Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)
1978-12-20 / 350. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek Dunántúli napló XXXV. évfolyam, 350. szám 1978. december 20., szerda Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Alapállás Évi tizenegymilliárdos mezőgazdasági építőkapacitás Megalakult az Építőipari Társulások Egyesülése Pécsett írták alá a társulási szerződést Februárban tárgyalják a működési tervet A jelzések szerint bontják a májlibákat Májlikakuntás a baromfifeldolgozóban Osztályozás a tenyésztő előtt 9 Az idei eredmény 60000 liba M egfordultam olyan vállalatnál, ahol a közelmúltban publikált köz- gazdasági szabályzók ismeretében az izgalomnak, a kedvetlenségnek nyomát sem tapasztalni. E vállalat gazdasági igazgatója éles figyelemmel gyűjtögette már hónapok óta a külkereskedelemről szóló híradásokat, kitartó és alapos elemzéseket végzett és végeztetett beosztottaival saját helyzetük feltárására. Elvégezték az ösz- szes lehetséges gazdaságossági számítást termékeikre, s maguk is rájöttek arra, ami végül a szabályozó-módosításokat keretbe foglaló rendeletekben napvilágot látott. Arra, hogy ez másként nem is lehet. A jelen helyzetben a népgazdaság legfontosabb feladata az egyensúlyjavítás. s ennek érdekében hatékonyabb, rentábilisabb munkára van szükség. Természetesen arra is, hogy meg kell változnia a vállalat és az állam osztozkodási szabályainak. A vállalatoknak, szövetkezeteknek, tartalékaikat mozgósítva föl kell vállalniuk a népgazdaság terheit, s nem maradhat fenn az az állapot, hogy miközben a népgazdaság mind súlyosabb anyagi erőfeszítésekre kényszerül, addig értékképző egységei, a körülményektől függetlenül meggazdagodjanak, nagy nyereséget fizessenek, bőkezűen költsék a pénzt beruházásokra. Jóllehet e sorokkal csupán leegyszerűsített képet adhatunk, ám e példabeli vállalatnál csakuqyan erre jöttek rá. Fehé- ren-feketén. És ebből semmit nem von le az, hogy az igazgató így foglalta össze álláspontiát: „Tudja, az új szabályozókat nem fogadtuk örömmel, mert nehezebb lesz az új követelményeknek megfelelni, s bi- . zony csökken a nyereségünk. A bérszabályozás új rendszere drágította a béremelést, csökkennek az állami visszatérítések. Ennek ellenére a helyzetet tényként elkönyveltük, s idejekorán elkészítettük azt az intézkedési tervet, amivel alkalmazkodunk az új szabályozókhoz. Mert mi úgy látjuk, nem újabb vitákra van szükség, hanem gyors és határozott cselekvésre, Tiogy a valóban meqlévő tartalékokat kiaknázzuk. Hogy melyek ezek az intézkedések? Úgy döntöttünk, hogy adminisztrációs dolgozóink egy részének fölajánljuk, menjenek termelni.' Belső átszervezést hajtunk végre, fölülvizsgáljuk termékszerkezetünket, illetve 1979. január 1-től néhány cikket már nem gyártunk, mert azok ráfizetésesnek bizonyultak. Szóval nálunk készen áll a menetrend ...” Igen, ennél a vállalatnál úgy tűnik, helyes álláspontot sikerült kialakítani. A cselekvés álláspontját, és nem a beadványokét. Másik, hasonló szakmájú üzemünkben ugyanis az igazgató arról tett említést, hogy hosszú, alapos dokumentumon dolgoznak. Olyan beadványon, amelyben felső szerveiknek azt. kívánják bebizonyítani, hogy az új szabályozók a vállalatot olyan nehéz helyzetbe hozzák, amelyből csak kivételes elbánással lehet kiutat találni. Itt a vállalat vezérkara hetek óta a „legjobb" megfogalmazásokon és módszereken töri a fejét. Tudniillik, hogy milyen érveket, milyen csoportosításban nyújtsanak be —, s hová. Álláspontját így fogalmazta meg az igazgató: „Az új szabályozók igen helyes célt tűznek maguk elé. Nem vitázunk azzal, hogy végre itt az ideje a hatékonyság javításának a népgazdaságban, a fegyelem megszilárdításának az egész gazdálkodásban. Egyetértünk a szigorítással is. De be kell látni: a mi esetünk más mint az átlag, más mint a többi vállalaté. Nem lenne igazságos olyan helyzetbe hozni bennünket, mint a többieket — nekünk jár a kivétel. Ezért be fogjuk bizonyítani, hogy a bérpreferenciát, az állami visszatérítést itt kell hagyni a vállalatnál''. A két példa — bár szükségszerűen leegyszerűsített és sarkított —, sűrítve jelzi a várható kétféle alapállást. Az első: késedelem nélkül átállni és kidolgozni a cselekvési programot; a második: haladékot szerezni ahhoz, hogy az új követelmények szorítása alól a vállalat kivonhassa magát. Mielőtt a feltett kérdésekre válaszolnánk — tömören vizsgáljuk meg, melyek is az új szabályozás csomópontjai. Amint a Magyar Közlönyben és más, szakmai tájékoztatókban az napvilágot látott — az 1979-es gazdálkodás szabályozói szigorítanak. Mindannyiunk munkáját a népgazdaság egyensúlyi helyzetének megjavítására ösztönzik, mindent e célnak rendelnek alá. Ennek érdekében az általános nyereségadó mértéke 1979. január 1-től 36-ról 40 százalékra emelkedik. A kötelező tartalékalap-képzés mértéke — a már az 1978-as nyereség felosztásakor — az ilyen címen a vállalatoknál maradó nyereség 15 százalékáról 25 százalékra emelkedik. A teljesítményekhez kötött bérszabályozási formákban átmenetileg megszűnik a központilag biztosított béremelés lehetősége, a központi bérszabályozási formákban a jövő évben adómentesen megvalósítható bérszint- növelés mértéke 4 százalék lehet az eddigi 4,5 helyett. Csökkent a transzferábilis rubel árfolyama, s csökkennek az állami támogatások is. Igaz, differenciált mértékben. Fontos szabály, hogy a közgazdaságilag indokolt mértéket meghaladó készletnövekedést a vállalatoknak teljes egészében a fejlesztési alapjukból kell fizetni. Mindebből világos — csakugyan nehezedtek a gazdálkodás feltételei, még akkor is, Jna a módosítások indokoltan differenciálnak. Nincs mit csodálkozni azon, hogy ezért a vállalatok nem örülnek —, s meggyőződésünk szerint — nem is lehet elvárni, hogy örüljenek. Ám az öröm és a végrehajtás — az két teljesen eltérő kategória —, s ennek szempontjából érdemelnek figyelmet az álláspontok. Hiszen nyilvánvaló — a szabályozás megújítása — szigorítása — alapvető népgazdasági érdekből történt és ehhez alkalmazkodni — nem lehetősége a vállalatoknak, hanem kötelessége. A bban lehetnek különbségek, milyennek tartják a szabályozást a vállalatok, ám abban nem, hogy a népgazdaság érdekei szerint kivétel nélkül elő kell segíteniük a szabályozás céljainak megvalósulását. Méghozzá nem általában való egyetértéssel csupán, hanem mindenkinek azon a poszton, ahová állították. S ahol felelőssége és kötelessége — mégha ez nehezebb munkával, keményebb feltételek között is történhet — társadalmi céljaink megvalósúlását elősegíteni, a népgazdaság és saját munkaterületének fejlődését érvényre juttatni. Hihetetlennek tűnik, pedig igaz, hogy az ÉVM után, az országban legnagyobb építő-kivitelező kapacitással és munkáslétszámmal a mezőgazdasági építőszervek rendelkeznek. A MÉM-hez tartozó építőszervezetek - tsz- és állami gazdasági építőbrigádok és TÖVÁLL-ok — éves termelési értéke 11 milliárd forint. Nagyságrendileg ez az ÉVM mintegy 40 milliárdja után következik, s megelőzi a tanácsi vállalatok, a KPM és egyéb tárcák építő kapacitását. Több száz termelőszövetkezeti építőbrigád működik melléküzemági rendszerben az országban. A pár százezer forintos — főként karbantartást ellátó munkacsoportoktól a több százmillió forintos évi teljesítményű önálló üzemági szervezetekig. Egy 1966-os felmérés szerint 5 milliónál nagyobb kapacitással 284 tsz-építőszerve- zet működik. Ezenkívül vannak a tsz-építőipari társulások, vagy TÖVÁLL-ok, s noha ezek létszáma az utóbbi években csökkent, tevékenységük ennek ellenére nőtt, s ma már megközelíti az évi 5 milliárd forintot. Ezek a szervezetek már komolyabb felszereltséggel nagyobb építési feladatok elvégzésére is alkalmasak. Több száz nagy létesítményt építettek az országban: állattenyésztési szakosított telepeket, növényházakat, takarmánykeverő, szalmafeltáró üzemeket, kenyérgyárakat, lakásokat és iskolákat. A Baranya megyében működő Pécsvá- radi TÖVÁLL építette fel egyebek között Pécsett az AGRO- BER irodaházát, s építi most a termelőszövetkezetek harkányi gyógyüdülőjét. E jelentős kapacitás jobb kihasználása érdekében alakul meg az ÉVM a PM, a MÉM és a TÖT egyetértésével 1979. január 1-vel az Építőipari Társulások Egyesülése, budapesti székhellyel. A megalakulást kimondó igazgatótanács ülésére tegnap került sor Pécsett, a Pannónia Szálló nagytermében, ahol az ország 52 TÖVÁLL-já- nak küldötte írta alá a társulási szerződést, s mondta ki az ÉPTE. mint önálló jogi személy létrejöttét, amelyet az 1978. évi 4. tvr, az új társulási törvény tett lehetővé. Egyidejűleg megszűnt az 1973-ban 31 TÖVÁLL által létrehozott egyszerűbb gazdasáqi együttműködésként bejegyzett koordinációs iroda. Ezt a feladatot, a TÖVÁLL-ok munkájának koordinálását, a jövőben az egyesülés látja majd el. A tegnapi alakuló ülésen 52 taqú igazgatótanácsot és 15 tagú igazgatóságot választottak. Az igazgatótanács elnöke Szewczyk Ede, a gyomrai TÖVÁLL elnöke, az egyesülés igazgatója Müller János, a koordinációs iroda eddigi vezetője lett. Az egyesülés a következő hetekben elkészíti az 1979-1980. évi működési tervét, amelyet a februárban Egerben megrendezésre kerülő tanácskozáson terjesztenek az alapítótagok elé. Tegnap a havas, csúszós reggelen a szokásosnál is óvatosabban haladt a rekeszekkel megrakott teherautó a baromfifeldolgozó felé. A csapzott tollú, elnehezült testű, kövérre tömött libáknak még egy utolsó gágogásra sem maradt idejük, olyan gyorsan történt velük minden. A teherautó rekeszeiből gyors kezek kiemelték, óvatosan, hogy a májuk meg ne repedjen, lábukkal felakasztották a szállítószalag kampóira, és ezzel beteljesült sorsuk. Májlibabontás volt tegnap a baromfifeldolgozóban. Ilyenkor derül ki, hogy a három hét munkája mit eredményezett, ugyanis a háztájiba tömésre kihelyezett libáknak körülbelül ennyi idő alatt érik be a mája. Egészen a közelmúlt időkig úgy vélték, hogy víziszárnyasokat csak víz mellett érdemes tartani. Az alig két éve Baranyában meghonosított libák és tenyésztőik rácáfoltak erre. Igaz, a víz mellett tenyésztett társaik tolla hófehér, ezeké pedig bizony piszkos és csapzott, de sebaj, a húsa és elsősorban a mája azért lehet szép s finom. A „libás” napokon az üzemben megváltozik az egyébként szokásos rend. Át kell állítani a gépeket, az embereket erre a munkára. Az elektromos árammal elkábított, majd kivé- reztetett liba kopasztásához sok ember kell. Hiába tépkedi a kopasztógép, az erősszárny- és farktollait kézzel kell kiszedni. A bennmaradt erős tokokat pedig először forró, majd lehűtött és megdermedt parafin segítségével távolítják e| a bőrből. A fogyasztóhoz tiszta konyhakész állapotban kell eljutnia. A kopasztás után következik a legizgalmasabb munka, a felbontás, s a népgazdaságnak sok-sok valutát, a tenyésztőnek sok-sok forintot jelentő máj kiemelése. A tenyésztőnek joga van a bontásnál és az osztályozásnál jelen lenni. Ilyenkor tudja meg, mennyit is ért munkája. A sásdi fiatalasszony is — aki egyébként gyesen van és ez az otthoni „mellékese" — izgalommal leste tegnap, vajon hány első-, másodosztályú máj kerül elő. Az elsőosztályúért 500, a másodikért 400, a harmadosztályúért 80 forint májprémiumot fizetnek kilójukért. — Az igazán szép — szólt óda Hahner Györgyné- nek, aki osztályozott. — Sajnos, nem lehet itt alkudni — válaszolta az, s bizony csak a harmadosztályúak közé került. A minősítésnél a súlyt, színt, zsírtartalmat, feszességet értékelik. Hahner Györgyné két éve foglalkozik ezzel, de szerinte legalább 4—5 év gyakorlat kell, hogy gyorsan, első ránézésre megállapítsa a minőséget. Baranyában tavaly májusban kezdték a libatömést, négy emberrel és négyszáz libával. Idén már 60 ezer libát tömtek. Tegnap 1100 darab májlibát bontottak fel. Ezeknek a máját mór holnapután a francia, a liba húsát pedig a szovjet háziasszonyok vásárolhatják meg az ünnepekre. — Rné — Tegnap délelőtt a Széchenyi térre érkezett a mindenki karácsonyfája. Az utóbbi évek rekordere, a 21 méter magas, szép formájú fenyő az árpádtetői erdészet kozári erdészházánál állott eddig. Erb János felvétele Matkó István S. Zs.
