Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)
1978-12-10 / 340. szám
1978. DECEMBER 10. IRODALOM — MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. Josef K. a bankban. (Kovács László, Bókay Mária, Dávid Kiss Ferenc és ifj. Kömives Sándor) „A szépség az iszonynak kezdete csak...” (Rilke) Franz Kafka-bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Franz Kafka A per c. műve keletkezési körülményeiről, jelentőségéről a Dunántúli Napló november 26-i számában mór írtunk. Pécsett a regény Szikora János és Morcsányi Géza készítette színpadi adaptációja került bemutatásra. „ .. . torkára fonódott az egyik úr keze, a másik pedig mélyen a szívébe döfte, s kétszer megforgatta a kést. K. szeme megtört, de még látta, hogy a két úr szorosan az arca előtt ösz- szedugja a fejét, s az ő vég- vonaglását figyeli. — Akár egy kutya! — mondta K., s úgy érezte, szégyene talán még túléli őt." A regény utolsó mondatai ezek. Szikora János színpadán a függöny egy képsorral később zárul csak össze: a két úr — a hóhérok - groteszk sziluettje lassan eltűnik az alkonyati horizonton, s egy szökőkút elemi erővel feltörő, fényben úszó vízsugarának sokdimenziós jelképével ér véget az előadás. A zárókép szimbólumrendszere szinte esszenciája a rendezői elképzelésnek: a természeti környezet és a mesterkéltség összeolvasztása, a habos, rokokós szépség mögött feszülő elemi erők sejtetése. Szikora most is az Óriáscsecsemő rendezésekor már megcsodált utat járja: a mű iránti — szinte a tiszteletlenségig menő maximális formai hűtlenséggel jut el a mához szóló közel maradéktalan gondolati tolmácsolásig. A pécsi előadás színpadképe, a realista tájképbe helyezett, a századforduló „békebeli békéjét” idéző bútorok és kellékek egyszerre idézik a szecesszió szépelgő idilljét és Salvadoré Dali skizofréniát súroló szürrealista képeit. Ebbe a közegbe oltva a kafkai szöveg térben és időben kötetlenné válik, s szinte kényszeríti a nézőt, hogy saját élményanyagának asszociációival helyettesítse a „szép” felszín mögötti történések „iszonyatát”. A játéktér módot ad a több síkú szimbólumrendszerek alkalmazására is - ezt már Szikora sajátos rendezői stílusának könyvelhetjük el; — a tájba helyezett óra, görög mitológiai kép, vörös lepellel takart fallosz stb. a gazdagítás mellett a rendező által meghatározott irányba tereli a gondolattársításokat. Ugyanakkor mód nyílik a műben meglevő groteszk elemek hangsúlyossá tételére is. A per legtöbb színpadi feldolgozása komor, nehezén emészthető. Pécsett gyakran hangzik fel a nézőtéren nevetés. És ez a nevetés az egyik legjobb ajánlólevél a mű befogadására. A rendező nem félt megjeleníteni a regényt átszövő fülledt érzékiséget sem. Konkrét dramaturgiai funkciót szán az erotikának. (Felfogásában K. hangsúlyozottan nem bűntelen, csak pere tárgya bizonytalan, esetleges.) Nagy kár, hogy a bemutató előadás Péter Gizi sajnálatos balesete miatt e téren csorbát szenvedett. (Még próba stádiumban alkalmam volt látni a művésznő kitűnő karakterizáló erővel megformált jelenetét.) A színészeket és a rendezőt dicséri, hogy a rendelkezésre álló rövid délután elég volt a hiány közel maradéktalan áthidalására. A feltisztuló és kibomló gondolatsorokat összekötő nyíltszíni, félfényes, kusza rendezetlenséget idéző váltások a cselekmény belső, lelki történés jellegét húzzák alá. Itt találkozunk a rendkívül tudatos, egységes rendezés egyetlen komolyabb stílustö résével Az utolsó előtti jelenetet élesen lezáró függöny nem cezúraként hat, hanem kizökkenti a nézőt a gondolatritmusból. A választott Mahler zenei részek jól rímelnek a rendezői elképzelésre: az édeskés felszín alatt feszülő, nyugtalan ellentétek. Ha a Szikora-Morcsányi adaptációt az eredeti művel hasonlítjuk össze, egyetlen téren lehet csak hiányérzetünk. A mű összes stációjának hű nyomón követése ellenére — a színpadi korlátok miatt — az összeütközési területek beszűkülnek, s ez néha túl nagy terhet ró a színészek jellem- és szituáció-teremtő erejére. Szikora tudatában van ennek, s épp ezt próbálja segíteni a fent említett többdimenziós jel- képrendszerrel — általában sikerrel. A színészi teljesítmények megítélésénél előre kell bocsátanunk: a feszített tempójú, szokatlan feladatot jelentő előadást csak egységes stílusú, fegyelmezett színészi játék juttathatta sikerre. Ez a produkció minden résztvevőjének dicsérete. Ifj. Kőmives Sándor Josef K. szerepében élete legnagyobb feladatával állt szemben. A kétórai szüntelen jelenlétbe analitikus pontossággal adagolta az elbizonytalanodás és összeroppanás grammjait, külsődleges eszközök nélküli belső átéléssel vetítette elénk az önfeladás iszonyatát. Talán csak Bürstner kisasszonnyal folytatott beszélgetésének egy pillanata volt, ahol elbizonytalanodása még korainak tűnt. A hatalmas lehetőségeket rejtő szerep kitűnő színészi eszköztárának bizonyára további gazdagodását fogja szolgálni. Grubachnéként újból prózai, ezúttal karakter szerepben üdvözölhettük Bókay Máriát. Már nem meglepetés, hanem jogosan várt élmény a kitűnő alakítás. Stílusa, szöveg nélküli jelenléte az, ami tömény esz- szenciája a grubachnéságnak. Németh Nóra Bürstner kisasz- szonya semmitmondóságában érzéki — s ezzel szolgálja az érzékiség pamflettjének kibontását. Montag kisasszonyt Faluhelyi Magda alakítja. Szerepének kulcsa a szépségből púposságba váltás. A ruhára hagyatkozás helyett ezt játékkal kellene megoldania. A két őr (Győry Emil és N. Szabó Sándor) és a vesszőző (Fekete András) naturalista jelenetében valósul meg legjobban a környezet és a szituáció kontrasztja. Lukács Józsefet nem tévesztette meg szerepe „felügyelő” volta. A bizonytalanságot, az esetlegességet hangsúlyozta. Hosszú szünet után örömmel láttuk újra színpadon Szalma Lajost. Szenilis karakterfigurája telitalálat volt. Dávid Kiss Ferenc igazgatóhelyettese ezúttal is precíz, átgondolt alakítás. Tömőnek Gábor bemutatkozása sikeres volt. Már most is képes a szöveg nélküli színpadi jelenlétre. Péter Gizi kiválása Szivler Józsefet sújtotta legjobban. A kelleténél harsányabb hangvétel valószínűleg ennek tudható be. Faludy László vidéki bácsija a darab groteszk vonalát erősítette. Kovács Dénes (Hűld ügyvéd) egyike azoknak, akik tudják, nem a mondatok száma szabja meg a szerep súlyát. Eszköztelen alakítása az előadás erősségei közé tartozik. Ugyanez mondható el Paál Lászlóról is. Josef K.-val és az ügyvéddel való jelenetében a váltások mesterien— megformáltak. Só- lyom Kati Leni-je külön tanulmányt érdemelne. Izekre szedte szerepét, s így alkotta meg a pszichopathia, a perverzitás és az anyaság-pótlék különös keverékét. Linka György eszközei túl rutinosnak tűntek, örömmel láttuk Mester Istvánt is prózai szerepben. Groteszk harsánysága „ült". Garay Róbert a káplán megformálásánál túlzottan a rendezői eszközökre hagyatkozott, a jelenet miszticizmusa nem lényéből fakadt. Vizi György, Katona János, Galambos György, Csu- tor Zsuzsa, Nagy Éva, Takács Gyula, Bercsi János, Kovács László és Mészáros Antal voltak még tagjai a népes szereplőgárdának. Nagy Katalin jelmezei a szecesszió és a kornélküliség szerencsés keverékei voltak. Rajk László játéktere szolgált alapul a rendezői koncepció megvalósulásának. Az élő fenyők — úgy tűnik — a színpadkéo mélységbeli perspektíváját a lehetőségnél jobban beszűkítik. Szilárd István Jelenet a tárgyalásról. Előtérben: ifj. Kőmives Sándor és To- manek Gábor ELVI POLITIKÁNK TÜKRE Kádár János beszédeinek és cikkeinek gyűjteményes kötetéről Hat esztendőt fog át Kádár János beszédeinek és cikkeinek legújabb gyűjteményes kötete, amelyet most jelentetett meg — az idei politikai könyvnapok alkalmából - a Kossuth Könyvkiadó. E beszédek és cikkek túlnyomó többsége nem ismeretlen az olvasó számára, mivel azok annakidején a sajtóban, tévében és rádióban napvilágot láttak; csupán néhány olyan beszéd található a kötetben, amely most kerül első ízben a nyilvánosság elé. Ám együttesen, összefüggéseikben a korábban már olvasott, hallott beszédek és írások egy töretlen folyamat tükreként más dimenzióba kerülnek. A kötetet forgatva átfogó képet kaphat az olvasó arról, miként gazdagodott és vált valóra a gyakorlatban a párt politikai irányvonala. Láthatjuk, miként észlelte a felvetődő új kérdéseket a párt, hogyan rajzolódtak ki a megoldás^ körvonalai, milyen tapasztalatok alapján, milyen gondolati folyamatok eredményeként alakult ki egy-egy állásfoglalás, hogyan fogalmazódtak meg a konkrét célok és törekvések az utóbbi hat esztendőben. Pártunkban a politikai állásfoglalások és döntések kollektív munka nyomán, testületek együttes elhatározásaiként születnek. Nem titok azonban — s miért is kellene titkolni? —, hogv a politikai irányvonal kidolgozásában és érvényesítésében jelentős személyes szerepe volt és van a Központi Bizottság első titkárának. Beszédeiben, írásaiban a kollektív vezető testületek állásfoglalása tükröződik, de kiolvasható belőlük személyes hozzájárulása is a közös elhatározások megszületéséhez. Ilyen módon nyújt képet ez a kötet a párt egészének politikai törekvéseiről és tetteiről. E politikai tevékenység fő irányvonala több, mint két évtizede változatlan, töretlen. Kádár János több alkalommal is hangsúlyozta, hogy ezt a politikai irányvonalat, amelyet több pártkongresz- szus is megerősített, a gyakorlat folyamatosan igazolta. Ez a politika élvezi a nép bizalmát, támogatását. Ugyanakkor Kádár János rámutatott arra is: a párt és az ország fejlődése nemcsak azért egyenes vonalú, mert „a párt a kongresszusok által kijelölt fő irányvonalat megártotta, hanem azért is, mert sohasem tért ki a gyakorlat által felvetett kérdések marxista-leninista megválaszolása elől”. Ezért nemcsak a XI. kongresszus előkészítése idején (amikor az idézett szavak elhangzottak), hanem minden szakaszban helytálló, általános érvényű gondolat, hogy „a párt fő politikai irányvonalát... a gyakorlat által felvetett kérdések megválaszolásával, újítva, gazdagítva kell továbberősíteni és folytatni”. Ennek a megújításnak és gazdagításnak lényeges eleme, hogy a párt egyaránt figyelmet fordít az aktuális napi és a távlati problémákra, feladatokra. Egy másik lényegi eleme a párt által alkalmazott megközelítési módnak, hogy „munkánkban érvényesítjük a szocializmus építésének nemzetközileg közös, fő törvényszerűségeit, és ugyanakkor figyelembe vesszük a nemzeti történelemből és az ország konkrét helyzetéből adódó sajátosságokat". Bármelyiket hanyagolnánk el, a marxizmus—leninizmus alkotó alkalmazásának e két fő kritériuma közül — figyelmeztet a Politikai Főiskolán elhangzott beszéd -, lehetetlenné válna a szocializmus további eredményes építése, veszélybe kerülnének eddigi vívmányaink. A marxizmus—leninizmus ilyen módon felfogott alkotó alkalmazása akkor lehet eredményes, ha szüntelenül törekszünk a valóság alapos megismerésére, ha a párt a tények ismeretére és elemzésére alapozza politikáját. A kötetben közölt valamennyi beszédet és írást ez a higgadt, mértéktartó, szélsőségektől mentes valóságlátás jellemzi. „A pártnak, a munkásosztálynak és a népnek nem dicsekvő és nem önmarcangoló értékelésre van szüksége, hanem az eredmények súlyának, jelentőségének megfelelő számvetésre és a hibák önkritikus elemzésére” — hangsúlyozta a KB 1972. novemberi ülésén elhangzott előadói beszéd. Ebben a szellemben húzza alá a pozitív és optimista hangvétel indokoltságát, amikor munkánk egészét tesszük mérlegre, amikor az élet minden területén érzékelhető, nagy jelentőségű eredményeinket vesszük szómba. De figyelmeztet arra is: „akkor védjük helyesen a párt, a kommunisták becsületét, ha nem próbáljuk elhitetni a közvéleménnyel, hogy a kommunisták sohasem hibáznak". A munka gyönge pontjainak felvázolása természetesen nem valamiféle öncélú dolog: arra szolgál, hogy a párt „kellő időben és csírájában felismerje, korrigálja, illetve megszüntesse a fejlődés egészségtelen tendenciáit — amelyek akkor még nem okoznak nagy bajt, de ha a párt úgy hagyná évekig, okozhatnának". A párt ebben a szellemben vette szem ügyre és elemezte az utóbbi hat esztendőben is a társadalom életének valamennyi szféráját, a bel- és külpolitika minden kérdését. Akár nemzetközi kérdésekről, akár gazdasági helyzetünkről, akár a közgondolkodás alakulásáról szólott pártunk első titkára, mindig az előbbiekben vázolt felfogás jegyében értékelte a végzett munkát, jelölte meg a tennivalókat. A felelős politikusként vizsgálva az eseményeket, vagyis szüntelenül az! kutatva, mit kell cseled kednünk, milyen terveket kell végrehajtanunk az előrehaladás érdekében. Annak a tudatában, amit a kötetben utolsóként közzétett — a Hajdú-Bihar megyei párt- aktívaülésen elhangzott — beszéd zárógondolataként emelt ki: „szavunk hitelét azok a sikerek adják, amelyeket a hazai építőmunkában elértünk. Akinek eredményei vannak, annak a szavára odafigyelnek." Történelmi fejlődésünk egyik legfontosabb eredménye, hogy a társadalmi viszonyok mélyreható átalakítása következtében ma a cselekvés össztársadalmi méretekben egyirányú lehet —, az alapvető politikai kérdésekben kialakult egység alapul szolgál az egységes cselekvésre. Kádár János szinte minden beszédében és írásában kiemeli a különböző osztályok és rétegek összefogásának, az e célt szolgáló szövetségi politikának fontosságát, a párt és a dolgozó nép naponta megújuló egységének nélkülözhetetlenségét. Amint ezt több alkalommal hangsúlyozta: „Az új társadalom az egész népnek épül, s a párt vezetésével a kommunistáknak és a pártonkívülieknek, a népnek, a történelmet formáló tömegeknek együtt kell megvalósítaniuk."
