Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1978-11-27 / 327. szám

Háry János a sport- csarnokban Ma délelőtt tíz órakor két ezer diák veszi birtokába a pécsi sportcsarnokot, ezúttal nem könnyűzene hallgatása végett, hanem a magyar ze­neirodalom egyik klasszikus művére, Kodály: Háry János című operájának pódiumelő- adására jönnek. Ez a mai diákihangverseny pedig ismét felvetett sokféle pécsi kultu­rális kérdést. Elsőül is azt, hogy a sok­tagozatú pécsi színház más­képpen állíthat színpadra kü­lönféle műfajú darabokat. Sőt, mivel a színházművészetben is egyre jellemzőbb már a zárt, „tiszta" műfajok vegyülete, ez elvárható követelmény is. Eb­ben az évadban pedig bemu­tatják a Háry János című ope­rát. A színház balettegyüttese, erőteljes operatagozata és a látványosság tekintetében el­ismert Sik Ferenc rendezése szép előadást ígér. így aztán a Háry János részleteiből adott mai pódiumhangverseny afféle előzetese, nyilvános fő­próbája és várhatóan szép propagandája is lehet a kora­tavaszra tervezett operabemu­tatónak. öröm, hogy a pécs-bara- nyai zenei élet szervezői ek­kora tömeget hoznak be egyetlen koncertre a megyé­ből. Csak Mohácsról —, ahol persze vagy fél évszázados zeneiskola él és neveli a kö­zönséget — 1188 gyérek in­dul ma reggel erre a kon­certre, Siklósról 600, Komlóról 500, Sásdról 400 gyerek jön. Általános meg középiskolások, de szakmunkástanulók is. Utóbbiaknak külön bérleti so­rozatuk is van, ők inkább arra mennek majd. F. D. ' Dobozgyár A Mótravidéki Fémműben éven­te háromszáznegyven millió fémdobozt és tubust készítenek különféle permetek, élelmiszer- ipari és kozmetikai cikkek cso­magolásához. A képen: A tu­busgyártó üzem, (Manek Attila felvétele — KS) Bedeszkázzák, betörik, újra deszkázzák, újra betörik Másfél éve várják a döntést: milyen legyen a bejárat? Ez nem pinceborozó, hanem egészen más... Tél előtt az állatkertben A borivó csimpánz és társai Ezt - tudniillik, hogy a ma­jom nagyon igényes — komo­lyan kell venni. így tesznek a pécsi állatkertben is, amikor a távoli világból „ideszármazott” és általában a közönség ked­venceiként nyilvántartott állatok etetéséről gondoskodnak. Említ­sük példaként a ketrecének ki­futójában rendszerint búskomor képpel üldögélő csimpánzt. Rossz kedvét nem értem: na­ponta 2—2,5 kilogramm a fej­adagja, s ez mintegy 25 féle élelemből áll, kezdve a keserű csokoládétól a gyümölcsig. A Másfél esztendeje már, hogy lelkendezve írtam egy Landler Jenő utcai pincéről. A régi vá­rosfal alatt nyílik, az István té­ri házak kertjei alá nyúlik be, s az akkor végzett munkák sorá­ban igen igényesen és elegán­san állították helyre, egy konk­rét cél érdekében: a Pécsi Szőlő és Gyümölcstermesztő Szakszövetkezet nyit pincebo­rozót. Persze nem nyílt meg, ennek pedig sok oka van. Pl.: az Országos Műemléki Felügye­lőség mindmáig nem nyilatko­zott arról, hogy milyen bejára­tot lehet oda leginkább elkép­zelni, Minthogy ez a fő ok, azt nem is érdemes említeni, hogy a fal helyreállítása sem történt mea. a pince előterét sem ren­dezték . . . Most azonban másról van szó. Amikor elkészült annakidején másfél éve a mű, s tudták, hogy az akkor értelmezett közeljö­vőben nem kerül sor a birtokba­vételre, gondosan bedeszkázták a bejáratot. Két bányaácsolat- ra masszív deszkafalat szögez­tek, százas szegekkel. És mit tesz isten, néhány hét múlva fel volt feszítve, bent pedig embe­ri látogatás „kézzelfogható” maradványai tanúskodtak az illetéktelen behatolásról. Nos, a pincét kitakarították, újra be­deszkázták a bejáratot, abban a hiszemben, hogy most már minden rendben van. Újból be­törtek, újból bedeszkázták ... És ez így megy másfél eszten­deje. A dolognak az a pikantériája, hogy ez a számos helyreállí­tott pécsi pince egyike, amit érdemes lenne bemutatni a vá­ros érdeklődő vendégeinek: hát tessék, ilyen munkát végeznek a mi aknamélyítőink, s utána jólesően hallgatni a vendégek elismerő csettintését, hogy ez igen . . Azt hiszem, egyszer sem sikerült sem a dicsekvés, sem a csettintés meghallgatá­sa. November 17-én sem, ami­kor a második pincekonferencia vendégeit elvitték néhány pin­cébe. Nem értettem, miért nem szerepelt ez a pince a prog­ramban, Azóta azonban már tudom, miért nem. Minap a Landler Jenő utcá­ban jártam. S mit látok? A pin­ce tárva-nyitva. Azaz ott van a gömbfa-ácsolat, de nincs ott egy szál deszka sem. Élmé­nyemet azonnal megosztottam egy illetékessel, aki rezignálton legyintett, amiből arra következ­tettem, hogy már belefásult a meddő küzdelembe, Aztán óva intett attól, hogy bemerészked­jek a pincébe, mert az — nem így fejezte ki magát, de ez az értelme — teljesen el van „ak- násítva”. Hát igen. Emberek vagyunk, s „azt” valahol el kell végezni, s ha másutt nem, hát betörünk valahová. Csak azt nem értem, hogy abban a bizonyos szükség­ben hogyan van ideje valaki; nek szétverni a berendezést, azaz jelen esetben, a naív szakemberek által kellő masz- szívsógúnak vélt deszkázatot és ha csak szétvernék? De el is hordják a „kibontott” — vagy maradjunk a bányászati szak- kifejezésnél: „kirabolt” — fa­anyagot. Elmondták: ha az OMF vég­re nyilatkozna, a pinceborozó bejáratát meg lehetne csinálni, a szorosan hozzátartozó város­falrészt rendbe lehetne tenni, a bejárat előtti területet is ren­dezhetnék, s mindezek tetejé­ben a másfél éve, építészetileg kiválóan helyreállított pincét, a funkciónak megfelelően be le­hetne rendezni és meg lehetne nyitni. Lehetne . . . Hársfai István Delta klub Nagykanizsán Nagykanizsa műszaki és ter­mészettudományi érdeklődésű közönsége hétfőn este új kez­deményezésnek lehet tanúja. A Hevesi Sándor művelődési köz­pont, a Magyar Televízió Del­ta műsorának szerkesztőivel és a Delta folyóirat főszerkésztőjé- vel együtt megnyitja a Delta klubot, amelynek célja a szó­rakoztatva tanítás. Jött egy valaki „fentró'l”... ^0 Rózsika néni, milyenek vagyunk mi? H portás az ütközőpont az ügyfél és a hivatal között — Legyen szíves, engedjen bel — Nem lehet! — Miérti — Ma nincs ügyfélfogadás! — De én magához jöttem! Ludvig Lajosné, a második ke­rületi tanács Rózsika nénije rámnéz, és két csendes másod­percig méregetjük egymást. Ö azt olvasná le a képemről, va­jon milyen fondorlattal akarok soron kívül bejutni a lakóshiva- talba, és goromba leszek-e, vagy sima modorú, én meg az övén, hogy mekkora pofont ad­na, ha szemtelenkednék vele. Mert Rózsika néni híre azonos a mondabeli Cerberuszéval, aki­ről minden művelt ügyfél tudja, hogy félelemmentes kapuőr volt, valahol az alvilági portá­kon. Végül mégiscsak sikerül ki. csit meg rettentenem: — Elnézést... a Naplótól ■ ■ ■ szeretnék magáról egy ripor­tot ... — Jesszasz! - mondja, és szorít egyet a fejkendőn, aztán leültet egy üres hivatali szo­bában és hagyom, hadd beszél­Kiöntötte a szívét - megnyerte a szónokversenyt A győztes csalódott Az idei dr. Hajdú Gyula Szó­nokversenyt egy szőke zalaeger­szegi lány, Scipiades Erzsébet nyerte meg. A Pécsi Tanár­képző Főiskola hallgatója, sza­bad idejében novellákat ír. — Magát csöndes, kicsit visz- szahúzódó embernek ismerik. Miért jelentkezett a versenyre? — Nem vagyok csendes em­ber! Erősen foglalkoztatott va­lami, s el szerettem volna mon­dani. Azt hittem, itt olyan kö­zönség lesz, akinek érdemes lesz majd beszélni. De szinte a négy falnak szónokoltam, na, és persze a zsűrinek . . . — A zsűri, aki az 1500 fo­rintos első dijat adta, nem elég jó közönség? □tiétföi — Nem örülök a díjnak. És csodálkozom, hogy néhány per­ces beszédért ennyi pénzt lehet kapni. Miért nem könyv a nye­remény? Vagy annak is jobban örültem volna, ha lehetőséget kapok arra, hogy a mondani­valómat szélesebb körben ki­fejthessem.- Már másodszor említi, hogy nagyobb nyilvánosságot szánt a gondolatainak. Az ünnepektől való elidegenedésünkről beszélt, mi tagadás, logikusan és meggyőzően. Az is kiderült, hogy az apropót a főiskola ju­bileumi ünnepségei adták, amelyre a hallgatókat elfelej­tették meghívni. De miért nem mondta el a véleményét példá­ul a diákparlamenten? — A diákparlamentet a diá­kok is elbagatellizálták, ott er­ről nem lehetett beszélni. Ismét­lem, én ezt a fórumot válasz­tottam, habár a véleményemet talán meg is írhattam volna va. lamelyik újságba. Nem akartam versenyezni, díjat szerezni, hi­szen kontár vagyok a szónoklás­ban, és kontárok között lettem első: ez nem nagy dicsőség. Itt mindenki Doktor Sándor élettörténetét mesélgette, a gye­rekkorát, meg ilyeneket... Én mindent az újságírói tapaszta­lataimra és a dühömre építet­tem. y — Akkor úgy véli, hogy egy ilyen versenynek nincs semmi értelme? — Közönség nélkül nincs. — Dehát a rendezők nem te­hetnek arról, hogy ilyen kevesen érdeklődnek a szónoklás művé­szete iránt... — Akkor sem megoldás, hogy kivezényelnek egy osztályt, amely a harmadik versenyző után el­távozik. Különben sem szó­nokokra van szükség, hanem őszinte emberekre ... Havasi János jen arról, milyenek vagyunk mi, ügyfelek: — Szóval mindenfélék. Van egyszerű kisember, aki finom modorú, van értelmiségi, aki pokróchangon beszél velem. Az iskolázottság csak annyiban számít, hogy ki hogyan tudja kifejezni magát. A modor nem attól függ. — Első ránézésre megérzi, hogy ki, milyen ember? — Húsz éve vagyok portás, abból tizenhat éve itt, a máso­dik kerületben. Bizony sokmin­dent nem lehet leolvasni az ügyfelek arcáról. De a gonosz­ságot, azt sokszor messziről lát­ni. Múltkoriban is jön egy vala­ki, nem pécsi, hanem „fentről”. Amint megszólalt, lábtörlőnek éreztem magamat. De bizony megkapta a magáét, amúgy fi­noman. Aztán be kellett enged­ni hivatalos időn kívül, mert éppen külföldről jött. Utána kö­nyörögtek, hogy az ő kedvükért kérjek az illetőtől elnézést. Nem kértem. — Mi a legjellemzőbb a mai hivatalok ügyfeleire? — öntudatosak, tudják a jo­gaikat, határozottan élnek is vele. — Ez jó, igaz?! — Igaz. Általában. De soha nem volt ennyi részeg, mint mostanság. Azok nagyon erő­sek. De csak itt, velem. Oda­bent gyávák, aztán kifelé jövet itt merik csak elmondani, hogy a szakelőadó ilyen nő, meg amolyan . . . — Tehát ilyenek vagyunk mi, ügytelek, a tanácsi portás sze­mével nézve. Máskülönben Ró­zsika néni hány kilót bir fel­emelni? — Jobb korszakomban 60—70. et! Hát ennyit erről. Rózsika né­ni, a pécsi második kerületi ta­nács ütközőpontja. Hivatal és ügyfél között. Némelykor töb­bet tud az emberekről, a leg­képzettebb ügyintézőnél. Sok fiatal tisztviselőnőt tegez. Öt mindenki tisztelettel magázza. Földessy Dénes szomorúságát pedig azért nem értem, mert mindennap kap egy deci vörös bort is ... Ta­lán állandóan másnapos. Ebben az évben nincsen gond a pécsi zoo lakóinak élelmezésével. Részben saját erőből, részben társadalmi se­gítséggel jön össze a minden­napi betevő. Nem kevésről van szó. Az állatkert mintegy negyedmillió forint értékben vá­sárolt takarmányt, s további 10 holdon termelnek lucernát, réti szénát, szálas takarmányt. Na­gyon sok baranyai termelőszö­vetkezet és állarrri gazdaság is segített. Küldeményeik folyama­tosan érkeznek a Mecsekre. Az oroszlánok, és rokonaik általában a ragadozók azon­ban nem sokra mennek a lédús sárgarépával. Naponta két má­zsa húst kebeleznek be. Termé­szetesen kiegészítőket is kap­nak, hogy mást ne említsek: a medvék komoly „harakirit" ren­deznek egymás között a lekvá­ros kenyérért. Az arányok egyébként nem rosszak: becslés szerint például a nagyobbik barnamedve több mint 300 kilós. Napi adagja 3—3,5 kiló hús, vagyis testsúlyá­nak századrésze. Ha most hoz­závesszük, hogy az amerikai bölény ezer kiló, továbbá azt, hogy állandóan eszik, akkor könnyű elképzelni, hogy mennyi széna csúszik le a torkán. Jobb az ilyent az állatkertben tud­ni. Nem hiszem, hogy , valaki szerződést kötne a hizlalására. M. A. A finisben győztek a pécsiek A Magyar Rádió Pécsi Stú­diója végzett az első helyen, a szórakoztató osztály által meg­hirdetett 5+1 című vetélkedő­ben. A döntőt vasárnap dél­előtt rendezték meg Budapes­ten, a rádió 6-os stúdiójábon. A Petőfi-adó élő műsorban köz­vetítette Győr, Miskolc, Nyír­egyháza, Szolnok és Pécs rá­diós csapatainak erőpróbáját A neves kritikusokból álló zsűri Pécsnek ítélte a pálmát. A végső pontszóm kialakítá­sában nagy szerepe volt annak, hogy a zsűri, az október 26-án a Nádor kávéházból sugárzott élő műsort 70 ponttal jutalmaz­ta (a maximum 75 volt). így sikerült ledolgozni azt a hát­rányt, amelybe a helyismereti vetélkedőben kerültünk. A va­sárnapi műsor előtt már a má­sodik helyen állt Pécs és a dön­tés az élő adásra maradt. Szük­ség volt a háromtagú csapat rögtönzőkészségére és lélekje­lenlétére, mert csak miután ki­gyulladt a piros lámpa és megi szólalt a szignál, azután közöl­te Szilágyi János műsorvezető a feladatokat. Szerencsére nem a pécsiek voltak az elsők, így hát, míg a miskolciak felocsúd­tak a meglepetésből, addig a pécsiek kp-rrp'"riiilqt^!(|<aT grimaszokkal (mivei hangosan beszélni nem lehetett) kiosztot­ták egymás között a szerepeket. A stúdióban ülő közönség előtt egyébként ezzel aratták a leg­nagyobb sikert. Görgényi Zoltán-

Next

/
Thumbnails
Contents