Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)

1978-12-23 / 353. szám

Antal u. 11. sarok ház­hely, romos épülettel el­adó. Érdeklődni I. kér., Ságvári E. u. 30. _______ Be költözhető régi ház, 3 helyiséggel, panorá­más telekkel eladó. — Pécs, postafiók 386. Három szoba összkom- fortosított, - kertes csalá­di ház eladó. 2 szobás bérlakást beszámítunk. I. kér., Ságvári E. u. 30. 1979 márciusától Pécsett távfűtéses albérleti szo­bát keres, tanulás cél­jára, fiatal férfi. „Csen- des” jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. Balatonbogláron, víz­parthoz közel (5 perc) nyaraló eladó, 48 négy­zetméter alapterülettel és tetőtérbeépítéssel, 80 rvöl területen. Érdeklőd­ni naponta 8—16 óráig, Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 25. Tóth Tiborné. Tel.: 13-290.___________ Va sas II.-n 400 n-öl szóló megosztva is el- dó. Érdeklődni lehet te­lefonon: 11-422. 8-16 óráig.__________________ De cemberben átadásra kerülő 2 szobás, kertvá­rosi lakást cserélnék 21 2 —3 szobásra a Szigeti városrészen. Telefon: 10-454, délután 5 órá­tóL________________________ Bé késcsabai, kétszobás, erkélyes, tanácsi, össz­komfortos lakásomat pé­csi hasonlóra cserél­ném. — Érdeklődni: 13-633/146. Lukácsné. 8 órától 16 óráig, vagy Krisztina tér 13. X. 30. Két szoba összkomfortos, tanácsi lakást cserélnék háromszobás vagy 2V2 szobás, tanácsira. ,.Szi­geti városrész előnyben” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Köké nyben nagy ház el­adó, 750 n-öl kerttel, 4 szoba, 2 konyha. Irány­ár: 60 000. Érdeklődni: Pécs, Viktória u. 7. II. 7. Papp János. 61 négyzetméteres, 2 szoba, ebédlős, kertvá­rosi, 2. emeleti, 4 éves OTP-lakást cserélnék nagyméretű, IV2 vagy 2 szobásra. 10 évesnél nem régebbi érdekel, bárhol. Kertváros is. — ,,Szintén 4 emeletes­ben” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Pécsi, egy szoba, össz­komfortos lakást veszek. „Készpénzzel fizetek” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Kis , kertes családi házat vennék Pécs külterüle­tén. Telefon: 19-668. 1 szoba hallos, belváro­si, udvari öröklakás be­költözhetően eladó. Te­lefon: 18-581. __._____ Ko mlói, nagyméretű, egy szoba, összkomfortos, garázsos lakásomat el­adnám vagy pécsire cserélném. „Alkotmány u. 56.” jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Vennék készpénzzel két­szobás, összkomfortos, első emeleti öröklakást vagy szövetkezetit. — „Nyári költözés” jeligé­re a Sallai utcai hir­detőbe._______________ Or fűn, strandra néző, panorámás, befejezetlen villa eladó. Irányár: 145 000 Ft. Levélcím: Márkus József, 7633 Pécs, 39-es dandár u. 9/A.___ Ké tszoba-hallos, gará­zsos öröklakás beköl­tözhetően eladó vagy családi házért, lehet fél­kész is, elcserélném. Sá- rosi László, Pécs, Hut nyadi út 73.__________ OT P öröklakás garázzsal együtt eladó. Érdeklőd­ni lehet Sásd 133 vagy 170-es telefonon._______ Kétsz obás, szövetkezeti lakás Kertvárosban el­adó. Ajánlatokat ,,Kp plusz OTP” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe, Kétszoba-konyhás ház 150 n-öl telekkel, a Bá- licsi út elején, a Műsza­ki Főiskolához közel, el­adó. ,,180 ezer” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó 120 n-öl szőlő, jó állapotban levő, Vasas II., jutányos áron. Érdek­lődni lehet: a 13-779-es számon 2 óráig Grosch Gábor, Vasas II., Szö­vetkezet u. 71.__________ Fiatal házaspár 100 000 Ft kp-vel lakásmegoldást keres. I. kerület előny­ben. „Fiatal pár” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. _____________ Elcs erélném kétszobás, összkomfortos, első eme­leti, tanácsi (Szántó Ko­vács János u.) lakáso­mat 3 szobás, összkom­fortos lakásra uránváro­si, szigeti városrészben, családi ház is érdekel. Ajánlatokat: „Szigeti rész előnyben” jeligére o Sallai utcai hirdető­be kérem. Telefonon: 17-331.^_________________ Eladó kétszobás házrész, lakottan. „öregség” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kettő vagy másfél szo­bát, tanácsi lakást ke­resek. „Cserealap” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Ela dó kétszoba-konyhás családi ház kerttel. — Szászvár, József Attila u. 1. Tatabánya központjában levő, 2 és fél szobás, összkomfortos, új lakáso­mat elcserélném hason­ló pécsiért. „1979. ja­nuár" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó kétszobás ház, gazdálkodásra alkalmas területtel. ,,A Mecsek oldalán van” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Családi ház, 3 szoba, összkomfortos, kertes, azonnal beköltözhető - lakómentes —, eladó. Várady A. u. 14. Három szoba, összkom­fortos, garázsos örökla­kást vagy családi házat keresek. Válaszokat „Szép kilátással” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe kérem. Kétszobás. komfortos családi ház, fedett gép- kocsitárolóval, azonnal beköltözhetően eladó. — Pécs, Kovácstelep, Ár­vácska utca 3. Garázs eladó árajánlat­tal. „Urán, erdősáv” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó Komló-Mecsekfa- lun egy négyszobás csa­ládi ház, kétezer négy­szögöl telekkel és gaz­dasági épületekkel. Ér­deklődni : Komló, Me­csektől u 30. Eladó 3 szobás családi ház 1000 n-öl területtel, hideg-, melegvíz, gaz­dasági épületekkel, Pécstől 21 km-re. Jó buszjárat van. Érdeklőd­ni: Gerde, Varjasi u. 5. sz.__________________ Ossze költözőknek, orvo­soknak ideális 4 szoba, hallos, pécsi, belvárosi, nagyméretű, társasházi lakás beköltözhetően el- odó. Telefon: 12-786. Pécstől 20 kilométerre, lakható épülettel, gaz­dálkodásra alkalmas in­gatlan kúttal, villannyal eladó. Tel.: 12-786. Miskolci, IV2 szobás, ta­nácsi lakásom hasonló pécsiért cserélném. Cím: Hőgyes Endre u. 21. Pécs.____________________ Elcserélnénk IV2 szobás, összkomfortos, tanácsi lakásunkat egy garzon­ra és egy szoba-kony- hásra. Minden megol­dás érdekel. Cím: Var­ga Lajos, Pécs, Ifjúság u. 5/A. X. emelet 31. — Sörgyárnál. Új családi ház eladó. — Pellérd. Dózsa Gy. u. 73. Kétszobás, távfűtéses, szövetkezeti, házfelügye­lői lakást elcserélnék IV2 szobás vagy garzon távfűtésesre, gázfűtés előnyben. Érdeklődni: Magyar Lajos u. 3/B., földszint 2. Felhívjuk Kedves Vásárlóink figyelmét, hogy az év vési vagyonmegállapító LELTÁROZÁS miatt a kiszolgálás 1978. december 27.-1979. január 3-ig Megrendeléseket a leltár ideje alatt is felveszünk. Dél-dunántúli Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat, pécsi raktárház Iskolánk technikusminősíto vizsgára jelentkezést hirdet szőlőtermesztő szakmában Jelentkezés feltételei: kertészeti szakközépiskolai érettségi vagy középiskolai végzettség és a szakmának megfelelő szakmunkás-bizonyítvány (céltanfolyami végzettség). JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1979. JANUAR 31. KERTÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA IGAZGATÓSAGA 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 41. AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZET 1979. ÉVBEN gépjármű-ügyintézői alap- és továbbképző tanfolyamokat szervez: Pécsett: esti tanfolyamok keretében (16—21 óra közötti előadásokkal), 4 hónapos időtartammal, heti két alkalommal. Tanfolyam költsége 900,— Ft. Intenzív bentlakásos — 2 hetes — tanfolyam. Költség: szállással, étkezéssel 2820,— Ft. Gépjármű-ügyintézői továbbképző tanfolyam Költség: 550,— Ft. Intenzív bentlakásos, továbbképző tanfolyam, 1 hetes időtartammal, 1390,— Ft-os költséggel. Felvilágosítás: szombat kivételével, naponta 8—16 óráig, Pécs, Hengermalom u. 4. sz. alatt vagy a 11-422-es telefonszámon. PÁLYÁZAT DUNÁNTÚL! VALLALAT GÉPÉSZMÉRNÖKÖT KERES főmérnöki BEOSZTÁSBA. FELTÉTEL: 5 ÉVES SZAKMAI GYAKORLAT. Jelentkezést LEVÉLBEN KÉRJÜK LEADNI — „GÉPÉSZMÉRNÖK” JELIGÉRE — A HUNYADI ÚTI HIRDETŐBE CX-es Fiat 500-as friss műszaki vizsgával eladó. Cím: Csősz Károly, Nagykozár, Újtelep.__ Ela dók 1 db alapméretű, 408-as Moszkvics blokk­hengerfej és más alatré- -szek. 1 db autórádió, 1 db Simson Star, lejárt műszakival és 1 db Ho­rizont tv. Matakovics műszerész. Siklós, Ba­ross G. u. 2. Kórház mellett.________________ Ka rambolos Zsigulit ven nék. „Ármegjelöléssel” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. _ _ __ ZD-s Wartburg de Luxe eladó. 25 000 km-rel. — Siklós. Gagarin u. 5. Tel.: 171 vagy 355. Vadászok, figyelem! Né­met drótszőrű vizslaköly- kök, jól bevadászott faj­tagyőztes, nagydíjas, törzskönyvezett szülőktől eladók. Pécs, Engels út 265. Fehérhegy. 3 db 8 hónapos vemhes üsző eladó. Csányoszró, Petőfi u. 43. IP rendszámú Polski Fiat 1500-as bontva vagy egyben eladó. Pécs, Sa- rohin tábornok u. 15. Lustyik. Modern garnitúrák 3580 Fl-tol részletre Vaila kárpitos Pécs, Déryné u. 11. T.: 21-474. PE-s Lada 1500-as gép­kocsi eladó. Telefon: 81-686, Borsos. 30 000 cal. vegyes tüze­lésű, új kazán eladó. Harkány, Terehegy, Ara­di u. 10. Barkas gépkocsi meg­bízásból sürgősen, áron alul eladó. Hird, Latin- co S. ú. 60. Skoda S 100-as, három és fél éves, garázsban tartott, 1981 májusig érvényes műszakival, el­adó. Kovácstelep, Hóvi­rág u. 21._____________ Sarki róka garnitúra el­adó. Pécs, III., Dr. Ve­ress Endre utca 1 a. II. 6. _______________ GA Z 69 kifogástalan ál­lapotban eladó. Hird, Latinca S. u. 60. CY-os, 750-es Zastava olcsón eladó. Simon. Kertváros, Zsuzsanna u. 19. sz. 4 db hí zó eladó, 150, 160 kg-os. Kovács Kál­mán, Pécs, Légszesz­gyár u. folytatása, Gyöngy u. 7.___________ Na gyméretű 'forrázótek- nő, 42-es bilgeri és lo­vaglócsizma eladó. Pécs, Zsolnay u. 25. 8 hónapos vemhes üsző eladó. Szabadszentki­rály, Petőfi u. 7._______ CO-s Trabant eladó. — Tátrai, Fácán dűlő 1. Donátus, 37-es buszvég­állomásnál. __ Utánfutó kapcsoló vo­nóhorog Ladához és egy kerti kapálógép eladó. Pécs, III., Nagy-Dain­dol 5/1.________________ Kuv asz kiskutyák eladók. Dicenty. 7516 Berzen­ce, Virág u. 11. ______ Régi fémpénzeket ve­szek. házhoz megyek. — Novák Zoltán, 3531 Mis­kolc, Chlepko 2. veov-is Tanárt keresek, aki a műszaki főiskola felvé­teli vizsgájára felkészít. Eredményes felvételi esetén munkájára ké­sőbb is igényt tartok. „Idősebb vagyok” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. Életjáradéki vagy eltar­tási szerződést kötnénk. „Szeretet, gondosko­dás" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Garázs kiadó. „400 ágyas klinika” jeligére a Sallai utcai hirdető­be. Vadászok, figyelem I Ró­ka-, pézsma-, görénybó- röket átveszek. Gere- bitz. Sallai u. 19. Tervezés; épületek, épít­mények tervezése, típus­terv adaptálás stb. Krausz Tibor, Pécs, Va­dász u. 69. 20-án elvesztettem pénz­tárcámat Kossuth u. környékén. Kérem a megtalálót, személyes dolgaimat küldje vissza, a pénzt megtarthatja. — Dr. Perczel László. Zöldségtermesztő és fel­dolgozó technikusminő­sítő vizsgára jelentkez­hetnek 1979. január 31- ig mindazon szakembe­rek, akik érettségivel, kertészeti szakképesítés­sel és kétéves szakmai gyakorlattal rendelkez­nek. Érdeklődni és je­lentkezni lehet: Mező- gazdasági Szakközépis­kola, 7100 Szekszárd- Palánk. SZÍNES KARÁCSONYI KÉPEKET AZ ON LAKASAN KÉSZÍTI 7625 Pécs, Geisler Eta u. 1. Telefon: 18-239. Dolgosokat feluesznek ÁRUKÍSÉRŐKET, autószerelőket, vil­lanyszerelőket tmk- munkára, gépkocsi- vezetőket, lehető­leg ,,E” vizsgával, fűtő segédmunkást, valamint raktári segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Me­gyeri út 59., Füszért, munkaügy. (3053/0048) TAKARÍTÓNŐT felvesz a KSH Ba­ranya Megyei Igazgatósága, napi 4 órás munkaidővel. Lehet nyugdíjas is. Jelentkezni lehet Pécs, Dr. Dok­tor Sándor u. 53/a. sz. (magasház, 101. szoba). (3067/1580) A PÉCSVÁRADI Költségvetési Üzem felvételre keres 1 gyakorlott építész­technikust és 1 gépjármű-ügyintézőt. Jelentkezés: Pécsvárad, Szabadság u. 1. Tel.: 65. (3049/1546) BÁDOGOS, központifűtés-szerelő, kőműves, könnyűgépkezelői vizsgá­val rendelkező festő szakmunkásokat, gépirónőt felveszünk. Jelentkezés: Pécs, Lyceum u. 5. sz., munkaügy. (3060/1554) GÉPÍRÓT, valamint gyors- és gép­írót (utóbbit titkárnői beosztásba) azonnali hatállyal felveszünk. Jelent­kezés: Baranya megyei Sütőipari V. Pécs, Szalai András u. 1., főkönyve­lőnél. (52296/1556) A BIKALI Állami Gazdaság Pé­csett megnyíló hal-bisztró-étterem vezetői állás betöltésére pályázatot hirdet. Jelentkezni írásban, részletes önéletrajz és működési bizonyítvány küldésével lehet a gazdaság sze­mélyzeti igazgatóhelyettesénél, 1979. január 10-ig. (52927/42) Piisiépj HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett édesanyánk, OZV. INKELLER JÓZSEFNÉ 79 éves korában elhunyt. Temetése 1978. december 28-án fél 4 órakor lesz a központi temetőben. Gyá­szolják gyermekei, unokái, déduno­kái és a széles körű rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk és kedves rokonunk, OZV. PALOCZI MIHALYNÉ Vékony Julianna, 81 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése december 28-án, csütörtö­kön du. 1 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legdrágább férj, édesapa, fiú, testvér, sógor és kedves rokon, IFJ. KREJCSI (KRÉCSI) JÓZSEF, a Mecseki Szénbányák igazgatósá­gának dolgozója, életének 46. évé­ben váratlanul elhunyt. Utolsó út­jára december hó 27-én, délután 3 órakor kisérjük a pécsi központi te­mető ravatalozójából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apó­sunk, nagypapánk és kedves roko­nunk, FEKETE KALMAN 77 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása december 27- én, szerdán fél 1 órakor lesz a pé­csi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. GALLÓ ISTVANNÉ Végh Rozália gilvánfai lakos, hosszú szenvedés után, 76 éves korában elhunyt. Te­metése a pécsi központi temetőben 1978. december 27-én, szerdán fél 4 órakor lesz. Gyászolja leánya, ve- je, unokái, dédunokái, násza és nászasszonya. Fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. PAPP LAJOSNÉ Gölle Zsuzsanna, Pécs, Kertváros u. 31. sz. (volt dró- vacsehi lakos), a szeretett édes­anya, anyós, nagyanya, dédnagy- anya, hosszú szenvedés után, 79 éves korában elhunyt. Temetése 1978. december 27-én, szerdán 12 órakor lesz a pécsi központi teme­tőben. A gyászoló család. A MÁV Pécsi Vontatási Főnökség felvesz Diesel motorvezető gyakor­nok, villanyszerelő, asztalos, gépla­katos, jármüszerelö szakmunkásokat, segédmunkásokat és 8 általános is­kolai végzettséggel rendelkező dol­gozókat Diesel mozdonyra gépkeze­lőnek. Jelentkezni lehet munkanapo­kon 8—15 óráig a Vontatási Főnök­ség 4. sz. irodájában, a munkaerő­gazdálkodónál. (3052/1538) ÉRETTSÉGIZETT, kezdő munkaerőt — rövid munkaviszonnyal — admi­nisztratív munkakörbe felveszünk. Kesztyűgyár 2. sz. gyára, Pécs, Va­dász u. 83. Munkaügy. (3076/0009) NYUGDÍJAS éjjeliőröket azonnal felveszünk, TRITEX Kereskedelmi Vál­lalat, Pécs, Közraktár u. 1. (3051/1548) A PÉCSI Geodéziai és Térképészeti Vállalat V. sz. pécsi felmérési osz­tálya jó rajzkészséggel rendelkező női dolgozókat vesz fel. Jelentkezés: Pécs, Jogász u. 4. III. em. 30. sz. (3072/1435) • FELVESZÜNK asztalos, kárpitos, villanyszerelő, lakatos szakmunkáso­kat, kazán- és kályhafütőket, beta­nított és segédmunkásokat, raktári munkásokat, faipari mérnököt, fa­ipari technikust, időeiemzőt. Pécsi Bútorgyár, Pécs, Somogyi Béla u. 6. (3073/1551) EGÉSZSÉGÜGYI Szakiskola a Rá­kóczi út 2. sz. alatti iskolába taka­rítót, a Hunyadi u. 2. sz. alatti diákotthonba egy takarítót és egy konyhai dolgozót alkalmaz. Jelent­kezés mindhárom állásra a gazda­sági hivatalban, Hunyadi út 72. sz. alatt. (3054/806) A SZENTLŐRINCI ÁFÉSZ Tüzép- telepére felveszünk 2 fő vagonkirakó és árubehordó munkásokat. Jelent­kezés: a Tüzéptelep vezetőjénél. Te­lefon: 71-102. (3075/1169) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, testvérünk, anyósunk, RUDOLF JANOSNÉ Fekete Mária, 70 éves korában csendesen elhunyt. Temetése december 28-án, csütörtö­kön 3 órakor lesz a központi teme­tőben. A gyászoló család és a szé­les körű rokonság. Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk és rokonunk, SZENTESI GYULA MAV-dolgozó, (kovácshidai lakos) 48 éves korában tragikus körülmé­nyek között elhunyt. Temetése de­cember 28-án, csütörtökön fél 3 órakor lesz a pécsi központi teme­tőben. A) gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett orvosnőnk, DR. KOVESI ESZTER 1978. december 13-án 60 éves korá­ban hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása 1978. december 27-én 13 órakor lesz az újpetrei temetőben. Községi Közös Tanács, Űjpetre. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, nagybátyánk, BODOR LAJOS, Tolbuhin úti lakos, 64 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 27-én, szerdán 13 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apó­som, nagypapánk és rokonunk, ID. KŐSZEGI BÉLA 77 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december 28-án 2 órakor lesz a központi te­metőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy édes­anyánk, anyósunk, nagymamánk, DOBOS MARTONNÉ Becző Katalin december 20-án meghalt. Temetése december 27-én fél 3-kor lesz a Va­sas l.-i temetőben. A gyászoló csa­lád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk, CIRAKI MIHÁLY 71 éves korában elhunyt. Temetése december 28-án fél 1 órakor lesz a pécsi temetőben. A gyászoló család. AZONNALI belépéssel felveszünk gépkocsivezetőt, fűtőt, kőművest. Je­lentkezés: DDGÁZ Szolgáltatási Üzemegység, Pécs, Légszeszgyár u. 11. sz. (3061/1536) A PÉCSI Kenderfonó és Szövőgyár, Hird felvételre keres: fiatal közgaz­dászt. belső ellenőri és elemzői munkakörbe, valamint normás közép­fokú munkaügyi végzettséggel. Jelent­kezés: a gyár főkönyvelőjénél. (52900/1431) A DÉL-DUNANTÚLI Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat a Paksi Atom­erőmű szerelési munkáihoz gépla­katost azonnalra felvesz. A dolgozók elhelyezése korszerű munkásszálló­ban biztosított. Jelentkezés: Pécs, Felszabadulás út 107. Munkaügyi és szociálpolitikai osztály. (3029/1536) FŰTŐT automata kazánhoz felve­szünk, lehet nyugdíjas is. Fűtővizsga előnyös, de nem feltétel. Jelentkezés: Pécsi Tervező Vállalat ellátási osz­tály vezetőjénél, Pécs, Rákóczi út 1. (2994/1545) A KERESKEDELMI és Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző Iskola 1 ta­karítót, napi 8 órai elfoglaltsággal és egy 4 órás elfoglaltsággal egy uszodakarbantartót felvesz. Jelentke­zés: Pécs, Rét u. 10., 17. sz. szoba (gondnoknál). (3042/1553) TAKARÍTÓNŐT felveszünk kedvező munkafeltételekkel. Vasutas Klub Könyvtár. Várady Antal u. 7/2. (119747) GERDEI 3 szobás gátőrházba fő­állású gátőrt keresünk, pécsi csere­lakás szükséges. jelentkezni lehet: Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság személyzeti és oktatási osztály, Pécs, Köztársaság tér 7. sz. (52923/1524) közérdekű Az „MHSZ” Kirendeltsége, Siklós, ,,B"-kategóriás személygépkocsi-veze­tői tanfolyamot indít Vajszlón, Vil­lányban és Siklóson. Jelentkezni le­het: Vajszlón az általános iskolá­ban, Villányban Kürti Istvánnál, Sik­lóson az MHSZ járási vezetőségen. Az Autóklub Baranya megyei Szer­vezete sportbírói tanfolyamot ind't 1979 januárban. Jelentkezés a klub- irodában, Pécs, Citrom u. 3. Telefon: 12-738. A PÉCS M. VAROS TANACSA V. B. ÉPÍTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSI OSZTÁLYA gépírni tudó ügyviteli alkalmazottat felvesz szerződéssel Jelentkezés: a városi tanács II. emelet 67. sz. helyiségében. TÁNCISKOLA kezdődik január 3- án 18 órakor a Vasutas Klubban. Várady Antal u. 7/2. Vezeti Balog. A Magyar Autóklub Baranya me­gyei Szervezete az autósbált 1979. február 3-án 20 órai kezdettel ren­dezi a Szliven étteremben. Asztal­foglalás a klubirodában Pécs, Cit­rom u. 3. Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy Shell-szervizünknél 155 SR 13- as Semperit osztrák, 165 SR 13-as Good Yaer licenc alapján készült jugoszláv Tigar gumi kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents