Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-21 / 321. szám
A Dunántúlt napló 1978. november 21., kedd Az MSZMP Központi Bizottságának ünnepi ülése (Folytatás a 3. oldalról) kel ma szorosan összefűz bennünket a közös munka, szocialista hazánk szeretete, népünk boldogulásának szolgálata. Külön köszöntjük ezen a jubileumi napon testvérpártjainkat, a világ kommunista és munkáspártjait, azokat az elvtársainkat, akikkel összeköt bennünket a szocializmus, a kommunizmus, a proletár internacionalizmus közös eszméje, a nemzetközi küzdőtéren vívott közös harc. Pártunk tevékenységét ma a XI. kongresszus állásfoglalásaira, a jövőbe mutató program- nyilatkozatra épülő politika határozza meg. Az út világos. Központi Bizottságunk egész párttagságunk nevében kifejezheti ezen az évfordulón népünk előtt azt a szilárd elhatározását, hogy a jövőben sem fogjuk kímélni erőinket, A párt teljes odaadással küzd ezután is munkásosztályunk, népünk, nemzetünk boldogulásáért, egy békés és szocialista világ megteremtéséért.- Éljen munkásosztályunk élcsapata, társadalmunk vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt.- Éljen pártunk és népünk megbonthatatlan egysége!- Éljen a Magyar Népköz- társaság! A munkásmozgalom legrégibb harcosainak üdvözlete A Központi Bizottság első titkárának nagy tapssal fogadott szavai után Pothornik József, a Nógrádi ' Szénbányák Vállalat nyugalmazott igazgatója a párt és a munkásmozgalom legrégibb harcosainak nevében szólott az ünnepi ülés résztvevőihez. Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! Meghatódva veszek részt a Központi Bizottság mai ünnepi ülésén, hiszen 75 évemből 56 esztendőt a Kommunista Párt soraiban töltöttem el. Számomra a visszapillantás megtett történelmi utunkra, nagyon személyes, nagyon belülről fakadó. Talán nem túlzók, ha azt mondom, sok mindent megéltem, amiről ezekben a napokban beszédek hangzanak el, s amit a fiatalabbak már csak könyvekből ismerhetnek. Saját élettapasztalatomból mondhatom, hogy senki sem születik kommunistának, az eszme meggyőződéses harcosává mindenki csak az osztályküzdelemben válhat. Ezt azért is fontosnak tartom hangsúlyozni, mert meggyőződésem, egyetlen nemzedéket sem lehet megkímélni attól, hogy saját tapasztalatokat is szerezzen. Nagyon fiatal voltam, amikor leverték a Tanácsköztársaságot, a fehér terror kíméletlenül üldözte a kommunistákat, a haladó gondolkodású embereket, de a bányászok között élve már akkor is tudtam: csak harcban lehet megdönteni a kapitalizmust, amiért áldozatokat kell vállalni, ha kell, életet, vért áldozni. Ott a bányászok között tanultam meg, mit jelent kommunistának lenni, mit jelent az a szó, hogy elvtárs; mit a hűség az ügyhöz, az elvi szilárdság. Ekkor tanultam meg, hogy a Szovjetunió puszta léte is milyen erőt sugároz a kommunisták és a társadalmi haladás iránt elkötelezett valamennyi ember számára, mit jelent a proletár szolidaritás, az internacionalizmus. Ebben a harcban találtunk egymásra a társadalom különböző osztályaiból, rétegeiből származó, de azonos célért küzdő emberek, mint: Kun Béla, Fürst Sándor, Lőwy Sándor, Friss István és még sokan mások. A mi pártunk hatalmas utat tett meg, amíg kiforrott, erős, következetesen marxista—leninista párttá vált. Ez az út meglehetősen göröngyös volt, soksok buktatón át vezetett. A frakciózás, a szektás-dogmatikus elzárkózás, a valóságtól való elszakadás, a revizionista elhajlás nagy károkat okozott pártunknak. A belső küzdelmekből azonban a párt megerősödve, eszmei, politikai és cselekvési egységét megszilárdítva került ki, s a tömegek bizalmát élvezve képes volt újabb harci feladatok megoldására. Ez a megújulási készség, ez az akaraterő,' az eszme igazába vetett töretlen hitből, a nép iránti sze- retetből és felelősségérzetből fakadt. Ezt az elkötelezettséget kell megőriznünk a jövőben is. Tisztelt Elvtársak! Nagy öröm számomra, hogy itt vannak közöttünk a magyar kommunista mozgalom mindhárom nemzedékének képviselői. Mi idősebbek nagy bizalommal tekintünk azokra a fiatalokra, akik mór a szocializmusban születtek és vállalják annak az ügynek a folytatását, amiért annyi áldozatot hoztak népünk legjobbjai. Fiiszem, hogy mind- az, amit a magyar kommunista mozgalomban mi, az idősebb generáció tettünk a társadalmi haladásért, folytatódik, s a fejlett szocializmus felépítésében ölt testet. Végül engedjék meg nekem, hogy megmondjam: pártunk hat évtizedének kemény küzdelmeiből több mint húsz esztendeje az a Központi Bizottság vezeti a pártot, amelyet mindig az elvi szilárdság, a valóság iránti fogékonyság, a következetesség jellemzett. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy népünk kiemelkedő sikereket ért el a szocializmus építésében. Megtisztelő számomra, hogy ennek a Központi Bizottságnak tagja lehetek és hogy az elmúlt két évtizedben együtt dolgozhattam Kádár János elvtárssal, pártunk Központi Bizottságának első titkárával, akinek politikai tapasztalata, az emberek iránti szeretete és higgadtsága mindannyiunk számára követendő volt és az is marad. Tisztelt Kádár elvtársi Kívánom Önnek, hogy még hosszú ideig jó erőben és egészségben munkálkodjék pártunk, nemzetünk javára. Tiszta szívből kívánom nagymúltú Kommunista Pártunknak, Központi Bizottságunknak, hogy az eddig bevált politika alapján vezesse népünket a fejlett szocialista társadalom felépítésének útján. A munkásmozgalom legrégibb harcosainak nevében Pothornik József, a Nógrádi Szénbányák nyugalmazott igazgatója köszön, ti az ünnepi ülés résztvevőit A pártonkívüliek magukénak érzik a szocializmus ügyét A pártonkívüli harcostársak nevében Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke üdvözölte a Központi Bizottság ünnepi ülését. Tisztelt Központi Bizottsági Kedves Elvtársak! Miért is tagadnám, hosszú, számos ellentmondással, gyöt- relmes önvizsgálattal, kétellyel, belső és külső buktatóval, visz- szanézéssel és nemegyszer visszafordulással teli út vezeti el a magamfajta polgárivadékot a szocialista lét és életforma igenléséhez és abban megtisztelő és felelősségteljes feladat vállalásához. Közéleti tisztségre — pláne hatalomra — sohasem vágytam, álmaim szélső határa egy egyetemi katedra és a nemzetközi tudomány megbecsülése volt. A másik partról jöttem: igaz, nem a vagyonosak uralkodó rétegéből, hanem a vidéki humanista műveltségű értelmiségiek sorából, a cifra nyomorúság és a biztos polgári egzisztencia közt húzódó, ellentétes áramlatoktól kavargó lét-tudatállapotok határsávjából. Családunk egyedi sorsa szerint ennek is nem a piros-fehér-zöld hurrápatriota és búsmagyar álellenzéki, sem a fekete-sárga konformista, akkori kifejezéssel a „gutgesinntek”, hanem sokkal inkább annak a nagyvilág felé nyílt, többnyelvű sodrából. Más világképet és életszemléletet közvetített családi és iskolai neveltetésem — bár, hála istennek, ennek mélyen humanista alaphangja magamat és szűkebb környezetemet is szembefordította a kibontakozó fasizmussal. Háborús élményeim a hadikórházakban ápolt magyar és nem magyar sebesültjeink szívmelegítő bizalma véglegesen a nép mellé állított. Ilyen lelkiállapotban foglaltam el 1946-ban pécsi katedrámat, ahol néhány kommunista vezető példája és igaz embersége már akkor inkább szövetségessé tett, sem mint közömbössé. Később a nehéz évek keserű ízei — bár engem senki nem Szentágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a pártonkívüliek köszöntését tolmácsolja bántott — ha ellenséggé nem is, de ellenzékivé tettek. Az ezt követő zűrzavar, majd az utána következő katarzis — a belém helyezett bizalom megrendülése, majd fokozatos visszatérése — de elsősorban a szocialista építés sikerei állítottak mind határozottabban és mind több felelősséget érezve és vállalva erre az oldalra. Az a társadalmunk széles rétegeiben kialakult érzés, hogy ez a „mi rendszerünk” és ha vannak és lesznek továbbra is nehézségek és ellentétek, a politikai vezetés szándéka és gyakorlata szerint ezeken úrrá lehetünk. Megtiszteltetésnek érzem, hogy a Kommunisták Magyar- országi Pártja megaíakulásó- nák hatvanadik évfordulóján rendezett ünnepi ülés alkalmából a pártonkívüliek jókívánata- it tolmácsolhatom. Talán szimbolikusnak is tekinthető, hogy nehéz történelmünknek jelenlegi, szinte egyedülállóan re- ménytkeltő útszakaszán ilyen eredetekből jött ember közvetítheti milliók: fizikai és szellemi dolgozók, különböző világnézetű emberek, hívők és nem hívők, a munkát az egyszerű tevékenységektől az alkotás legmagasabb csúcsáig átfogó ív alatt mívelők bizalmát hazánk politikai vezetése iránt. Most megvalósul az, amiért népünk legjobbjai, a mai történelmi korszak előharcosai küzdöttek: egész népünk végre hazára lelt ebben az országban, s közös akarattal munkálkodik nemzetünk felvirágzásán. Ebben az ünnepi pillanatban sem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a világ létének objektív feltételei - minden nagy fejlődés ellenére, sőt talán éppen annak következtében is — az élet minden területén, a népgazdaságban csakúgy, mint a tudományban, lényegesen nehezebbekké és bonyolultabbakká váltak és válnak e század utolsó negyedében. Ez együttes felelősségünket jelentősen megnöveli, de a megtett útból bizalmat merítve tekintünk előre József Attila szavait idézve: „ ... én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani." Mindennapi munkánktól szólva szeretném biztosítani az ország vezető politikai testületét afelől, hogy tudományosvközös- ségünk és annak legfelsőbb és vezető testületé, a Magyar Tudományos Akadémia egésze is érzi és tudatosan vállalja az ebben az objektív helyzetben reá háruló felelősséget, terheket. Itt is, mint az élet minden területén minden becsületes dolgozónak, tudósnak vagy művésznek egyet kell értenie azzal a követelménnyel, hogy minden alkotó tevékenységnek közelebb kell kerülnie a társadalom valós igényeihez. Ennek érdekében nagyobb kritikával és főleq önkritikával kell mérlegelnünk adottságainkat és lehetőségeinket és ebből több önzetlenséggel, nagyobb fegyelemmel kell következtetéseinket levonnunk. A világ távlati prognózisát tekintve Magyarország lehetőségei jelentősek, de minden erőforrás optimális felhasználása elengedhetetlen követelmény. Ennek pedig - a termelés minden ágában - csak aktív, élő és alkotó tudomány vagy más vonatkozásokban is csupán ilyen alkotó munka felelhet meg. — Kérem önöket, politikánk vezető testületét, következetesén járják végig a felismert helyes utat — az alkotó tevékenységek körében a középszerűségbe, az opportunizmusba, vagy a „megváltozhatatlan emberi gyarlóság”-ba való belenyugvás nélkül — mi követjük Önöket. Ifjúságunk tudatosan követi a forradalmi elödök útját Az ifjúság, a kommunisták fiatal nemzedékének üdvözletét Szűcs Istvánná, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja tolmácsolta. Tisztelt Központi Bizottság! Kedves Elvtársak! Ma hazánk lakosságának több mint a fele anyanyelvével együtt tanulta, tanulja a szocializmus eszméjét és gyakorlatát, ami bennünket körülvesz, amit először megismerünk, majd elfogadunk, amilyen körülmények között élünk - természetes közegünk, életformánk, mai valóságunk. Mindez annak a hat évtizednek, a párt harcának és munkájának eredménye, amelyben értelmet kapott népünk történelmének minden eddigi sza- badságküzdelme, jobbat akaró szándéka és törekvése. Ismerjük, honnan vezetett el az út idáig, tudjuk, milyen feltételek és körülmények határozzák meg a ma társadalmát. De azt is tudjuk, ezeket alakítani, továbbfejleszteni kell, ha meg akarjuk őrizni a mában a múlt eredményeit és meg akarjuk hódítani a jövőt. Azok nevében szólok, akik nemcsak ismerik és tisztelik elődeik nagyszerű harcát, hanem követni is akarják útjukat. Azzal követhetjük igazán, ha felismerjük: minden időszak kommunistájának az a feladata, hogy megválaszolja kora legfontosabb társadalmi, politikai kérdéseit, megértse Lenin igazát; minden új nemzedék szükségképpen más módon közeledik és jut el a szocializmushoz, nem olyan viszonyok között, mint apái. A mi nemzedékünk számára a nélkülözés és a kizsákmányolás remélhetően soha visz- sza nem térő keserű valóság. Az illegalitás időszaka számunkra tiszteletreméltó történelem. A múltat nem kell és nem szabad már megismételnünk. Kommunista elődeink azért harcoltak, hogy nekünk már ezt a küzdelmet lehessen folytatni. Olyan örökséget hagytak A kommunisták fiatal nemzedékének üdvözletét Szűcs István- né, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja tolmácsolta az ünnepi ülésnek ránk, amely megteremtette annak lehetőségét, hogy népünknek történelme során először legyenek jóban-rosszban igaz szövetségesei. Egy olyan országot kaptunk örökül, amelyben adottak a szebb és gazdagabb emberi élet feltételei, ahol nemcsak létbiztonságban élhetünk, hanem többre vihetjük, mint elődeink, ahol értelmes cselekvési lehetőségünk, biztos perspektívánk van. Természetesen nekünk is vannak gondjaink. Ezek sem egyszerűek. A megélhetés ma már egyre kevésbé gond. Sokkal inkább az életmód és a tudat, a mindennapi munka és a szabad idő, elvtársaink sorsa mellett az emberiség sorsa. Mi már szocializmust építünk, de még nem mindig tudunk élni a szocializmus adta lehetőségekkel. Igazságos- társadalomban élünk, de még sok a tennivalónk, hogy az egyes embert, a közösséget, a közérdeket se érhesse igazságtalanság. Rövidebb lett a munkaidő, de nagy gondunk lett „hogyan dolgozunk", a megnövekedett szabad időben „hogyan élünk", valóságos vágyunk lett a tudatosan megszerkesztett jövő, de feladatunkká vált a mindennapi munka gondos megszervezése. A szocialista demokratizmus életünket meghatározó közeg, de még sokat kell tennünk, hogy a szocialista emberi viszonyok az élet minden területén érvényesüljenek. Mi nemcsak egyszerűen háború nélküli békét akarunk, hanem a teljes leszerelést, a békés egymás mellett élést. Megváltozott életünk, hazai és nemzetközi körülményeink, de a hat évtizedes harcból levonható tanulság ma is igaz: a haza, a nép és a haladás ügyének töretlen szolgálata, a proletár internacionalizmus szilárd elve, az eszmei hűség, az elvi tisztaság, a mindezeken alapuló cselekvő, mindig előre tekintő, kommunistához méltó emberi magatartás. örökségünk tehát ma mór nemcsak a járt út és annak ismerete, hanem a járni tudós képessége. Ez segít abban, hogy tisztán lássuk, hol a helyünk a világban, kik a szövetségeseink és ellenségeink, miért és mi ellen harcolunk. Ez ad erőt ahhoz is, hogy előrevigyük a szocialista közösség fejlődésének ügyét, hogy segítsük azoknak harcát, akik ma még csak eszmélnek, reménykednek, vagy küzdenek az emberiség legszebb álmának teljesítéséért, de ez segít abban is, hogy szocialista hazánk boldogulása és az emberiség békéje érdekében — ideológiai pozíciónkat nem feladva — együttműködjünk mindazokkal, akikkel itt élünk ezen a földgolyón. A párt 60 éves múltjának történelmi tanulsága az is, s ez egyben mai életünk igazolt gyakorlata — hogy az ifjúságnak mindig szüksége volt a pártra, a párt is mindig számíthatott az ifjúságra. Az (Folytatás az 5. oldalon)
