Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1978-11-30 / 330. szám

1978. november 30., csütörtök 6 _____________________________________________________________________Dunántúli napló________________________________________________________________________ H angversenyek szak­munkástanulóknak Egy országossá nőtt baranyai kezdeményezés A zenében óriási érzelemgazdagító lehetőség rejlik iiikof nem kampány a knmpany? Elkészült a számvetés a Ja­nus Pannonius Múzeumban az idei múzeumi hónapról, október rendezvényeiről. Ér­demes mindenképp megnéz­ni e négy hét számait, mert akárhogy is tiltakozunk a kampány szó ellen, az ilyen, olyan heteknek, hónapoknak mégis van bizonyos kampány­jellegük. Esetleg Pécs elegán- sabban viseli ezt a jelleget. Itt ugyanis a múzeumi hó­napban nyílnak meg az att­raktív, messze földről is sok látogatót vonzó állandó kiál­lítások, melyek aztán beépül- - nek a múzeum hétköznapi munkájába. Ilyen volt annak idején például a Vasarely Múzeum vagy a Fülep-em- lékház Zengővárkonyban. A megnyitás után, az ünnepek múltán ezek az állandó kiál­lítások is élni kezdték a mú­zeumok mnidennapi életét, a múzeumi hónap elteltével is itt maradtak Baranyában. E tradíciók némileg eltérnek az országosaktól, mivel Baranyá­ra általában nem az „impor­tált", hanem a saját erőből produkált programok jellem­Mérleg a múzeumi hónapról zőek az októberi múzeumi hónapban is. Idén az Uitz Múzeumot ad­ta át Pozsgay Imre kulturális miniszter a nagyközönségnek. Ezzel önálló múzeumot ka­pott a magyar aktivizmus egyik alakja, Pécs város és annak „múzeumutcája’’ pedig újabb gyönyörű műemlék épülettel gazdagodott. Emellett persze számos kü­lönféle rendezvény esett a hónap majd minden napjára. A Munka és Művelődés ak­ció keretében szocialista bri­gádok látogatták a JPM Ter­mészettudományi Osztályának állandó kiállításait. Figyelem­re méltó jelenség, hogy a ha­gyományos módon tartott elő­adásokat, a nyilvánosságnak szánt tudományos üléseket kevesen látogatták, pedig a múzeum népművelői nagy propagandát fejtettek ki, és az előadásra kerülő témák is érdekesek voltak. E forma válságáról azonban nem itt és nem ebben a hónapban adódtak az első tapasztala­tok. Igen jó akciónak bizo­nyult ugyanakkor a több szakember közreműködésével, a pécsi leletmentő ásatások alkalmával előkerült lelet­anyagból készült kiállítás, melyet régész, néprajzos szakember és művészettörté­nész, Kárpáti Gábor, dr. And- rásfalvy Bertalan és Mendöl Zsuzsa rendezett. A látogatók számára a meglepetés és a felfedezés erejével hatott a régi, török előtti, középkori Pécset, az akkori magas szintű városi életet reprezen­táló kiállítás, a nagyszerűen restaurált leletek. A múzeum közművelődési osztályának ki­állításrendezői csoportja egyébként is nagyszerű mun­kát végzett a hónap folya­mán. Végül nézzük a számokat. A múzeumi hónap idején, ok­tóberben Pécsett 64 684, a megyében. 29 123 látogató fordult meg a JPM állandó és időszaki kiállításain, ösz- szesen 90 561 fő. Érdekes azonban hozzávetni, hogy a turistaszezonban, augusztus folyamán 83 547, míg április­ban például 81 337 látogató­ja volt a megye kiállításai­nak. Ezek a számok egyen­letes munkát, egyenletesen nagy látogatottságot tükröz­nek. Ezt látványosan még az októberi, múzeumi hónap sem szárnyalhatja túl. No persze nem is ez volt a cél. Nem a látványos eredmények, nem a kampány, hanem az egyenle­tes színvonalú évi munka rep- rezentálása. Gállos Orsolya A Zágrábi Néprajzi Múzeum kincseiből Horvát kerámiák Amikor Pablo Casals visz- szaemlékezéseiben a csodála­tos barcelonai munkáshang­versenyekről olvastam, nem gondoltam, hogy hasonlónak egyszer magam is tanúja le­szek. Két éve történt, egy muzsikus kolléga hívta fel a figyelmemet: „Gyere el ma délelőtt, ilyent még nem lát­tál!” Valóban nem. A Liszt­teremben négyszáz szakmun­kástanuló áhítatos csendben, a csodavárás feszült figyelmé­vel hallgatta Kodály Háry Jánosát. Ismerem az ifjúságot, felfogtam, hogy itt valami rendkívüli történik. Ha négy­száz fiatalt kivezényelnek egy koncertre csak azért, hogy a munkaterv „zenei nevelés” pontját ki lehessen pipálni, abból egészen más születik: unalom, zaj, rendetlenkedés. Ezeket a fiatalokat nem kel­lett fegyelmezni, érdekelte és lekötötte őket a zene. Lát­szott rajtuk, hogy élvezik. A koncert sorozatban ment, és a csoda minden alkalommal megismétlődött: a zenei ne­velésből kirekedt, a komoly zenéhez érzéketlennek kikiál­tott ifjúmunkások tömegei örül­tek Kodály muzsikájának. Pécsi Gézát, az 500-as Szakmunkásképző Intézet ta­nárát, a koncertsorozat szer­vezőjét és műsorvezetőjét hiá­ba faggattam a titok felől. Szerény válaszaiból csak ilye­neket lehetett kihámozni: „elő­készítés ... sok munka . .. nem igaz, hogy nem szeretik a ko­moly zenét.. Most lett világos minden. Októberben megjelent egy könyvecske: A zenei nevelés lehetőségei a szakmunkáskép­ző intézetekben. Szerzője Pé­csi Géza, kiadta a Munkaügyi Minisztérium Szakoktatási és Továbbképzési Intézete. Első oldalain beszámoló arról, ami­ről tudtam: az 1975/76-os tanévben 1600, a következő­ben már 6000 baranyai szak­munkástanuló hallgatta végig a Pécsi Géza által kezdemé­nyezett és a megyei tanács művelődésügyi osztálya által finanszírozott hangversenyeket. A kérdőíves felmérés tanúsá­ga szerint többségük életében először hallott ilyent, de száz­ból kilencvenötnek úgy meg­tetszett, hogy folytatását kérte. Hogy lehetett ezt elérni? Pécsi Géza mindenekelőtt megnyerte az intézetek igaz­gatóit, aztán meggyőzte, ma­ga mellé állította az osztály- főnököket és a közreműködő művészeket; érvei, beszédváz- latai itt sorakoznak a könyv­ben. Részletes óravázlatokat készített, hogy a nem ének­szakos osztályfőnök is fel tudja készíteni tanítványait a koncertre. Nemcsak magnó­szalagokat és diafilmeket mel­lékelt hozzá, hanem engedélyt is szerzett, hogy egy osztály- főnöki órát erre lehessen fel­használni. Négy koncert apró­lékosan kidolgozott forgató- könyve következik aztán a könyvben, bennük a vetítő­gépkezelő teendőinek gondos leírásától a zenészeknek adan­dó instrukciókon keresztül a műsorismertető szövegéig min­den megtalálható. íme a titok nyitja. Csak azt nem tudom, vajon a rendkívü­li szervező tehetséggel végre­hajtott előkészítés vagy a szerző mindenkit magával ra­gadó lelkesedése hozta-e lét­re a csodát? Mindegy: Mo­zart, Liszt, Erkel és Kodály ze­néje célbatalált hatezer mun­kásifjú szívében. * Pécsi Gézával beszélgetek. Meséli, hogy szeptemberben a Munkaügyi Minisztérium ösz- szehívta az iskolák kulturális igazgatóhelyetteseit, nevelőta­nárait, és ő élőszóban is elő­adhatta módszerét. Ragyogó arccal mondja: Meggyőztem őket, ők is csinálni fogják! Debrecen, Győr, Miskolc már elkezdte, másutt is készülnek rá . . . De a minisztérium en­gedélye csak lehetőséget ad rá, hogy a koncerteket tanítási időben, a nevelés szerves ré­szeként lehessen lebonyolítani. Ez csak az első lépés. Pécsi Géza el akarja érni, hogy az intézetek kötelező feladatává tegyék azt, hogy Magyarorszá­gon egyetlen szakmunkás se maradjon zenei alapműveltség és koncertélmények nélkül. Ha Baranyában ment, másutt is meg lehet oldani, csak akarni kell. Nagy akaraterő és lobogás van ebben az emberben. Amellett, hogy országos ran­got szerzett intézete énekka­rának, éveken át kilincselt, vi­tatkozott, érvelt, pénzt és en­gedélyeket szerzett, szervezett és agitált, hogy a leendő szakmunkásokkal megszeret­tethesse a zenét. Aztán apró­lékosan leírta, közkinccsé tet­te módszerét, segítette a tá­voli kollégákat, s most se pi­hen: bújja a partitúrákat, ver­sesköteteket, és jegyzetel. Most már a minisztérium megbízá­sából írja a folytatást, újabb hangversenyek forgatókönyvén dolgozik. „Vallomások a ha­záról” és „Dunának, Oltnak egy a hangja.” Szinte mente­getőzve mondja: Tudod, any- nyi mindenre megtanítjuk a gye­rekeket, a legfontosabbak sok­szor mégis kimaradnak ... A ze­nében óriási lehetőség van, az érzelmekre tudunk hatni vele. Érzelmileg is fel kell készíte­nünk őket a rájuk váró fel­adatokra. Az oktatástól csak okosabbak lesznek... a zene, a művészet jobbakká is teheti őket... Dobos L. 1978. november 6-án elhunyt dr. Tompa Kálmán orvos, mecé­nás, műgyűjtő. Az idei nyár egy esős dél­előttjén találkoztunk utoljára. Súlyos beteg volt már, nehezen, kapkodva lélegzett, ereje szem­mel láthatólag egyre fogyott. Egy sűrűn teleírt papírlapot tett elém, művészeti életünk kiváló­ságainak imponálóan gazdag névsorával. Külön-külön osz­lopban a festők, a színészek, a szobrászok és az írók, akik be­tegei voltak egykoron, akiket odaadó szeretettel ápolt, gyó­gyított. Rendkívül vonzotta a művészetek világa, a szépség és a humánum volt éltető ele­me. Bölcsészhallgatóként művé­szettörténetet és irodalmat ta­nult, a budapesti tudomány- egyetemen. Az első világháború pokoltüzében született meg ben­ne a döntő elhatározás, hogy életét az emberiség szolgálatá­ba állítja, a gyógyításnak szen­teli. Amikor kezembe vettem e papírlapot, meghatódtam az élettől, búcsúzás e mindent fel­mérő összegezésétől, egy élet­Mohácson Első alkalommal hozta el ke­rámiáit a Zágrábi Néprajzi Mú­zeum Magyarországra. A mohá­csi Kossuth Filmszínház eme­letén A Horvát Szövetségi Köz­társaság hagyományos kerámiái címmel megnyílt tárlaton száz­tizenegy különböző tárgyat mu­tatnak be. A három hétig nyit- vatartó kiállítást Mirjana Bar- lek-Radnic néprajzkutató ren­dezte, tőle érdeklődtünk:- Milyen szisztéma szerint vá­logatta össze az itt látható tár­gyakat?- A kerámiák készítési módját tekintve két részre osztható a terület. A Szávától délre kézi korongokon készítik az edénye­ket. A rendkívül archaikus for­mák ősi múltra tekintenek vissza, és ezt az edények jól tükrözik. Formailag nagyon hasonlóak a régészek által felszínre hozott edényekhez, amelyek bronzkori típusjegyeket viselnek magukon. Ma is készülnek kézi korongon edények, s ezeket használják is, leginkább az adriai részen. A Szávától északra, a pannon .vidéken lábbal hajtott koron­igenlő, a szépség bűvöletében élő nagylobogású ember utolsó számvetésétől. Az EMBER volt számára mindig, minden érté­kek mércéje. Az alkotó, a te­remtő ember volt számára az eszmény, ő maga csak a mű­vészetekben tudott maradékta­lanul feloldódni. Gyűjtötte a könyvet és a képet, a paraszt­bútort és a népi cserepet. „Nem­zeti érdekű magángyűjteménye”, — képek, szobrok, — 1967-ben került a pécsi múzeum birtoká­ba. A Modern Magyar Képtár je­lenlegi kiállításának mintegy a harmada származik a Tompa gyűjteményből. Tízezer kötetes könyvtára, gazdag népművésze­ti gyűjteménye most, a halála után kerül múzeumunkba. 1967- ben a siklósi várban került elő­ször bemutatásra itt Baranyában a gyűjtemény, mely a 19. szö­gökön készülnek az edények. Az északi terület legnagyobb fazekas központja Zágráb tér­ségében található. Ezen a ki­állításon szeretnénk ennek a két területnek fazekasmunkáit be­mutatni. Kiállítottunk olyan edényeket is, amelyeket már a legújabb kerámia-mázakkal von­tak be. Évekkel ezelőtt ugyan­is megtiltották az ólomból ké­szült máz használatát, minthogy az egészségre ártalmas. Akkor nagyon sok műhely megszűnt, de a mesterek egy része áttért az új máz használatára. Az új­fajta máz hátránya, hogy véko­nyabb, hatásában nem ugyan­az, mint a régi, emiatt sokan úgy vélik, a mesterek nem jól dolgoznak, piaci problémák is adódnak ebből. zadi magyar művészetből ízelí­tőt, a 20. századból viszont szinte átfogó, teljes képet ad. A Nagybányai Iskola - Réti, Hollósy, Thorma, Ferenczy — úgyszólván e gyűjteményből va­ló. Mednyánszky, Csontváry, Rippl Rónai, Gulácsy, Nagy Ba­logh, Czóbel, Csók, Szőnyi, Márffy, Egry, Derkovits, Nagy István, Kassák, Vajda, Gadányi festményei, Ferenczy Béni, Bor­sos, Vilt és Szervátiusz szobrai a magyar művészet kiemelkedő teljesítményei. Úgy érzem, méltóképpen adó­zunk Tompa Kálmán emléké­nek, ha felidézzük 1967-es, a sik­lósi kiállítás kapcsán megfogal­mazott gondolatait, melyek tu­lajdonképpen a gyűjtő ars poe­ticáját összegezik; ....... magam ... idejében őszin tén és akkoriban keserve­sen felismertem, hogy érdemle. — Vannak-e a kiállításon ku­riózumok, amelyek a zágrábi múzeum anyagában is újdon­ságnak számítanak? — Az edények egyharmada új­donság, vagy az elmúlt évben készült, vagy egészen régi, de csak most tudtuk megvenni. Rit­kaság például az a kelta vagy római kori edény, melyben tej­terméket készítettek. Egyébként reméljük, hogy Mohácson, illet­ve Baranyában érdeklődik a kö­zönség a kiállított anyag iránt, hiszen bizonyos kultúrhatárok nem záródnak le az államhatá­roknál, s a bemutatott edénye­ken érzékelhető az azonosság és az eltérés is. H. T. ges író-művész nem lehetek. Ezért ehelyett, pótlásaként an­nak, ami belül hiányzik — ellen­állhatatlan ösztönzést éreztem a gyűjtésre: minél több szépsé­get, műalkotást magamba és magam körül. Élni ezek külső és belső sugárzásában. Minden döbbenetesen változó, múlékony értékű földi dolgok mellett — a szépnek, a valódinak, a ma- gasabbrendűnek igézetében, a bizonyos fokú örökkévalóság fe­lé törekedve. . . A műalkotások megértő értékelése, s ezzel já- róan az élvezete, amellyel su­gárzásuk hatalmába kerülhe­tünk, ... legnagyobbrészt attól függ, hogy mennyire tudunk be­lehelyezkedni abba a lelki és idegállapotba, szellemi irányba, amely a művészt eltölti és veze­ti alkotása közben ... s . . . hogy megközelíthessem ideáljaimat, igényeimet — néhány módom Nemzetközi diákkonferencia November 17. és 20-a között ren­dezték meg Prágában a szocialista országok diákszövetségeinek II. nem­zetközi találkozóját. A magyar kül­döttség tagjaként részt vett a konfe­rencián Ambrus György, a pécsi egyetemek lapjának, az Universitas- nak felelős szerkesztője. Hazaérkezé­se után tapasztalatairól érdeklődtünk. — A diáktalálkozót először Moszk­vában rendezték meg 1975-ben. Itt határozták el, hogy háromévenként megismétlik ezt a konferenciát, s az idén Prága vállalta a rendezést. A magyar küldöttség huszonöt tagból állt, Nagy Sándor, a KISZ KB titkára vezette. Általában minden delegá­cióban diákszövetségi vezetők, egye­temi hallgatók, oktatási minisztériumi tisztségviselők és dákújság-szerkesz- tők kaptak helyet. A találkozó során két plenáris ülésen és különböző szekciókban folyó vitákon vettünk részt. A vendéglátók kulturális prog­ramokat is szerveztek; mi magyarok a Károly Egyetem épitőművészeti ka­rának vendégei voltunk, megnéztük a Laterna Magica egyik érdekes elő­adását, és kellemes estéket töltöttünk együtt a többi ország küldötteivel. A legfőbb tapasztalatot az jelentet­te számomra, hogy felsőoktatási problémáinkkal nem állunk egyedül a világban. Az egyetemi kulturális élet, a köz- művelődés segítése más szocialista országokban is napirenden levő kér­dés. Az általános, elméleti felszó­lalások mellett alkalom nyílt konkré­tabb vitára is, például a fiatal ok­tatók helyzetéről, a SZET-mintájú ok­tatásról. Én az újságíró szekcióban vettem részt, itt a diáklapok együtt­működése — újságírói ösztöndíj, pél­dánycsere, cserelátogatások - volt a fő téma. volt erre. Először: a könnyebb­fajta szórakozásoktól elvonva magamat, a hazugul elnevezett „életművészettől” elspórolt időt, energiát, anyagiakat az igaz művészetek felé fordíthattam. Másodszor: többet dolgoztam. Azért is, hogy a velejáró anya­gi többlettel több juthasson a műtárgyak megszerzésére. A harmadik módja gyűjteményem gyarapításának az volt, hogy egyre több író-, művész-bará­tot és beteget sikerült magam köré „gyűjtenem" — vonzanom. Voltak közöttük, akiktől hono­ráriumként, baráti gesztusként nagyvonalú ajándékként — köny­veket, képeket, rajzokat, szob­rokat kaptam. így lett egész életem fénye, értéke, elégtéte­le író-művész barátaim szerete- te, megbecsülése, barátsá­ga'. . ” A gyűjtő akarata teljesült, a gyűjtemény azóta közkinccsé vált. S most mindazok nevében, fájdalmas szívvel búcsúzunk tő­le, akik szeretik a művészetet. Romváry Ferenc Tompa Kálmán halálára

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents