Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-25 / 265. szám
Már nem mini a Mini együttes Hollandiai és NSZK-bell turnékról tárgyalnak Három hónap alatt 40000 lemezük fogyott rétik őket, hanem ők is Pécset. A közönséget, az utcákat, a Milán-vendéglőt. F. D. Héhány éve még halálos betegség volt Ötszörösére dagadt meg a lép Mi az a malignus lymphoma? A laikus számára kínaiul hangzik a kérdés. Pedig a kifejezés latin, egy, korábban kivétel nélkül halálosnak tartott betegség neve: a nyirokszövetek daganatos megbetegedéseit hívja így az orvostudomány. Magyarországon évente mintegy 1000- 1500-an kapják meg ezt a súlyos kórt, amely sok hasonlatosságot mutat a rákkal: a sejtek burjánzani kezdenek, s a megtámadott szervekben jókora daganatok keletkeznek. A Kórbonctani Intézet folyosóján elképedve láttam olyan preparált lépet, amely eredeti méretének négy-ötszörösére nőtt meg, őszrí 1/ArrniATA r t a n í a 1/ a t Mind több a túlélő és a teljesen gyógyult Reklámfilmmel kezdték, ahol mini méretű árut reklámoztak, muzsikával. Onnét maradt rajtuk valamiképpen ez a név, hogy Mini. A zenekar magja még 1971-ben megalakult, de a mai felállásban négy esztendeje, 1974 óta muzsikálnak. Programzenét. Akkor, az 1974/75-ös évadban alakították ki mai hangzásukat. Ahogy Török Adóm mondja: — Akkor alakult ki a Mini-song. — Ez a Mini-song programzene. De mit jelent az együttes számára, az együttes felfogásában ez a fogalom, hogy programzene? — A rock fő stílusjegyeinek, a modern jazz-nek és a modern komolyzenének az ötvözetét. Utóbbinak a jegyében tisztelegtünk már Bartók Béla zenei világa előtt is, muzsikájának bizonyos feldolgozásával. — A magyar szórakoztatózenei életben miben érzik leginkább a Mini együttes sajátosságát? — Egyrészt abban, hogy mindannyian szinte kisgyerek- kortól készültünk a zenei pályára és a megfelelő színvonalon képeztük magunkat, legtöbbünk a jazz-konzervatóri- umban. Arra törekszünk, hogy legjellemzőbb sajátosságunk a magas művészi színvonal legyerr és sosem az olcsó hatásvadászat. Hiszünk a zene önálló erejében és a látványosságot sem hívjuk segítségül. — Májusban jelent meg az első Mini-nagylemez Vissza a városba cimmel. Milyen sikere volt? — Három hónap alatt negyvenezer darab fogyott el belőle, de úgy látszik, karácsonyig megveszik az aranylemezhez kellő darabszámot. Közönségünk — egyébként főleg a hatvanas évek második felében született nemzedék — nagy örömmel hallgatja a lemez dalait a hangversenyeken. De az első nagylemez igen fontos eredménye, hogy több hollandiai és német szövetségi köztársaságbeli rendezőiroda hallgatta meg és annyira tetszett nekik a muzsikánk, a stílusunk, hogy most indulunk külföldi szerző déskötésre a két országba Remélhetőleg rövidesen meg kezdődik ottani hangverseny kőrútunk. De már a kezdet években játszottunk Csehszlo vákiában és Lengyelországban is. övéké a legrégibb és még működő hazai rock-klub: 1971 óta a budai első kerületi művelődési házban minden vasárnap összegyűlnek a Minirajongók és délután 4-től este 7-ig hallgatják az együttest. Készül a második nagylemezük, s azon eddigi stílusukat követik majd. Remélhetőleg jövő nyár elején már a boltokban lesz. És hozzá a két nyugati ország koncert- tárgyalásai... Szóval nem mini már a Mini együttes, legalábbis nagyságrend dolgában nem az. Csak a kedves név maradt rajta. Máskülönben Pécsett, a nyáron, igen jó hangversenyt adtak az Ifjúsági Parkban, és nemrég a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. Nemcsak a pécsiek szeBárácz György, a mohácsi- szigeti gajdos Hangszer alma-, szilvafából és kutyabőrből Egy furulyafélét akart csinálni és kiment az erdőbe megfelelő fát keresni. A kutatás közben megbotlott és jobb kezével a fejsze felfelé ágaskodó élébe tenyereit. — Mutatta bepólyált, megduzzadt kezét Bárácz György. — Kórhqzba került, és augusztus végén onnan vitték Budapestre, hogy az Országház vadásztermében átvehesse a „Népművészet mestere” kitüntető oklevelet. így aztán a gajdó — ami abban különbözik a dudától, hogy még egy pipája is van — pihen a szobában, kutyabőrét bezsírozta a gazdája, hogy megóvja hangszerét a kiszáradástól. A 70 éves mester maga készíti az érdekes „szerszámot”. — Nemcsak játszani kell ám tudni rajta, hanem megcsinálni is. Gyermekkoromban az öregek és a gyerekek vigyáztak az állatokra. Kanász- kodás, pásztorkodás közben tanított meg engem is egy idős ember erre a mesterségre. Tizenegy éves koromtól itt élek a szigeten, csak az iskolába jártam be Mohácsra. Négy vagy öt gajdót csináltam, mindegyik valamelyik múzeumban található — mesélte Bárácz György. — Még jó, hogy két ház van, mert mikor gajdót csinál, éjjelente nem lehet tőle aludni, le-föl mászkál: hogy is legyen? — szólt közbe a felesége egy jókora tál szilva magozása közben. — Sokáig tart, míg megvan egy. A misinát, tömlőt kutyabőrből munkálom meg. A pulinak van a legsűrűbb bőre, ami nem engedi át a levegőt. Mire megnyúzom, kikészítem a bőrt, az is jó időbe telik. A dvojnice, a mély hangú sípok tokja szilvafából készül. Kiválasztok egy egészséges darabot, bicskával megfaragom, aztán a szódásüveg fejét beolvasztom, abból ön- töm rá a díszt, ez tartja a fát a csavarásoknál. A rog, a pipa almafából van, a magas hangú sípok meg bodzából vagy nádból. Szívesen mesél, örül a látogatóknak, mert bizony csendesen telnek az évek a tanyán kettesben. Igaz, vidámak, elégedettek a napjaik. Emlékeznek az együtt töltött ötven évre, a fiatalkori mulatozásokra, amikor a legények meg a lányok összegyűltek egy-egy tanyán, és hajnalig szólt a zene. Húsz évig eljárt a mohácsi délszláv klubba is. A csoporttal járták az országot, eljutottak Zágrábba, Újvidékre. Talán csak az szomorítja el, hogy nincs kinek továbbadni a tudását. Játszani, még- csak szívesen tanulnak tőle, de a hangszercsinálás csínja- bínja megmarad magának. Az utolsó gajdónak is az lesz a sorsa, mint társainak, valamelyik múzeumba kerül. G. M. Á képzeletbirodalom kincsei ^ Tizenötezer ruhadarab A színház — képzelet. A legkegyetlenebb brechti fények, meg Peter Weiss-i gondolatélességek közben is feltámadhat varázsos pillanata. De most a textilillatú, fantáziátlan jelmeztárban indultunk kiábrándító sétára Vörös Józseffel, a tár vezetőjével. Királynők és királylelkű koldusok fülleteg ruhasoraiba. Felaggatott, üres rokokószoknyák érintették arcunkat, az Aida egyiptomi sapkáit forgattuk, és Verdi ritmusa helyett csak a pécsi eső kopogott kint- • ről. De a képzelet mégsem foszlott szét. Élő színpadi szó, mozgékony fények nélkül, a ruhatári csendben is ott húzódott. Legjobban annál a huszonnégy eredeti negyvennyolcas magyar huszárcsákónál meg honvédsapkánál ... Százharminc éve homlokba szorítva ezeket a sapkákat, az élet legszebb kellékéért verekedtek — a szabadságért. Ruhabirodalom, cipőország. Vörös József ezerkétszáz nadrágot gondoz. És még a többi... Ruhanézegetéskor megkérdeztem :- Egy lövészezrednyi népet fel lehetne itt öltöztetni? Két másodperc számolás után: — Négy lövészezred nem maradna ruha nélkül. Majd elfelejtem a pécsi színház jelmeztárának legderűsebb vonását: Vörös József ebbe a képzeletbirodalomba egy „száraz" diplomával, matematika- tanárként került, előtte 22 esztendeig oktatta is Budapesten a gyerekeket a tiszta ész tudományára. Különben régi amatőr színjátszó és kulturális szervező ember, szóval rég beoltották már színházzal. Most példás rend uralkodik a képzeletbirodalomban: 15 ezer leltári szám alatt még ott az Óriáscsecsemő tisztán mosott férfizoknija is. Máskülönben az a szokás, hogy még el sem kezdődnek a próbák, a jelmeztervező idejön, megnézi: mj van. Hiszen nincsenek dollárezrek a jelmezekre, csak olyat vesznek, varratnak, amitől nem jó a régi, vagy nem alakítható át. Vagy ha elmegy egy-egy karcsú bonviván, hordópocakú buffó, vagy fújtató, nagy tüdejű baritonista. Akkor a jelmezt rászabják az utódra. Ha lehet! Hat jelmeztár felett uralkodik és dolgozik Vörös József. Egy az operáé, egy a balettrészlegé. A prózai, operett és gyér mekszínház már szakosított: a férfi- bontott raktárban önálló ruhadarabokra választva várják a jelmezek a színpadi szerepet. Persze, türelmesebben, mint a színészek. A női bontott raktárban hasonlóan. Az állóraktárban, az ötödikben, egyes színdarabokra összeállítva készen áll minden „azonnalra”. A hatodik a csizmaraktár. A jelmeztárakban „kincsek” akadnak. Van ott egy kard, néhány ékkő még benne csillog, korát sem tudják, olyan régi. Vörös József egyike a színház vagy nyolcvan főnyi névtelen szereplőjének, ök nem kapnak tapsot, de néha tőlük függ, hogy a nadrágmadzag összekötődött-e, s mehet-e simán a jelenet. Idegmunka, de ott nem hagyná a jelmeztárat. Még képzeletben sem. Földessy Dénes — Ennek röviden az a magyarázata, hogy az elmúlt években pontosabban megismertük ezeket a daganatokat — válaszolta Kelényi professzor. — Egzakt módszerekkel meg tudjuk állapítani kiterjedtségüket a szervezetben, és igen hatékony kezelési eljárások állnak rendelkezésünkre a daganatsejtek elpusztítására. Az új ismeretek nagyszámú, és sok pénzbe kerülő új módszereken alapulnak, melyek alkalmazása, tapasztalatok szerzése szoros orvosi együttműködést igényel. Emellett szól az is, hogy a malignus lymphomáknak igen sok típusa ismert. Nyilvánvaló, hogy azonos betegségben szenvedő nagyobb számú betegcsoportok egységes vizsgálata csak a szakemberek összefogásával, egységes diagnosztizálási és kezelési elvek alkalmazásával lehetséges. A rosszindulatú nyirokszervi daganatok diagnózisa fénymikroszkópos kórszövettani vizsgálaton alapszik. Magának a betegségnek a megállapítása nem nehéz, de természetének pontos meghatározása roppant költséges, nagy tapasztalatot igénylő művelet. Ezért számos országban kórszövettanT' központok — úgynevezett Referenda Centrumok — jöttek létre, amelyeknek az a feladatuk, hogy malignus lymphomás eseteket kórszövettani szempontból értékeljék. A magyarországi referencia központ Pécsett, a POTE Kórbonctani Intézetében működik. Egyébként is ennek a városnak „történelmi" szerepe van o .KGST ezen intézményeinek o megalakulásában: 1977. januárjában itt egyeztek meg csehszlovák, lengyel, magyar, német és szovjet pathológusok egy szakértői csoport létrehozásában: A pécsi referencia centrum hivatalosan 1978. január 1-e óta működik. Augusztusig több mint 350 hazai és külföldi esetet diagnosztizáltak az intézetben. Ez az összes esetnek mintegy harmada! Félreértés ne essék: o gyógyítást a kórházakban, klinikákon végzik. A központban dolgozó szakemberek abban nyújtanak nagy segítséget klinikus kollégáiknak, hogy az eddigieknél jóval egységesebb, jobb alapot nyújtanak nekik a gyógyításhoz. Nem lebecsülendők a széles körű együttműködésen alapuló tudományos eredmények sem. A referencia centrumok munkájának KGST szinten történő értékelésére két év múlva kerül sor. Az eddig elért eredmények alapján azonban máris úgy véljük, indokolt az optimizmus. Remény van arra, hogy a radiológus-belgyógyász-onkológus szakemberek együttműködése nyomán néhány éven belül további jelentős fejlődés következik be a malignus lymphomás betegek sorsának alakulásában. Ez a korábban reménytelennek tartott súlyos betegség neve elveszíti baljós hangzását, és talán csak egy igen kellemetlen, de átmeneti állapotot fog jelenteni a betegek számára. Havasi János ÄÄÄilillll
