Dunántúli Napló, 1978. november (35. évfolyam, 302-330. szám)

1978-11-15 / 315. szám

1978. november 15., szerda 6_________________; ______________________ Dunántúlt Raplö_______________________________________________ J ogi tanácsadó I T. I. az iránt érdeklődik, hogy a talált dolog mikor kerül a meg­találó tulajdonába? Polgári Törvénykönyvünk 129. §-a szerint, ha valaki feltehe­tően más tulajdonában levő dolgot talál, és annak tulaj­donjogára igényt tart, megszer­zi a tulajdonjogot, ha a) a talált dolog a személyi tulajdon szokásos tárgyai közé tartozik, és b) a találó megtett mindent, amit a jogszabályok előírnak, avégből, hogy a dolgot a tulaj­donos visszakaphassa, de a tu­lajdonos a találástól számított egy éven belül a dologért nem I jelentkezett. Nem szerez tulajdonjogot a találó, ha a dolgot a közönség számára nyitva álló hivatali, vállalati vagy más épületben vagy helyiségben, továbbá köz­forgalmú . közlekedési és szállí­tási vállalat szállító eszközén találta. Ilyen esetben a dolgot a hi­vatal vagy a vállalat három hó­napi őrizet után értékesítheti; a tulajdonos a találást követő egy éven belül követelheti a dolog, illetve a vételár kiadá­sát. Itt tartjuk szükségesnek is­mertetni azt is, hogy Polgári Törvénykönyvünk előírása sze­rint, ha a talált dolog nagyobb értékű; és annak tulajdonjogát a találó nem szerzi meg, a ta­láló méltányos összegű tallódij- ra jogosult, feltéve, hogy meg­tett mindent, amit a jogszabá­lyok előírnak avégből, hogy a tulajdonos a dolgot visszakap­hassa. Abban az esetben, ha a ta­lált dolog tulajdonosa az egy évi határidőn belül nem jelent­kezik, és a dolgon a találó sem szerez tulajdonjogot, a tulaj­donjog, illetőleg a dolog érté­kesítéséből befolyt vételár az államot illeti. Mindenkinek tudnia kell, hogy a Polgári Törvénykönyvünk 132. §-a értelmében, ha valaki olyan értékes dolgot talált, ame­lyet ismeretlen személyek elrej­tettek, vagy amelynek tulajdon­joga egyébként is feledésbe ment. köteles azt az államnak felajánlani. Abban az esetben, ha az ál­lam a dologra nem tart igényt, az a találó tulajdonába megy át; ellenkező esetben a találó a dolog értékéhez mérten meg­felelő díjra jogosult. Ha a talált tárgy muzeális vagy műemléki értékű, annak tulajdonjoga az államot illeti meg. Az ilyen találáshoz kap­csolódó ellárás szabályait, vala­mint a találónak járó díj mér­tékét külön jogszabály állapít­ja meg. I A. G. élettársi kapcsolatban él. Kérdése, hogy élettársa a lakás­ról lemondhat-e a javára? Igen! Az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 86. § (1) be­kezdése értelmében a bérlő a lakásbérleti jogviszonyról - a vállalati bérlakás és a szolgá­lati lakás kivételével — a házas­társa, egyeneságbeli rokona, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermeke, örökbefogadó, mostoha- és nevelő szülője, to­vábbá a vele legalább hat hó­nap óta állandó jelleggel együtt lakó testvére és élettár­sa javára lemondhat. A lakásbérleti jogviszonyról 'érvényesen csak írásban és ak­kor lehet- lemondani, ha a) a lemondáshoz a lakásra további bérlőkiválasztási jog­gal rendelkező közületi szerv, továbbá — tartási szerződés esetén — az eltartó, valamint, b) az (1) bekezdésen alapu­ló lemondáshoz tanácsi bérla­kás esetében a lakásügyi ható­ság, nem állami lakás eseté­ben pedig a bérbeadó hozzá­járult. Tüntessék fel az árakat I Többször beülök cukrászdába egy-egy kávéra, süteményre. Voltam a pécsi Napsugár-ban, a Bon-bon-ban, stb. Hiányolom, hogy sehol nincsenek az árak kitéve* sem a süteményeknél, sem a palackozott italoknál. így a gyanútlan vendég nem tud­ja, mit rendeljen, mire futja a pénzéből. Énekes Jenőné A szerkesztőség postájából E Köszönet a baranya- hídvégi tsz-nek A vajszlói úttörőcsapat kö­szönetét fejezi ki a- baranya- hidvégi tsz vezetőségének a sokoldalú támogatásért és a közel 40 000 forint értékű fúvós­hangszerek térítésmentes át­adásáért. Csapatvezetőség és iskolavezetés A Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozói megkérdezték Pé­csett, az alsó sétatéren, az általunk is szóvátett, omladozó támfa­lak lebontását és a rekonstrukciós munkáig helyükre rézsűt alakí­tanak ki. Nem minden a látszat! Azzal a gondolattal ültem le írni, hogy néhány szülő elgon­dolkodik és „megpróbálja” em­berségre nevelni az addig jól, vagy nem a legjobban nevelt gyermekeit. Lényegében arról lenne szó, hogy az emberek a mindennapi élet forgásában, munkatempó­jában elfáradnak és egész egy­szerűen közömbösek lesznek egymás iránt. Több hete kórhá. zi kezelésre járok. Október 22- én, kezelés után, az autóbu­szon rosszul lettem, levezettek, leültettek. Miután megnyugtat­tam a segítőket, hogy ott hagy­hatnak a pádon, eltávoztak. El­indultak a közeli kórházba. Közben újra rosszul lettem, ön­tudatom utolsó perceiben le­ültem a földre, illetve a kerítés párkányára. Pont arra jött né­hány járókelő. Mivel esés köz­ben lábam kinyújtva maradt, minden további nélkül átléptek rajta, meg sem kérdezték, mi van velem, pedig nem nézhettek ittasnak. Végül egy középkorú nő odalépett hozzám és meg­kérdezte: rosszul vagyok? Ö se­gített be a kórházba, ahol ismé­telten rosszul lettem. így nem tudom ki volt. Ezért ezúton sze­retném megköszönni az ember­ségét, segítségét. November 1-én, a 31-es bu­szon utaztam és újra rosszul éreztem magam. Nem akartam senkinek szólni, hogy adja át a helyét, nehogy megjegyzést tegyenek rá, mint már előzőén is megtették. Közép-Meszesen néhányon leszálltak és ekkor szinte úgy zuhantam le az egyik ülésre, leejtve táskámat is. Míg ott ültem, hallottam, amint olyan tizenéves fiúk mondják egy­másnak „megint játszó a dió­ját". Később egy kislány jött oda hozzám, ablakot nyitott, megkérdezte, tovább tudok-e utazni és egészen hazáig kí­sért. összegezve csupán annyit szeretnék mondani: nem minden a látszat. Ha valaki nem hanya­golja el külsejét, nem jelenti azt, hogy nem beteg, és pró­bálják meg tisztelni a fiatalok a náluknál idősebbeket, még akkor is, ha az nem látszik „öregnek”. Lencse Menyhértné A „Mi világunkért MM Mi, a fehérvárcsurgói Maka­renko Általános Iskola és ne­velőotthon Barátság csoportja elhatároztuk, hogy a „Mi vi­lágunkért" akció keretén belül, Baranya megyét és Pécsett mu­tatjuk be társainknak. Nagyon sok anyagot kaptunk a Baranya megyei felnőttektől, gyerekektől, melyet bizonyít az is, hogy 22 nagyméretű táblát tudtunk a kiállításra készíteni. Ezúton szeretnénk megköszön­ni a Barátság csoport nevében minden kedves felnőttnek és gyermeknek azt a nagy segít­séget, mellyel munkánkat se­gítették. Holhos Mária tanuló Növény­védelem Vadriasztó szerek alkal­mazása. A fiatal gyümölcsöst, er­dőtelepítést a téli időszak­ban a nyúl, őz, szarvas ká­rosíthatja. Hasznos vadak riasztását vegyszerekkel az első hó­esés előtt kell elvégezni. Az engedélyezett szerek közül a Cervacol vadriasz- tó-kenőcs és a Silvacol K folyékony vadriasztó hasz­nálatát javasoljak. A Cervacol a nyúl és szarvasrágás ellen véd a fák veszélyeztetett részeire való felkenésével. A Silvacol K folyékony szerrel átitatott rongydara­bokat 6 méter távolságban kell 100—120 centiméter fnagasan felfüggeszteni a szarvasok riasztása miatt. Kísérleti szerek közül az Ekán, Fekama SVM, Feka- ma WM, és a Nevibes al­kalmazhatók. A vadriasztó szerek ha­tása nagyrészt attól függ, hogy a riasztott vad a fiatal erdő, illetve gyümöl­csös helyett más, táplálék­ban gazdagabb területekre tudjon visszahúzódni a téli időszakban. A vadállomány más területen való téli ete­tése a kárt minden esetben mérsékli. Az illatos riasztószerek hatása sajnos a hűvös idő­szakban csökken, éppen akkor, amikor a vadkárve­szély fokozódik. A nyúlrágás ellen csak Cervacol törzsre való fel­kenése biztosit védelmeit. Dr. Frank József Dühöngés negyvenezeréri Bútorjavítás helyett levelezés? Egy vásárló kálváriája Nem újkeletű dolog, hogy bútorvásárlás után a vevő a haza­szállított garnitúra kicsomagolásakor veszi észre a különböző mi­nőségi hiányosságokat És annak rendje és módja szerint, kény­szerűségből visszatér az áruház bútorosztályára, vagy éppen a gyártónál kilincsel jogos panasza orvoslásáért. Az esetek több­ségében viszont sokszor hetekig is eltart a kálváriajárás. Leg­utóbb S. C. pécsi olvasónk kereste fel szerkesztőségünket, ma­gával hozva dossziényira hízott történteket! S. G. hosszú hónapokig várt az általa előjegyeztetett F 2 típusjelű szekrénysorra, ame­lyet a Pécsi Faipari Szövetkezet gyárt. Szeptember másodikán a szövetkezet mintaboltjában végre megvásárolhatta a negy­venezer forintos bútort, ám a hazaszállítás után tucatnyi hi­bát fedezett fel a garnitúrán. A vásárlást követő napon, közvet­lenül a gyártócég kereskedelmi osztályához fordult, ahol ígére­tet kapott a hiba kivizsgálásá­ra. S. G. két hétig várt türe­lemmel, majd levélben fordult a szövetkezet elnökéhez, amely­ben részletesen felsorolta a hi­bákat és kérte a mielőbbi in­tézkedést. Szeptember 22-én, Botykai László MEO-vezető a következő hiányosságokat is­merte el jegyzőkönyvileg: „Az üvegajtós szekrény felső kö­tényléce repedt, a felső kisajtó szerelése pontatlan, a vitrines szekrényen, az alsó jobbos aj­tó szerelése pontatlan, a polc felszerelése pontatlan, a bár­szekrény rozettákon kieső ág- göcs, a kétajtós akasztós szek­rénynél a betét zörög, a tv- szekrény felületkezelése nem megfelelő, az ajtókon pácfoltok láthatók ...” A vásárló, a fenti hibákon kívül kifogásolta a fió­kok kivitelezését. Végleges le­rendezésre öt százalékos áren­gedmény megadását tartom in­dokoltnak." Aláírás, dátum. Azt hihetnénk, hogy ezzel az ügy intézése meggyorsult, de nem ez történt. S. G. levelet kapott a Pécsi Faipari Szövet­kezettől, melyben ugyan a MEO-vezető által megállapított hiányosságokat a szövetkezet elismeri, de arra kéri a vásár­lót, hegy hatvan napon belül jelöljön meg egy időpontot, a hibák helyszíni kijavítására. S. G. ismét tollat ragadott, meg­jelölte az időpontot és azóta is vár, hogy értesítsék az asztalo­sok érkezéséről. Türelme termé­szetesen egyre inkább fogytán van, hiszen a belkereskedelmi miniszter érvényben lévő rende­leté előírja: „A hibás áru ki­javítását legkésőbb a hiba be­jelentésétől számított 8 napon belül el kell végezni . . . Ha a vásárló a hibás áru árának le­szállítását, cseréjét vagy a vé­telár visszatérítését igényli, a levelezését. Vegyük hát sorra a minőségi kifogást azonnal el kell intézni.” S. G. azt is kérte a szövet­kezettől, mint lehetőséget, hogy 15 százalékkal szállítsák le a bútor árát és a javításról saját maga gondoskodik, de erre nem tér ki a szövetkezet legutóbbi levele. Klement László elnök, a kö­vetkezőket mondotta az F 2-es garnitúrák minőségi kifogásaival * kapcsolatban. — Ebből a szekrénysorból negyedévente száz garnitúrát készítünk. Eddig mindössze né­hány reklamáció fordult elő. Egyébként a javítást a Tempó Szövetkezetnek kellene elvé­gezni, de ha a vásárlók hoz­zájuk fordulnak az esetek több­ségében arra hivatkoznak, hogy nincsenek felkészülve. Végülis a vevő nálunk köt ki és előfordul, hogy türelmetlen, a hosszú át­futási idő miatt. De ugyanazt az anyagot ismét beszerezni sokszor nekünk is nagy nehéz­séget jelent. Időközben mi is rájöttünk, hogy nem volt szeren­csés a stílbútorba betenni a mű­anyagot: most már rétegeit le­mezből készítjük a fiókokat. Egyébként minden vásárlói rek­lamációval kiemelten foglalko­zunk. Egyik munkatársam éppen a közelmúltban kapott azért fi­gyelmeztetést, hogy e munka hatékonysága javuljon. Mit tehet mindehhez hozzá az újságíró? A vásárlót egyet­len dolog érdekli: hibátlan, az osztályba sorolásnak megfelelő minőségű bútort kapjon. Ha ez mégsem úgy történik, joggal várja el, hogy nyolc napon be­lül orvosolják panaszát, legfő­képpen akkor, ha bebizonyo­sodott: a minőségi kifogásolás alapja a gyártásban keresen­dő. * E hét elején, a szövetkezet képviselője felkereste S. G.-t és a tv-szekrényt, valamint a fió- v kokat elvitte, hogy a szüksé­ges javítást elvégezzék. A gyár­tási hibákat azóta kijavították, de S. G. még ma sem tudja, hogy a szekrénysorral kapcso­latos egyéb minőségi kifogá­sait mikorra oldja meg a Pécsi Faipari Szövetkezet: erre vo­natkozólag ezideig nem kapott választ. S. Gy. Iskolalej A technika rohamos fejlő­dése megváltoztatta életritmu­sunkat. A nehéz fizikai mun­kát átvették a gépek és jel­lemzővé mindinkább a szelle­mi, az idegrendszeri megter­helés válik. Táplálkozási szo­kásaink azonban ezt a vál­tozást kielégítően nem köve­tik. Elsősorban vonatkozik ez a tej és tejtermékek fogyasz­tására. Jelentősen megnöveke­dett a cukor fogyasztása; még- mindig magas a kenyér és a liszt fogyasztása. A szük­ségesnél több zsírt és az egészséges aránynál kevesebb tejet és tejterméket, főzeléket, zöldséget és • gyümölcsöt eszünk. Az elhízás különböző betegségek (cukor-, szív. és érrendszeri betegségek stb.) kialakulását okozhatja. Miben rejlik a tej jelentő­sége táplálkozásunkban? A tej a legtöbb tápanyagot a szervezet számára megfelelő összetételben és mennyiség­ben, könnyen emészthető for­mában tartalmazza. A tej igen kellemes ízű táplálék is. Valamennyi tápanyag kö­zött, ami a tejben megtalál­ható, talán legnagyobb jelen­tősége a tej fehérjetartalmá­nak van. Táplálkozási szem­pontból a tejfehérjék teljes értékűek, mert mindazokat az „építőköveket" (aminósavakat) tartalmazzák, amelyek a szer­vezet felépítéséhez és fenntar­tásához nélkülözhetetlenek. A tejben levő fehérjék azért is értékesek, mert a táplálkozá­sunkban jelentős hányadot képviselő, nem teljes értékű növényi fehérjéket kiegészítik és elősegítik a szervezetbeni hasznosulásukat. A fehérjék közül a tejfehérjék felszívódá­sa, illetve a szervezetbe be­épülése a legkedvezőbbek kö­zé tartozik: kb 95%-os mér­tékű. Ez annak tulajdonítható, hogy a tejben az egyes al­kotórészek — ezen belül a fehérjék — a szervezet szá­mára könnyen emészthető for­mában vannak. A fehérjék jel­lege lehetővé teszi, hogy az emésztőnedvek e fehérjéhez könnyen hozzáférhessenek. A tej további alkotórésze a tejszín, ami tartalmaz a szer­vezet által fel nem építhető, és emiatt kizárólag a táplá­lékból biztosítható esspenaiá- lis zsírsavakat is. A tejszín fi­nom eloszlásának köszönhető, hogy az emésztőnedvek gyor­san és teljesen felbontják, úgy, hogy könnyen felszívód­hat. A tejben levő szénhidrát­nak, a tejcukornak az ener­giaszolgáltatáson kívül még más szerepe is van: elősegíti a bélrendszerben a hasznos mikrobák megtelepedését. A tej valamennyi élelmi­szer közül kiemelkedik jól fel­szívódó kálciumtartalmával. Ez különösen fontos például a növekedésben levőknek, mivel sok kálciumot használnak fel csontrendszerük felépítéséhez. A tejben levő vitaminok kö-* zül a B-vitaminoknak, az A, és D-vitaminnak van ridgy je­lentősége a biológiai érték szempontjából. A tej és a tejtermékek megszerettetése az egészséges táplálkozásra való fokozatos áttérés egyik feltétele. Ennek legkézenfekvőbb eszköze a tanulók szervezett iskolai tej­ellátásának minél nagyobb mértékű kiterjesztése. Az 1977—78-as tanévben a tejipar, a kereskedelem, az oktatási intézmények együttes erőfeszítéseinek eredményeként tovább javult az iskolatej-ellá- tás. Az elmúlt tanévben az ál­talános és középiskolák mint­egy fele kapcsolódott az ak­cióhoz. Ez azonban még min­dig csak azt jelentette, hogy á rendszeres iskolatej-ellátást az összes tanulók 22,5%-a vet­te igénybe. A munkát tehát két irányban kell tovább fo­kozni: egyrészt az iskolatej­el látásba bekapcsolt iskolák tanuló létszámából, minél többen vegyék rendszeresen igénybe ezt a szolgáltatást (az elmúlt tanévben ez az arány 42% volt); másrészt, minél több iskolában juthas­son rendszeresen hozzá a ta­nulóifjúság az iskolatejhez. 1 A tejipar ebben az évben is jelentős akciót folytat a tej iskola árusításának mind szélesebb körű elterjesztés^ érdekében. Igen fontos, hogy az egészségügyi és az okta­tási dolgozók felvilágosító munkával segítsék az iskola- tej-akció mind szélesebb kö­rű kibontakozását. Megyei egészségnevelési csoport Olvastuk, hallottuk Baranyáról Pécsi „vakond" győri cső­ben. A Népszabadságban Kó­nya József arról a „vakond­ról", ír, amelyet a Pécsi Víz­művek jónéhány éve vásárolt és most kölcsön adott a győri csatornarendszer tisztításához. Krauter Miklós főmérnök úgy nyilatkozik, hogy a győriek igencsak feladták a leckét, mert maguk sem tudták, hogy alkalmassá lehet-e ten­ni ezt a berendezést egy ívekkel, leágazásokkal, bekö­tésekkel tarkított városi ivóvíz- vezeték tisztítására. A győri kísérlet első ered­ményeiről saját szemükkel győ­ződhettek meg a szakembe­rek márcsak azért is, mert sok városunk gondja hasonló a győriekéhez. Természetes, hogy a látottak alapján a ké­sőbbiek folyamán is szeret­nék igénybe venni a pécsiek segítségét.

Next

/
Thumbnails
Contents