Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)

1978-08-19 / 228. szám

6

Dunántúli nemin

1978. augusztus 19., szombat

Olvastuk, hallottuk Baranyáról

Sikondan járt a Magyar Nemzet munkatársa. A természet e kis nyugodalmas zuga, tiszta hegyi levegőt, csendet, strandolást, a kirándulások lehetőségeit, a teljes kikapcsolódást kínálja a látogatóknak. A legnagyobb érték, hogy itt semmi nincs a rohanásból, a határidőkből, hogy itt nem lehet programot csinálni. Hogy az élet a maga természetességében a nap járáshoz igazodik. A bányaüzemek szanatóriumot rendeztek be Sikondán. A bányászt műszak után autóbusz hozza a szanatóriumba, amíg a beutaló szól, amíg a tüdő kiszellőzik ezen a kristály- tiszta levegőn.

Sikondán nem is olyan köny- nyű szálláshoz jutni. üdülőt csak tanévzárás előtt és tanév kezdet után fogadnak. A kemping a szó igaz értelmében is elsőosztályú. Tizenhat három ágyas luxus faházában a nyaralás idejére valóban „saját" nyaralót bérelhet az ember. Sátrakat, lakókocsikat a hegyoldalba felnyúló tábor szerpentinjén lehet az évszázados fák tövében kialakított kis pázsitos teraszokra felvinni. Sikondának nem kell szégyenkezni a legnagyobb táborok előtt sem. Túl a nagyszerű központi fürdőtelepen, ahol minden megtalálható, külön közös konyhája is van, villanytűzhelyekkel, mosogatóval. Akár csak a nagy nyugati kempingekben, hűtőszekrényt is lehet bérelni. A kulcs a táborozónál, élelmiszere, szódája hűtve, este a sátra előtt jégkockát tehet italába.

Komló lakói valóban sajátjuknak érzik a bányászvárost, s így áldozatot is vállalnak szépítéséért, gazdagításáért. Az év első felében több mint 2 millió 700 ezer forint társadalmi munkát végeztek az üzemek dolgozói, a diákok és munkás- fiatalok. A korábban kihasználatlan, elhanyagolt Bere-völgy- ben 15 hektáros arborétumot hoztak létre és kialakítottak egy szabadidőparkot. Az úgynevezett városszépítö szombatokon örökzöld növényeket, lombhullató fákat, cserjéket, farönkökből különféle szabadtéri ügyességi játékokat formáltak. Elkészült egy sportpálya is, s szeretnék, ha télre elkészülne a ródlipálya.

Eladó egy lakótelep, — tudatja Gazsó L. Ferenc a Magyar Ifjúságban. A beremendi BCM lakótelep eladásáról, pontosabban átadásáról van szó, mert a vállalat képtelen fenntartani. Évente 1,3 millió forintot költenek a telepre, s nem tudják miért, mert minden nyolcadik lakásban olyanok laknak, akik már nem a BCM dolgozói. Felajánlották a helyi tanácsoknak a területükön lévő házakat azzal, hogy cserébe bizonyos hányadára megtarthatnák a bérlőkijelölési jogukat. így rendeződne a helyzet, de a tanácsok ugyancsak anyagiakra hivatkozva, nem ragaszkodnak a lakások átvételéhez. Sajnos, amíg a huza-vona tart, több mint ezer ember hajléka várhatóan egyre rosszabb állapotba kerül majd, a BCM munkaerő utánpótlása pedig veszélyeztetett, mert a régen kilépett dolgozókat nem teheti az utcára, az új belépők többsége pedig elsősorban lakás miatt vállalna munkát a vállalatnál. Új lakások építésére pedig ezekután gondolni sem lehet.

A Magyar Hírlap augusztus

16-i száma a szigetvári környezetvédelemmel foglalkozik. A fiatal város lakói sokat tettek lakóhelyük szépítéséért, de a gondokat folyamatosan kívánják megszüntetni. A tanács fokozatosan megszünteti az alkalmi szemétlerakó helyeket, s beköti a rendszeres szemétszállításba valamennyi szilárd burkolatú utcát. Az új biológiai szennyvízderítő építése már megkezdődött, s még ebben a tervidőszakban felújítják a csapadékelvezető csatornát a vár körül. Növelik a zöldterületet, s a védett parkokban sétautakat alakítanak ki. Környezetvédelmi szempontok indokolják néhány üzem kitelepítését a lakott területről. Még ebben az évben kitelepül a Hulladékgyűjtő Vállalat, az Állatforgalmi, valamint a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat gabonatároló üzeme. Jövőre költözik új telephelyre a Városgazdálkodási Vállalat.

Min múlik az újítómozgalom fellendítése? — olvastuk a Népszabadságban. A Baranya megyei NEB 16 nehézipari, kohó- és gépipari, valamint könnyűipari vállalatnál és szövetkezetben tanulmányozta az újítómozgalom helyzetét, az újítások és találmányok sorsát. Megállapították, hogy 1975-höz viszonyítva tavaly az újítások száma 19 százalékkal, az elfogadott újításoké 27 százalékkal, a bevezetett újításoké pedig 19 százalékkal volt több. A hasznosított újítások gazdasági eredménye három év alatt 37 százalékkal növekedett. De még messze vagyunk az újítómozgalomban rejlő lehetőségek kihasználásától.

Baranyában az utóbbi három évben kétezerről háromezerre nőtt a szocialista brigádok által benyújtott javaslatok száma. A számszerű gyarapodáson túl az vinné előbbre a tartalmi, a minőségi fejlődést, ha a vállalati, újító és feltalálói munkát szervesen beillesztenék a termelési és műszaki fejlesztési tervekbe. Ez azonban sok vállalatnál még csupán formális. A tervszerű újítási és feltalálói tevékenység megvalósítása a reális útja annak, hogy az újítók és feltalálók munkáját a vállalati gazdálkodás és fejlesztés tengelyébe állítsák, az újítókat, feltalálókat rendszeresen foglalkoztassák. Ezzel együtt célszerűbb ösztönzésre, megbecsülésre van szükség.

\

Lipóczki József

Nyár, napfény, szabadság. Egypercnyi gondtalan, békés időtöltés zsúfolt, rohanó életünkben. Állok a kis balatoni faház lépcsőjén, nézegetem a frissen ültetett virágokat. Egyszercsak harsány, örömteli „csókolom”-ra rezzenek. Barnára sült fiúcska sétálgat arra az apjával. De a következő pillanatban futásnak ered, s szaladok én is le a lépcsőn, a gyerek szinte röpül felém, már a nyakamban van, összecsóko- lózunk.

Az apa megrökönyödve szemléli a jelenetet, majd gyanakodva megkérdi:

— Honnan ismeri a fiamat?

Pillanatnyi döbbent csönd,

a gyerek zavartan pislog, apjára néz, meg rám, nem tudni, melyikünk röstelli jobban a papa kérdését.

... de apu, hiszen . . ., hát..., te még nem ismered a . . .

— Az iskolából ismerem — mondom. — Az osztályfőnöké vagyok. Harmadik éve immár. . .

Szegény apa, nem győz mentegetőzni, amikor beinvitálom őket a házba. Mert h°gy mindig a felesége jön a szülői értekezletekre, sőt, akkor sem volt otthon, amikor náluk jártam családlátogatáson, a munka, a vállalat, a kiszállások . . .

Értem én. Hogyne érteném. És örülök, hogy legalább itt találkoztunk. Hogy megismerkedtünk végre. Még éppen idejében. Hiszen az utolsó — a legnehezebb — év még visszavan: a pálya- választás, útbaigazítás ideje.

S amikor elmennek, utánuk néztemben eltűnődöm rajta, vajon melyikünk ismeri jobban ezt a szertelenségében is kedves, vagány kiskamaszt.

♦

Félek, hogy javamra dőlne el a kérdés, hiszen én naponta mennyit győzködöm vele már évek óta, az apja pedig — meglehet — napokon keresztül csak aludni látja.

H. M.

Ü szürke kő-Krisztus maradt a helyén, csak az országutat vitték odébb néhány méterrel, így az- tán a kereszt most éppen az autóspihenő közepén áll, pázsit- és virággyűrűben, a húsz-harminc autót kényelmesen eltűrő parkolót.pedig apró zúzalékkal szórták fel az öreg, terebélyes fák lombozata alatt Nyavalyás kánikula van, a forró levegő remeg az aszfalt fölött, pedig mi behúzódtunk ide a rönkfából összeütött masszív padokra, az asztalt is szép ébenfeketére pácolta az idő, dátumok, nevek bevésve, bicskával meg tintaceruzával ... itt voltunk ekkor, „Andrea és Gábor", a vésett szív közepén csak kezdőbetűk, de ami mögötte van ... hát azt csak sejteni lehet, e gyönyörű székely- szabari kiránduló erdőben, hiszen a hűvös ősfák alatti ösvények némák és tapintatosak, az aljanövényzet is csak éppen annyira sűrű, amennyire illendően takarja az esti látogatókat, a vörös tölgy és a vad- körte lombjai között szertefoszlanák a nagyfene vallomások, „örök szerelemre" esküvő ígéretek, sóhajok és beteljesedett kacarászások.

— Te dobálsz?!

— Nern én.

Fejemre pottyant, onnét meg az asztalra egy szép fehér szeder, be is kapom mindjárt, de az illatos édes lé megkeseredik a számban, mint ahogy minden elszomorít, ami hajdani szép évekre, ízekre, illatokra, a gyerekévek soha-vissza-nem-térő világára emlékeztet. Vagyis az ifjúságra. A szederfát szerettem is, mert a sűrű és vastag ágai között biztonsággal kapaszkodtunk, kopott kékzomán- cos tejeskannákba szedtük a fehér vagy fekete szedret, alattunk kitaposott ösvény vezetett el a bokrok között kanyarogva a Pándzsa-ér partjára, ezen oz úton andalogtak a közeli laktanya bakái, derékonfogva o fehérruhás cselédlányokat. Gonosz tréfaként meg-megráztuk az ágakat, a fekete gyümölcs kimoshatatlan nyomokat hagyott a lányok ruháján, a bakák meg játszották az eszüket. „Gyere le az anyád...!” — és ordítottak, mi meg, mint a dzsungel mcj- mai rikoltoztunk vissza a lombok védelméből. De volt hogy utáltam is a szederfát, mert az isten a megmondhatója, hány zsák falevelet kellett szednünk kétnaponként a falánk selyem- hernyóknak, amelyek „. . . majd ha beütnek, sok pénzt hoznak a házhoz..." — mondta az apám, akinek a hernyótenyésztés talán a hetvennyolaadik vállalkozása volt, s ugyanoda jutott, ahova a többivel: sehova. Soha semmi nem sikerült neki.

— Alszol?

— Nem — mondom Deák Lacinak, a székelyszabari erdésznek, és kinyitom a szemem, oldalt pillantok Gyurisics Tamásra, ő is a jóég tudja, hol kalandozik gondolatban.

H szabd rí erdőben

— Csak eszembe jutott valami a szederfáról.

— Vannak itt sokkal értékesebb fák is — magyarázza a kerületi erdész: — Vörös fenyő, fekete fenyő, és persze ami eléggé ritka, a vörös tölgy. De tudod, néhány akác is akad, és amikor úgy májusban, május végefelé virágzik ...

— . .. Tudom, leheveredsz a a fa tövébe, aztán jókat alszol ... Mi más dolgod lenne?

Először vadul néz rám, aztán komoly hangon ecseteli, hogy miminden munka folyik egy erdőben az esztendő minden évszakában, mert ez tulajdonképpen egy üzemnek is nevezhető. A székelyszabari környék a pécsváradi erdészethez tartozik, oz egész összesen 9200 hektár, ebből 450 hektár a szabarj kerületé, és még ebből 80 hektár a kiránduló központ.

— Néhány éve kezdtük ezt itt rendbetenni, tornapályát építettünk, meg esőbeállót, aztán sétautakat, följebb van egy kőépület, ott mindenféle összejöveteleket lehet rendezni, a tornapályára tizenöt tornaszert állítottunk fel rönkfából, aztán mint mondja . . . hideg kristály- vizű forrásunk van, a vize kitűnő, ha egyáltalán ...

— ... Ha egyáltalán akármilyen víz is kitűnő lehet — egészíti ki Gyurisics Tamás.

— No persze ...

— Ki támogatta még ezt a kirándulóközpontot?

— A hímesházi tanács és a Mohácsi Járási Hivatal.

Nem lepett meg, hogy a járás mennyire szorgalmazza a székelyszabari kirándulóközpont létrehozását, főleg az erdei tornapálya létesítését. Talán két esztendeje a hivatal vezetőjével, dr. Németh Elemérrel találkoztam egyik kis községben, ahol tornatermet adtak át a fiataloknak, és a felnőtteknek. „Nem a versenyeredmények a lényegesek, hanem az, hogy akár fiataloknak, akár az idősebb korosztálynak legyen hol mozognia, tornásznia, hogy lélekben, testben félfrissüljön. Valahol itt kell elkezdeni a tömegsportot . . . „Egy tévéműsorból tudom, hogy azóta már több községben épült tornaterem, illetve tornapálya.

— Kik járnak ide? — kérdem Deák Lászlót.

— Például ma este a hímesházi tsz vendégeli meg a kom- bájnosokat, mivel befejezték az aratást. Fönt a kőházban elférnek. Ha jól tudom, halászlét főznek majd. De egyébként d környék falvaibái és persze Mohácsról jönnek a kirándulók, főleg hét végén. Mohács alig tizennégy kilométer, kerékpárral szépen kikerekeznek ide. Az alkotmány ünnepén szintén mohácsi fiatalok rendeznek itt egy kis erdei túrát, már be is jelentették.

Nem tudom, a mohácsi szövőgyáriak felfedezték-e már a szabadi erdőt? Azért ők jutottak eszembe, mert jónéhányszor jártam már az üzemben, de amikor kiléptem a szövődéből, azt mondtam, köszönöm, ebből

elég volt.. . Lehet, van benne valami túlzás, de nekem akkor a szövödeiek mesélték el, hogy a szövőnők aligha mennek nyugdíjba a gép mellől. Mielőtt elérnék az ötvenöt esztendőt, lábfájásra, hallószervi, vagy légzőszervi megbetegedésekre panaszkodnak. Amikor a „nagy műszak” letelik... az utolsó néhány évet már csendesebb termekben töltik el, különben kikészülnek. Biztos így van. Azt sem mondom, hogy rohanjanak ki a szabari erdőbe friss levegőt szívni. Nem olyan egyszerű ez. De talán meg lehetne próbálni. Közösen, kisebb csoportokban, brigádokban, legalább két hetente? Ezt a gyönyörű környéket — amelyet a Mecseki Erdőgazdaság az említett szervekkel együtt — szépen rendbehozott, előkészített —, most nekik kell majd felfedezniök. A mohácsiaknak.

— Mit is akartál mondani az imént az akácfáról? — kérdezem Deák Lászlót.

— Ja.. . Szóval azt, hogy amikor május végén nyílik, akkor leheveredek alá egy félórára, nézem az eget, és érzem, hogy az akácillat átjárja a bőrömet. Ez amilyen egyszerű, annyira jó. Te nem íqy vagy vele?

— Nem. Én megettem az akácfa virágát. Egy fürtöt leszakítottam és csipegettem mint a szőlőt. A torkomban éreztem az akácillatot...

... És most a keserűséget -, de ezt már csak magamban gondoltam. Föltápászkodtunk és bementünk az erdőbe.

Rab Ferenc