Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)
1978-11-19 / 319. szám
DN HÉTVÉGE 10. MŰVELŐDÉS 1978. NOVEMBER 19. Folklór-ünnep Mecseknádasdon és a pécsi KISZÖV együttesnél Néptáncjubileumok Az elmúlt napokban egyszerre két amatőr népi együttes is jubilált: a mecseknádasdi Német Nemzetiségi Együttes huszonötödik, a pécsi KISZÖV táncegyüttese huszadik születésnapját ünnepelte meg díszelőadással. Szerencsés véletlen folytán tehát alkalmunk nyílott e két, „arany III.” országos minősítéssel rendelkező csoport teljesítményének összehasonlítására, jóllehet írásunk elsődleges célja nem a látott műsor kritikája, hanem a jubiláló együttesek köszöntése. A mecseknádasdi m*iet nemzetiségi együttes 1953-ban alakult meg Gothár Józsefné vezetésével. Néhány esztendővel később Donovald Józsefné vette át a csoport irányítását, s huszonkét éven keresztül számos sikeres műsor születésénél bábáskodott. Jelenleg Schram Antal a művészeti vezető, Gothár Józsefné a gyermekzenészek instruktora, míg Donovald Józsefné elsősorban koreográfiákat készít. A fúvós- zenekart Czehmann István, az énekkart Weltin Adóm vezeti. Az együttes november 11-én este két és félórás műsort adott a Pécsváradi Művelődési Házban. Nagy elismerést érdemlő teljesítmény ez egy falusi együttestől, amelynek nyolcvan táncosa, muzsikusa és énekese ismét bebizonyította: a művészi élményszerzés nem földrajzi, település-szociológiai tényezők függvénye. A sokak által szegényes motí- vumkincsűnek tartott német táncokból, népi és gyermek- játékokból hangulatos, tarka csokrot nyújtottak át a közönségnek. Mindezt pózmentesen, a természeteshez közel álló előadásban. Élmény volt hallgatni a főleg idősebbekből álló kórust, amely kis létszá- 1 ma ellenére kristálytisztán, tömören és kifejezően szólt. Ugyancsak szívesen gondolunk vissza a két ősz hajú zenész — hegedűs és harmonikás — játékára is. A legnagyobb dicséretet azért érdemlik a nódasdiak, mert egészséges középutat találtak az eredetiség átmentése, a hagyományőrzés, illetve a „színpadiasság", a koreográfiái igényesség között. A jókedv, a népi humor egyetlen esetben sem csapott át hatásvadász duhajkodásba. (A ruhák színválasztásán esetleg lehetne vitatkozni.) A mecseknádasdi német együttes november 20-án Cottbusba (NDK) utazik. Biztosak vagyunk benne, hogy vendégszereplése során méltón képviseli majd a magyar- országi németek kultúráját. * Kedden este a pécsi Ifjúsági Házban a KISZÖV Tánc- együttes ünnepi műsorát láttuk. A pécsi szövetkezeti együttes 1958-ban alakult Silladrit járnak a KISZÖV együttes táncosai meg, első vezetői Simon Antal, GUI Imre és dr. Siptár Érnőné voltak. Tíz év óta Ger- ner István áll a csoport élén, segítőtársa Bodonyi István tánckarvezető. 1970-ben megnyerték a Magyar Televízió „Ifjúság, 70" vetélkedőjét, szerepeltek Csehszlovákiában, Bulgáriában, Lengyelországban, Franciaországban és Jugoszláviában. Műsorválasztásukat mindig az a törekvés jellemezte, hogy a szűkebb és tágabb hazában föl lelhető magyar táncokon kívül a velünk élő nemzetiségek folklórjából is merítsenek. így például jubileumi műsoruk repertoárján is baranyai, somogyi, kalocsai, kalotaszegi, székelyföldi magyar, Pécs környéki és alsószent- mártoni, délszláv, valamint szűri német táncok szerepeltek. Jártak bukovinai székely silladrft, tematikus táncot, s az előadás kedvéért visszatért régiek megható lelkesedéssel adták elő Vavrinecz—Molnár Dobozi csárdását. Ilyen hatalmas anyag bemutatása nem kevés energiát, még több felkészülést igényel. Az ünneprontás szándéka nélkül meg kell jegyeznünk, hogy a keddi díszelőadáson — különösen az első részben — némi indiszponált- ság érződöft az együttesen. Az őszi szekszárdi fesztiválon a leánykar dicséretet kapott a zsűritől, szép énekéért. A 14-i előadáson e szép erényük kevésbé csillogott. Pontatlanságok voltak egyes számok zenekíséretében is, ami valószínűleg az összepróbáltság hiányából ered. A koreográfus által bizonyára nem szándékolt derültséget keltett a Pécs környéki bosnyákok tánca, néhány férfi táncos ruházata miatt. Hatásosabb, többet gyakorolt számokból állt a második rész. A kalotaszegi legényes, a jobbágytelki kaláka és különösen a kalocsai nagylányjátszó — fesztelen, természetes előadásával — emlékezetes pillanatokat szerzett a közönségnek. Ének és tánc: a mecseknádasdiak jubileumi műsorának egy szép pillanata Havasi János Dóm Pótci” B lot cí”l N6m„reisi , „1 IBI Sl ! Hozzászólás metronóm-ügyben Kutatóként magam is érdeklődöm Pécs zenei múltja iránt, muzsikusként pedig elég sokszor használom azt a kegyetlen eszközt, amelyet metronómnak hívunk. így különös érdeklődéssel olvastam a Dunántúli Napló november 6-i számában Mándoki László cikkét, amelyben a szerző a Hasznos Mulatságok, 1818. évi híradása alapi ján a metronóm feltalálóját pécsi mechanikusnak nevezi. Benedek István kutatói alaptétele jutott eszembe: „Jobb, ha magad nézel utána." Hát utánanéztem. Johann Nepomuk Mölzel német mechanikus (1772—1838) 1972 óta Bécsben élt, ahol különböző mechanikus szerkezeteivel, pl. egy géptrombitással, nagy feltűnést keltett. 1808-ban megkapta a császári kamaramechanikus címet is. Beethoven baráti köréhez tartozott, aki 1813-ban az ő kezdeményezésére írta Die Schlacht von Vittorio c. művét. A Csataszimfóniaként közismertebb művet Málzel teljes automatazenekara játszotta. A kamaramechanikus azután 1816-ban Winkel amszterdami mechanikus (1780- 1826) által kezdeményezett metronóm tökéletesítésével végképp híressé vált. 1817-ben Párizsba költözött, majd 1826-tól Amerikában működött. A sok egyező adatot közlő lexikonok közül mindenki számára elérhető Szabolcsi—Tóth: Zenei lexikona. (II. kötet, 569. I.) Két dolog derül ki világosan. A nyomda ördöge Kultsár István lapját sem kímélte, nyilvánvalóan a „Pétsi Mecháni- kus" helyett „Bétsi Mecháni- kus" a helyes. A másik az, hogy a metronóm feltalálásának 160. évfordulója 1976-ban volt. Hogy akkor megemlékeztek-e róla, azt nem tudom. Kifejezetten sajnálom egyébként, hogy Mölzel nem volt pécsi, mert az amúgyis igen értékes 19. század első felének pécsi zenetörténeti értékét emelné munkássága. Szkladányi Péter fi fösvény A pénzimádó újra megelevenedett, most a Pécsi Központi Amatőr Színpad előadásábaij. Bagossy László rendezésében, a darab nem a Moliére által megírt happy enddel végződik. Kimarad a rokoni kapcsolatokat földerítő szál, és a fösvény mégcsak jelképesen sem javul meg egy kicsit sem. Az alakok nem élnek át semmilyen jellemfejlődést. Végig azok maradnak, akik. Még egymás előtt is álarcot viselő „har- pagonizmus” hívők. A rendezés ezt a mondanivalót emelte ki, ennek megfelelően alakították a darab menetét és a szereplők játékát. Nem a Moliére-mű- vekben megszokott stílusban játszanak. Nyoma sincs a franciás finomságnak, inkább a finomkodás görbetükrét mutatják. A jelmezek, a díszletek, a játékmodor érdekes keveréke a szug- gesztív és a naturalisztikus színháznak. A rendező következetes elképzelése nyomán, egyéni előadás született. Harpagonok ma is vannak közöttünk, ha át is formálódtak. Az előadás végére lelepleződtek az alakok, mégis mintha egy elég távoli, elvont darab-tulajdonságot láttunk volna, annak ellenére, hogy világosan előjöttek az emberi hibák. Ezt a távolságot főként a két leány, Eliz és Marianna túlkarakteri- zált figurája eredményezi, akik iránt se szánalmat, sem megvetést nem érzünk, elvontságuk miatt. Az előadás ettől a momentumtól függetlenül nagyon értékes, jó volt. S mivel elsősorban diákoknak'játszanak, remek alkalom a vitatkozásra. Más szemléletben is felfogható és elfogadható játékot látnak, mint amit az órán tanulnak, ahogy azt a könyvben olvassák. Az már a tanárokon múlik, hogy értelmezzék a különböző lehetséges fölfogásokat, éljenek ezzel a kitűnő lehetőséggel, tágítsák a tanulók gondolatvilágát. A szereplők többsége jól játszott. Harpagon megformálójo. Csutora Ferenc remekbe szabott alakítást nyújtott Vérbeli és egyéni fösvény, utálatos, visszataszító és groteszk. Kiemelkedő volt még a Pécsi Nemzeti Színház művészének, Péter Gizinek Fruzsinája, Güth János hátborzongatóan hízelkedő, talpnyaló Valérja, Markó Ferenc indulatosan esendő és eszmélő Cleantja. Nagyon tetszett Stenczer Béla markáns, eredeti Fecskéje, s a mindenes Jakab megformálója, Juhász László. De a többiek is átgondoltan, összeforrottan adták elő a darabot. Barlahidai Andrea Ueticlegiiiiic voll Jókai Anna Jókai Anna tizenkét éve lépett a magyar irodalomba. Váratlanul, előkészítés nélkül, szinte robbanásszerűen. Azóta megjelent kilenc könyvéből valamennyi megért két- három kiadást. Jókai Anna népszerű író, akit a kritika is nagyra értékel.- Nem íróként kezdtem a pólyámat. Nagyon sokfelé dolgoztam. Nem azért, mert sokoldalú voltam, hanem mert így hozta a sors.- Élt-e Jókai Annában ez idő alatt a nosztalgia azirás után, valami irói elhivatottság?- Én gyermekkoromban tudtam, hogy író leszek. Aztán tizenhat évesen úgy éreztem, nem vagyok elég erős, elég tehetséges az íráshoz. Mégis élt bennem mindig a vágy, nem biztos, hogy az írás, inkább az önkifejezés, a kimondás vágya. Aztán harmincéves koromban írni kezdtem. Szinte robbanásszerűen. Addig mindent megpróbáltam, amit ma egyasz- szony megtehet: saját erőmből tanár lettem, gyerekeket neveltem, feleség voltam és családanya, mégis úgy éreztem, el kell mondanom a világot olyannak, amilyennek én látom.- Tárgyilagos, kemény hangon szól könyveiben ...- Én nem tudom azt mondani a fehérre, hogy rózsaszín. a rosszra, hogy jó. Nem nevezhetem a kompromisszumot harmóniának, mert más a kívánalom és más a valóság. Azért neveznek kemény, tárgyilagos írónak, mert csak azt írom, aminek igazságából meg vagyok győződve.- Mit tart ma legfontosabb mondandójának? — Úgy látom, a konfliktusok ma a kisebb közösségekbe, munkahelyekre, a családokba szorultak vissza. Nagyot változott körülöttünk a világ, tetteink mozgatórugói viszont szinte ugyanazok, mint ötven évvel ezelőtt. Ügy érzem, sok a külsőség, és kevés körülöttünk az igazi emberi kapcsolat. Haverjaink vannak, és nincsenek barátaink, kompániáink vannak, és nincsenek társaságaink, fecsegünk, és ritkán beszélgetünk... Nem ismerjük önmagunkat sem. Ostobaság lenne azt állítani, hogy szükségtelen az anyagi javak megteremtése, de ha ez nem jár a szellemi élet, az emberi kapcsolatok fejlődésével, az ember ugyanolyan boldogtalan lesz, mintha a létminimumért kellene megküzdenie ...- Akkor tehát az írás nemcsak az önkifejezést jelenti Jókai Anna számára, hanem missziót is. — Igen, az írás misszió is. Hiszem, hogy ma feladataaz irodalomnak e bajok megmutatása, feltárása. Ezt kezdtem el tizenkét éve, ezen a csapáson haladok tovább most is, tulajdonképpen ugyanazon az úton, csak mintha egy hegyre kapaszkodnék, s egyre ugyanazt a vidéket nézném, csak más, mindig más perspektívából .. . Gállos Orsolya
