Dunántúli Napló, 1978. október (35. évfolyam, 271-301. szám)

1978-10-22 / 292. szám

1978. OKTÓBER 22. GAZDASÁGPOLITIKA DN HÉTVÉGE 3. Íz Miser-Mis iszol mai írta: Czégény József, a megyei pártbizottság titkára Dombóvár felől érkező bányászok a komlói pályaudvaron Zug, zakatol a schichtes-vonat Harminchat kilométer naponta hatszor Négyszázan, barátok, szomszédok, brigádtársak A Baranya megyei Pártbizott­ság a közelmúltban tárgyalta meg és hagyta jóvá a mezőgaz­daság, az élelmiszeripar és fa­gazdaság távlati, 1990-ig szóló fejlesztésének koncepcióját. Ritka eset, hogy a megyei pártbizottság — önálló napi­rendi pontként — ilyen átfogó és hosszú távra szóló koncep­ciót tárgyal. Volt ugyan koráb­ban is a megyei pártbizottság­nak távlati fejlesztési koncepció­ja az ágazatra, de a mezőgaz­daságra szólt. Az élelmiszer- iparral, az erdő- és fagazda­sággal együtt még nem szere­pelt. A távlati fejlesztési koncep­ció tehát figyelembe vette a megváltozott körülményeket, mindenekelőtt azt, hogy ma már a mezőgazdasági termelés szo­rosabban kapcsolódik az élel­miszeriparhoz. A mezőgazda- sági termékek feldolgozásának egy része közvetlenül a mezőgaz­dasági nagyüzemekben folyik, nem kis része kooperációk út­ján az élelmiszeriparral együt­tesen. A mezőgazdasági, fagazdasá­gi és élelmiszeripari termelés a mezőgazdaság szocialista átszervezése óta — de különö­sen a 60-as évek második felé­től — dinamikusan fejlődött. Meghaladta mind az eredeti tervezett fejlődési ütemet, mind az országos átlagot. Az üzemek — kevés kivételtől eltekintve — stabil gazdasági és pénzügyi körülmények között gazdálkod­nak, anyagi, műszaki', techni­kai felszereltségük nagyon sokat fejlődött, a dolgozók munka- és életkörülményei, jövedelmi viszonyai jelentősen javultak. A termelőszövetkezetekben dol­gozók átlagos jövedelme már az 1970-es évek elején elérte a munkások átlagjövedelmének szintjét. Az ágazatban dolgozó szakemberek felkészültsége — mérnöktől a szak- vagy betaní­tott munkásig — nem a régi, hanem attól több, képzettebb, nagyobb, bonyolultabb felada­tok ellátására képesek. Gon­dolkodásmódjuk sem a régi, ha­nem a nagyüzemek körülményei között formálódott, szocialista gondolkodásmód a meghatáro­zó. Az élelmiszer ágazat dinami. kus fejlődésének eredménye­ként kiegyensúlyozottabb lett a lakosság élelmiszer-ellátása mennyiségben és minőségben egyaránt. Ez idő alatt több­szörösére nőtt az élelmiszeripar exportmennyisége is. Nagy elis­meréssel szólt erről a megyei pártbizottság, mindenekelőtt azokról, akik részesei, létrehozói voltak. Úgy vélem, nem lenne teljes a kép, ha az alapvetően ked­vező tendencia mellett nem szólnánk arról, hogy néhány részterületen lassúbb a fejlődés, mint amivel a korábbi távlati fejlesztési anyagunkban szá­moltunk. Itt főleg a szarvasmar­ha létszám növekedését, a tö- megtakarmány-termesztést, a rét-, legelőgazdálkodást kell megemlíteni. De vonatkozik ez — több évet figyelembe véve — a kertészeti ágazatok egy ré­szére és az öntözéses gazdál­kodás kiterjesztésére is. A megyei pártbizottság a kö­zelmúltban elfogadott távlati fejlesztési koncepciójának elké­szítéséhez a körülmények is kedvezőek voltak. Az alapot a Központi Bizottság március 15-i — az ágazattal foglalkozó — határozata nyújtotta, de fel­használhattuk a tavaly október­ben hozott KB-határozatot, amely a hosszú távú külgaz­dasági politika és a termelési szerkezet fejlesztéséről szólt. Segítségünkre volt a XI. kong­resszus határozatának félidejé­ről szóló értékelés is. Nagy szá­mú szakgárdát kértünk fel a tervezet kialakításához. Felhasz­náltuk a május—júniusi hóna­pokban megtartott járási és vá­rosi pártbizottsági ülések és a taggyűlések ezzel kapcsolatos tapasztalatait, de ezen. túl több fórum vitatta, véleményezte a tervezetet. így például a megyei pártbizottság és a megyei ta­nács gazdaságpolitikai bizott­sága, majd a végrehajtó bi­zottságok együttes kibővített ülésén tárgyalták meg és jóvá­hagyólag igen sok hasznos ész­revétellel, javaslattal gazda­gították azt. Igényeltük és meg is kaptuk mind a Központi Bi­zottság, mind a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium illetékes vezetőinek észrevétele­it, javaslatait is. Ezek alapján vitatta meg, gazdagította és hagyta jóvá a megyei pártbizottsági ülés. Szeretném hangsúlyozni, hogy távlati fejlesztési koncepcióról, irányelvről van szó, és nem tervről. Az egész megyére vo­natkozó fejlődési ütem — évi 3—3,5 százalék — nagyon dif­ferenciáltan realizálódhat az üzemek terveiben. Mert példá­ul ahhoz, hogy ez realizálódjon, a nagyüzemekben 5—6 százalé­kos azonos értéken számított termelési növekedést szükséges elérni. Ezt is az adott vállalat, szövetkezet fejlettségétől, kö­rülményeitől függően nagy dif­ferenciáltsággal indokolt hogy tervezzék. A háztáji és kisegítő gazda­ságok termelésével hosszú távon is számol a tervezet — méghoz­zá növekvő erkölcsi, anyagi tá­mogatás mellett. Ezzel együtt mégis reálisan mérlegelve — itt a termelés arányait tekintve mérséklődik. Az irányelv az élelmiszerter­melés ütemének mérsékeltebb fejlődési dinamikájával számol, mint. amit az elmúlt tiz évben az ágazat elért. A mérsékeltebb ütemet indokolja az, hogy már egy viszonylag magasabb szint­ről kell ezt a 3—3,5 százalékos évi fejlesztést elérni és figye­lembe kell vennünk azt is, hogy már ma is, de különösen a jö­vőt illetően egyre inkább elő­térbe kerülnek a minőségi kö­vetelmények. A termékek minő­ségi, beltartalmi értékének a növelése, a termékek feldolgo­zási foka iránti igény mind a hazai fogyasztók, mind a kül­piac részéről elkerülhetetlenül jelentkezik. A lakosságunk életszínvona­lában az élelmiszerfogyasztás meghatározó, hisz összfogyasz- tásunkon belül mintegy 40 szá­zalékos arányban részesül. Ugyanakkor összexportunknak közel egynegyede mezőgazda­sági és élelmiszeripari termék. Mindezek az ágazat súlyát ér­zékeltetik. Élelmiszertermékeinknek kö­zel negyedrészét külpiacon ér­tékesítjük. A tervezett éves 3 százalék körüli növekményből belföldi fogyasztásra csak 1 szá­zaléknyi növekményt használunk fel. A többlet 2/3-át külföldön kell értékesíteni, nehezebb, il­letve szigorúbb feltételek mel­lett — jobb minőségben, maga. sabb feldolgozottsági, előkészí- tettségi, kiszereltségi formában. A javaslat kialakításakor fi­gyelembe kellett vennünk azt is, hogy az élelmiszertermelés nö­vekménye egyre nagyobb anya­gi befektetést, beruházásokat igényel még akkor, is, ha elég nagy tartalékaink vannak mind a szakszerű termelés, mind a meglévő eszközök jobb kihasz­nálása, az irányítás, a munka szervezettségéhek javítása te­rén. Nem mindenáron a meny- nyiség növelése a célkitűzés, hanem a piaci igényekhez job­ban igazodó és gazdaságosan termelhető élelmiszertermelést tűzetjük célul. Tehát a költ­ségek alakulása nem csupán egy tényező a sok közül, ha­nem a legfontosabbak egyike. Az állami gazdaságokban, a termelőszövetkezetekben, az élelmiszeripari vállalatokban, az erdő- és fagazdaságban ma már óriási értékű, modern esz­közök halmozódtak fel. Ezek használatát, mozgásba hozá­sát más felkészültségű emberek látják el. Nagy szellemi tőke halmozódott fel egy-egy válla­latnál, állami gazdaságban, ter­melőszövetkezetnél. Ehhez még hozzá kell tenni az együttmű­ködések, kooperációk adta előnyöket is. Mégis úgy vélem, a legnagyobb figyelmet ennek az emberi vonatkozású fejlesz­tésére, a legújabb tudományos ismeretek, eljárások alkalmazá­sára, illetve azok fogadókész­ségére kell fordítani. A párt-, állami, társadalmi, ér­dekképviseleti szerveinktől, a termelőüzemek pártszervezetei­től nem azt kérjük, hogy most nekilássanak egy 15 éves táv­lati fejlesztési anyag elkészíté­séhez, hiszen a vállalatok, szö­vetkezetek 5 éves tervek készíté­sére kötelezettek, hanem azt, hogy a megyei pártbizottság irányelvének ismeretében se­gítsék saját eszközeikkel a köz­vetlen és távlati célkitűzések megvalósítását. Azt kérjük, hogy segítsék a termelőüzemek gazdasági és szakvezetőit ahhoz, hogy — a napi munkán túl — jó éves és középtávú terveket készítsenek, és azt eredményesen hajtsák végre. Csodálkozva szabadkozott a mozdonyvezető: ő bizony nem vezeti másképp a Komlóról Dombóvárra közlekedő hajnali schichtes-vonatot, mint bárme­lyiket a MÁV Pécsi Igazgatósá­gán. Azt jól tudja, hogy a 7 óra 2 perckor a bányászváros­ból kigördülő öt kocsis szerel­vényben legalább 400—500 bá­nyász tér haza éjszakai műszak­ból tíz településbe, ahonnan bejárnak Kossuth-bányára, An­na-, Zobák- és Béta-aknára, mint vájár, csillés, aknász és kiszolgáló. A zömük sásdi és hertelendi. A vonat legalább a század- forduló óta teszi meg ezt a 36 kilométeres utat pirkadatkor, kora délután, az éjszaka kez­detén a három műszak miatt. Valószínűleg Anna-akna bein­dulása után kezdte el pályafu­tását — német szóval — a schichtes-vonat. A MÁV Pécsi Igazgatóság hat megyéjében ilyen nincs több; hogy egyszer­re ennyi munkás utazzon egy­azon munkahelyre. A 400 bá­nyász 90 százaléka együtt öre­gedik most már a járattal; zö­mük 50—55 éves. A fiatalok, legfeljebb 20-30-an szorong­hatnak az őszi ködben kattogó vonaton. Először a Kossuth-bányaiak jönnek meg negyed hétre, kö­zelről,^ gyalogosan. Aztán fél hétkor az Anna-aknaiak, zobá- kiak kapaszkodnak fel, majd háromnegyed hétkor a bétaiak. Kiforrtak a törzshelyek: egy pá­don, padsorban az egyfalube- liek úgy, hogy az ajtó épp az állomási kijárattal esik szem­be begördülés után. A Jánosiból, Pölöskéről, Ma­gyarszékről beutazók nem eresztik el magukat, legfeljebb bóbiskolnak, hamar itt a meg­állójuk. Akiknek Hertelend, Bo- dolyabér, Godisa, Sásd, Vásá- rosdombó, Kaposszekcső a fa­lujuk és Dombóvár a városuk — vagyis majdnem egyórás útnak néznek elébe —, azok nyugo­vóra térnek rögtön a beszál­lást követően. Fej alá huppan a táska hát­oldalával, esetleg egy pulóver is gyűrődik rá, hogy puhább legyen; a lábról lecsúszik a ci­pő és újságpapírt tesznek a lábfejük alá. Sapka vagy ka­lap takarja féloldalason az ar­cot, erősen nyakba eresztik a zakót vagy pulóvert. Lehúzzák gz összes ablakrolót, ülve is elszenderednek, nyújtott láb­bal, hátrafeszített nyakkal, óva­tosan a sarokba húzódnak, hogy jól tartsák magukat. Az első röpke pihenés nyolc órai föld alatti hajrá után. Villámgyorsan berendezked­nek az alvó, hortyogó szaka­szok, a kártyás részek, az ol­vasósarkok, ahol villanyt is gyújtanak. A kártyások susto- rogva verbuválódnak, megszo­kott partnerek, sosem viccel­nek. Ha nincs ki a csapat, ak­kor addig járják a kocsikat, míg össze nem áll. Éneklésről, hangszeren-ját- szásról nem hallottak. Nagyon ritkán nevetnek, legfeljebb egy jó, humoros bemondáson. Az elszánt újságolvasók nekibuz­dulnak, aztán kezük lehanyat- lik — benne marad az újság —, és lassan fejük is bólogatva le- csuklik. Hajdan összejártak a rádióhallgató fiatalok és álom­ba szenderültek a reggeli mu­zsikától. Nehezen leltem ébrenlevőre. Szőcs László 1955-től vonato­zik, 54 éves, kiszolgáló, Anna- aknán betonozik. Kaposszek- csői, ahogy Horváth Gyula és Király József is. Kísérőm, kalau­zom maradt az „alvók vona­tán”. — Három napig bírom mind­össze 4—5 órai alvással, tovább nem, de csak akkor, ha odaha­za sok a kiskerti dolog. Egyéb­ként a nappali pihenés nem ér fel az éjszakaival. Tudjuk, ki hová valósi, ha elaludná a megállót, felrázzuk. A kalauz is ismer minket, alvótól nem is kér bérletet. A bányában éjjel két és három óra között a leg­veszélyesebb, akkor a szempil­la ólomnehéz és ragad. Ha ébren akarok lenni, akkor be­szédes társaságot keresek a vonaton, de ők is mindig csen-' desek, mert mindenütt botlani szunditokba. Éjjelre otthonról hozunk élelmet, de nem fogy el mind, és hajnalban, ha ked­vünk szottyan, katonákat cseré­lünk. Általában „lenti embe­rek", vagy az idősebbek merül­nek mély álomba gyorsan. In­gerlékenyek, feszültek vagyunk, de nem veszekedünk. A meleg az andalít, a zaj kábít, a zö- työgés mintha ringatna. Csak a fény, a nap bántja a szemet. Észrevesszük mindjárt, ahogy zöttyenünk, összekoccanunk, megcsúszunk, hogy új mozdony- vezetőt kaptunk. Az igazi veze­tő álomkönnyen viszi a vonatot. Nesztelenül, óvatosan jár az idegen is és a közéjük tartozó minden esetlensége, szögletes­sége ellenére is igyekszik nem zavarni a többieket. Amikor rágyújtanak, két tenyérbe buj­tatják a sercenés fényét és fürgén karcolnak a gyufaszál­lal a foszforlapon. A fizikailag megviselt éjje­les, ha diskurál, akkor nagyon szívbéli a téma. így a kert, ker­tészkedés. a szőlő, az új bor, a foci és a horgászat jöhet szó­ba. A kiskertművelés módszerei­ről rendszeresen minifórum ke­rekedik ki, de ez az örök sláger. A 30 éves Szalai Lajos szeme környéke pirosas, valósággal égeti, csípi szemhéját az ál­matlanság.- öt évet húztam le Kossu­thon csillésként. Dombóvárról jártam be, most nemrég a schichtesen vizsgálok jegyet. Az elővájóban a ventillátor el­viselhetetlenül dübörgött, nem is kaparó, ott mellet-préselő és meleg a levegő; ez is meg­viselt. Aztán a fürdés csak to­vább bágyasztott. Azonnal el­dőltem az ülésen, kinyújtottam a lábam, s nem álmodtam so­ha semmit; mindig más költött fel. Előfordult, hogy „dolgoz­tunk” hazafelé is, vagyis vitat­koztunk a benti dolgokról és nincs pardon, egymás szemébe mondtuk a hibákat. Krémusz Sándor 23 éves, se­gédvájár Béta-bányaüzemben, dombóvári, három éve vonato­zik.- Nehéz helyen, a frontfej­tésben dolgozok, 3—4 óra kö­rül kegyetlenül érzem a gyen­geséget. Kinn is megélhetnék, de nekem a bánya kell. Ami­kor letusolok hajnalban, az legalább két óra alvásnak szá­mít. mégis, ingerültségem, le­vertségem nem szűnik. Ám a jó társaság felold és feldob, ha a barkácsolásról, a katona­időről diskurálunk. Éjszaká­zás előtt déltől hétig fekszem, másképp kábult maradok, és az evés se megy. Mindig a többség dönt a mi vonatos cso­portunkban, aki ez ellen vét, azt „kinézzük". Zúg. zakatol a műszakos-vo­nat; ~24 óra alatt hatszor rója le útját Komló és Dombóvár között. Hajnalban és kora éj­szaka csak bányászok ülnek, szundítanak padjain. Amikor leszóllnak, ráköszönnek az al­vókra, pedig azok ezt aligha hallják. Másfajta vonatismeret­ségek, mint úgy általában. Eb­ben izzik, lappang a munka­hely gondja, feszültsége, ott vibrál a fejtés atmoszférája, mert ügyeiket itt is megvitatják, panaszt tesznek egymásnak, de sose haraggal és azért az örö­mön is osztoznak. Egy falu- és egy vonatbéliek társaságai, de az egész szerelvény is egy nagy közösség. Az éjszakázásból jö­vők 400-an haverok, komák, szomszédok, brigádtársak, jó barátok, még a nehezen elvi­selhető fáradtságban és az álomnélküli alvásban is. A mozdonyvezető - és ezt végül is bevallotta —, úgy ve­zet, hogy a benn ülők minden szakaszt első osztályúnak, pár­názottnak érezzenek. Csuti János Óriási értékű, korszerű termelőeszközökkel rendelkeznek gazda­ságaink

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents