Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)
1978-12-03 / 333. szám
wmmtmm amBKiu wmmmm A Baranya megyei Tanács Területfejlesztési Díjas Dr. Kelta János Nehéz eldönteni, melyik tudomány képviselőjének tekintse az ember dr. Kolta Jánost, az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének nyugalmazott osztály- vezetőjét. Hiszen a neve előtt álló dr. maga is két tudományt egyesít: a jogi doktorátust és a földrajztudományok kandidátusa címet. Számos közigazgatási, gazdasági, földrajzi és ismeretterjesztő munkája csak fokozza a minden áron skatulyázni akarók dilemmáját. Település- és népességföldrajzi publikációinak nagy része Pécsről és Baranyáról íródott. — Kolta János talán „tüke", hogy ennyire szívéhez nőtt ez a táj? — Nem, Dél-Bácskában szüReggel: Rendesen fél hatkor ébredek. Kilencig újságokat, könyveket, cikkeket, verseket olvasok... Közben persze már a képeimen töröm a fejem. Egy-egy albumot is leemelek ilyenkor a könyvespolcról. Mostanában Cézanne-t forgattam, mert legutóbb, amikor kint voltam a szőlőmben, a siklósi szőlőhegyen, arra döbbentem rá, hogy a Szársomlyó tulajdonképpen ugyanazt jelenti az én életemben, mint Cézanne- ében a Mont St. Victoire. Egész ősszel egy ottani képsorozat izgatott és már eleve úgy mentem ki, hogy dolgozhassak. A Szársomlyó körülbelül négy kilométernyire van a szőlőmtől. Cézanne persze mást is eszembe juttatott. A napokban a legnemesebb emberi tulajdonságokon gondolkodtam. Szerénység, érzelmi telítettség, értelmi gazdagság . . . Cézanne túlságosan szerény volt, nem volt benne semmi hiúság és emiatt az emberek semmibe vették. Pelettem, s csak 18 éves koromban kerültem Pécsre, mint joghallgató. Azóta élek itt, s nagyon megszerettem Baranyát. Pedig nehéz idők jártak akkoriban a friss diplomásokra. 1929- ben végeztem, amikor még díjtalan jegyzőgyakornoki állást is csak protekcióval lehetett szerezni. Nekem protekcióm nem volt, így még máig is várom, hogy a méltóságos alispán — ígéretének megfelelően — kinevezzen .. . Végül aztán Egyhó- zaskozárra, majd Mekényesre kerültem. Itt, mint vezető jegyző kezdtem tudományos cikkeket írni különböző szaklapokba. A felszabadulás után a megyei közigazgatásban dolgoztam, s 1952-ben kerütem a Dunántúli Tudományos Intézethez. dig — Wouvard azt mondja, hogy a hiúság ösztönző ereje sokkal több áldást"hozott az emberiségnek, mint a szerénység .. . Talán hiúnak is kéne lenni egy kicsit az embernek ... Délelőtt: Ha kimegyek a szőlőbe, kis falusi viskó vár engem ott. Faragott padka, faragott asztal, szék, korsók vannak benne. Megnyugtató, egyszerű környezet ez, minden olyan örök benne, mint maga a nép. Egy világ fogad, amely tulajdonképpen az én gyermekkorom. Sarló, kapa, szerszámok, a környéken dolgozó emberek és gépek vesznek körül. Kutyahűséggel ragaszkodom ezekhez a dolgokhoz. Szalonnát sütök és közben arra gondolok, hogy két élet kellene. Egy a dolgok megfigyelésére, egy pedig a megfigyelések feldolgozására. Mert a művésznek azt kell megmutatnia a társadalomnak, amit ő nem ér rá megfigyelni, megfogalmazni magának. Tehát- Szívesen hagyta ott a gyakorlati munkát?- Egyáltalán nem. Azt szerettem volna, ha a tanácsi munkám mellett foglalkozhattam volna tudományos kutatással. Erre az ösztönzött, hogy 1948- ban megnyertem a Gazdasági Főtanács országos pályázatát; dolgozatom a közigazgatás korszerűsítéséről szólt. Vas Zoltán ösztönzésére mentem át végül is az intézethez. Igaz, a gyakorlati élettel ezután sem sza.kadt meg a kapcsolatom, de kezdetben sokat- kellett tanulnom. Elsősorban földrajzot, mert más státusz híján földrajzosként alkalmaztak.- Milyen közigazgatási, településföldrajzi problémákat kellett akkoriban megoldaniuk?- Többször változott Pécs jogi státusza a megyében; ez sok közigazgatási kérdést hagyott nyitva. Aztán ott voltak - és vannak az aprófalvak: körzete- síteni kellett. A jelenlegi struktúra kialakításában jelentős munkát vállaltam.- Úgy tudom, ön nem hisz az aprófalvak fennmaradásában ... ott dolgozom maholnap — 24 éve. Nem —csoda, hogy ezeknek a munkáknak a zöme a siklósi állandó kiállítást képező gyűjteményembe kerültek. A szomszéd metsz, ka_- pál, a távolban traktor bör- rög. Mindenki csinál valamit. Én is kötözök és permetezek... A szőlő persze kicsi: 240 négyszögöl és a szomszéd segíti megművelni. Délután: Hazafelé jövet, ha betérek a műtermembe, és előveszem a vázlataimat, úgy megfeledkezem magamról, hogy néha este kilenckor telefonálnak otthonról: mi van velem? Hogyan szeretek festeni? Úgy, mint ahogyan beszélek. Az anyanyelvemen. Hieroglifákat, idegenből vett ötleteket, más népek mechanikusan átvett formáit másolni, sokszorosítani nem az én kenyerem. Szerintem, akinek nincs saját hangja, mondanivalója, üres epigon csupán, . . Ha festeni kezdek, rendszerint elvo— így igaz. Meggyőződésem hogy ezek el fognak sorvadni Nem erőszakos elsorvasztásról van szó, ezek előbb-utóbb maguktól is elnéptelenednek. Köztudott, hogy a kisközségekben nincsenek biztosítva az elemi életfeltételek. Hát akkor mi torsa fenn őket? Persze, nem az c megoldás, hogy a lakosság Pécsre költözzön be, hanem az életképes körzeti központokba Dr. Kolta János tudományos munkája és számos közéleti elfoglaltsága mellett baranyai és pécsi útikalauzokat is írt, amelyek nagy példányszámban keltek el. Most dolgozik a Medicina Könyvkiadónak egy baranyai kismonográfián, s a Corvin Kiadónál van egy Dél-Dunántúlt ismertető könyve, amely csak idegen nyelven jelenik meg. — Az ismeretterjesztést én nem tartom másodlagos dolognak, hiszen magam is azt a nézetet vallom, hogy a tudósnak két örök kötelessége van: tanulni és tanítani. Havasi János nul előttem az egész élet. A meditációk megelevenítik a fiatalságot, a gyermekkort. Mindig az a legigazibb, amire ránéz az ember, ami megfogja, fölizgatja, megindít benne egy gondolatot. Nem kell a témát keresni, mert az ott van bennünk, körülöttünk. Például: itt az ágyam, ott az ablak. Az ablak előtt virágállvány. Reggelente, amikor odanéz az ember, megüti a kinti kobaltkék ég. A levelek önmagukban nem vörösek, de ebben a megvilágításban vörösen izzik min- denik. Ez az ablak — benne a virágokkal — indította el a Szülőföldem virágai című sorozat gondolatát. Muskátlik, begóniák, aztán a kinti tájból kiemelt katángkóró, mályva, Írisz, boglárka ... képezik ennek a sorozatnak a témáját. Este: Ismét előveszem az újságokat, könyveket, megnézem a televíziót. A telefon ilyenkor csörög a leggyakrabban. Barátok, szövetségi tagok keresnek. A budapesti hívások sem ritkák. Általában 11 órakor ol tom el a villanyt. * Simon Béla azt mondja, rendkívüli nap volt ez a mai, hiszen nem mindennap megy ki a szőlőjébe, nem mindennap fest, nem minden nap ... Lehet. Én azonban tudom, hogy neki nincsenek másfajta napjai, csupán rendkívüliek. Bebesi Károly Janus Pannonius Művészeti Díj Simon Béla Közművelődési Dij Ónody Béláné Pici, törékeny fiatal nő fogad tr beremendi könyvtárban. Ónody Béláné, Erzsiké, a könyvtár vezetője, aki nemcsak vezeti, de az egyszemélyes intézményben ő az, aki beszerzi, feldolgozza, kölcsönzi a könyveket, ő az, aki a községgel és annak vállalataival, intézményeivel tartja a kapcsolatot. Beremenden ő a könyvtáros. Hagy, hideg terem a könyvtár. A hétvégén nem volt befűtve, most nehezen melegszik fel. Addig is a színek melegítik, a sok szép új könyv, lemez, dekoráció, virág színe, meg a könyvtáros lelkesedése. Mert ahogy beszélgetünk, egyre inkább kiderül, hogy Erzsiké nagyon szereti a könyvtárat, s ahogy elnézem, itt elemében érzi magát. — Tizennégy éve vagyok könyvtáros, ebből tíz évet Sely- lyén, négyet itt töltöttem. Különös dolgokat soha nem csináltam . . . — Mégis, hogyan kezdődött? — Érettségi után a sellyei OTP-be mentem dolgozni — nem nagy lelkesedéssel. Aztán megürült egy állás a könyvtárban, Nagyon megörültem, amikor szóltak, habár mindig úgy éreztem, hogy még keveset tudok ehhez a munkához. Aztán elvégeztem a hároméves könyvtárosképzőt . . . — ... és megszerette? — Nagyon. Ezt nem azért mondom, mert így illik. Nálam nem üres a frázis, hogy szeretem a munkámat. El sem tudom képzelni, hogy másutt dolgozzak. A tizennégy év alatt sose éreztem, hogy nyűg bejönni a könyvtárba. Sellyéről is csak azért jöttem el, mert ott nem kaptam lakást. Itt azt is adtak.- Nem érzi magát egyedül ebben az egyszemélyes könyvtárban? Nem hiányoznak a munkatársak? Mindketten nevetünk, amikor nemmel válaszol. Egyébként sincs Erzsiké egyedül, hiszen délután jönnek az olvasók, a gyerekek, s olyankor tele van a könyvtár.- Miért érzi ennyire szépnek a munkáját?- Ez is, az is teszi. Nagyszerű doloq ennyi és ennyiféle könyv között dolgozni. Meg aztán nagyon jó a kapcsolatom a helyi tanáccsal. Ami a könyvtár fenntartását, működtetését és fejlesztését illeti, a maximális anyagi és erkölcsi támogatást kapom. 60 ezer forint az évi beszerzési keretem, öt évvel ezelőtt a nulláról indult a könyvtár. Tiszteletdíjas könyvtárosa volt és 3 ezer kötete. Most 21 ezer van, ezen kívül 300 db lemez és 16 magnószalag. A tanács meg a helyi pártszervezet nagyon sokat segít a munkámban. Nem tudok olyan problémával hozzájuk menni, hogy ne keresnék a megoldást. Amikor idekerültem, s felkerestem a vállalatokat, a tanácstól vagy a párttól eljöttek velem, így aztán valóban súlya volt a dolognak. Most kilenc szocialista brigáddal van szerződése a könyvtárnak a BCM-ben, de támogat bennünket a helyi tsz és az áfész is. Szerencsém van az iskolával is. Egy a célunk, egyet akarunk — rákapatni a könyvre a gyerekeket. Évek óta rendszeresen tartjuk a könyvtári órákat, a gyerekek itt megtanulnak katalógusból dolgozni, bibliográfiát készíteni, önállóan anyagot gyűjteni. ■— Kik a leghálásabb olvasói? — A gyerekek, meg az öregek. Nem tudom miért, de őket szeretem a legjobban, A gyerekekkel persze külön terveim is vannak. Szeretném, ha tizennégy éves koruk után sem szakadnának el a könyvtől, az olvasástól. Nagyon sok fiatal van Beremenden, de sajnos kevesen olvasnak. A legkisebbeknél kellene elkezdeni . .. Gállos Orsolya
