Dunántúli Napló, 1978. október (35. évfolyam, 271-301. szám)
1978-10-14 / 284. szám
e Dunantflli napló 1978. október 14., szombat Ma a tegnapról — őszinte holnapunkért Á ménesgazda Kovács András filmje Gáli István regényéből Nagy műtétek után előfordul, hogy a sebgyógyulás külső vagy belső okok miatt zavart szenved, a gyógyító beavatkozás után deformálódó heg marad vissza. Van, amikor ez nem több szépséghibánál, de gyakran maga a heg az, ami akadálya a szövetek további egészséges fejlődésének. A sebész tudja, hogy ilyenkor újra a szikéhez kell nyúlnia, mert csak a seb újbóli feltárása, a túlburjánzott, a műtét valódi célját elfedő hegszövet eltávolítása árán biztosítható a teljes gyógyulás. ♦ A szike újbóli kézbevételére vállalkozott Gáli István is, A ménesgazda című regény megírásával. Az író a közelmúlt — hisz a harminc feletti generációk számára mór megélt korszakot jelent — mélységében mégsem történelmileg, sem irodalmilag fel nem tárt hegszöveteibe vágott —, néhol az ép szövetbe metszés vérserkentésének kockázatát is vállalva —, hogy minél tisztább, minél egyértelműbb legyen az egészséges további fejlődés. Rosszemlékű hegek ne zavarhassák többé. Kovács András már korábbi filmjeiben is hasonló úton járt, feltárva közelebbi és távolabbi múltunk olykor fájdalmas igazságait. A történelmi sorba szinte kínálta magát A ménesgazda filmre vitele. A történet az ötvenes évek elején játszódik egy jugoszláv határ menti méntelepen. A telep munkásai — kiknek ez egyben kényszerlakhelyük is — volt katonatisztek és altisztek — lótenyésztési szakemberek. A megbízhatatlan személyi állomány vezetésével a szakmai ismeret nélküli Busó Janit (Madaras József) bízzák meg, kit bátyja szerzett be a bizalmi állásba, aki, mint o*- szággyűlési képviselő, a megye első termelőszövetkezetének elnöke, magas összeköttetésekkel rendelkezik. A közvetlen összeütközés területe a telep, hisz a volt tisztek személyi tragédiájuk forrásának az új rendszert képviselő ménesgazdát tartják. Busó Jani számára a feladat már csak azért is megoldhatatlannak tűnik, mert szakmai kisebbrendűségi érzését tetézi a volt „cseléd" és a volt „urak” konfliktus. A feloldás lehetségességét sejteti a lassan megtalált közös alap, a szakma, az állatok szeretete. Ezt, a még ki sem taposott közös utat fordítja tragédiába a személyi kultusz ellentmondásokkal terhes légköre. A saját frontján — a méntelepen — való helytállás lehetőségét már-már megtaláló Busó Janit képletesen és a valóságban egyaránt hátba szúrja az utat tévesztett „felső" hatalmi harc, a bizalmatlanság és bizonytalanság légköre. Gáli István, élve a regényformátum nyújtotta lehetőségekkel, a front mindkét oldalán állók jellemének végsőkig kianalizált ábrázolásával elmond mindent a korszakról is, melyben élnek. Kovács András filmet csinált — ennek minden hátrányával és előnyével. A tőle megszokott egyszerű, sallangmentes eszközökkel, a modernkedésnek még csak a látszatát is elkerülve, realista eszközökkel, csak a lényegre összpontosítva, dokumentáris hitelességgel jeleníti meg mondandóját. A jellemek belső motiváltságának elégtelenségét a külső környezet légkörének hangsúlyosabb ábrázolásával ellenpontozza. Valószínűleg ez indokolta — a színészválasztással még inkább aláhúzva — a két főszereplő - Busó és a tiszti csoport vezéregyénisége, Bazsi Farkas (Bács Ferenc) — jellemének árnyalatbeli elhangolását. Madaras József keményebb, Bács Ferenc kevésbé negativisztikus, mint regénybeli alakjaik. Az eredeti gondolatkörhöz képest ez végső hangsúlyeltolódást nem okoz, s a két kiváló színészi alakítás így talán még keserűbbé teszi az egyik oldalon elkerülhetőnek látszó kudarc tragédiába torkolását. A többiek elszemélytelenedése, viszont, mely forgatókönyvi, színészvezetési és színészi problémát egyaránt takar — a fő összeütközés egyéni hangsúlyát a kelleténél jobban kidomborítja. Hogy ez nem szükségszerű, ezt két alakítás is bizonyítja: Tomanek Nándor és Pásztor Erzsi villanásnyi szerepükben is teljes életsorsot érzékeltettek. ♦ A magyar filmek operatőrei elkényeztettek' bennünket. Kőitől Lajos fényképezésben és színdinamikában egyaránt megmutatkozó atmosziéra- teremtö ereje magasan emelkedik még az igen magas szintű átlag fölé is. Sebészkést említettünk a kritika elején. A szervezet további zavartalan fejlődését néha csak ez tudja biztosítani. Kovács András filmje ezt a célt szolgálja. Szilárd István Busó Jani (Madaras József) és Schobert, az új járási párttitkár, (Sinka Károly) ZEUEB JEaY2ETEK -.. JOHN OGDON ZONGORAESTJE Gábriellé Wadewitz (NDK), a Budapesti Művészeti Heteken lezajlott orgonaverseny III. helyezettje székesegyházbeli muzsikájával megkezdődött az 1978—79-es pécsi hangversenyévad. Október nemcsak □ múzeumoké. A pécsi koncertévad ebben a hónapban különösen gazdag, hiszen csak a „Korunk zenéje” sorozatban hárem fontos hangversenynek is részesei lehetünk ebben a hónapban. E sorozat első hangversenyéről, az évadot elindító orgonaknncertről és a nemzetközi koncertéletben jól ismert fiatal angol zongorista e héten elhangzott muzsikájáról számolónk be alábbi jegyzetünkben. Korunk zenéje Vakmerő, de végül is sikeres beugrással kezdődött meg szerda este az idei „Korunk zenéje” hangversenysorozat. A Breitner Tamás helyett dobogóra lépő Hirsch Bence nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy alig két hét alatt megtanul és néhány próbával előad egy olyan nehéz műsort, mely rendszeresen koncertező karmester számára, hosszú felkészülés után is komoly erőpróbát jelent. Ha csak annyit ért volna el, hogy zenekarát a bonyolult ritmikájú, modern művekben együtt tartja, akkor is elismerést érdemelne. De Hirsch Bence a puszta megszólaltatáson túl szép pillanatokkal is megajándékozott bennünket. Két önálló száma közül Stravinsky: Dumbarton Oaks című concertója sikerült kevésbé. Ez a neoklasszikus stjlusú kompozíció nehezen interpretálható: semmiféle érzelmi megközelítést, külső „értelmezést" nem tűr, tartalma egyedül a belső szerkezet, a hangok sajátos logikájának bemutatásával tárható fel. Az ehhez szükséges aprólékos munkára Hirsch Bencének lehetősége nem volt. Bartók Divertimentójában ezzel szemben szépen kidolgozott részleteket is hallhattunk. A második tétel feszült hangulatát már az indítással sikerült megteremteni, s ez a feszültség a jól felépített csúcspontig egyre növekedett. A koncerten két szólistákat foglalkoztató darab is elhangzott. Láng István Impulsioni című kompozíciójának oboaszólóját Kircsi László játszotta, ismételten bizonyítva, hogy az avantgárd zene hivatott előadója. Nemcsak a mű rendkívüli technikai nehézségeit győzte könnyedén, de érzékeltetni tudta a zene „cselekményét” is, mely valamiféle szorongás-élménytől a megtisztulásig, feloldódásig ível. A legnagyobb élményt ezen az estén Britten tenorhangra és kürtre írt Szerenádja jelentette. Tolnay Gábor hajlékony, puha kürthangja tökéletesen illett a mű sejtelmes, éjszakai karakteréhez. Tudott álmodozva lebegni a magasban és fenyegetően zúgni a mélyben, győzte a nagyívű legátókat és a kápráztatóan gyors futamokat. Nagyon tetszett Kovács' Zoltán. A fiatal tenorista személyében jelenleg olyan énekese van Pécsnek, aki hangi adottságaival és kiművelt muzikalitásával a zeneirodalom legigényesebb lírai tenorszerepeinek megszólaltatására is képes. A remekbe sikerült zenei megformáláson túl mély átéltség és szuggeszti- vitós jellemezte előadását. Britten darabját vele és Tolnay Gáborral érdemes volna továbbra is műsoron tartani. A Pécsi Filharmonikusok Kamarazenekara dicséretes kolle- galitással segítette a beugró karmester és a helyi szólisták munkáját: összeszedetten, tudása legjavát adva játszotta végig a nehéz műsort, mely a közönségsiker elmaradása ellenére is jól szolgálta a kortárs zene ügyét. Dobos L. Bravúros technikai teljesítmény, kirobbanó siker és vegyes érzelmekkel távozó közönség — sommázhatnám néhány szóval az Országos Filharmónia Mesterbérlet sorozatában elsőként fellépő angol zongoraművész szerda esti koncertjét. A neves világjáró művész már a műsorával elkápráztatott: két kései Beethoven-szonátát, az Op. 109 E-dúr, az Op. 111 c-moll, valamint Liszt Franscendens etűdjeiből hármat és a h-moll szonátát játszotta. Ez a program maximális felkészültséget követel előadójától minden téren. A hatalmas technikai feladaton túl birtokolnia kell a kései Beethoven-művek különös belső világát és Liszt mélységeket felkavaró romantikus stílusát. Ami a művek technikai megvalósítását illeti, csak csodálni lehet azt a fantasztikus biztonságot, ahogy John Ogdon a zongorát kezeli. Bravúros gyorsasága elkápráztató, a legnehezebb figurációk is könnyedén szólalnak meg. Ugyanakkor a billentyűk mennyiségi birtoklásán túl a hang minősége is irigylésre méltóan gazdag. A finom legatótól és bensőséges pianótól az érces, kemény csengésig minden szín megtalálható hang-palettáján. Mégis hiányérzetem támadt e bravúros csillogás hallatán. Manapság a világ rangos zenei versenyein az ilyen szintű technikai felkészültség szinte csak belépőjegy a döntőbe. A hirtelen felerősödő vastaps is jelezte a meglepetést, mert az erőteljes, férfias orgo- nálás után egy nyúlánk, fiatal lány köszönte meg a tetszés- nyilvánítást. A budapesti nemzetközi Bach-Liszt orvonaver- seny harmadik helyezettjét, Gábriellé Wadewitz, NDK-beli művésznőt ünnepelte a közönség október 9-én, a Székesegyházban. Műsorának első részében J. S. Bach műveiből játszott. Nyilvánvaló elfogódottság és az orgona nem kellő ismerete okozhatta az E-dúr toccata (BWV 566.) ritmikai bizonytalanságait. Ezt követően négy korálelőjátékot orgonáit az Or- gelbüchleinböl, ezek alatt érezhetően úrrá lett lámpalázán. Különösen szép volt a harmadikként előadott Vater unser (BWV. 636.) regisztrálása. Wa- dewicz igazi tehetsége az amolyan orgonista próbakőnek tekinthető F-dúr toccata és fúga (BWV 540.) előadásával deA győzelem azonban mindig azoké, akik ezt a felkészültséget természetes eszközként tudják a zenei kifejezés szolgálatába állítani. A koncert hallatán egyre világosabbá vált, hogy Ogdon a műveket állította játékának szolgálatába. Az előadóművészetnek az a „mesterszakácsa" ő, akinek a „szakácskönyv" receptjei csak apropói új ízek, zamatok kikeverésének. Még egyszer hangsúlyozom: mesterfokon. így vált azonban meghökkentővé a Beet- hoven-szonáták sok részlete, melyek a nagy tempó miatt hol tartásukat veszítették el, hol teljesen másról szóltak, mint amit a kotta ismeretében a szerző feltehetően megálmodott. Elsősorban a c-moll szonáta „Arietta” tételére gondolok itt. Liszt művei jobban elviselték ezt a stílust, hiszen szintúgy zongoravirtuóz műhelyéből kerültek ki. A h-moll szonátában a sebesség azonban hajszoltságot jelentett igen sok helyen, és ez egyáltalán nem vált a zenei kifejezés hasznára. Legjobban a három ráadás közül — melyek igen gyorsan követték egymást - az első kettő tetszett. Liszt/. Elfelejtett ker/ngőjének csodálatos hangszínei, a Manók tánca című darab elképesztő csillogása végül is meggyőztek az interpretáció igazáról, s hogy ez a játékmód csak „virtuóz korszak” e kivételes tehetségű előadóművész életében. Kircsi László rült ki. A bonyolult zenei szövetű, jelentős technikai igényű mű kiváló előadásban hangzott el. A monumentális Bach-művek után végtelenül egyszerű zenének tűnt Kadosa Pál Négy orgonadarabja, a verseny egyik kötelező műve. Nem volt hijján kedves ötleteknek, mint például az Etűd erdőzsongása vagy a Toccatina játékos mozgékonysága. Liszt Desz-dúr Con- solationja kevesebbet nyújtott orgonán, mint zongorán. Hiányzott a csodálatos harmónia váltásoknál a zongoránál megszokott pedál, túl konkrét volt így. A művésznő a tempó lassúságával próbálta ezt ellensúlyozni, ezáltal viszont az előadás vontatódnak és darabosnak tűnt. A Weinen-Klagen változatokban azután ismét megcsodálhattuk technikáját, hatásos építkezését és színes regisztrálását. Szkladányi Péter GÁBRIELLÉ WADEWITZ ORGONAHANGVERSENYE Teréz Zárt térben, mesterségesen leszűkített világban játszódott örsi Ferenc vasárnap bemutatott tévéfilmje, a Teréz. Kétszeresen is, nemcsak kamaradrámo lévén, nemcsak az egyetlen kis szobában és egyetlen nap alatt napban sűrített cselekmény okából, hanem azért is, mert témája is ez: rejtőzködő Táncsics és az érte minden áldozatot vállaló feleség egész élete e négy fal közé szorult, itt lobog Táncsics fáklyája, ide szorult be a forradalom ügye, s ez o kis tér nagy feszültségek, nagy emberi drámák színhelye. örsi Ferencet, a Pécsről elszármazott írót sokan csak úgy ismerik, mint A Tenkes kapitánya nagysikerű szerzőjét. De azért sokan tudják róla azt is, hogy a történelmi témák iránti vonzalma nemcsak az ifjúsági irodalom területén öltött testet művekben. A Teréz e vonzalom, e történeti érzékenység egyik legjobb darabja. A dráma valójában emlékmű is, Táncsics Mihályné emlékműve. így valahogy nyilatkozott róla maga a szerző is: emlékmű helyett is, az utókor egyéb tisztelgései helyett is született ez a dráma. Teréz azok közül a „hétköznapi hősök” közül való, akiknek életében látványos dolgok nincsenek, akiknek hősiessége nem egy nagy cselekedetben, hanem a mindennapok idegőrlő hatalmának leküzdésében áll. Talán gondolkodása is ilyen „hétköznapi" kissé, a hősökről elképzelt sablonokhoz képest mindenesetre az. Valahol, a történelem nagy alakjai, a forradalmárok, művészek, hősök körül mindig éltek ilyen Teré- zek, akik vállaltak minden megpróbáltatást, s vállalták ilyenformán magát az ügyet is. Nem közvetlenül, hanem mindig a háttérben maradva, vállalva az „aprómunkát”, az anyagi, fizikai, szellemi terheket. örsi Ferenc tévéfilmjében az oroszlánrész Csomós Marira jutott. Kár, hogy ilyen ritkán látjuk ezt a kitűnő művészt képernyőn. Puritán, halkszavú, kimerült asszonyt formált ezúttal, akinek félelmetes lelkiereje és okossága csak az események folyamán fokozatosan derül ki. A rendőrspiclivel zajló jelenetben a lefegyverző őszinteség, a szegénység tisztes büszkesége, az ösztönös ravaszság, a gyermekét védelmező anya dühe és a tudatos elszántság olyan gazdag együttesét tudta nyújtani, ami mindig emlékezetes marad. Az ezt követő záróképben — s ez a kitűnő lehetőség a drámát dicséri - azután az erőfeszítést a teljes kimerültség váltja fel, mintha elfogytak volna összes erőtartalékai, Teréz föllázad. Néhány pillanatig olyan hétköznapi asszony, aki zsörtölődik a férjével, mindenért azt hibáztatja, mintha nem értené céljait és áldozatát. És ekkor, mikor Táncsics — akinek alakjával mostohábban bánt az író, de akit Koltai János, különösen ebben az utolsó jelenetben, mégis árnyalt jellemű emberként állított elénk - megtalálja a maga számára egyetlen lehetséges megoldást: elhagyja rejtekhelyét és föladja magát — Teréz ismét visszaváltozik oroszlánná. A harcot, ha mégoly reménytelennek látszik is, nem lehet feladni. Hiszen Teréz és a hozzá hasonlók önként sose térnek ki vállalt feladatuk elől. H. E.