Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1978-11-05 / 306. szám

6 Dunántúlt napló 1978. november 5., vasárnap Közelebb kerültek a művészethez Munkásvetélkedő Maradandó élményt adott a tartalmas játék Zsürielnök voltam szerda délután a Csontváry Múze­umban. Majdhogynem vé­letlen csöppentem a játé­kos vetélkedőbe, mivel szo­kásos pártatlan személyt döntnöknek felkérni, hát rám esett a választás. S hogy miért teszem mindezt szóvá? Mert jó lenne, ha követőkre találna a Bara­nya megyei Vendéglátó Vál­lalat kezdeményezése. A vállalat vezetősége, szak- szervezeti bizottsága, vala­mint a Jókai téri Tejbisztró Béke szocialista brigádja (Deák Ferencné részlegve­zetővel az élen) szervezésé­ben nyolc szocialista bri­gád — Pécsről, Harkány­ból, Szigetvárról és Komló­ról — mérte össze tudását. Mendöl Zsuzsa művészettör­ténész állította össze a prog­ramot és segített a felké­szítésben is. Ugyanis a ve­télkedő Csontváry jegyében zajlott A legnagyobb elismerés illeti a 40 résztvevő felké­szülését, tárgyi tudását. Szakkönyveket tanulmányoz­tak, tárlatvezetéseken vet­tek részt, egyáltalán köze­lebb kerültek a művészet­hez, így a játékos vetélke­dés szórakoztató izgalma mellett a művészet befoga­dásának maradandó élmé­nye is jelen volt egyúttal. S hogy miért közérdekű mégis e zártkörű rendez­vény? Miért keli írni rólo? Mert jó lenne, ha a ven­déglátósok példáján fel­buzdulva mások is vállal­koznának effajta nemes ve­télkedésre. A Csontváryban, a Képtárban, vagy éppen az Uitz Múzeumban (no­vember 7.1). A múzeum munkatársai készségesen segítenek a fel­készítésben, ha a vállalat- vezetés, a szakszervezeti bizottságok, vagy maguk a szocialista brigádok vállal­ják a szervezést, a felkészü­lést és a részvételt. Na és nem utolsósorban szüksé­geltetik egy olyan talpra­esett, kedves játékvezető, mint amilyen szerdán Ma­jori Eszter volt. Romváry Ferenc Tovább nö az Idegenforgalom A Generális ételbár és presszó A fel: vörös rakéta a Peter-Päl erődről fllexannr Beliscv, az Aurora eJM komisszárja emlékezik Leningrad. A Néva vizén az Auróra cir­káló. Történelmi múzeum. A fedélzet, ahol 1917-ben megalakult a forradalmi hajó­tanács, ahol 1917. október 25- én, este 9 óra 45 perckor fi­gyelmeztető tüzet nyitottak a Téli Palotára. Szűk lépcső vezet a volt le­génységi szállásra. 1917-ben fapriccsek álltak itt. Most matrózok fényképei sorakoznak. A legtöbben már meghaltak. A volt legénységi szálláson, mélyedésben makett Este, sö­tét. És mozdulatlan fénypont az Auróra ágyutüze. Megmereve­dett történelem. Alekszandr Be- lisev, az Auróra első komisszár­jának visszaemlékezése: 1917. október 25. A hajó­harang, amely mindig óránként jelezte az időt, hallgatott. Csend volt a cirkálón, ötszáz szem né­zett a sötétbe. A rakéta fényét kívántuk látni, amely jelt ad a lövésre. 9 óra 45. Hirtelen ki­áltásokat hallottunk: A jel! Most már mindenki látta, hogy a megbeszélt jel lassan kúszik fel­felé a Péter-Pál erődről. Egy perc múlva tűzparancsot ad­tam. A hajóharang zengése he­lyett a hathüvelykes ágyú dör­dült: figyelmeztető tüzet nyi­tottunk a Téli Palotára.” * Alekszandr Belisev, az Auró­ra első, világhírű komisszárja 1974-ben, egyetlen nappal a 81. születésnapja előtt halt meg. Halála előtt még találkoz­hattam vele. Több mint öt évtized telt ei. Alekszandr Belisev, az Auróra első komisszárja most a volt parancsnoki kajütben ül: — Mit kíván tudni? Ami 1917. október 25-én történt, az ma már történelem. Sokan meg­írták. — Azokat a részleteket sze­retném hallani, amelyek még ismeretlenek. Személyes élmé­nyeit. Az Auróra fedélzetén Alekszandr Belisewel a szerző — 1913-ban kerültem az Au­rórára. Katonai szolgálatra hív­tak. Lakatos volt a szakmám, gépész lettem. Részt vettem az első világháborúban, megjár­tam sok kikötőt, várost, láttam az emberek életét. És hírt kap­tam, hogy a háborúban meg­halt az öcsém. A hír, a sok lát­vány és a szüleimtől kapott le­velek egyre inkább elkeserí­tettek. Több, mint ötven év távlatából visszaemlékezve az eseményekre, azt hiszem, az én életemben ekkor kezdődött az ellenállás. — 1917. február 27-én, meg­alakult a Munkás- és Katona­küldöttek Petrográdi Szovjetjé­nek Tanácsa. Mi történt ekkor a cirkálón? — Akkor éjjel választott meg az Auróra bolsevik csoportja a cirkáló pártbizottságának elnö. kévé. Huszonhárom éves voltam. — 1917. október 24-én, reg­gel a Forradalmi Katonai Bizott­ság úgy rendelkezett, hogy a katonai egységeket harci ké-w szültségbe helyezi, megerősíti a hidak és pályaudvarok őrségét. Segítségül hívták a Balti Flotta hadihajóit, és matrózait is. Ak­kor este, Lenin munkásruhába öltözve, parókában a Szmolnij. ba érkezett. Úgy tudom, akkor önt is hivatták a Szmolnijba. — 1917. október 24-én, este futár értesített, hogy azonnal menjek a Szmolnijba, a For­radalmi Bizottsághoz Lukicsov gépésszel, a helyettesemmel. Szverdlov fogadott bennünket. Az üdvözlés után Szverdlov első kérdése ez volt: „Milyen álla­potban van a cirkáló?” Majd a második kérdés: „Megbízha­tunk-e a cirkáló matrózaiban?” Miután biztosítottam, hogy a cirkáló harcképes, a matrózok megbízhatók, parancsot kaptam, hogy a Néva torkolatánál vesz­teglő Auróra a legrövidebb időn belül húzzon fel Leningrádba, a Nikoláj-hídhoz. Amikor elbú­csúztunk, Szverdlov még ezt mondta: „Nagyon remélem, hogy a feladatot végrehajtják, jelentős feladat vár a cirkáló legénységére.” Amikor vissza­tértünk az Aurórára, a fedélze­ten megbeszélésre hívtam az Auróra egész személyzetét. Is­mertettem a feladatot. — Hány személy volt a cir­kálón? — 575 személy legénységi ál­lományban, és 22 tiszt. — A gyűlésen a tisztek is részt vettek? — Nem. Miután meggyőződ­tem arról, hogy a legénység mellettünk áll, lementem a hajó parancsnokához és közöltem vele, el kell indítani a cirkálót a Nikoláj-hídhoz. A parancsnok azt válaszolta, sekély a víz, a cirkáló zátonyra futhat, erre pa­rancsot nem adhat. Ez volt a ki­fogás. A fedélzetmester azonnal csónakba szállt, elindult, ellen, őrizte a mélységet Bebizonyo­sodott, a mélység megfelelő. Is­mét felkerestük a hajó parancs­nokát. Ekkor már kategorikusan megtagadta a kérést. Nem volt mit tennem, a tiszteket lefogat­tam, kajütökbe zárattam, a ka- jütök elé őröket állítottam, majd felmentem a kapitányi hídra és parancsot adtam az indulásra. Még sosem álltam a parancs­noki hídon. Féltem. De a gépek mozgásba jöttek. És a cirkáló elindult. 1917. október 25-én, hajnali 3 órakor már a Niko- laj-hídnál voltunk. A hidakat az Ideiglenes Kormány parancsá­ra felhúzták, hogy a munkás- kerületekből a város központja felé, a Néván az átjárást meg­akadályozzák. Amikor a hídon őrködő junkerek meglátták a cirkálót és a feléjük irányított fegyvereket, eltűntek a hídról, az Auróra legénységének egy része pedig partra szállt, leen­gedte a hídpilléreket, átjárást biztosított a forradalmi egysé­geknek. Kora este, a Katonai Forradalmi Bizottság elnöke ér­kezett a cirkálóra. Közölte, es­te kilenckor a bolsevik párt ul­timátumot küld az Ideiglenes Kormánynak: mondjon le. Ha az Ideiglenes Kormány ellenáll, ak­kor a Péter-Pál erődről vörös rakéta jelzi az Auróra legény­ségének, hogy figyelmeztető tü­zet nyisson a Téli Palotára. A fülkébe zárt tisztek előtt az őr­séget megerősítettem, a hajón szolgáló papot a partra tettem és a legénységnek riadót ren­deltem el. Este kilenckor min­denki a helyén állt. Nagyon ideges voltam. Vártuk a jelt A jel késve, 9 óra 45-kor futott az ég felé. Akkor tűzparancsot adtam... Éjjel 2 óra 10 perc­kor a Téli Palota már a bol­sevikok kezén volt. *- Mi történt azóta, több mint fél évszázad alatt önnel, az Auróra volt komisszárjával? — Évekig pártmunkás voltam. Majd középiskolára, egyetemre kerültem és mérnöki diplomát szereztem. Mérnöki munkámért évekkel ezelőtt Lenin-díjat kap­tam. Leningrád elektromos há­lózatának kiépítése volt a fel. adatom. 69 éves koromban nyugdíjba vonultam. Azóta so­kat utazom, fiatalokkal találko. zom. — önnek már életében, itt a hajómúzeumban szobra van. Mit érez, ha a saját szobrát látja?- A múltkor fiataloknak ma­gyaráztam itt az Auróra törté­netét. És amikor a szoborhoz ér­tem, ösztönösen azt mondtam, ez itt Alekszandr Belives, az Auróra első komisszárja. Szinte nem is gondoltam arra, hogy én vagyok. Már megszoktam. És különben is, hogy az én szob­rom áll itt, azt úgy vélem csak véletlen. Ha nem én vagyok akkor itt a komisszár, akkor egy másik matróz hajtja végre a parancsot. A tett nem egy ember akarata volt. Az Auróra 575 volt matróza közül 16 még él. H. Barta Lajos Sopron tervei ■ Vegyesáruház és önkiszolgáló étterem létesül ■ Újabb valutabeváltó helyek Sopron nemcsak megejtő bájáról, Európa szerte híres műemlékeiről ismert, hanem arról is, hogy az ország egyik leglátogatottabb idegenforgal­mi központja. Évente 450 000 külföldi és csaknem ugyan­ennyi belföldi turista keresi föl. A külföldiek 60—70 szá­zaléka osztrák állampolgár. Többségük burgenlandi, de bécsiek és távolabb élők is érkeznek Sopronba. A Lenin körúti ABC-áru- házban sokszor csak német szót hallani, az éttermekben, áruházakban úgyszintén. A forgalmat valamivel növelte még, hogy január 1-vel meg­szűnt a kötelező valutabevál­tási rendszer. És 1979-től a vízumkényszert is eltörlik. Va­jon ez az intézkedés még to­vább fokozza-e a látogafási kedvet? — Véleményem szerint ki­ugróan nem. Aki akart jönni, az eddig is jött, bár valószí­nű, hogy ez újabb vonzást je­lent a külföldieknek. De erről előre nem tudok nyilatkozni — mondja Heller Lajos, a Soproni városi Tanács keres­kedelmi osztályának vezetője. Az örvendetes idegenforga­lom viszont a hiányosságokra is rávilágít. A városban kevés a parkoló, az áruház, az ét­terem és a szálláshely. Csü­törtöktől hétfőig minden hely megtelik. Tervek már készül­tek, némelyek a megvalósí­tás szintjén, s vannak, ame­lyek még csak elképzelések­ként. Már elkezdődött a 3500 négyzetméter alapterületű, két­szintes vegyesáruház építése, melyet két év múlva adnak át. A dédelgetett álmok kö­zött szerepel egy bevásárló- központ létesítése, ahol a tudakozótól a parkolóig min­den helyet kapna. Növelni fogják a beváltóhelyek szá­mát és később akár az élel­miszerboltokban is váltanak valutát. A már meglevő szál­lodák közül, a Lokomotivot és a Lövért az elkövetkezendő években 2—300 férőhellyel bő­vítik. Mini golfpályát, szaunát, kis uszodát, játéktermet kap­csolnak az épülethez. De gon­dolnak a kisebb pénzű turis­tákra is. Fejlesztik az amúgy- is kiterjedt fizetővendégszol­gálatot és legalább két mo­telt létesítenek. A Centrum Áruház helyén önkiszolgáló éttermet avatnak 1980-ban. A Centrum Áruház most ideig­lenesen rendezkedett be a vá­sárcsarnok mellett, de talán a következő ötéves tervben új nagyobb épületbe költöznek a leendő Képcsarnok és Domus Áruház szomszédságába. Egy jó hír a kékfrankos kedvelőinek: őstermelői bor­mérőhelyek létesülnek szertea városban, és mindenütt lehet valami ételspecialitást, de legalábbis hagymás, zsíros kenyeret fogyasztani. A leg­újabb, korszerű és hangula­tos vendéglátóipari egység nemrégiben nyílt meg a Fő­téren, a műemlék épületből átalakított Generálishoz cím- zetű ételbár és presszó. A műemlék és az ultramodern kellemes összhangjában meg­valósítva. Sopron tehát fokozatosan még jobban fölkészül a ha­zai és a külföldi turisták fo­gadására. Rajtunk a sor, hogy elmenjünk! Barlahidai Andrea Erb János felvétele Pécsi tornyok

Next

/
Thumbnails
Contents