Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)
1978-09-23 / 263. szám
e Dunántúlt napló 1978. szeptember 23., szombat Milliárdos értékek védelméért Vízügyi műtárgyak és a korrózió A vízlépcsők, zsilipek, öntözőberendezések, víztárolók, csatornák és hidak különleges üzemeltetési körülményei sajátos korrózióvédelmi eljárásokat igényelnek, amelyeket más területeken általában nem alkalmaznak. A megfelelő védőbevonat kiválasztásánál döntő szerepet játszik az a tény, hogy a vízépítési acélszerkezetek üzembe helyezése után az időszakos felújítás nem vagy csak tetemes költséggel valósítható meg. Ezenkívül, a felújítási munkák csak az év meghatározott időszakában végezhetők el. Ugyanakkor, egymást követő ötéves terveink egyre több és több vízépítési acélszerkezet létesítését irányozzák elő: a meglévők értéke meghaladja a négymilliárd forintot és a tervek szeiint az elkövetkezendő tizenöt esztendőben mintegy negyvenmilliárd forint értékű, ilyen jellegű beruházást terveznek hazánkban. E vagyon védelme nemzeti érdek. Többek között ez a felismerés vezérelte a Gépipari Tudományos Egyesületet, annak pécsi területi szervezetét, a Magyar Szabványügyi Hivatalt, a Magyar Kémikusok Egyesületét, a Magyar Hidrológiai Társaság pécsi területi szervezetét, valamint az Országos Vízügyi Hivatalt, hogy másodízben rendezze meg a vízügyi tudományos korróziós kollokviumot, amelynek számos külföldi résztvevője is volt Ismert dolog, hogy a korróziós folyamatok világszerte súlyos gazdasági károkat okoznak és ez alól nem mentes a hazai vízügyi ágazat sem. A kollokviumon több tucatnyi előadás hangzott el, ezek közül most hármat adunk közre, a teljesség igénye nélkül. S. Gy. TUDÓ ¥ Gumibevonatok az agresszív anyagok ellen A gumibevonatok a vegyipar, bon már hagyományosnak tekinthető szerkezeti anyagok. A hordszerkezetekre felvitt nyers- gumilemezek a vulkanizálás során nyerik el végső kémiai szerkezetüket és a vulkanizálás alatt jön létre a nagy szilárdságú kötés a bevonat és a hordozószerkezet között A gumibevonatok ellenállnak a vegyiparban előforduló agresszív, nagy vegyi igénybevételnek: savaknak, lúgoknak, halogéneknek, sóknak és számos szerves anyagnak. A gumibevonatok sok évtizedes tapasztalatát több iparág után a vízkezelés is örökölte. A vízkezelés egyes területein ez az örökség is közel két évtizedre tekint vissza, így Magyarországon az erőművi ioncserélő rendszerek 1959 óta gumibevonattal készülnek. A gumibevonatok alkalmazása nagy biztonságot nyújt az erőműveknél és minden olyan objektumnál, melynek karbantartására ritkán kerül sor. Élettartamuk e területen szinte végtelennek mondható. A vastag gumibevonatok a duzzasztó, károsító hatásokkal szembeni ellenállása különösen, a bizonytalan és időlegesen változó összetételű ipari szennyvizek esetében jól kihasználható. Az ipari szennyvizek összetételének előre nem látható, időleges változásának sokkhatását a túlméretezett gumibevonatok védőhatásuk veszélyeztetése nélkül jól elviselik. Vegyi ellenállásuk olyan széles körű, hogy a gyakorlatban előforduló legtöbb szervetlen anyagnak nem támadja meg azokat. Kivételt képeznek a nagyobb töménységű, erősen oxidativ savak, amelyeknek csak a speciális gumiféleségek állnak ellent. A gumibevonatoknak a szervesbevonatokra jellemző előnye, hogy ionszennyeződést nem okoznak, amely nagy előnyt jelent a korszerű vízkezelésben. A vízgazdálkodás jelentősége az elmúlt két évtizedben világszerte megnövekedett. A társadalmi gazdasági fejlődés következtében gyorsuló ütemben nőnek a mennyiségi és minőségi vízigények, növekszenek a vizek káros hatásai elleni védelmi biztonság követelményei. A vízgazdálkodás hazánkban is számottevően fejlődött. Létesítményei speciálisak. Az egyes objektumok fő szerkezeti anyagainál mindenütt jelentkeznek a korróziós károk, de a legnagyobb korróziós igénybevételnek a beépített gépek és főleg acél- szerkezetek vannak kitéve. A hagyományos vízi acélszerkezetek mellett ma már általánossá váltak az acélszerkezetű víztornyok — ezer működik hazánkban — az előregyártott vízkezelő és szennyvíztisztító berendezések. Az új létesítmények megvalósításához szükséges acélszer- kezetek korszerű korrózióvédelmének biztosításában jelentős fejlődés ment végbe. A hagyományos vízügyi acélszerkezeteket gyártó Ganz-MAVAG és a vízellátás-szennyvíztisztítás technológiai acélszerkezeteit készítő Vízgépészeti Vállalat felkészült a fő egységek korszerű korrózióvédelmére. A tervező vállalatok szakemberei kellő tapasztalatot szereztek a korrózióvédelmi rendszerek tervezésében. Nem biztosított ugyanez a viszonylag kisebb üzemeknél, holott ezek mintegy negyed részét készítik a vízi acélszerkezeteknek. Különösen kedvezőtlen a helyzet az acélszerkezetek helyszíni szerelésénél, beépítésénél. A korrózióvédelem keretében csak a kétes értékű esztétikai követelményeket biztosítják a kivitelező szervezetek. A jövőben e két utóbbi területen szükséges mielőbb előrébb lépni. Ennek egyik útja a tipizálás, az üzemi előregyártás, másrészt emelni szükséges a helyszíni szerelés technikai színvonalát, a technológiai fegyelmet. Technikailag és szervezési szemszögből nehéz feladatot jelent a vízgazdálkodós nagy----------------------«.---------------------ért ékű állóeszközeinek rendszeres fenntartása és karbantartása. Ehhez az anyagi fedezet alapvetően biztosított: nem közömbös 'azonban, hogy a karbantartást és ezen belül a korrózióvédelmet, milyen hatékonysággal végezzük. A karbantartás során végzett korrózióvédelmi munkákra többek között a következők a jellemzők: — A nagy műtárgyaknál ideiglenes elzárásokkal kell kiváltani az acélszerkezeti zárótáblákat, majd meglehetősen költséges állványzatot szükséges építeni a korrózióvédelmi munkákhoz. Ezeknek a költségei az összes ráfordítás jelentős hányadát is kiteszik, helyenként a felét. — A művek nagyobb része szabadban van, így a korrózióvédelemre korlátozott idő áll rendelkezésre. Az említettekből is kitűnik, hogy számunkra nem lehet drága egyetlen egy reális védelmi rendszer sem az új létesítményeknél, ha az megfelelő — legalább nyolc-tíz éves — védelmet nyújt és ezzel a fenntartás és felújítás gyakoriságát csökkenteni tudjuk. A vízügyi létesítmények korrózióvédelmi rendszereinek fenntartási és felújítási munkáit maguk az üzemelő szervezetek végzik. Elfogadható fenntartás-kiviteli technológiát sajnos csak a nagy műtárgyaknál biztosítják. A többi helyen leginkább a „festege- tés" a jellemző, ami nem biztosít hatékony állagmegóvást. A vízügyi ágazaton belül nem folyik korrózióvédelmi kutatómunka, ugyanakkor a műszaki fejlesztés során keresik a leghatékonyabb bevonat^ rendszereket. Ám többek között az is gondot okoz a felhasználóknak, hogy a gyártók egymás után jelennek meg a piacon az új bevonóanyagokkal, így egy-egy festékfajta gyártását még annak előtte leállítják: hogy a felhasználók véleményt nyilváníthatnának. Gerencsér Árpád, az Országos Vízügyi Hivatal főosztályvezető helyettese Festékek, acél- és betonfelületeken Víztárolók, szennyvíztisztítók és más műtárgyak víz elleni szigetelésére, illetve korróziós tönkremenetelének csökkentésére a legkülönbözőbb festékeket és bevonóanyagokat alkalmazzák. A védőbevonatok a legtöbb esetben nem felelnek meg minden szempontból, a fellépő komplex igénybevételi hatásoknak. A festék jellegű műanyagbázisú bevonóanyagok közül mind az acél, mind a betonfelületek védelmére korábban epoxi bázisú, az utóbbi években pedig egyre inkább poliuretán bázisú, oldószermentes bevonóanyagok terjedtek el. A BUDALAKK Festék- és Műgyantagyár kidolgozta a poliuretán oldószermentes bevonóanyagok családját, amelyet a következő területeken alkalmaz, nak: nagy keménységű, kopásálló padlóbevonatként, víz- és vegyszerálló tixotróp, fal- és tartálybevonatként, valamint elasztikus tető- és vízszigetelő bevonatként. Ez esetben az utóbbi két felhasználási lehetőségről szólunk részletesebben. Az elasztikus tető- és vízszigetelő bevonatot is széleskörűen alkalmazzák. A bevonóanyag nagy rugalmasságú elasztikus réteget képez, amely jól követi a tetőszerkezet mozgását A talajvíz elleni szigetelésben, a szennyvíztisztítók ilyenirányú korrózióvédelmében egyelőre még kevés tapasztalat áll rendelkezésre. Acéluarkaiitok tisztításához haszná- latos homok fúvó-bsrsndsiái Vízáteresztő zsilip Sándor Tiborné felvétele------------------------------------------------------------------------»-■ fi sokoldalú terffil A felújításra kerülő vasúti pálya alá terfil műanyag szövetet fektetnek. Felvételünk a pécs—bátaszéki vonalon készült Sári Gyula felvétele Műanyagait a vasútépítésben Szűrőszőnyeg a pálya alatt A vasutak építéséhez, korszerűsítéséhez és a meglevő pályák fenntartásához nagy tömegben használnak fel hagyományos anyagokat és azokból felépített szerkezeteket. Ilyenek pl.: zúzottkő, talpfák, betonaljak, acélsínek és acélból készült különféle kapcsolószerek (alátétlemezek, a síneket egymáshoz és az aljakhoz „kapcsoló" csavarok, hevederek stb.). Emellett viszont különféle műanyagokat is alkalmaznaka MÁV vasútépítéssel és pályafenntartással foglalkozó szakemberei, amelyekből néhányat bemutatunk. Traverzén eljárás Az acélhúrokkal előfeszített betonból és a régebbi, lágy- vasbetétes vasbetonból készült aljakat a hagyományos anyagokhoz soroljuk, mivel a MÁV Európában elsők között kezdte meg gyártásukat, és ma a magyar vasúti hálózat kb. fele betonaljakon nyugszik. A betonaljakba — a gyártás során — keményfa tipliket betonoznak, azokba kerülnek a síncsavarok, amelyek a síneket az aljakhoz szorítják. A csavarokat a vasúti pályán időnként meghúzzák, hogy mindig szorosak legyenek. De 15—25 év elteltével már nem lehet a síncsavarokat feszesre húzni, mert a furat mellett a fa elkorhad. A laza síncsavarok és az idővel a talpfákba benyomódott alátétlemezek miatt a pálya romlani kezd. Ezen úgy segítenek, hogy a laza csavarok helyére kátrányban kifőzött csapot kalapálnak, és a csavaroknak új lyukat mélyítenek. A betonaljakban az elkorhadt fabetéteket kicserélik. A túlságosan elhasználódott aljak javítása a pályában már nem gazdaságos, ezért azokat — kemény fizikai munkával — ki kell cserélni. Egy osztrák szabadalom felhasználásával az aljak élettartamát meg lehet hosszabbítani. Az úgynevezett traverzán eljárásnak a lényege a következő: a csavarlyukból a korhadt részeket eltávolítják, műgyantát öntenek bele, majd az új csavarokat behajtják. A műgyanta 10—25 perc alatt megkeményedik. Talpfákat és betonaljakat egyaránt lehet így javítani. A legújabb feszített betonaljakban a fabetétet kemény műanyagból készült — cserélhető — betét helyettesíti, amely jóval tartósabb a fánál. A síntalp alatti acéllemez rugalmas felfekvését polietilén alátétlemez biztosítja és egyben védi a betonaljat a be- rágódástól. A vasúti biztosító- berendezések zavartalan működéséhez úgynevezett szigetelt illesztések szükségesek, amelyek a sínszálat hosszirányban megszakítják és elektromosan szigetelik egymástól. Régebben préselt fahevederekkel készültek ezek az illesztések. A MÁV vonalhálózatának jelentős része folytonosan összehegesztett, úgynevezett „hézagnélküli” felépítmény, ahol a sínben a hőmérsékletváltozás miatt ébredő dilatációs erőket a pályaszerkezet veszi fel. Hézag nélküli pályában a fahevederes illesztések különösen gyengének mutatkoztak. Hidegben, amikor a sínek összehúzódtak, hézag keletkezett a sínvégek között, a kerekek ütései meglazították és rövid idő alatt roncsolták a kötéseket. Nagy melegben a hézagok záródtak és a hő- mérsékleti nyomóerő a sínvégek közötti szigetelőbetétet ösz- szepréselték, zárlat keletkezett. E hibák kiküszöbölése céljából fejlesztették ki a MÁV-nál a fejlettebb külföldi- vasutakkal egyidőben, a korszerű ragasztott szigetelt sínkötéseket. Ezek lényege az, hogy a két sínvéget acélhevederrel és nagy szilárdságú csavarokkal úgy kapcsolnak össze, hogy a heveder és a sínkamra közé több rétegben üveg szövetet ragasztanak műgyanta alapanyagú ragasztóval, így a sínszálak folytonossága és az elektromos szigetelés együttesen biztosított. Pécsi kísérletek A ragasztott szigetelt illesztéseket általában üzemben gyártják, de a helyszínen is készíthető. Vasútépítésnél a töltés tetejére (amit szaknyelven földműkoronának neveznek) 15— 50 cm vastag homokos kavics javítóréteget terítenek, erre kerül a zúzottkő ágyazat, a betonaljak és a sínek. A homokos rétegnek az a szerepe, hogy megakadályozza a pálya egyenetlen süllyedését, ha a földmű nem tömör, ha vizes, agyagos, tőzeges összetételű. A homokos kavics beépítése rengeteg anyagot, élőmunkát, gépet és szállítóeszközt igényel. A MÁV Pécsi Igazgatóság területén 1974 óta folytattunk kísérleteket, amelyek célja az volt, hogy milyen egyéb, köny- nyebben kezelhető és olcsóbb anyaggal helyettesíthető a homokos kavics. A kísérletek kezdetben külföldi műanyagszövetekkel folytak (francia Bl- DIM, dán FIBERTEX). Később a Szegeden gyártott F 601 és a kiskunhalasi TERFIL nevű szövetek az importanyagokat kiszorították. A kísérletek sikert hoztak, és ma már a homokos kavics javítóréteg helyett többnyire műanyagtextil- szőnyeget terítünk a földmű koronájára a zúzottkő alá. A textília a vizet átereszti és megszűri. Megakadályozza az ágyazatnak a földműkoronába való benyomódását és a zúzottkő elszennyeződését. A szövet teherelosztó hatást is gyakorol a földműre, és annak kiszáradását elősegíti. Olcsóbb és gyorsabb A Budapest—Pécs vasútvonal egy szakaszán, Bükkösd és Szentlőrinc között az új nyomvonalra kerülő pályának mocsaras területen kellett töltést építeni. Ahelyett, hogy markológépekkel kitermeltük volna az ingoványos talajt, és helyére köveket vagy más szemcsés anyagot hordtunk volna, csak a fákat, bokrokat vágtuk ki, és vékony homokréteg elhelyezése után műanyagszőnyeget terítettünk le. A szövetet kézi varrógéppel a helyszínen teljes méretben összevarrtuk, majd felépítettük rá a töltést. Ezáltal olcsóbb és gyorsabb lett a vasútépítés. Állomásokon, hidaknál, támfalaknál (stb), épített szivárgók eltömődése megakadályozható, ha a dréncsövet műanyagszövettel vonjuk be. A vágányok elágazását, keresztezését biztosító 'kitérőszerkezetek, az út és vasút szintbeni keresztezései különösen köny- nyen elsárosodnak,. Műanyagszövettel ez is kiküszöbölhető. A szűrőszövet az utóbbi idők egyik legsokoldalúbban használható műanyagunk, a mélyépítés területén kívül még számtalan felhasználása várható az iparban, építőiparban, mező- gazdaságban és a mindennapi életben. Ihász Lajos építőmérnök, . a Közlekedés Tudományi Egyesület pécsi területi szervezete, vasútépítési és pályafenntartási szakcsoportjának titkára
