézett a fiúkon, aztán megszólalt:

— Tibi, nekem most haza kell mennem. Majd csukd be a pincét és add be hozzánk a kulcsot De mielőtt elmennék, mondok még valamit... A történelemben nincs ti, mi és magük. Minden népnek egy történelme van, s az egy hosszú folyamat. Bent van a jó is, rossz is. A történelem az egymást követő nemzedékek közös történelme. Senki nem vonhatja ki magét belőle, a következményei alól sem . . . Na, jó mulatóst!

Amikor Vargyas Lajos mögött becsukódott az ajtó, valameny- nyien Koncz Bálintra néztek.

— Mit néztek engem? Csak azt mondtam neki, hogy elvesztették a háborút. Mi van ebben? Nem vesztették el?

— Marha vagy öregem — mondta Tóth Bence.

Koncz Tóth Bence arcába löttyintefte a bort. Dulakodás támadt.

Másnap reggel Tóth Bence orra ébredt, hogy valaki rózo- gatja a vállát. Amikor nagy nehezen kinyitotta szemét, csodálkozva látta, hogy egy falusi ágyban fekszik, vastag párnák tetején, és egy fiatal lány köl- tögeti. Percek is beleteltek, mire megértette, hogy hol van.

— Itt van egy volkswagenos csaj, veled akar beszélni — mondta Dudás Tibi húga.

Tóth Bence hirtelen felült, eszébe villant a szerencsétlen pinceszer, Koncz, Vargyas Lajos és a hordók.

— A Tibi hol van? — kérdezte.

— Alszanak még. Nagyon berúgtak.

— Nekem most el kell mennem.

— Ki ez a volkswagenos csaj?

— Ááá, senki. Évfolyamtársam.

— Nagyon fenthordja az orrát, csak beszólt az ajtón, aztán visszaült a kocsijába.

— Gondolom, siet — mondta Tóth Bence és az ágy szélére ült. A lány elpirult és kiment a szobából.

A kocsiban meleg volt, Tóth Bence így aztán elaludt. Amikor felébredt, már a Balaton-par- ton jártak.

— Nagyon berúgtatok? — kérdezte Geszti Emese.

— Eléggé... A bulL végére nem is emlékszem. Mintha lent ültünk volna a hordók között a pincében. Később felálltunk a csántérfára, mert lent valamilyen patak folydogált.

— Úristen, csak nem engedtétek ki a bort?

— Csak a hordókra emlékszem. Olyanok voltak, mint a sziklák és szédültem közöttük.

— És ezek a sérülések a képeden?

— Ezek. .? — kérdezte Tóth Bence és bizonytalanul tapogatta az arcát. — Jó buli volt ez. Egészen jó buli. Csak az öreg ne lett volna ott.

— Milyen öreg?

— Az öreg, akinek a pincéjében voltunk, lehúzta a bakancsát és megmutatta a lábát. Kékeslila csonk volt, az ujjai is hiányoztak. Elfagyott a lába. A másikat átlőtték. Nyomasztó volt. És a szövege ...

— Mit mondott?

— Nem érdekes, majd elfelejtem.

Tóth Bence a lány lábára pillantott, s a tenyerét becsúsz- tctta a szoknyája alá. A lány combja kellemesen meleg volt, a kocsi engedelmesen gurult velük az elkövetkezendő pillanatok és órák felé.