Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)

1978-09-18 / 258. szám

A középpályás sor már biztos Négy újonc a finnek ellen? Kardos a jobbszélső A szerdai finn—magyar lab­darúgó EB selejtezőre készülő keret vasárnap délelőtt két­órás gyakorlást tartott a Gáz­művek óbudai pályáján. Ezen kivétel nélkül mindenki részt vett, a szombati edzőmérkőzé­sen könnyű sérülést szenvedett Paróczaival — egy kicsit fel­repedt a fejbőre — sincs gond. A kiadós foglalkozáson öten (Tatár, Bálint, Lukács, Tieber, Váradi) a büntetőrúgásokat is gyakorolták. Kovács Ferenc a végén még félóráig lövette Guj- dár és Brünyi kapuját a 16- oson kívülről. Ezt követően a szövetségi kapitány így értékelte a csü­törtöktől együtt levő keret munkáját: — Az egyesületekben vég­zett foglalkozásoknak köszön­hetően a fizikai állapottal, erővel nincs baj. A szerdáig hátralevő napokban azon le­szek, hogy felgyorsítsam a csapatjátékot. Az edzések jól szolgálták az összekovácso­lást. Bebizonyosodott az is, hogy a csapat baloldali része — különösen elől — még nem forrt össze. — ,Hogyan látja a finnek elleni esélyeket? — A jelenlegi erőnlét aka­rattal párosulva győzelmi re­ményeket sejtet. — A szerdai összeállítás? — Napról napra figyelem a formákat, s ez folytatódik szerda estig. Döntő lesz, hogy játszik-e és körülbelül milyen formában van a finnek leg­veszélyesebb csatára, a török származású Ismail. Egyik el­képzelésem az, hogy őt eset­leg Kereki felügyelné a 90 perc során. Gyimesi formája megnyugtató, a középpályás sorban lépne pályára, kötet­lenül, szervezői, de ugyanak­kor befejezési szerepkörrel. Azt viszont egyáltalán nem tudom, ki legyen a balszélső: Váradi vagy Tieber? — fejez­te be Kovács Ferenc, aki hét­főn kora délelőtt még egy edzést vezet a legjobbaknak. Az ebéd után a 13.10 órai repülőjárattal utazik Helsinki­be a csapat. A magyar válogatott össze­állítása így alakulhat: Gujdár — Paróczai, Bálint, Kovács J., Lukács (Kereki) — Pál, Ta­tár, Pintér, Gyimesi -— Kar­dos, Váradi vagy Tieber. Ha szerda este magyar idő szerint 17.30 óráig nem vál­tozik az összetétel, a 7. finn— magyaron négy újonc mutat­kozik be: Tatár, Gyimesi, Kar­dos és Tieber. Remek verseny volt Vélemények, nyilatkozatok az autóversenyről retném ezúton is megköszönni a Pécsi Volán autós szakosz­tályának, hogy az elmúlt évi si­kertelenség utón is bízott ben­nem. KISS DEZSŐ: — A verseny előtt izgultam, mert tudtam, ha versenyben akarok maradni, az első helyért most nyernem kell. Szombaton nem edzettem, rossz volt a kocsim, elrepedt egy cső és összefolyt a viz az olaj­jal. Remek verseny volt, nagyon várom a tavaszi nemzetközi fu­tamot és talán újabb pálya­csúcs születik, ha nem is én ál­lítom fel. A kötelező edzésen 2 perc 06-ot mentem, de éreztem, kicsit le tudok faragni belőle. Sikerült és szeretnék a nemzet­közi versenyeken is hasonló eredményeket elérni. FURMEN IMRE: — Nagyon el vagyok keseredve, így nem lehet versenyezni, azt hiszem, abbahagyom. Tudniillik nem en­gedtek rajthoz állni, mert a kö­telező edzésen nem vettem részt. Elállítódott a gyújtás a verseny rajtjára azonban már kész lettem vele. Nem tudom ezek milyen szabályok, de bár­hol külföldön engedtek volna rajtolni. JAKAB GYULA: — Kiss De­zsővel és az Osellával gazda­godott kategóriánk, a 6-os cso­port. Azt hiszem mögötte vé­gezni, a második helyen nem szégyen. Nagyon örülök, hiszen ha ő nincs, akkor első vagyok. Nagy gondom az, hogy keve­set edzhetek, mert kevés az időm, ami van, azt a kocsi tu- ningolásával töltöm. A szombati edzésen egyet pördültem, a ver­seny azonban számomra jól fe­jeződött be. (M. I.) zott pillanatnyi idegességet, de amikor a versenyfutamon jöttem fölfelé, már minden rendben volt. Nagyon örülök, hiszen eb­ben az évben indultam először a hegyi bajnokságban. Talán most az is doppingolt, hogy ha­zai pályán kell bizonyítanom és főként azt kell elhitetnem, hogy az eddigi eredményeim nem véletlenek, hanem tuda-' tosak, de a pontosság kedvéért elmondom, hogy a szerencse is minden versenyemre elkísér. A 38. hét tippjei: 1. Vác—Pénzügyőr. A pontosztoz­kodás a legvalószínűbb. Tipp: x. 2. Dunaújvárosi Építők—Szeged. Tipp: x, 1. 3. Bem SE—Építők SC. A hazaiak esélyesebbek. Tipp: 1, x. 4. Dunakeszi—Budafok. A Budafok idegenben is nyerhet. Tipp: 2. 5. BVSC—Kossuth KFSE. A katona­csapat eddigi teljesítménye jobb. Tipp: 2, x. 6. Ganz-MAVAG—Balassagyarmat. Tipp: 1. 7. Gyöngyös—Debreceni MTE. Tipp: 1, x. 8. Szabó L. SE—Eger. Otthoni győ­zelem. Tipp: 1. 9. Oroszlány—Nagykanizsa: Tipp: 1. 10. Bábolna—Bauxitbányász. A bányászcsapatra szavazok. Tipp: x, 2. 11. MÁV NTE—Komló: Tipp: x. 12. KOMÉP—Kaposvár. A kapos­váriak jók lesznek a döntetlenre. Tipp: 1, x. 13. Pécsi VSK— Dorog. A PVSK otthonában biztosan győz. Tipp: 1. +1: 1. CSERKÚTI JÓZSEF: — Tudom hogy többel vártak tőlem, majd talán jövőre. Nagyon keveset mentem még ezzel a kocsival, még „magázom”. Az új futómű jó, tehát nem hivatkozhatom semmire, most ennyire tellett erőmből, Kiss „Dodi" viszont remekül csinálta KARDOS LAJOS: — Sokan már előre gratuláltak, amikor megtudták, hogy Szabolcsfy nem indul, mert szétment az NSU-ja. Nem szokásom előre inni a medve bőrére, a pályán kell bizonyítani. Amikor szólí­tottak mint kategóriagyőztest, hát mit mondjak örültem, de jobb lett volna, ha ez a sor­rend a bajnokság végén. MAHLER JÓZSEF: — Ez az év bejött. Nagyon sokat dolgoz­tunk, de megérte. Igaz, én a rallye versenyágat jobban sze­retem, mint a hegyit. Ez a győ­zelem is nagyon jól jött és sze­BODIS LÁSZLÓ — Az edző­futam után kicsit megijedtem, mert „dadogott” a motor. A megszakítóhézag hiánya oko­Az „Egy-iksz- kettő" rovat fennállása óta először állította össze egy hölgy a HDN totótipp- jeit a következő hétre. Rónai Er* nőné tisztviselő a meszes! totózó törzstagja 1970 óta játszik, totókul­csot nem használ, ennek ellenére már 12-es találattal is büszkélked­het. a monitor ellol A csodálatos Don Ricardo ÚJSÁGHÍR: Elhunyt a spanyol Ricardo Zamora, minden iddk egyik legnagyobb labdarúgó­kapusa. Haláláig állandó látogatója volt a spanyol bajnoki mérkő­zéseknek. Ott szurkolt minden Espanol mérkőzésen, sőt gyak­ran más városokba és külföld­re is elkísérte kedvenc csapa­tát. Utoljára 1936. június 21-én lépett pályára az Espanol—Real Madrid kupadöntőn, amelyet semleges pályán, Valenciában rendeztek. Zamora a Real há­lóját őrizte. A közönség mit sem tudott arról, hogy utoljára látja a világhírű kapuvédőt. A találkozó már a kezdés előtt bővelkedett izgalmas, forró és főleg nem várt pillanatok­ban. Amikor a csapatok elhagy­ták a játékoskijárót és a zöld gyep felé tartottak, az egyik hevesvérű szurkoló egy üres üveggel célbavette Zamora fe­jét. Nem hiába volt mindig ra­gyogó reflexe: ezúttal is bizto­san hárított és elcsípte a lesről küldött bombát. . . A mérkőzés a későbbiek so­rán is hevps volt, helyenként ta­lán egy bikaviadalhoz hasonlí­tott. A madridiak egyik játé­kosa megsérült, a csapat 10 fő­re olvadt, mert akkor még nem ismerték a csere-szabályt. Az emberhátrány ellenére az első. félidő lefújásakor a Reál veze­tett 2:1-re. A második játékrész első per­cétől óriási nyomás nehezedett Zamora kapujára. Támadás tá­madást követett, a madridiak alig jöttek át a félpályán. A já­ték egykapura- folyt, ilyenkor szokták azt mondani, hogy fel­billen a pálya. Ricardonak azonban ezen a mérkőzésen minden sikerült. A közönség már többször gólt ki­áltott, ő azonban bebizonyítot­ta, hogy korai még az öröm. Szinte szusszanásnyi ideje sem volt, jobbára a levegőben tar­tózkodott. A jobbsaroktól a bal­sarokig berepülte az egész ka­put. Hálója érintetlen maradt! Amikor a játékvezető lefújta a kupa döntőt, a közönség egy pillanat alatt ellepte a pályát. Vállukra emelték, talán még az ellenfél szurkolói is „besegítet­tek" . . . Úgy kisérték az öltöző­be a holtfáradt kapust, mint egy torreádort egy sikeres bi­kaviadal után. Az ünneplésből mindenki kivette részét, talán még az a szurkoló is, aki a mérkőzés elején megcélozta fe­jét egy borosüveggel. Nagysze­rű teljesítménye osztatlan elis­merést aratott. 1901. január 21-én született Barcelonában. Az iskolában meglehetősen sok baj volt vele, mert az örökké izgő-mozgó nyugtalan fiatalember nehezen tudott egyhelyben ülni. Minden­áron futni,' ugrálni, mozogni akart. Ehhez pedig a tanterem, de még a tornaterem is szűk­nek bizonyult. Ezért vonzódott hát a nagyobb lehetőséget, tá- gabb teret kínáló focipálya felé. Tizenhárom éves korában egy iskolai csapatban került először a, kapus posztjára. Először a támadósorban kezdte, mivel mint minden gyerek, ő is na­gyon szeretett gólt rúgni. Aztán mind hátrább és hátrább ke­rült, végül a kapuban kötött ki. Már kezdetben jól ment a vé­dés, hamar megszerette ezt o posztot is. Egyszer édesapja egyik barátja, aki az Espanol club egyik vezetője volt, arra kérte az ifjú Zamorát, vegyen részt egy Reál Madrid elleni barátságos mérkőzésen Mad­ridban. Édesapja azonban nem akarta elengedni és csak ba­rátjának hosszas rábeszélésére adta be a derekát. A vita a ké­ső éjszakai órákig tartott és olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy ennek eredményeképpen kapta Ricardo élete első hosz- szúnadrágos öltönyét, mert ugyebár egy jövendő Espanol játékos, egy híres-neves csapat tagja csak nem utazhat rövid­nadrágban a fővárosba! így hát az ifjú Zamora útra­kelt Madridba. A szállodában, ahol laktak, többen megkérdez­ték a csapat vezetőit, miért hoztak magukkal labdaszedőt Barcelonából? Ricardo fülig pi­rulva hallgatta a gúnyos meg­jegyzéseket. És eljött a mérkőzés napjo. Zamora olyan csodálatosan védett, hogy egyszerűen nem le­hetett neki gólt rúgni. Csapató 1:0 arányban nyert és a más­napi újságok „csodálatos Ri­cardonak" keresztelték az ifjú tehetséget. Hát így kezdődött Ricardo Zamora pályafutása. Később nevét az egész világ megis­merte. A tudása, tehetsége alapján legendás hírűvé vált kapus egy barcelonai klinikán halt meg. 77 éves volt. Szőnyi János BIRKÓZÁS Nemzetközi verseny Szigetváron Hét végén a Szigetvári VSZSE nemzetközi ifjúsági szabadfogású birkózó versenyt rendezett. A kétnapos küzde­lemben 14 egyesület 79 ver­senyzője lépett szőnyegre, köztük a nemzetközi rangot biztosító Skopje birkózói is. A szombati selejtező mérkőzése­ken jól szerepeltek a baranyai versenyzők, 12-en jutottak a másnapi döntőbe. Remekül küzdött Gazdag, Mucsai, Ka­posi (PMSC) és Vincze (P. Ki­nizsi), akik dobogós helyezést értek el, de megállták helyü­ket a Pécsi Kinizsi és a Szi­getvár versenyzői is. Legered­ményesebben a Haladás bir­kózói szerepeltek. Eredmények: 48 kg: 1. Bíró (FTC), 2. Császár (Szombat- helyi Haladás), 3. Janef (Skop­je) .. . 4. Bukovics (PMSC). 52 kg: 1. Gazdag A. (PMSC). 2. Petrovics (FTC). 3. Sztajna- nov (Skopje). 4. Péter (PMSC). 56 kg: 1. Vince (P. Kinizsi). 2. Márkus (Dombóvár). 3. Zi- menov (Skopje). 4. Gergics (PMSC). 60 kg: 1. Kovács (Sz. Haladás). 2. Sorov (Skop­je). 3. Gúla (Kazincbarcikai SE) ... 6. Hegedűs (PMSC). 65 kg: 1. Rasch (FTC). 2. Mi­hályi (Csepel Autó). 3. Kocev (Skopje). 70 kg: 1. Andics (Sz. Haladás). 2. Mucsi (PMSC). 3. Péteri (Bp. Törek­vés) ... 5. Gerencsér (P. Kini­zsi). 76 kg: 1. Herceg (Sz. Haladás). 2. Péteri (Bp. Tö­rekvés). 3. Drangorv (Skopje). 4. Somogyvári (Szigetvár). 81 kg: 1. Kovács (Csepel Autó), 2. Jardanov (Skopje). 3. Ungi (Szegedi VSE) ... 5. Végh (PMSC). 6. Budi (P. Kinizsi). 87 kg: 1. Gerencsér (Sz. Ha­ladás). 2. Farkas (Szigetvár). 3. Kaposi (PMSC). Nehézsúly: 1. Lévai (Szegedi VSE). 2. So­mogyi (FTC). 3. Börcs (D.új- városi Kohász SE). Csapatverseny végeredmé­nye: 1. Szombathelyi Haladás 23 pont, 2. Ferencváros 16, 3. Skopje 11, 4. PMSC 9... 7. Pécsi Kinizsi 5 . . . 8. Szi­getvári VSZSE: Kovács Miklós Kézilabda Komlói Bányász-Nagykanizsai Olaj­bányász 24:22 (12:13). Nagykanizsa, NB I. B férfi mérkőzés. Nagykanizsai Olajbányász—Zsolnay 18:10 (9:2). Nagykanizsa, NB II. női mérkőzés. Pécsi ipari szövetkezet pályázatot hirdet áruforgalmi vezetői munkakör betöltésére. FELTÉTELEK: szakirányú felsőfokú vagy középfokú iskolai végzettség és legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Ajánlkozást levélben, részletes önéletrajzzal és az eddigi működés leírásával kérjük elküldeni „ÁRUFORGALOM'' jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. A PÉCSI TEMPO Általános Szolgáltató Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz: — asztalos szakmunkásokat, — faipari segédmunkásokat, — gépi kárpittisztitókat, — nagy gyakorlattal rendelkező gépírókat. V Jelentkezni lehet: Pécs, Somogyi B. u. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents