Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-29 / 329. szám
2 1978. november 29., szerda Dunántúlt napló ____________________________________ Gazdaságf öldtani ankét Dél-Dunántúlon van elegendő érc, szén és szén- hidrogén is, még az ezredfordulón is lesz annyi, hogy a hazai igényeket kielégítsék. Az eddigi kutató fúrások értékelt adatai szerint nagy mélységekben, tehát 1500—2000 méterre a felszín alatt, kellemes meglepetések várnak a majdani feltárókra. Ez is bizonyítja, hogy elavult az a szemlélet, miszerint Magyarország ásvány-nyersanyagokban szegény. Kimondhatjuk, hogy a nemzetközi mezőnyben a jó—közepes szinten állunk sok vonatkozásban. Egyebek között ezt is hangsúlyozták a Magyarhoni Földtani Társulat déldunántúli területi szervezete Pécsett, tegnap megkezdődött kétnapos gazdaságföldtani ankétján, melyen legalább száz ipari geológus vesz részt. E témában ezelőtt tíz éve tartottak tanácskozást. A szervezet most is a távlati gazdasági fejlesztéshez, az átfogó, területi tervek elkészítéséhez kíván hasznos szakmai segítséget nyújtani, és továbbra is sürgeti a hazai nyersanyagok gyorsabb, széles körű hasznosítását. A mecseki uránércre a paksi atomerőmű számíthat még 2000-ben is, a kokszolható kőszénből is az elvárásokat kielégítik, bár egyre magasabb szintű technikára várT szükség, hisz a szénbányászatot különösen érinti a munkaerőgond. A sajátos földtani adottságok miatt pedig a természeti katasztrófákkal is számolni kell. A szénhidrogénkutatás némi reményeket kínál a Duna, Dráva és a Balaton által bezárt területen. Igaz, hogy Baranyában és Tolnában nem olyan intenzívek a kutatófúrások, mint Somogy megyében. Új, nagyon is időszerű feladatnak tekintik a környezetvédelmet. Szilárd hulladékot csak jól záró rétegek fölé szabad elhelyezni, hogy ne kerüljenek veszélybe a rendkívül értékes felszín alatti Ivóvízkészletek- melyek felkutatása fontos. Egykor majd a dunai és balatoni regionális vízvezeték-rendszerek is „élnek" belőlük. Elnöki megnyitót Tóka Jenő mondott, az ankéton részt vett dr. Dányi Pál, a Baranya megyei Tanács elnökhelyettese. Cs. Ahol eltakarítják a földekről az úttestre felhordott sarat— és ahol nem Jól működő egyesületi csoportok Hz MTESZ megyei elnökségének tanácskozása A mohácsi intézőbizottság megalakulásáról, a tanfolyamok szervezésének nehézségeiről, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület mecseki és mecsekalji csoportjainak tevékenységéről volt egyebek mellett szó, az MTESZ megyei elnökségének ülésén, melyet Jazbinsek Vilmos elnökletével tegnap délután tartottak a Mecseki Szénbányák Déryné utcai Liász-klubjában. Török László megyei titkár, többek között bejelentette, december 11- én megalakul az MTESZ mohácsi intéző bizottsága, s ennek így közlekedünk mi Vigyázat, itt a sár! Ha megkérdeznénk néhány járművezetőt, hogy milyen utakon nem szeretnek közlekedni, rögtön sorolnák: a havas, a nedves-csúszós és a sárral szennyezett úttesten. Hó még szerencsére mifelénk, Baranyában .nincs, a lecsapódott ködtől síkos aszfalton való autózáshoz az utóbbi hetekben hozzászoktunk már, így hát marad a sár, amellyel hosszú idő után most találkoztunk újra közútjainkon. Tegnapi közlekedési őrjáratunkat olyan helyeken végeztük, ahol a korábbi évek tapasztalata szerint az úttestre felhordott sár nem egy gépkocsit megtáncoltatott már. Mivel a főútvonalakon a késő őszi mezőgazdasági munkák idejére feloldották a vontatók, traktorok közlekedésének tilalmát, számítani lehetett arra, hogy a gumiabroncsokon felvitt sárréteg az úttestre lerakódva gondot okoz majd a járművezetőnek. Nem is csalódtunk. Borjád és Pócsa között mindjárt olyan mennyiségű sárra bukkantunk az aszfalton, amely — főleg a kora reggeli órákban, amikor még nem „tapossák" szét a gépkocsik kerekei — különösen veszélyes. A friss nyomok arra utaltak, hogy nemrégiben járhatott arra a vontató. Sajnos, megtalálnunk nem sikerült, mert vezetőjéhez biztosan lett volna egy-két keresetlen szavuk a rendőröknek. Találkoztunk azonban örömteli jelenséggel is, mint például a mohácsi országúton. Itt az újpetrei összekötőút elágazását követő lejtő tetején a Pécsi Állami Gazdaság dolgozója takarította el a földekről érkező mezőgazdasági gépek nyomait. A KRESZ előírja: „Földútról szilárd burkolatú útra való rá- hajtás előtt a járműről a rátapadt sarat — amely a szilárd burkolatú utat beszeny- nyezheti — el kell távolítani." H. L. Premier Budapesten Bemutatták a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című filmet Hétfőn este fél 11-kor hosszú vastaps köszöntötte Sík Ferencnek, a Pécsi Nemzeti Színház főrendezőjének első játékfilmjét a pesti Uránia Moziban. A filmművészet vezetői, alkotói, a magyar színésztársadalom és a nagyközönség annyira betöltötte a hatalmas filmszínházat, hogy minden lehető állóhelyet is ki kellett használni. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül országos premierjét ugyanis színészegyeztetési akadályok miatt csak Pesten lehetett megrendezni. A főleg szakmai közönség a bemutató alatt állandóan felnevetve, élvezte a derűs, életvidám filmet, legfőképpen Gobbi Hilda ragyogó komédiázását Majd bemutatták a színészeket, közöttük a pécsi színpadról is ismert Petényi Ilonát, Tordai Terit, Szabó Sándort és Lukács Józsefet. Az I979~|80-as őszi-téli divat Sarkalatos változások a divatban A közelmúltban mutatták be a Hotel Duna Intercontinentalban a következő év tavaszi—nyári divatját, tegnap pedig a pécsi Nádor Szálló éttermében tekinthették meg az itteni nagykereskedelmi centrumhoz tartozó kiskereskedelmi vállalatok képviselői és az érdeklődők, hogy milyen lesz az új módi 1979—80. őszén és telén. A világ divatját már nagyon régóta hagyományosan Párizs diktálja. Idén ősszel is ott dőlt el, mit hordanak a jövő ősszel és télen világszerte a divatosan öltözködő nők és férfiak. A divat sokat változott, a korábbival ellentétben mértéktartóbb lett. A konfekció-divat jelszava, hogy a nagy tömegek igényeinek megfelelően a munkába járó ember öltözékét teremtse meg. Ezzel párhuzamosan az új, érdekes anyag- és formakombinációk, a viselés bátor eredetisége kerül előtérbe. Most nem annyira a forma, mint inkább az összeállítás módja és jellege kap hangsúlyt, itt jut szerephez a kombinációs elv, amelynek lényege, hogy minden ruhadarab az öltözködés egy-egy elemeként fogható föl. Ide tartozik az új divat másik jellegzetessége, a rétegezett öltözék, s az ily módon egymással variálható elemekből összeállított ruhatár tudja a legváltozatosabb öltözködést biztosítani. D. Cs. Új erdei feltáró út Bükkösd és Nagymáté között Időt és utat takarítanak meg Egy új erdei feltáró utat adtak át műszakilag tegnap Bükkösd és Nagymáté között. Hossza csaknem tíz kilométer, koronája 7, maga az aszfalt- burkolás 3 méter széles. A Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság beruházásában, részben állami támogatással, a gazdaság saját kivitelezésében készült rekordidő, mindössze másfél év alatt. Az erdei feltáró, fakitermelő munkahelyeket köti össze a nagy- mátéi tetőről kiindulva az abaligeti vasúti berakodóval. Speciális módon, nagy körültekintéssel alakították ki, hiszen a legzordabb terepviszonyokat is legyőzték, hogy a legrövidebb úton érjék el mélyen, az erdőkben megbúvó, legfeljebb gyalogosan elérhető munkahelyeket. Az út elsőosztályú, hat tonnás teherszállító járművek is közlekedhetnek rajta, a padkák mentén jól tárolható az elhordandó faanyag. Évente átlag 10—15 ezer köbméter fát továbbítanak ezen az úton. Megszűnt a körülményes, nehézkes vontatás, amit traktor, ló segítségével végeztek és most legalább 20—25 kilométer útmegtakarítást értek el. A nagymátéi tetőn csatlakozik az északnyugati oldalban már régebben üzemelő sásdi fel- táróúttal, így együttes hosz- szuk több mint húsz kilométer. — Cs. J. — Kockás mellény a kabát fölött Rétegesen összeállított férfiöltözék Bő redőzésű, alkalmi ruha eredményeként a mohácsi műszaki értelmiség a város által biztosított klubban, immár helyben is tartalmas műszaki életet élhet. Az ünnepi közgyűlésre dr. Nagy Józsefet, az MSZMP KB tagját, a Megyei Pártbizottság első titkárát kérték fel, tartson előadást, időszerű gazdasági kérdésekről. A titkári tájékoztató után Sa- lavecz János számolt be az MTESZ-tanfolyamok szervezéséről. A beszámolóból és a vitából többek között kitűnt, igazán eredményes oktatásra akkor van remény, ha az MTESZ által rendezett tanfolyamokon végbizonyítványt is tudnak adni. Erre egyelőre nincs lehetőség, a gondot országos szinten kellene orvosolni. Az OMBKE mecseki és mecsekalji csoportjainak tevékenységéről dr. Radó Aladár és Sallai Árpád egyesületi titkárok számoltak be. A csoportok munkáját az elnökség kimagaslónak ítélte. Végezetül szervezeti kérdésekről Kádár István, az MTESZ országos titkára tájékoztatta a résztvevőket. Új létesítményekkel gyarapodik Komló Beruházók, tervezők, kivitelezők, lebonyolítók tanácskoztak tegnap délelőtt Komlón, a város V. ötéves tervének beruházásairól. Az eredeti elképzelések szerint haladnak az építkezések — jelentette ki Morber János, a városi tanács elnöke. A Bajcsy-Zsilinszky úton húzta fel a Sásdi Építőipari Szövetkezet azt a negyvenöt lakásos épületet, melyet még az idén átadnak. A szakemberek már a belső szakipari munkákat végzik, s december 15-re a két alvállalkozó, a Kutató és Mélyfúró, valamint c Karbantartó Vállalat is átadja a hőközpontot Sikeres műszaki szemle után januárban már költözhetnek a lakók. A szilvási lakótelepen létesülő nevelési központhoz tartozó nyolc tantermes iskola, száz személyes óvoda és a negyven személyes bölcsőde tereprendezési munkáit már befejezte a sásdi szövetkezet, és o közművek elkészültek, valamint rendelkezésre áll a felvonulási út is. Az iskola alapozását kora tavasszal megkezdik. A város ötéves tervi feladatainak megvalósításában a Pécsi Tervező Vállalatnak, mint generáltervező és a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnak, mint generálkivitelező elsősorban a panel-technológiájú létesítmények építésénél van döntő szerepe. Szilvásban a tolnai építőipari vállalat három tízszintes házat épít. Ezek közül az elsőben a belső szereléseket végzik, sőt, már a lifteket is beállították. Gyorsított tempóval biztosítják az idei átadást. A második tízemeletesen is a terv szerint haladnak. A panelszerelést befejezték, átálltak a szakipari munkákra. A mostani készültséget figyelembe véve az átadás jövő év júniusára várható. A harmadik tízemeletest 1979 végén adják át, jelenleg a hatodik szintet szerelik. A három épületben összesen 372 OTP-lakásba költözhetnek majd a tulajdonosok. Gáldonyi M.