Dunántúli Napló, 1978. október (35. évfolyam, 271-301. szám)
1978-10-12 / 282. szám
6 Dunanmii napló 1978. október 12., csütörtök A magyar szecesszió-művészet amerikai körútja Egy olyan korban, amikor oly sokat beszélünk és írunk a népek és nemzetek egymás közötti kapcsolatáról, figyelemreméltó az a tény, hogy a szecesszió (Jugendstil, Art Nouveau), mint mozgalom, a maga idejében leginkább az ipari országokban terjedt el több ország művészeit és mesterembereit hasonló művészi látásmódra bátorítva. Ezt tapasztalhatták azok, akik megtekintették a magyar szecesszió kiállítását északamerikai kőrútján. A kiállítás megannyi kellemes meglepetéssel szolgált. Nem lebecsülendő az sem, hogy az amerikai és magyar szecessziós művészek mennyire ismerték egymás törekvéseit az 1895—1905 közötti időszakban. A kiállítás 205 példányból áll — építőművészet, belső építészet, grafika, kerámia, üveg, szobrászat, érme és bőrdíszmű kategóriákban. A kiállítást 1978—79-ben számos amerikai és kanadai múzeumban mutatják be. A kiállítás sikere részben annak köszönhető, hogy alkalmat ad az amerikaiaknak egy kis ország eredményeinek megismerésére. A kiállítás anyaga azt tanúsítja, hogy a magyar művészek — akik egy valóban kifinomult közösséghez tartoztak — képesek voltak arra, hogy elkerüljék a lokálpatriotizmust és megtartsák saját művészeti hagyományaikat. A szecesszió leginkább látható eredménye az építészetben nyilvánult meg. Magyarországon számos finom szerkezetű épület van. Annak ellenére, hogy az építőművészet fotókon való bemutatása korlátozott volt, mégis több érdekes dolgot ismerhettünk meg. Például: Maróti Gézát bízták meg a Mexikó városi Szépművészeti Palota belső ornamentikájának tervezésével. Ezt az épületet az amerikai szecesz- szió-szakértők monumentális, üvegből készült színházi függönyként emlegetik. A magyar iparművészet első bemutatkozása Amerikában akkor történt, amikor a kormány Bálint Zoltán és Jámbor Lajos építészeket, Faragó Ödön, Horti Pál, Maróti Géza és Thoroczkay Wigand Ede tervezőket bízta meg az 1904. évi saint louisi világkiállítás nemzeti pavilonjának berendezésével. 16 tervező és 48 mesterember vett részt a kiállításon, többek között Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Tarján Oszkár, Roth Miksa, Sovánka István és Zsolnay Vilmos. Valamennyiük művei szerepelnek a jelenlegi kiállításon. A magyar szecesszió első amerikai bemutatkozása nem volt egyoldalú. Több, az Amerikai Egyesült Államokból származó művészeti termék jelent meg Magyarországon: a Rock- wood kerámiák, Tiffany üveg és különböző festmények. A kiállításon szereplő művek közül talán a Zsolnay Porcelángyár termékei a legismertebbek az amerikaiak körében. A Zsolnay kerámia már világhírűvé válása előtt is elismert volt. Ezek a termékek a szecesszióra jellemző formákkal dekoráltak: gyönyörű nők, hajlékony növénymotívumok és egzotikus állatok, irrizáló fémes mázzal bevonva. Másolásuk ezen eljáráson keresztül ■rendkívül nehéz. Az irrizáló üveg ez idő alatt elavulttá vált, viszont a fémes irrizálás alkalmazása kerámián már a Zsolnay termékeket fémjelezte. A Zsolnay kerámia egyedülállóságát bizonyította ezen a kiállításon. Bizonyára más múzeumok is szívesen látnának hasonló tárgyakat kiállítási anyaguk között. Jól képviselt a szecessziós irányzatot követő magyar szobrászok és éremkészítők munkája is, olyan művészek munkái, mint Beck. ö. Fülöp, Berán Lajos, Ferenczi Béni, Lányi Dezső és Kisfaludi Stróbl Zsig- mond. Ez a kiállítás, amely természetesen csak keresztmetszete lehet egy nagy terjedelemnek, és az anyagok gazdag áradásának, feltétlenül kielégíti minden látogató igényét. Peter Varegeaness cikke rövidítve. Megjelent az USA magazin 1978. évi 23. számában, fordította Hoffmann Antal. Az Iparművészeti Múzeum épületét Budapesten Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte. Épült 1893—96. között. A homlokzaton színes majolikát és pirogránit tetőcserepet láthatunk, amelyek a Zsolnay Porcelángyárban készültek. A magyar falu társadalmi szerkezetének változása UppsalaS tapasztalatok Négyévenként rendez világkongresszust a Nemzetközi Szociológiai Társaság. Legutóbb Torontóban, azelőtt Várnában, az idén pedig a svédországi Uppsalában gyűltek össze a szociológusok nézeteik kicserélésére. A résztvevők száma megdöbbentő: 145 országból mintegy három és fél ezer kutató volt ez év augusztusában Uppsala vendége. A kongresszus .programfüzete 286 oldalon sorolja fel a plenáris és szekcióülések tartalmát, az előadók névsorát. Magyarországot hatvan tagú népes küldöttség képviselte Szalai Sándor akadémikus vezetésével. Részt vett és előadást tartott a kongresszuson Kárpáty Zoltán, az MTA Szociológiai Kutató Intézetének munkatársa is, aki feleségével, Hantó Zsuzsával, az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének szociológusával Pécs város vonzáskörzetében folytat munkáséletmód vizsgálatokat. Kettejüknek Vágvölgyi Andrással közösen írt tanulmánya — A magyar falu társadalmi szerkezetének változása — szerepelt abban az angol nyelvű kötetben, amely a magyar szociológiai kutatásokat reprezentálta a kongresszuson. Kárpáty Zoltánnal Pécsen találkoztunk hazaérkezése után.- Ejtsünk néhány szót a világkongresszus külsőségeiről... — Uppsala mintegy százezer lakosú, híres egyetemi város Svédországban. Csupán áz egyetem huszonötezer diáknak nyújt továbbtanulási lehetőséget. Nagyon jó körülmények között laktunk, bár a kongresszus technikai lebonyolítása — mint az ilyen óriási rendezvényeknél várható is — nem volt minden szempontból kielégítő. A munka több mint száz szekcióban folyt, s így még a legjobb szervezés mellett is elkerülhetetlenek a gyakran bosszantó átfedések. Az ilyen kongresszuson intenzív munkára is kevés lehetőség van. Annak sincs sok értelme, hogy szekcióról szekcióra Interjú Kárpáty Zoltán szociológussal loholjunk, és talán soha el nem olvasandó anyagok tömegét gyűjtsük össze. Viszont jó alkalom nyílik szakmai ismeretségek szerzésére, s az esti órákban, vagy a szünetekben nemegyszer jó viták is kialakulhatnak. Én igyekeztem néhány, számomra érdekes előadás anyagát összegyűjteni, és az ilyen előadásokat meghallgatni. — Voltak-e olyan témák, amelyekkel különösen sokat foglalkozott a kongresszus? — A napirendre került témák szinte az egész szociológiát felölelték, de a résztvevők különösen sokat foglalkoztak a társadalmi struktúra, az urbanizáció, az iskola szociológiai problémáival, s úgy vélem, a kongresszus egy, napjainkban megfigyelhető szemléleti változást is jól tükrözött: a pozitivista beállítottságú, mennyiségi vizsgálatok helyett egyre inkább a minőségi, a társadalmi kérdéseket mélyebben, történeti módszerrel kezelő kutatások kerülnek előtérbe. Küldöttségünk felkészültségét bizonyítja az, hogy a magyar kutatók közül sokan szerepeltek olyan előadásokkal, felszólalásokkal, amelyek ezt a történeti, és egyúttal marxista igényű szemléletváltozást támogatták. Nemegyszer élénk és termékeny vita alakult ki nyugati szociológusokkal ezekben a kérdésekben. — Hogyan fogadták az önök pécsi kutatásának tapasztalatait? — Többen is nagy érdeklődéssel hallgatták az urbanizáció és életforma-változás összefüggéseivel foglalkozó hozzászólásomat, amely a szociológiai módszerek sokrétű alkalmazása mellett érvelt, szemben a tisztán gazdaság- vagy településszociológiái megközelítéssel. Azt próbáltam fejtegetni, hogy az életmódvizsgálatban fokozott jelentősége van az egyéni és családi élettörténet feldolgozásának, hiszen így egy társadalmi osztály, vagy réteg helyzetéről, törekvéseiről jóval differenciáltabb és mélyebb ismereteket szerezhetünk. így például a munkássá lett Pécs környéki parasztság életforma-valtozásairól is hitelesebb képet kaphatunk. Az érdeklődés alapja az volt, hogy szerte a világon hasonló kutatások indultak: példaként Lengyelországot, Angliát, Franciaországot, a tengerentúlon Ausztráliát, Kanadát említhetném. E kutatók egy részével meg is állapodtunk abban, hogy a jövőben az együttműködés szorosabb formáit alakítjuk ki. Első nagyobb munkaülésünket valószínűleg Varsóban fogjuk megtartani. A kongresszus ily módon — legalábbis számomra — sikeres szakmai tapasztalatszerző útnak bizonyult. H. J. ,,Foglalkozni akarunk minde- nekeiöttf a korunk társadalmi történéseit mozgató erők vizsgálatával, törvényeinek megállapításával, Hogy irányításuk lehetőségének feltételeit kutassuk. Újabb revízió alá vesszük mindazokat az elméleteket és tudományos rendszereket, amelyek alapjai lehetnének a szociális megváltás gyakorlati politikájának, és teret adunk minden olyan törekvésnek, amely új irányokat keres és akar kijelölni.” Így fogalmazta meg a tizenkilenc éves Révai és néhány társa azokat a célokat, melyek jegyében 1917 decemberében új folyóiratot akartak indítani. Ez a tervük akkor meghiúsult, de egy évvel később életre hívták az Internationálé c. folyóiratot, melynek első számát ez a program vezette be. 1918 novemberében az elsők között csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához. Révai alakja és tevékenysége a kommunista párt harcainak és építőmunkájának, a magyar marxista-leninista gondolkodás fejlődésének — korántsem ellentmondásmentes — folytonosságát képviseli és szimbolizálja a mozgalom első négy évtizedében. Sokoldalú forradalmár-egyéniség volt, a húszas évek közepétől a párt egyik legismertebb vezetője, ragyogó tehetségű publicista, aki írásaival kommunisták generációinak gondolkodására, fejlődésére hatott: teoretikus, aki úttörő munkát végzett a marxizmus—leninizmus magyar viszonyokra való alkalmazása terén. A nemzeti kérdés, a nemzeti múlt értékelése, mely elméleti-publicisztikai munkásságának központi témája volt, már fiatal korától' foglalkoztatta Révait. A nerpzeti kérdés megítélésében 1919-ben még Szabó Ervin nyomdokain haladt, de már ebben az időben megfogalmazta azt az igényt, hogy le kell számolni a marxizmusnak azzal az értelmezésével, mely egyenesen tagadja mindenféle nemzeti erőnek a lehetőségét. A harmincas évek közepén még határozottabban szögezte le, hogy a nacionalizmus mérgének nem lehet ellenmérge a nemzeti kérdés figyelmen kívül hagyása. Révai a marxizmus és magyarság témakör középpontjába az 1848-as forradalmat állította. 1848 történetének vizsgálatában lehetőséget látott a magyar társadalmi fejlődés sajátosságainak elemzésére. E témakörben született tanulmányai valójában politikai vitairatok voltak, melyek a forradalmi munkásmozgalom számára aktuális tanulságokat kínáltak. A harmincas évek második felében a fasizmus elleni harcban fordulatot jelentő új irányvonal, a népfrontpolitika elméleti megalapozásában Révai kimagasló szerepet játszott. „Marxizmus és népiesség” c. munkájában (1938) a népi írók marxista értékelésébe ágyazva történetileg alátámasztotta és felvázolta a népi demokrácia koncepcióját. Irodalmi tanulmányaiban — Kölcsey, Petőfi és Ady költészetében — ugyanazt kereste, amit 1848 történetében. A felszabadulás után Révai az MKP egyik vezetőjeként a hatalomért vívott harc számos területén töltött be irányító funkciót. Kezdettől a kommunista párt vezető ideológusa, a Szabad Nép főszerkesztője, 1949-től népművelési miniszter. Neve elválaszthatatlan a kulturális forradalom nagy eredményeitől, a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumának megtörésétől. A feszült nemzetközi helyzet és a párt politikai irányvonalának torzulásai azonban egyre inkább beárnyékolták az ő tevékenységét is. Sőt, személye valóban különös figyelmet érdemel, hiszen az MDP vezetői közül ő volt az, aki a dog- matizmus eluralkodásának következményeit - korabeli megnyilatkozásai tanúsítják - előre érzékelte. Ugyanakkor különleges képességei révén mégis a szemléleti torzulásokkal terhes ideológia nagyerejű propagandistája, s egyben a kor áldozata, akinek pozitív törekvései - a sematizmus elleni harc megindítása — az adott viszonyok között szükségszerűen kudarcot vallottak. A Központi Vezetőség 1953 júniusi ülésén mélyreható önkritikát gyakorolt. A Politikai Bizottságból kihagyták, s bár magas funkciókat ruháztak rá, a következő években valójában mellőzött politikusnak számított. 1956 márciusában sürgette az SZKP XX. kongresz- szusa tanulságainak levonását és síkraszállt a törvényesség biztosítása mellett. 1956 júliusában ismét beválasztották o Politikai Bizottságba, de leromlott egészségi állapoto miatt nem tudott teljes értékű j tagja lenni a párt szűkebb vezetőségének. Az ellenforradalom után mintegy fél évet a Szovjetunióban töltött, majd ismét bekapcsolódott a politikai életbe. A Ijelső helyzetet azonban több kérdésben tévesen ítélte meg. Egyoldalú — a dogmatizmus veszélyét lebecsülő — álláspontja az 1957 júniusi pártértekezleten jogos bírálatot váltott ki. Különvéleménye ellenére beválasztották a Központi Bizottságba, melynek haláláig tagja maradt. Élete utolsó éveiben értékes irodalmi munkásságot fejtett ki. Szemléleti fejlődése mindenekelőtt József Attila-tanulmá- nyain mérhető. E tanulmányok — Pándi Pált idézzük — „nemcsak a politikus önkritikái megnyilatkozásai voltak, hanem József Attila rehabilitálásának fejezetei és a Petőfi-példo megtisztulásának aktusai is, amelyek méltóan zárják le egy jelentős marxista gondolkodó és mozgalmi vezető ember szellemi pályáját”. Új egyetemi tanárok Dr. Benedek Ferenc Dr. Benedek Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem jogtudományi karának új dékánja talán az egyetem egyik legkarakterisztikusabb alakja. A római jog „rettegett" oktatóját diákjai hosszú ideje professzornak szólították, előlegezve az egyetemi tanári kinevezést, amelyet az idén megkapott. Zala megyében született, Ozmánbükkön. Sohasem maradt hűtlen szűkebb hazájához,- ma is lelkes szervezője és résztvevője a Zalai Klub kirándulásainak. 1946-ban került a pécsi egyetem jogi karára. Hogyan és miért? — Közvetlenül a háború után voltunk. Én nagyon szerettem volna erdőmérnök lenni, aztán- mégis úgy alakult, hogy a jogra jelentkeztem. Melczer dr., az egyetem quaestora nagyothalló ember volt, és először medikusnak írt be. Csak élénk tiltakozásomra kapott észbe, s javította át az iratot. Az unokabótyám híres bíró volt, talán innen származott a jogi érdeklődésem. Nagyon szerettem a latint, így kerültem a római jog forrásainak közelébe; megkapott az antikvitásnak ez a szelvénye. Demonstfátor lettem Óriás professzor úr mellett és még több tanszéken. Mégis, a végzés után majdnem bírónak mentem. De az egyetemen akkoriban indultak a csoportos foglalkozások, és én tanáraim ösztönzésére az oktatói pálya mellett döntöttem. Benedek professzor természetesen rajongásig szereti a római jogot. Kandidátusi értekezését a jogalap nélküli gazdagodás témaköréből írta. Akkoriban a forgalmi, vagyoni jogot kedvelte, mostanában pedig a római jog tulajdonszerzési módjai foglalkoztatják. Sokat búvárkodott római levéltárakban,' római diák is volt, így az olaszul, latinul tudó hallgatónak nyert ügye van nála a felvételi vizsgán. Objektivitását, rendkívül széles körű műveltségét és nem utolsósorban a humorérzékét még azok is elismerik, akik különcnek tartják, néha nyersnek, amolyan „szórakozott professzornak". Korábbi tanítványai úgy ismerték, hogy nem szereti az adminisztrációt, irtózik mindenfajta hivatali tisztségtől. Miért vállalta el mégis a dékánságot? — Valóban nem vagyok barátja a papírmunkának — mondja Benedek professzor. — Látja, most is tantervet, jelentést kell írnom, ahelyett, hogy azzal foglalkoznék, hogy — teszem azt — a bo- nae fidae possessort mikor perli eredményesen a tulajdonos, mikor nem. Dehát vannak az embernek társadalmi kötelezettségei is, és a kar érdekében én is igyekszem valamit a kalapba tenni. A tudományos és oktató munkát semmiképpen sem akarom azonban háttérbe szorítani; nekem ez az életcélom, nem pedig a dékáni lánc megtartása. Két nagy feladat áll előttünk ebben az évben: végre kell hajtani a tanszékek átszervezését, és ennek megfelelően — a jövő félévben — meg kell alkotni az új tantervét. Integrált szemléletet kialakítani: ez a legfontosabb. A tudománnyal is úgy vagyunk, mint a tortával: föl lehet, és föl is kell szeletelni, de nem mindegy, hogy mekkora szeletekre. Különben a hallgató, szegény, nem lát túl a szeleteken, nem látja a tortát. Havasi János H Isolngy-kerámío egyedülálló 80 eue született Révai József
