Dunántúli Napló, 1978. december (35. évfolyam, 331-359. szám)

1978-12-17 / 347. szám

1978. DECEMBER 17. IRODALOM — MŰVÉSZET DN HÉTVÉGÉ 7. VIKTORIA ri kedvesét. Viktóriát (Bókay Mária). A halottnak vélt kapi­tány megjelenése nagy bonyo­dalmat okoz. Az egykori szere­lem mindkét szívben fellángol, de Viktória hálás és hű marad férjéhez. A férj (Győry Emil), aki tudomást szerez felesége sze­relméről, nagylelkűen egyéves próbaidőt ajánl fel. Pontosan egy év múlva Dorozsmán talál­koznak. A rendező (Sik Ferenc) az alapszituáció kínálta drámai lehetőséget jól kihasználva, ki­válóan vezeti végig színészeit a darabon. Szemmel láthatóan a kollektív játékra koncentrál. Az egyéni csillogásokat, amelyek elmaradhatatlan velejárói az operettnek, mindenfajta sztáro­lás nélkül, szinte észrevétlenül ötvözi mozgalmas tömegjelene­teiben. (Játékmestere: Hegedűs László segítségével.) Nagyvona­lúsága, eleganciája azonban nem mentes minden túlzástól. Az operettekben megszokott bájos huncutkodások kétértelmű pikantériája következetesen egyértelmű ízléstelenséggé for­málódik palettáján. Kontraszt effektusként olyan rekvizitek (nemzeti színű papírzászlócskák a kínai szertártású esküvőn), olyan jelenetek (doberdói sira­tómenet) kerülnek a játék fo­lyamatába, amelyek zavarják a harmóniát. A zenében annál inkább tes­tet ölt a harmónia. A karmes­ter (Károly Róbert) keze nyo­mán felcsendülő többnyire is­merős dallamokat (egy-egy be­tétszám a Hawaii rózsájából, a Savoyból és az Utolsó Verebély lányból is elhangzik), a zene­kar puha, telt hangzással szó­laltatja meg. A táncbetétek kí­séretének feszessége tapsra in­gerlő. A táncosok kulturált moz­Ábrahám Pál operettje a harmincas évek műfaji újításai­nak egyik sikeres alkotása. Le­egyszerűsített formái, a zene vérbő lüktetése, az akkori ér­telemben vett jazzes hangvétel korának kritikusai szerint ke­vésnek bizonyult a maradandó- sághoz. Azt csak a következő évtizedek bizonyították be, hogy A II. felvonás nagyjelenete. (Balról Koznia Pál mellette Krasznái Klára.) Jelenet a III. felvonásból (Krasznói Klára és Szivler József). gását, jól kiegészíti a kórus pontossága és tisztasága. A már említett kollektív játék igyekezete egységes, jó színvo­nalú alakításokat eredménye­zett. A címszereplő Bókay Má­ria tisztán csengő énekhangját, könnyed magabiztosságát, Győ­ry Emil szimpatikus, kiválóan clkalmazkodó játékát, örömmel fogadtuk. Kozma Pál hangja, intonációs biztonsága megnye- rőbbé vált a december 2-i elő­adásra. Mestei István, Jancsi cigány szerepében a darab si­kerének egyik záloga. Partne­rével, Krasznói Klárival együtt végig sziporkázik. Németh Nóra (Ach Wong) és Vízi György (Miki) párosa őszinte játékked­vével nagy tetszést aratott. Pé­ter Gizit a sajnálatos baleset miatt csak a nyilvános főpróbán láthattuk. A kasszírnő szerepé­ben olyan „testreszabott” ala­kítással örvendeztetett meg bennünket, amely hosszú időre emlékezetes marad előttünk. A helyébe azóta beugró Sólyom Kati tehetsége legjavával igyek­szik pótolni, és saját színészi egyéniségéhez illeszteni az ere­detileg alkatilag is Péter Gizire szabott szerepet. Beugrásával minden dicséretet kiérdemel. Galambos György főura szel­lemes. A harmadik felvonás show-jában énekszáma külön is dicséretes. Szivler József, Kakas Bajusz Zsiga szerepében emlé­kezetes. Ahogy elnézem a zsúfolt széksorokat, ma ugyanolyan széles az operettkedvelők tá­bora, mint az évszázados mű­faj eddigi összes korszakában. Vagy talán még szélesebb, hi­szen a frakkot már csak a szín­padon viselik és nem hiszem, hogy a stresszhatások szülte nosztalgiák éppen erre irányul­nának. Sokkal inkább a fülbe­mászó melódiákra, az elegáns tömegjelenetekre, a látványos tóncképekre, vagy az érzelmes, pikáns jelenetekre, a táncosnők kacér cicomáira, a derűre, a vidámságra, a könnyed, min­dent feledtető szórakozásra. Mindezzel együtt napjainkban két táborra oszlik a népes né­zősereg. Az idősebbek inkább szómonkérik a klasszikus formá­kat, a mű színpadra állításának eredetiségét, a fiatalok viszont szívesen veszik a korunkhoz igazítást. Jómagam (koromnál fogva is) valahol a két tábor mezsgyéjén foglalok helyet. És egyáltalán nem könnyű helyzet­ben. Mert a kritikustól nemcsak e két tábor, hanem harmadik­ként maguk a színrevivők is va­lamiféle önigazolást várnak a produkció méltatásában. a köznapi futó slágernek vélt daláradat többségében örök­zöld számokat konzervált. Bi­zonyára ennek tudható be, hogy közel fél évszázaddal az eredeti bemutató után a Pécsi Nemzeti Színház most ismét mű­sorára tűzte a Viktóriát. Maga a történet (kissé von­tatottan) egy „drámai" három­szög valószínűtlen vonalán ha­ladva jó lehetőséget kínál a játékra. A japán fogolytábortól a magyar Dorozsmáíg kalando­san hosszú az út. Koltai, a szö­kött kapitány (Kozma Pál) Pe- kingben, a svéd nagykövet fe­leségeként látja viszont egyko­A színes látványosságokban, humorban, vidámságban bővel­kedő előadáson az epizódsze­replők (Kovács László, Vincze János, Takács Gyula, Bors Fe­renc, Budai Ilona) is méltán já­rultak hozzá a megérdemelt si­kerhez. Bornemissza Géza :lIÍlftSWYlÍÍIIC: Vannak olyan régi vagy ke­vésbé régi folyóirataink, melyek ma már fogalommá váltak: Tu­dományos gyűjtemény, Koszorú, 100%, Válasz, netán a Hadi- és más nevezetes történetek. A Nyugat is ilyen „ ... a Nyugat több volt mint folyó­irat, egész mozgalom, úgyszól­ván egész korszak volt, a ma­gyar irodalmi kultúra gyönyörű megújulása” — írja Komlós Aladár. Ez évben múlt 70 éve, hogy a Nyugat első száma megjelent. A folyóirat egyes számai vagy évfolyamai ma már csak nagykönyvtárakban tekinthetők meg s egyre nehe­zebben hozzáférhetőek. Kultu­rális missziót teljesített az Aka­démiai Kiadó, amikor belefo­gott e nagymúltú folyóirat fak­szimile kiadásába. Az 1908-as első évfolyam két kötetbe köt­ve, a téli könyvvásárra jelent meg. A folytatás sem késik. Nem fakszimile kiadás, de mulatságos és érdekes tartal­mú mellékletet tartalmaz a Magyar Tipográfia c. sorozat új kötete: A magyar ponyva tüköré, Pogány Péter összeál­lítása. A ponyván árult könyv­nek nem mindig volt olyan egyértelműen pejoratív jelen­tése, mint napjainkban — in­kább a népszerű, a népnek szólót jelentette vásári kiad­vány volt. A ponyva sem volt mindig olyan kelendő mint a húszas, harmincas években: „A ponyva-árus, szabad ég alatt, / Lehintett szalmán fel s alá szalad, / Gondolja: beh jó volna egy kemence, / Mely a vásárt befűtené egyszerre!" — írja Arany János. Hihetetlenül szerteágazó ez a műfaj, úgyis mint „irodalmi”, úgyis mint ki­advány-féleség : a jóslástól az álomfejtésig, a katonaénektől a Sobri Jóska történetekig, a találós kérdésektől a kincske­resésig, a szent történetektől az „állati" paródiákig terjed. Rendkívül érdekes művelődés- történeti kézikönyvet ugyanak­kor hasznosan mulattató olvas­mányt tarthat kézben az olvasó a Magyar Helikon kiadó jóvol­tából. A középkort általában sötét jelzővel szoktuk illetni, bizony sokszor nem is alaptalanul: hiszen nemcsak olvastunk s ta­nultunk erről az iskolapadban, de még a régi, várost ábrázoló metszeteken is — mintegy díszí­tésül karóbahúzást, kerékbetö­rést láthatunk ábrázolva — csu­pán a dekorativitás kedvéért. A középkor még ma is — oly sokrétű kutatások után is — rej­télyekkel teli: miért ölték meg Nagy Lajos magyar király öcs- csét, mi is történt tulajdonkép­pen Szép Fülöp menyeivel, va­lóban őrült volt-e Johanna és gyengeelméjű Don Carlos? Va­lóban kéjvágyból gyilkolt-e az Orléans-i Szűz vitéz fegyver­társa, a titokzatos Kékszakáll? Ezeket bogozza ki érdekes, for­dulatos formában Kulcsár Zsu­zsanna: Rejtélyek és botrányok a középkorban c. könyvében. Huszonegy esemény, huszonegy középkori botránykrónika — abból a korból, melyet úgy lát­szik még mindig nem ismerünk eléggé. Herderről (1744—1803) általá­ban annyit tudunk, hogy imi­gyen szólt rólunk, magyarokról a „herderi jóslat": „...és év­századok múltán a nyelvüket is alig lehet majd megtalálni.” Most többet megtudhatunk a Kulaúr Zéuztvmai Rcjtclijck I cs botmiujok ■J a középkorban filozófusról, mivel a Gondolat Kiadó közreadta válogatott írá­sait „Eszmék az emberiség tör­ténetének filozófiájáról" cím­mel. Azt a bizonyos herderi jóslatot korának haladó ma­gyar írói: Kazinczy, Verseghy, Batsányi nem utasították el, inkább intelemnek tekintették. Az azóta is sokszor idézett mondást, annak teljes szövegét hiába keresi a magyar olvasó. Eredeti szövegkörnyezeteben, ebben a kötetben sem talál­hatjuk meg, csupán az előszó­ban idézi a kötet összeállítója, Rathmann János. Kelle Sándor: Dalmát város Tüskés Tibor: Műteremben A Baranya megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya kiadásában megjelent Tüskés Tibor: Műteremben című köte­te. A kötet azt a tizenegy, képzőművészekkel készült interjút tartalmazza, amelyek az elmúlt években a Jelen­kor hasábjain jelentek meg. Az alábbiakban egy részle­tet közlünk a Kelle Sándor­ral készült interjúból. Elsétálok az üvegfalig, és ki­nézek az utcára. Szemben, az utca túlsó oldalán a városi ta­nács egyik irodahelyiségébe lá­tok. Vasárnap van. Egy hiva­tal vasárnap délelőtti nyugal­ma! Poros dossziékban alvó ak- takötegek. Úszkáló zöldbúrás íróasztallámpák. Tátogó, szom­jas fikuszok. Majd hétfőn jön a gépírónő és megöntözi. Az ábrándozásból zene riaszt. Kelle közben lemezt tett föl, de lehet, hogy a lemez már ko­rábban a készüléken volt, esek el kellett indítani. — Egy kis hangulatfestés­nek... Megismered? Vivaldi. A négy évszakból a Tél. Figye­led? Most olyan a zene, mint amikor esik a hó. . . — Kelle könnyed ujjmozdulatokkal mu­tatja a szállongó hópelyhek játékát. — Ez meg olyan, mint amikor a jó meleg szobából az ablakon át nézi az ember a kin­ti hóesést... Amikor téli képe­ket festek, szívesen hallgatom ezt a zenét. Észreveszem, hogy a festő­állványon két kép fekszik egy­más mellett. Az egyik befejezett, a másik még munkában levő. A befejezett képre mutat: — A téli Balaton. Ugyanaz a kétszólamúság és tételekből való építkezés van meg itt is, mint a zenében. Figyeled? — A képhez siet. - Itt egy amorf forma, itt meg egy geometrikus forma rend ... Beszélgetnek, vá­laszolnak egymásnak.. . Még mindig nem tudok be­telni a műterem tágasságával, harmonikus rendjével, impozáns méreteivel. — Itt tágas hely van a mun­kára — mondom. — A képet csak akkor teszem az állványra, amikor fölvázo­lom. Nekem egészen sajátsá­gos technikám van: asztalon, vízszintesen festek. Tudod, azért, mert sokat lazúrozok. Munka közben néha beillesztem a ké­pet a keretbe, és fölrakom az állványra. Ilyenkor megnézem, hogy a kompozíció jó-e. Meg hagyom, hogy a festék kissé lecsorogjon . . . Nálam a kép a játékos és a fegyelmezett ele­mek összhangjából születik. — Kelle egy mázas, festett köcsö­göt vesz a kezébe. — Nézd meg ennek a mintázatát! Itt a mes­ter határozott vonalakat húzott Itt pedig hagyta, hogy a fes­ték szétfolyjon, játsszon. Ami ezen a köcsögön megvan, ugyanazt keresem a képeimen. Azt persze tudni kell, hol lehet rögtönzés, hol lehet a játékos­ságnak, a fantáziának szabad utat adni, és hol kell fegyel­mezett rendnek lenni. — Farostlemezre dolgozol? — Mégpedig a durva fejére. A vásznat kevésbé szeretem. Tudod, én energikusan dol­gozom, és nem akarom, hogy az ecset átbökje a vásznat... Most felteszek egy másik mu­zsikát neked. Figyeld csak meg. Beethoven: Esz-dúr zongora­verseny. Nagyon szeretem Beethoven zenéjét. Csodálatos ennek az embernek a muzsiká­ja. Az erő, a kérlelés, az imád­ság, a lázadás, minden em­beri benne van. Figyeled? Egy tömör, megszólító erejű, zene­kari akkorddal kezd ... Most hosszan improvizál a zongo­ra, rendezi a mondanivalóját, meditál. Aztán nekiugrik, és megszólal a nagyzenekar ösz- szes hangszere. Végig ezt a kettőt variálja. Ez a zene tu­datosan építkezik. Körülbelül ez a festő munkája is. Én is így építem föl a képeimet... A festő magyaráz, érvel. Né­ha fürge ujjaival a levegőben játszik, mint egy karmester. Máskor kezét ökölbeszorítja, s ilyenkor mozdulatai olyanok, mint egy bokszbajnoké. Észreveszi, hogy még mindig ácsorgók. Hellyel kínál. Az asz­talon szétteregetem papírjai­mat. — Talán ott kezdjük, hogy a neved ... Ugye nem vagy pé­csi? Kelle Sándor nevet. — A családom a Dunántúlról, Zalából származott az Alföldre. Én meg visszahonosodtam.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents