Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-26 / 326. szám
1978. NOVEMBER 26. GAZDASÁGPOLITIKA DN HÉTVÉGE 3. tlj s zemleletet ca beruházásokban A közös érdek Október közepétől kezdve a Dunántúli Naplóban öt interjút olvashattunk „Fórum a beruházások hatékonyságáért" címszó alatt. Az írásokból egyértelműen kitűnik, hogy nem egy-egy létesítmény hatékonysági követelményeiről van szó. Nem az a kérdés tehát, hogy a létrehozott létesítmény üzembe helyezés után hogyan hat a termelékenységre, a meglevő állóeszközök jobb kihasználására, vagy ellátó (pl. oktatási, egészségügyi) intézményeknél a rendeltetési célt milyen színvonalon' szolgálja. Hanem arról szólnak, hogy egy-egy építési jeHegű beruházási cél az elhatározástól a használatba vételig terjedő időszakban miként valósul meg, mi jellemzi a létesítmény megvalósításának folyamatát, a közreműködő szervek magatartását és a munkamegosztásból adódó együttműködést Az egyes írásokban a beruházási tevékenység Baranya megyei tapasztalatairól olvashattunk, természetesen ki-ki a maga szemüvegén keresztül nézve mondott véleményt. Magam pedig azzal foglalkozom, hogy a beruházási tevékenységet ösz- szességében mi jellemzi, illetve, hogy a beruházási tevékenység hogyan lehetne eredményesebb Baranya megyében. CSAPATMUNKA Elsőként azt emelem ki, hogy a csapatmunka javítható és javítandó. A beruházási célok megvalósításában sok a közreműködő. Mindenki által ismert csoportosítás szerint: a beruházó, a tervező, a kivitelező és a hatóságok. De az előbbiek is több, egymástól elkülönült szervezetet foglalnak magukba. Gondoljunk csak arra pl., hogy a beruházó fogalma általában magát>a foglalja mind a megbízót, mind a lebonyolítót, de a tervező és kivitelező munkákat is több szervezet végzi, így a generál- és az alvállalkozók, de külön-külön szervezetek szereznek érvényt az építési, az egészségügyi, a munkavédelmi és tűzvédelmi előírásoknak is. Mindebből következik, hogy végeredményben a résztvevők külön-külön akkor végeznek sikeres munkát, ha együttes munkájuk is eredményes. Sporthasonlattal élve: egy váltó akkor tud jó időt futni, ha minden tagja képes és akar jó időt futni, s a váltás, vagyis a stafétabot átadása is jó. Úgy gondolom, hogy annak, aki az eddigi interjúkat és ezt a cikket is elolvassa, nem kell részletesen szólni a beruházási tapasztalatokról. Elégséges— és meggyőződésem, hogy sokan egyet is értenek vele —, ha azt mondom: a megyében a beruházási tevékenységben közreműködő szervek együttes munkája az utóbbi időben javult. Elsősorban a városokban, járásokban két év óta rendszeresen szervezett beruházási koordinációs értekezletek tapasztalataira utalok. (Ezekről a Dunántúli Naplóban többször is volt már szó.) A csapatmunkát azonban tovább kellene javítani. Ezt szerintem elsősorban szemléletformálással lehet elérni, egyrészt a beruházási munkában közreműködő szervek vezetőinél, másrészt pedig — általuk — a vezetésük alatt működő szervezetekben dolgozóknál. FIZETŐKÉPES KERESLET A csapatmunkában tapasztalt hiányosságok sokféle okkal magyarázhatók. Ezek közül csak egyet emelnék ki, mégpedig azt, amely a beruházáspolitikai célok megvalósításában a megyei szervekre hárít kettős feladatot A kapacitáshiányra gondolok. Tény, hogy több éve és még jó néhány éven keresztül a fizetőképes beruházási kereslet meghaladja a tervezői-kivitelezői kapacitásokat. Ebből egyik oldalon adódik az a feladat, hogy tartsuk napirenden a tervezői-kivitelezői kapacitás növelésének kérdését, keressük a lehetőségeket ennek érdekében. A fizetőképes kereslet csökkentése árán lehet egyensúlyi helyzetet elérni. Ez azonban csak egyes célok elhagyása árán lehetséges. Ezért ezt a módszert a központi intézkedéseken túlmenően nem kívánjuk alkalmazni. Ismeretesek a vállalati, szövetkezeti és tanácsi beruházási lehetőségeket szűkítő intézkedő, sek. Ezért ezekről itt most nem kívánok szólni.. (Az így mutatkozó kapacitáshiány pedig arra kényszerít bennünket, hogy a „hiánygazdálkodás kóros tünetei" ellen fellépjünk, mielőtt azok elhatalmasodnak munkánk egészén.) Nem szükségszerű pl. hogy a kapacitás hiánya miatt a tervező-kivitelező vállalatok válogatásainak legyen függvénye, mely beruházások valósuljanak meg korábban, melyek később, esetleg melyek maradjanak el. Az előbb a „fizetőképes kereslet” kifejezést használtam. Félreértés ne essék: nem az a fizetőképes, akinek van egy X- összegű fejlesztési pénzösszege, hanem az, akinek a pénze nagyságával összhangban lévő beruházási célja van, illetve, ahol a pénz a nagyságával összhangban lévő beruházási célhoz van rendelve. Sajnos, a beruházási célok hiányos és megalkuvó meghatározása miatt a beruházási célú pénzeszközök a beruházások jelentős részét nem alapozzák meg eléggé. Ennek következménye, hogy most, amikor a pénzeszközök növelésére nem sok lehetőség kínálkozik, egyre inkább nyilvánvalóvá válik, melyek a pénzügyileg és műszakilag kellően nem megalapozott, jobb esetben: beruházási célok, rosszabb esetben: folyamatban lévő beruházások. A MAGASABB ÉRDEK A magasabb, pl. a népgazdasági vagy a megyei érdekeknek kellene elsődlegesen érvényt szerezni, a kapacitás- hiány mellett is. Gondolom nem mindegy az, hogy kapacitáshiányra hivatkozva, melyek azok a beruházások, amelyek csúsznak vagy elmaradnak. El kell dönteni pl., hogy egy kórházi beruházásnál, az adott időben mi a fontosabb. De az is igény lehet, hogy a rangsorolás általános érvénnyel hasson. Pl. ne kösse le a tervezői kapacitást olyan feladat, amely a kivitelezői kapacitás hiányában nem valósulhat meg. A beruházásokat illetően, a közreműködő szervek mindegyikénél — a kapacitásukkal való, észszerű gazdálkodás érdekében — időben és egymással összhangban gyúljanak ki a zöld vagy éppen a piros lámpák. Ebből a szempontból, önkritikusan mondom: a mi munkánkat is javítani kell, de ehhez még kevés a partner. A kóros tünetek gyógyításának szükségességében sok az egyetértő, de kevés, aki a gyógyítás kissé fájdalmas módját is vállalja. A FOLYAMAT EGÉSZE A beruházási tevékenység jogszabályi feltételeit említem harmadikként. A tényt mindenki ismeri: sok a jogszabály. A jogszabályok előírásainak megfelelő ismeret elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy be lehessen tartani és tartatni őket. Az egész beruházási folyamat áttekintéséhez ezért átfogóan gondolkodó és az összefüggések ismeretében cselekvő emberekre van szükség. Ugyanakkor e téren növekszik a hiányérzet. A beruházási tevékenységet érintő egyes jogszabályok megjelenését követően, inkább az a jellemző, hogy azokat valamilyen nézőpontból preparálják ki, vagy értelmezik és nem a beruházási folyamat egésze szempontjából. Ezért nagyobb figyelmet kell fordítani azokra a munkaterületekre, és azoknak a szakembereknek a javaslataira, ahol, vagy akik a folyamat egészével foglalkoznak. A jogszabályokról is alkothatunk véleményt. Felvetődhet bennünk pl. az, hogy vajon a különböző időszakokban hozott jogszabályok céljukat tekintve összhangban vannak-e. vagy a hatásuk megfelel-e a jogszabályt alkotó céljának. Akármi is a vélemény, az biztos, hogy csak két lehetőség van: 1. betartjuk az előírásokat 2. ha a tapasztalataink szerint a jogszabályok nem a célnak megfelelően fejtik ki hatásukat, akkor módosításukat kezdeményezzük. Sajnos, a tapasztalatok azt mutatják, sokan vannak olyanok, akik mondják (sokszor a szükséges ismeretek hiányában is!) meggyőződésük, hogy rosszak a jogszabályok. De a módosítás kezdeményezésére nem vállalkoznak, ugyanakkor helyzetüknek megfelelő mértékben feljogosítva érzik magukat, hogy az előírásokat ne tartsák be. Nehéz lesz ezen a magatartáson változtatni, pedig kellene, TETTEKKEL Akaratlanul is Petőfi 1844- ben írt egyik versének részlete jut itt eszembe: „Pártolj közönség és majd haladunk” Mond a színész; és az meg így felel: „Haladjatok, majd aztán pártolunk” És végre mind a kettő elmarad. Bármely tevékenység eredményessége nagyban függ a munka szen/ezettségétől. Erről is kell szólni, mégpedig két oldalról is. A gazdasági egységek vezetőinek feladata, hogy a munkahelyükön folyó munka szervezett legyen. Hogy mi a tapasztalat? — minden olvasó negatív példák tucatját, de kevesebb számú konkrét példát tudna most itt felsorolni. Hogy miért van így? — Gyakori az objektív nehézségekre való hivatkozás, a magyarázkodás. De most felelnünk kellene arra a kérdésre is, hogyan változtatható ez meg? Szerintem erre a kérdésre csak akkor találunk megoldást, ha tettekkel válaszol mindenki a maga területén, s ha általánossá válik az a felismerés, hogy ennek meg kellene változnia. Méghozzá nem azért, mert mondják, vagy előírják, hanem azért, mert a holnapunkra, gyermekeink jövőjére is gondolunk. (Érdemes lenne - saját érdekünkben — ezen elgondolkodni.) Az is igaz viszont, hogy a beruházási folyamat idő-igényével is reálisan kell számolni. Nem támasztunk pl. a tsz-el- nökkel szemben olyan követelményt, hogy a búzát áprilisban takarítsa be. Miért akarják ugyanakkor egyes beruházó vállalatok, szövetkezetek vagy tanácsok, hogy a beruházási folyamat ne a gazdasági törvényszerűségeknek megfelelően, illetve, hogy a munka egésze és részfolyamatai szervezettségének színvonalával összhangban nem álló idő-igénnyel valósuljanak meg. Bizonyosan többen nem helyeslik majd, hogy erről írok, de én — többek között - ezzel tudom megmagyarázni, hogy egy létesítmény átadási határideje esetenként előbb fogalmazódik meg, mint az egyértelműen értelmezhető beruházási cél. Vagy: miért van a határidők gyakori csúszása, a szerződéses határidő büntetlenül hagyott be nem tartása? ÖSSZEFOGÁST! A beruházási tevékenység javulásának kézzelfogható eredményei és számos említés- reméltó jó példája van. Ha a Dunántúli Napló azzal a céllal indította volna el a „Fórumot", hogy feltárják a jó és követésre méltó példákat, a gyorsabb elterjesztés igényével, akkor magam is ezekről írtam volna. A sorozat indítása és a megjelent írások is inkább a problémák feltárását szolgálták, igényelve az összefogást az okok elemzésére, feltárására, a kedvezőtlen hatások kiküszöbölésére. Dr. Dányi Pál,. a Baranya megyei Tanács elnökhelyettese Jól összeforrott gárda... A bőrgyári Lenin brigád asszonyai Tompán puffognak a rozsdabarnára festett bőrök, ahogy az asszonyok hármat-négyet összefogva az egyik négykerekű kocsiról a másikra rakják. Nem úgy bánnak ezzel az anyaggal, mint a hímestojás- sal, de mozdulataik összhangja féltést takar, nehogy a négyzetméternyi bőrökön egy kis törés keletkezzék. A Pécsi Bőrgyár boxos műhelyének készáru részlegében Szűcs Lajosné és Wirth Istvánná naponta 8000 négyzetméter bőrt rak ót és szállít. Fárasztó és monoton munka. Szücsné, aki a Lenin nevét viselő szocialista brigád vezetője, maholnap 22 éve, hogy ezt csinálja. — Ez a tevékenység nem nőknek való, pedig most már könnyebb a helyzetünk, mint régebben, mert jó néhány éve még sínes kocsival dolgoztunk, amit az udvaron is tologatnunk kellett. Télen, mikor nagy fagy volt, sóztuk a síneket, hogy tudjunk dolgozni — mondja Szűcs Lajosné. — Azelőtt három műszakban vasalónő voltam itt a gyárban. A készárunál az a jó, hogy egy műszakban dolgozunk; igaz nagyon keményen. Pihenést, változatosságot csak a kisebb fazonú és különböző színű bőrök jelentenek. Naponta több mázsát mozgatunk. Nőknek valóban nehéz ez, de mi már megszoktuk — teszi hozzá Wirth Istvánná. A nagy csarnok sarkában a kijelölt dohányzóhelyen egy férfi a cigarettáját szívja, tőlük néhány méterre a kézikocsin felhalmozott több száz bőrt Halmai Lászlóné és Frank Pólné bélyegzi. Halmainé a világos színű bőrre piros pecsétet nyom, míg Frankné a másodperc tört része alatt egy ronggyal megtörli a bélyegzést, majd mintha könyvet lapozna, már hajtja is tovább és kezdődik a művelet elölről. — Azért kell letörölni a bélyegzést, mert nem szárad olyan gyorsan, mint ahogy mi szeretnénk, a .bőrre pedig vigyázni kell. Ha véletlenül megfogja a másikat, akkor már csökken az értéke, és csak olcsóbban veszik át. Az utolsó munkafázisban kár lenne tönkretenni azt, ami hozzánk jó minőségben eljutott — mondja Halmai Lászlóné. — önök órabérben dolgoznak? — Igen. A dologban az érdekes az, hogy az előttünk és utánunk levő fázisokban is normáznak. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy azok nehezebb munkát is végeznek. A miénk könnyebb, de nagyon kell figyelnünk — mondja Frank Pálné. Közben a bélyegezetlen bőrök száma egyre fogy, már- csak néhány van vissza. Megjelennek a szállítók. — Nem okoz bérfeszültséget, hogy önök a brigádon belül is többet keresnek, mert teljesítményben dolgoznak? — Jól összeforrott gárda a miénk, több mint egy évtizede együtt vagyunk. Soha nem akadtunk össze a fizetés miatt. A bélyegzők elismerik, hogy a mi munkánk nehezebb, de a pénzünk nem annyival több, hogy ezen bárki is vitatkozna — mondja Szücsné. Közben megérkezik Langer Miklósné, a legfiatalabb brigádtag, a tímárasszony. — A feladatom tulajdonképpen a bőrök kiválogatása, minőség és keménység szerint. Arra kell vigyáznom, hogy ide a készáruba IV-es szortimentnél rosszabb bőr ne kerüljön. — Mi a véleményük, többet kell dolgozni most, mint régen? — Jóval többet, de javultak a munkakörülmények is — válaszol Szücsné. A brigád szocialista munka- verseny-vállalásáról esik szó. — Az új óvodánál 100 társadalmi munkaórát terveztünk, de már vagy kétszáznál járunk. Ügy érezzük, kötelességünk segíteni. Nekünk már nem lesz szükségünk az új óvodára, de örömmel dolgozunk ott — mondja Langerné. A brigád négy tagjának a tempót mások diktálják. Naponta amennyi bőr beérkezik a készáru-részlegbe, azt onnan a bélyegzés, átrakás után el is kell szállítani. Lehet kapaszkodni bizony, s a vállalásukban van egy pont, hogy a termelést minőségrontás nélkül akarják végezni.. Ha ezt megvalósítják, az mindennél többet jelent. Roszprim Nándor
