Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1978-11-11 / 311. szám

1978. november 11., szombat Dunántúli Tlaplo 5 Ülést tartott az OBT NAGYVILÁGBAN Befejeződtek a magyar-NDK Napirenden a IX. békekongresszus előkészületei A december 1-én összeülő IX. békekongresszus előkészü­leteit vitatják meg az Orszá­gos Béketanács pénteken, a Parlamentben megkezdődött ülésén. Sebestyén Nándorné, az OBT főtitkára beszámolt az előkészületekhez szorosan kap­csolódó nemzetközi és hazai békemozgalmi eseményekről. Elmondotta, hogy a BVT nyári moszkvai elnökségi ülésén, a nemzetközi tanácskozásokon, fórumokon az Országos Béke­tanács küldöttei hasznos javas­latokkal járultak hozzá a sok­oldalú békemozgalmi kapcsola­tok erősítéséhez. Magyar ja­vaslatra kezdeményezte példá­ul a BVT a Vietnami Szocialista Köztársaság szeptember 2-i nemzeti ünnepével kapcsolatos szolidaritási napok, hetek meg­Óvári Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével a Román Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak meghívására november 9- 10-én magyar pártküldöttség tett látogatást Bukarestben. A delegáció tagjai voltak: Gye- nes András és Havasi Ferenc, az MSZMP KB titkárai. A kül­döttség tárgyalásokat folytatott az RKP KB Dumitru Popescu, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a KB tit­kára által vezetett küldöttségé­vel, amelynek tagjai voltak: Iosif Banc, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tag­ja, a KB titkára és Vasile Mu- sat, az RKP KB titkára. A megbeszélésen részt vett Rajnai Sándor, a Magyar Nép- köztársaság bukaresti és Victor Bolojan, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagy­követe. Japán olajfinomító az NDK-ban. A Toyo Engi­neering Corporation szerző­dést kötött az NDK-val egy 530 millió dollár értékű Schwedtben felépítendő olaj- finomítóról, amely a tervek szerint 1981-ben készül el és teljesítőképessége napi 26 ezer barrel lesz (1 barrel = 0,159 köbméter). A japán cég az úgynevezett igen korszerű lebegő katalizátoros rendszerrel építi az olajfino­mítót és ez lesz az első eset, hogy ezt a technológiát szo­cialista országba exportálja. Bolgár találmány az USA- ban. Egy bolgár tudományos csoport kidolgozott egy olyan módszert, amely meghosz- szabbítja a szárazelemek élettartamát. Az új elemek mintapéldányait átadták az amerikai Yardnei Company- nak gyártás céljából. Más tartását. Ezeken a világszerte megtartótt fórumokon a nem­zetközi közvélemény elítélte a Vietnam elleni kínai és kam­bodzsai provokációkat, kiállt az ország függetlenségének vé­delméért. Ugyancsak nagy visszhangot keltett a különbö­ző kontinenseken az ENSZ le­szerelési hete, s a hazai ren­dezvények résztvevői is számos tiltakozó táviratot, levelet jut­tattak el az ENSZ főtitkárához és a BVT-hez. A tanácskozás második na­pirendi pontjaként az OBT tagjai a kongresszus tartalmi és szervezési előkészületeiről kaptak tájékoztatást. Az aTlás- foglalás-tervezet összeállításá­hoz kilenc munkabizottságot hoztak létre és megválasztot­ták mór a kongresszusi küldöt­teket is. A magyar küldöttséget fo­gadta Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, a Román Szo­cialista Köztársaság elnöke. A két küldöttség áttekintette a magyar—román kapcsolato­kat, különös tekintettel Kádár János és Nicolae Ceausescu 1977. évi debrecen—nagyváradi találkozóján létrejött megálla­podások végrehajtásának hely­zetére. Egyetértettek abban, hogy újabb erőfeszítéseket tesz­nek azok mielőbbi valóraváltá- sára a szocializmust építő két szomszéd nép javára. A tár­gyalások őszinte, nyílt, elvtársi, baráti légkörben zajlottak le és tükrözték azt a kölcsönös szándékot, hogy az MSZMP és az RKP erősíti szolidaritását, továbbfejleszti internacionalista együttműködését a két ország és nép sokoldalú kapcsolatai­nak bővítése érdekében. A magyar pártküldöttség ha­zaérkezett Budapestre. amerikai cégek is megkezdik a bolgár találmányon afa- puló szárazelemek gyártását. A veszteséges jugoszláv vállalatok kevesebb bért fi­zetnek. November 1-én lé­pett életbe Jugoszláviában az az új törvény, amelynek alapján a veszteséggel mű­ködő vállalatok nem fizethe­tik ki dolgozóiknak a teljes bért. Jugoszláv gazdasági lapok közlései szerint az üze­meknek mintegy egytizede csődbe jutott, ezekben a bruttó össztermék növekedé­se tíz év óta 6 százalékkal el­maradt a magán- és közfo­gyasztás bővülésétől. Az érintett üzemek csak minimá­lis bért fizethetnek, amely mintegy 600 ezer dolgozó keresetét érinti. Albánia fejleszti kitermelő iparát. Az utóbbi években Albániában számos nyers­+ LONDON: A Vang Csen miniszterelnök-helyettes vezette kínai katonai és gazdasági küldöttség közölte Edmund Dell brit kereskedelmi minisz­terrel, hogy Kína mintegy száz Harrier-típusú helyből felszál­ló harci gépet kiván vásárolni Angliától, a továbbiakban pe­dig szeretné odahaza is_gyár- tani a Harriert. A brit kor­mány nem adott azonnal vá­laszt, de elvben már régen eldöntötte és a NATO jóvá­hagyását is megszerezte az ügylethez.-f KAIRÓ: II. János Pál pá­pa egyiptomi látogatásra szó­ló meghívást fogadott el. Az A| Ahram című kairói félhiva­talos kormánylap pénteki szá­ma szerint Ánvar Szadat egyiptomi elnök meghívását Egyiptom Vatikánvárosban akkreditált nagykövete adta át a pápának, aki egy későb­bi időpontban határoz arról, mikor utazik. anyag-lelőhelyet tártak fel és jelenleg — 1960-hoz viszonyít­va — kétszeres a nikkel-, há­romszoros a króm- és a szén-, négyszeres a rézkiter­melés mennyisége. A fémek­ből jelentős mennyiséget ex­portálnak, a széntermelés fedezi a belső szükségletet. A kitermelőipar beruházásai­nak értékét 1976—1980 kö­zött 65 százalékkal növelik. Az USA növeli külföldi be­ruházásait. Az amerikai cé­gek a külföldi leányvállala­taiknál 16 százalékkal, 36,8 milliárd dollár értékben nö­velik beruházásaikat. Az el­osztás: Kanada 7,5 milliárd, Anglia 7,1 milliárd, NSZK 2,9 milliárd, Franciaország 1,8 milliárd, míg a harma­dik világbeli befektetések 8,1 milliárd dollárt tesznek ki. K. J. ♦ BUDAPEST: Pénteken ün­nepélyes külsőségek között ad­ták át Nyíregyháza tanácsának és lakosságának a Magyar Ur­banisztikai Társaság Hi Id János emlékérmét. Az ez alkalomból rendezett ünnepi tanácsülésen megjelent Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitká­ra, Benkei András belügymi­niszter, Tar Imre, a SzabóIcs- Szatmár megyei Pártbizottság első titkára és Pénzes János, a megyei tanács elnöke is. ♦ Magyarországra érkezik a japán külügyminiszter Szonoda Szunao, Japán kül­ügyminisztere Púja Frigyes kül­ügyminiszter meghívására szom­baton hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik. ♦-f NEW YORK: Az Egyesült Nemzetek Szervezetében be­fejeződött a ciprusi kérdés vi­tája. Az ENSZ-közgyűlés 110 szavazattal 4 ellenében, 22 tartózkodással határozatot fo­gadott el, amely követeli „minden idegen katonai je­lenlét" felszámolását Cipru­son, és felszólítja a török és a görög közösség képviselőit; újítsák fe| a szigetország prob­lémájának rendezésére irányu­ló tárgyalásaikat. ♦ MANAGUA: A Sandinis­ta Nemzeti Felszabadítási Front közleményében felszólí­totta Nicaragua népét, hogy vegye fel a harcot a „Somoza nélküli diktatúra” létrehozása ellen is. A közlemény hangsú­lyozza, hogy Nicaragua népé­nek meg kell hiúsítania minden olyan mesterkedést, amely a dolgozók és a forradalmi él­csapatuknak a demokratizálá­si folyamatból való kizárására irányul. A Berlin-Niederschönhausen- ben lezajlott, kétnapos ma­gyar—NDK kormányelnöki meg­beszélések befejezéseként Lázár György és Willi Stoph közös közleményt fogadott el, majd — a magyar miniszterelnök kí­sérete, az NDK tárgyalókül­döttségének tagjai és a szakér­tők jelenlétében - emlékeztetőt írt alá a gazdasági és műszaki, tudományos együttműködés to­vábbi fejlesztéséről. Lázár Györgyöt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politi­kai Bizottságának tagját, a Ma­gyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnökét pénteken délelőtt az NSZEP KB székházá­ban baráti beszélgetésen fogad­ta Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Közpon­ti Bizottságának főtitkára, a Né­met Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke. Erich Honecker és Lázár György a találkozó során meg­elégedéssel állapította meg, hogy a két testvérnép, az MSZMP és az NSZEP, a Ma­gyar Népköztársaság és az NDK kormányai közötti baráti kap­csolatok — teljes összhangban — az 1977 márciusában meg­kötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel — sikeresen fej­lődnek. Meggyőződésüket fejez­ték ki, hogy a most lezajlott magyar—NDK kormányelnöki találkozó, a megbeszéléseken létrejött megállapodások min­den területen, hosszú távra szó­lóan újabb ösztönzést és len­dületet adnak a magyar párt- és kormányküldöttség tavalyi berlini látogatásakor született megállapodások sikeres megva­lósításának. * Lázár György pénteken dél­ben látogatást tett a berlini magyar nagykövetségen. Lázár György péntek délután befejezte kétnapos ND|<-beli baráti látogatását A magyar, NDK és vörös lobogókkal fel­díszített Berlin-schönefeldi repü­lőtéren Willi Stoph és az NDK sok más párt- és állami veze­tője búcsúztatta a magyar kor­mányfőt és kíséretének tagjait. A repülőtéri búcsúztatáson jelen voltak Werner Krolikowski és Alfred Neumann, az NSZEP Politikai Bizottságának tagjai, a kormány első elnökhelyette­sei, Günther Kleiber és Gerhard Schürer, a Politikai Bizottság póttagjai, a kormány elnökhe­lyettesei, Hans-Joachim Heusin- ger, Wolfgang Rauchfuss, Ru­dolph Schulze, dr. Gerhard Weiss és dr. Herbert Weiz mi­niszterelnök-helyettesek, az NDK kormányának más képvi­selői, valamint Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagykövete. Részt vettek a búcsúztatáson — Kádár József nagykövettel az élen — a berlini magyar nagy- követség vezető beosztású dip­lomatái is. * Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke - aki Willi Stoph- nak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására baráti látogatást tett az NDK-ban - pénteken hazaérkezett. Útjára elkísérte Soltész István kohó- és gépipari miniszter, Rácz Pál külügyi államtitkár, Várkonyi Péter államtitkár, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivatalá­nak elnöke, Szalai Béla külke­reskedelmi minisztériumi állam­titkár, Kovács Gyula, az Orszá­gos Tervhivatal elnökhelyettese. * Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertaná­csának elnöke — Willi Stoph- nak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására — 1978. november 9-10-én baráti láto­gatást tett a Német Demokra­tikus Köztársaságban. Erich Honecker, a Német Szocialista Egység pórt Központi Bizottságának főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke baráti beszélgetésen fogadta Lázár Györgyöt, aki átadta Kádár Já­nos, a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága el­ső titkára szívélyes üdvözletét, amit Erich Honecker hasonló szívélyességgel viszonzott — hangzik a közlemény, májd ki­emeli : Willi Stoph és Lázár György beható eszmecserét folytatott a kétoldalú kapcsolatokról. Hangsúlyozták, hogy az 1977. március 24-én aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés alap­ján tovább mélyült országaink és népeink testvéri barátsága, sikeresen fejlődött sokoldalú együttműködése. Megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköz- társaság párt- és kormánykül­döttségének 1977 márciusi NDK-beli látogatásakor létre­jött megállapodás végrehajtása eredményesen folyik. A két ország gazdasági és műszaki-tudományos együttmű­ködése dinamikusan fejlődik. Jelentős az előrehaladás a tu­domány, a technika, valamint a termelés szakosítása és koope­rációja terén. Az 1976—1980 közötti hosszúlejáratú kereske­delmi megállapodás megvaló­sításának eredményeként az árucsereforgalom értéke 1978- ban mintegy 1,3 milliárd rubelt ér el. A tárgyaló felek nagy jelen­tőséget tulajdonítottak az 1981-1985 közötti népgazdasá­gi tervek egyeztetésének. A gazdasági és műszaki-tu­dományos együttműködés to­vábbi fejlesztéséről a két mi­niszterelnök emlékeztetőt írt alá. Hangsúlyozták, hogy gyü­mölcsözően fejlődnek országa­ink kapcsolatai a kultúra, a tudomány és az oktatás terüle­tén is. Az időszerű nemzetközi kér­désekről folytatott vélemény- csere során a két fél megerősí­tette szilárd eltökéltségét, hogy szüntelenül tovább erősíti test­véri barátságát és a sokolda­lú együttműködést a Szovjet­unióval, s a többi szocialista országgal. Továbbra is. cselek­vőén hozzájárulnak a Varsói Szerződés és a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsa erő­sítéséhez. A miniszterelnökök ismételten kifejezték egyetértésüket a Szovjetunió javaslataival a fegyverkezési verseny megállí­tására, reális leszerelési intéz­kedésekre, a tömegpusztító fegyverek új fajtái és rendsze­rei kifejlesztésének tilalmára, beleértve a neutronfegyvert is. A két fél határozottan elítél te bizonyos imperialista körök és a pekingi vezetés kísérleteit az enyhülési folyamatban elért eredmények felszámolására, a nemzetközi légkör újbóli mér­gezésére. Kifejezésre juttatták szilárd szándékukat, hogy a helsinki záróokmány szellemé­ben továbbra is közreműköd­nek a különböző társadalmi rendszerű országok közötti köl­csönösen előnyös együttműkö­dés fejlesztésében. A két miniszterelnök megbe­szélései szívélyes, elvtársi lég­körben, a teljes nézetazonos­ság jegyében zajlottak le. Lázár György baráti látoga­tásra hívta meg Magyarország­ra Willi Stophot, aki a meghí­vást köszönettel elfogadta. Magyar pártküldöttség bukaresti látogatása Nagy sikerrel szerepelt a budapesti Erkel Színházban a koreai Manszude ének- és táncegyüttes kormányelnöki megbeszélések Közös közleményt adtak ki Lázár György NDK-ban tett baráti látogatásáról Sajtókonferencia a moszkvai nagykövetségen Sajtókonferenciát tartottak pénteken a moszkvai magyar nagykövetségen abból az alka­lomból, hogy november 24-én lesz hatvanadik évfordulója a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának. A szov­jet sajtó, a rádió és a televí­zió munkatársaival dr. Szűrös Mátyás nagykövet ismertette a párt hat évtizedes útját, poli­tikájának fő irányvonalát. A nagykövet válaszolt az újság­írók kérdéseire is. A sajtókon­ferencia alkalmából kisebb ki­állítást is rendeztek, fényké­pek, egykorú dokumentumok, könyvek, magyar és orosz nyel­vű kiadványok mutatták be a magyar kommunista mozgalom hat évtizedét. A Szovjetunióban széles kör­ben emlékeznek meg az évfor­dulóról: a Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság kollektiv tagjai­nál ünnepségeket, megemléke­zéseket rendeznek. A központi ünnepélyt a szovjet fővárosban tartják meg a Moszkvai városi Pártbizottság és a Marxizmus— Léninizmus intézete rendezésé­ben. Az Októberi Forradalom Múzeumában külön kiállításon mutatják be a magyar kommu­nista mozgalom 60 éves tör­ténetének emlékeit. ♦ WASHINGTON: Az ame­rikai képviselőház illetékes albizottsága pénteken ismét felújította a vizsgálatot Martin Luther King polgárjogi vezető meggyilkolása ügyében. A bi­zottság megkísérli, hogy meg­bízható választ adjon: James EarI Ray, a feltételezett és a gyilkosságért jelenleg 99 éves börtönbüntetését töltő gyilkos egyedül cselekedett-e vagy parancsra követte el tettét, egy összeesküvés keretében. Szerdán a bizottság kihallgat­ta a Scotland Yard egy nyu­galmazott felügyelőjét, aki szerint Ray, 1968-ban Nagy­Britanniában történt letartóz­tatásakor őrei előtt nem ha­gyott kétséget afelől, hogy ő a gyilkos; ugyanakkor —han­goztatta a felügyelő — Ray kifejezetten sohasem ismerte be bűnét. KÜLGBZDnSÚG Vegyes információk

Next

/
Thumbnails
Contents