Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-11 / 220. szám

1978. augusztus 11., péntek Dünaatult napló 3 Bors Ferencet, a szalántai Hunyadi János Termelőszövet­kezet pártvezetőségének titká­rát a három évtizedes párttit­kári tevékenysége alkalmából a közelmúltban a megyei párt- bizottságon dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a me­gyei pártbizottság első titkára és a járási pártbizottság ve­zetői köszöntötték. Harminc évig egyfolytában a községi, majd a termelőszö­vetkezeti pártszervezet élén te­vékenykedni — ha csak a leg­egyszerűbb szavakat is mon­dom — nem kis teljesítmény. született A Szalánta melletti Németi községben született ezelőtt öt­venöt éve — ma is szülőhá­zából indul naponta munká­ba. Szegényparaszti családból származik. A hat elemi elvég­zése után a család megélhe­téséhez otthon az ő kezemun- kájára is szükség volt. — Munka, látástól vakulásig, hasonlóan a falumbeli többi­ekhez . .. Kellett volna még egy-két hold föld, de honnan? Papi nagybirtok ölelte körül a falut, földdel gyarapodni egyenlő volt a lehetetlennel. A kilátástalan, jövő nélküli életbe aztán berobbant a há­ború. Munkaszolgálatosnak vit­ték. — Dolgoztattak velünk, a tankcsapdaásástól kezdve minden értelmetlenséget... A földosztáskor ők is kaptak néhány holdat és o 23 éves fiatalember munkához látott. Megválasztották a község bírójává. — Én voltam a megye leg­fiatalabb községi bírója . . . — Aztán párttitkárrá. — Igen, ezelőtt harminc éve alapítottuk meg az MDP köz­ségi pártszervezetét és en­gem választottak a párt élére. A község lakóinak bizalmát élvező fiatalember hozzákez­dett a tanuláshoz. A párt is­kolára küldte. — Ha összeadom a külön­böző pártiskolákon töltött időt, megközelíti a kilenc évet — mondja. — Politikailag, szak­mailag képeztem magamat. Igyekeztem, hogy jól tegyem azt, amit a párt rám bízott, amivel az egész közösség ügyét szolgálhatom. Tagja a megyei pártbizott­ságnak, a fegyelmi bizottság­nak és immár húsz éve a Magyarországi Délszlávok De­mokratikus Szövetsége orszá­gos választmányának. — Amikor a megyei pártbi­zottságon köszöntötték, mél­Harminc éve párttitkár Magyarok, ni a közös tatták a nemzetiségiek élet- és munkakörülményeinek javításá­ban, hazánk és Jugoszlávia kapcsolatainak elmélyítésében végzett munkáját is . . . — Tettem, amit meggyőző­désből tennem kellett. Szer­veztük a termelőszövetkezetet, végeztem munkámat a párt nemzetiségi politikájának ér­dekében is. Jó politika, egyet­értenek vele a nemzetiségiek. Arról beszél, hogy még 1967-ben felvették a kapcso­latot a Jugoszláviában lévő — Bukovár melletti — lovászi szövetkezettel. — Szövetkezetünktől mint­egy negyvenen mentünk láto­gatóba, tapasztalatcserére és jó barátokra leltünk a lová­sziakban. Azóta is kölcsönö­sen látogatjuk egymást kultúr- csoportokkal is. Nagyon hasz­nosnak értékelem ezeket a ta­lálkozókat, tapasztalatcseréket. Csak egy példát a sok közül. Vannak jugoszláv búzafajták — ők elmondták, hogy a mi adottságainkhoz mérten melyik fajtából a legérdemesebb vet­ni, de a kukoricából is hason­ló tapasztalatokat cseréltünk. Mi is elmondjuk a munkánk­kal, életünkkel kapcsolatos dolgokat és így erősítjük né­peink barátságát. — És, ami a nemzetiségi politika községi megvalósulá­sát jelenti?. — A legjobb úton halad. Sorolhatom: szerb-horvát nyel­vi oktatás az általános iskolá­ban, szerb-horvát nyelvű köny­vek a könyvtárunkban, a jugo­szláv nagykövetségtől is ka­pott iskolánk könyveket, óvo­dánkba az idén jön egy óvó­nő, aki kitűnően beszél szerb- horvátul, így már az óvodánk­ban is anyanyelvi oktatás lesz. Készülünk az országos nemzetiségi kongresszusunkra, szeptember 3-án _ Szalántán kongresszusi küldötteket vá­lasztunk. — Milyen az élet a terme­lőszövetkezetben? A kérdésre helyeslőén bó­lintva mondja: — Végső soron ez az egyik legfontosabb. De elmondha­tom: szorgalmasak az embe­rek, jó a közösségi szellem, és így jó a kereset is. Megértjük egymást a vezetőségben is. A főkönyvelő is horvát nemzeti­ségű, a tsz-elnök német nem­zetiségű, magyar a főagronó- mus... — nincs nálunk nem­zetiségi probléma. Mi a mun­kát értékeljük, és nem a nem­zetiségi hovatartozást. Együtt dolgozunk, közösek az örömeink és gondjaink is. Nagyon szé­pen fejlődött a termelőszövet­kezet és a község is. És, ami különösen öröm: jól érzik ma­gukat az emberek a termelő- szövetkezetben és ennek is kö­szönhető, hogy mind többen jelentkeznek felvételre a párt­ba, fiatalok, kombájnosok, traktorosok, szerelők ... Mint mondja, mindig korán kei, elintézi a ház körüli te­endőket, aztán legtöbbször gyalog besétál Szalántára. — Szeretek gyalogolni, mert így sok emberrel találkozom. A fiatalok megszólítanak, hogy Feri bácsi ezt, meg ezt kelle­ne elintézni, a magamkorabe- liek meg a Ferinek mondják el, amit akarnak. Kis problé­mát, nagyobb problémát egy­aránt. >mzetisegiek Ismeri az egész környéket, őt is ismerik ötvenöt éve. Köl­csönös a bizalom. Caray Ferenc Sikeres kísérletek Lyuktelevízió A szénhidrogén-kutatás új, korszerű eszközét, a szovjet gyártmányú akusztikus lyuktele- víziót próbálták ki sikerrel a Nagyalföldi Kutató- és Feltáró Üzem szakemberei. A készülék­kel Sarkad térségében végeztek kísérleti méréseket szovjet szak­emberek közreműködésével. A két—háromezer méter mélységű béléscsövezett kutakból továb­bított felvételekről, pontosan és gyorsan megállapították, hogy milyen a béléscsövek állapota, hol van sérülés, vagy repedés. A nyitott kutakban a televíziós berendezés a kőzetrétegek álla­potát rögzítette és pontosan ki­mutatta, hol, milyen mértékben repedezettek a kőzetek. Kedvező tapasztalatok az ÉDOSZ-nál Fontos feladat az üzemi demokrácia továbbfejlesztése „Az üzemi demokrácia konk­rét gyakorlásában fontos sze­rephez jutnak az intézményesí­tett fórumok. Ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy az üzemi demokrácia valamiféle ünnep­lőruha, amelyet a fórumokon, a gyűléseken viselni kell, a szürke hétköznapokon pedig el lehet süllyeszteni a ruhásszek­rényben. Az üzemi demokrácia érvényesül — ennek érvényesül­Egy átlagos család Szentlőrincről Az etetéstől rr a musor- zárásig — Eleinte nem nagyon akar­tam idejönni. A pusztán szület­tem, ott nőttem fel, dehát a család nagyon akarta. És most látom, hogy a gyerekeknek is jobb ez így. Itt, ha kijövök a kert végébe, egy kicsit úgy érzem, mintha ez is olyan lenne, mint a régi környezet. De nem men­tem volna be a községbe a házak közé, semmi pénzért. Nyers János vallott így Szent- lőrinc újtelepén, ott, ahol a ker­tek vége már a réttel találkozik. A szentlőrinci Úttörő Termelő- szövetkezet keresztespusztai ma­jorjában, a takarmánykeverő telepen találkoztunk először. Szüntelenül szállongó por, erős gépzúgás, seregnyi telt és töl­tésre váró zsák, ráadásul az adagolóval is van valami baj, pedig a sertést, a szarvasmar­hát nem az „objektív nehézsé­gek" érdeklik, ha eljött az ete­tés ideje. Annyit azért sikerült megtud­ni, hogy amolyan családi üzem ez. Itt dolgozik együtt férj, fe­leség és a húszéves Gyula. Azt még korábban mondta el a szövetkezet elnöke, hogy jó­kezekben van az, amit gond­jukra bíznak. Márpedig ez nem kevés, innen látják el takar­mánykeverékkel a tsz teljes ál­latállományát a tojótápok kivé­telével. Havonta 30—32 vagon tápot készítenek. Télen öttel— hattal többet is. Megegyezünk, hogy másnap úgy is szabadszombatjuk van, náluk, otthon találkozunk. A szép, nagy nyeregtetős csa­ládi ház körül rend, tisztaság, de látszik, hogy van rajta még mit csinálni. Nyers János éppen a kerítés betonozásához kezde­ne, a falon díszítő vakolás még hátravan. — Valami szép világos színű­re szeretnénk — mondja. Rokonszenves elképzelés. Mi­nek is a hivalkodó agyoncico- mázós? A négy szobában pati­katisztaság, de mindenütt lát­szik, hogy a lakás van a lakó­jáért. Élni szeretnek benne ké­nyelmük, igényeik szerint, nem mutogatni. — Honnan érkeztek ide, a szentlőrinci új telepre? — Keresztespusztán dolgoz­tam édesapámmal és négy test­véremmel, az eszterházi birto­kon - mondja Nyers János, majd feleségével egymásnak adva a szót, folytatják: — 1954- ben házasodtunk össze. 55-től együtt dolgozunk a tsz-ben. Először egyszobás cselédlakás­ban laktunk, aztán átalakítot­ták, közművesítették a lakáso­kat, nekünk kétszobás jutott. Négy éve kezdtük el építeni ezt a házat. — Én voltam a mester és a culáger — mondja a férfi — min­dig azt kerestük, hogyan lehet olcsóbban, gazdaságosabban. Erre megy el minden időnk. — Megérte? — Mindent egybevetve, igen. Három gyerek van, nekik jobb így. János most katona, egyéb­ként a tsz traktorosa, a napok­ban kaptunk levelet az alaku­Nyersék háza Szentlőrincen látótól, hogy a szakasz Kiváló katonája lett. Gyuszi, aki velünk együtt dolgozik, szintén meg­becsüli magát, szorgalmas, a vezetők nagyon elégedettek ve­le. Marika most végezte a nyol­cadik osztályt jeles eredmény­nyel, felvették a Leöwey Gim­názium orosz tagozatára. Most éppen három hétig a Szovjet­unióban nyaral jutalomból. Már-már úgy éreztem, mint­ha egy operett forgatókönyvét adaptálták volna egy tanyasi, majd falusi család életpályá­jára. De a szépen egymás mel­lé rakott, felfelé vezető lép­csőfokok küzdést, kitartást, le­mondásokat takarnak.- Hogyan telik egy napjuk? — Reggel fél ötkor kelünk — sorolja Nyersné — a férjem megeteti az állatokat. Von hat disznónk, nyúlok és néhány ba­romfi. Én elkészítem a családot az útra, aztán begyalogolunk a község központjába, ahonnan a tsz autóbusza visz a munka­helyre. Délután újra visszaszállí­tanak, akkor bevásárlunk, itt­hon ismét az etetés és a napi házimunka.- A szabad idő? — Az mind a házrat kertre megy el.- Szórakozás? — A tévét nézzük. Én már az esti mesénél ágyban vagyok, — veszi át a szót a férj. — Ha ér­dekes a műsor, akkor megvá­rom a híradó harmadik kiadá­sát is. De ezt nem lehet min­dig, hisz korán kell kelni.- Utazás? — Eleinte azt hittem, hogy itt van öt percre az állomás, majd gyakrabban bejárunk a sziget­vári strandra. Hát mióta itt la­kunk, egyszer sem voltunk. Szinte véletlenül mondta el, a szabad idő kapcsán, hogy tag­ja a munkásőrségnek - az is lekötöttség, nem is akármilyen — és vagy tíz éve tagja a ter­melőszövetkezet vezetőségének. — Nem lárasztó mindez? — De, néha már érzem . . . Azt már félútról visszafordul­va láttam, hogy emeli a cemen­tesvödröt, megigazítja a zsalut, lehet tovább csinálni a kerí­tést, mert közben elállt a sze­merkélő eső. Kurucz Gyula nie kell! — a mindennapi élet­ben. A fontos kérdéseket azon­ban meghatározott fórumok elé kell vinni." (Idézet Gáspár Sán­dornak, a SZOT főtitkárának egy tavaly írott cikkéből.) Az említett fórumok rendsze­rét, funkcióját szabályozza és rögzíti a Minisztertanács és a SZOT Elnöksége együttes hatá­rozata, melynek célja az üzemi demokrácia továbbfejlesztése. A már korábban is meglevő fó­rumok (termelési tanácskozá­sok, szocialista brigádok ta­nácskozása, rétegtanácskozások stb.) mellett újként jelentkezik a vállalati szakszervezeti tanács (illetve bizottság), valamint a szakszervezeti bizalmiak együt­tes ülése. Ennek bevezetése a határozat értelmében két lép­csőben történik, 1978. év végéig valamennyi szocialista szektor­hoz tartozó vállalatnál meg kell valósulnia. E fórumnak állásfoglalási, döntési, illetve véleményezési jogkört biztosít a rendelet a vállalat egészét érintő gazda­sági, szociális és bérezési kér­désekben. Több kérdés is felmerül en­nek kapcsán. Vajon hűen tük­röződik-e az együttes üléseken a dolgozók többségének véle­ménye, állásfoglalása, s az ott hozott döntések eljutnak-e a kisebb közösségekhez? Nem áll-e fenn a veszélye annak, hogy o határozat helytelen ér­telmezéséből fakadóan érte­kezletek követik egymást, s köz­ben csökken az érdeklődés, el­sikkad a lényeg? A kezdeti tapasztalatok azt igazolják, hogy ez az újonnan életrehívott fórum eléri célját, de azt is, hogy a megvalósítás még sok finomításra szorul. Ba­ranyában az élelmiszeripari dolgozók szakszervezetéhez tar­tozó mind a 10 vállalatnál ki­dolgozták az üzemi demokrá­ciának a helyi sajátosságokhoz alkalmazkodó fórumrendszerét. (Azok is, akik csak a második lépcsőben kerültek volna sor­ra.) Az első félév eredményei azt mutatják, hogy a gazdasági vezetők általában sok hasznos észrevétel, javaslat birtokába jutottak. S hogy ezt mennyire igénylik, igazolja, hogy 8 na­pon belül adnak választ írás­ban a felmerült kérdésekre, a központilag megállapított 15 nap helyett. Többségében meg­felelő volt az előzetes tájékoz­tatás is, az együttes ülés témá­ját két héttel előbb kézhez kap­ták a bizalmiak, így idejük volt megismerni az adott témát, s ezzel kapcsolatban munkatár­saik véleményét. Az üléseket többnyire a fokozott aktivitás jellemezte, s a felvetett prob­lémák nem silányították egysze­rű panasznappá ezeket a tár­gyalásokat. Tanulságokat is szolgáltattak az együttes tanácskozások. Az egyik legfontosabb, hogy a jö­vőben kerülni kell a párhuza­mosságokat, és csak az ilyen fórum elé kívánkozó kérdések szerepeljenek a napirenden. Egyszóval ne tárgyalják ugyan­azt például a termelési tanács­kozáson és az együttes ülésen is. Előfordul még, hogy az elő­terjesztések közérthetősége kí­vánnivalót hagy maga után. Könnyen elvész a laikus figyel­me a számok, szakkifejezések tengerében. És végül: igen rit­ka az a vállalat, ahol megfele­lő a viszont-tájékoztatás, vagy­is nem értesülnek a dolgozók oz ülésen elhangzottakról, az ott született döntésekről, állás- foglalásokról. Minden új dolog némi „gyer­mekbetegséggel” is párosul, ez természetes. Ezen azonban könnyű túljutni, ho — a beveze­tőben leírt idézet szavaival él­ve — „az üzemi demokrácia konkrét gyakorlásában fontos szerephez jutnak az intézmé­nyesített fórumok." K. Gy.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents