Dunántúli Napló, 1978. augusztus (35. évfolyam, 210-240. szám)
1978-08-12 / 221. szám
6 Dunántúli napló 115 éve született „az egri reumete”Mozaikok Gárdonyiról ^^tvenhat évvel ezelőtt, 1922 júliusában, 140 ■ ■ tagból álló baranyai ki- ránduló csoport járt Egerben. Megtekintették a város nevezetességeit s egyetlen vágyuk már csak az volt, hogy személyesen ismerjék meg Gárdonyi Gézát, akinek regénye: az „Egri csillagok" a mecseki tájjal kezdődik. A 140 tagú baranyai csoport felvonult a Gárdonyi-ház elé. Egy feketeruhás nő nyitotta ki az utcai vaskaput. — A Mester nagybeteg — mondotta — semmiesetre sem fogadhatja valamennyiüket, bármennyire is szeretné. Néhányon jöjjenek csak, mert hiszen be sem férhetnének ... A csoport 138 tagja megállt a Gárdonyi-ház virágos udvarán, ketten pedig bekopogtattak a betegeskedő íróhoz. — Mester, — mondotta egyikök — engedje meg, hogy a keresztülutazó baranyaiak üdvözletét és tiszteletét tolmácsoljam ... Mi, akik gyönyörű munkáit olvastuk, nem mulaszthattuk el ez alkalomból .. . A csoport képviselőjének szava a meghatódottságtól ekkor elakadt. A nagybeteg Gárdonyi Géza segítette ki válaszával: — Nagyon jól esik a baranyaiak üdvözlete — mondotta. Én is dunántúli vagyok. Egyszer — mint azt az „Egri csil- lagok”-ban megírtam — jártam Pécsett. Szép város. Adja át meleg üdvözletemet. Sajnálom, hogy nem mehetek ki. Nagyon beteg vagyok. Három hónap múlva, 1922. október 30-án pedig Eger városában már gyászlobogók hirdették, hogy az „egri remete" örökre elbúcsúzott mindenkitől, végleg lezárta jóságos tekintetű szeméi. A házak falain megjelentek a város gyászkeretes plakátjai: Gárdonyi Géza meghalt, A nagynevű írót városunk halottjának tekinti! Tűzzétek ki a gyászlobogót! Szerdán délelőtt jöjjetek temetésére! A Városi Tanács * Nagyapja: Ziegler Kristóf lakatosmester, apja: Ziegler Sándor Mihály pedig gépész volt. 16 éves korában már felszabadult, és mint vándorlegény az osztrák fővárosba, Bécsbe került. Ott nappal műhelyben dolgozott, este pedig iskolába járt, magasabb fokú gépészeti tanulmányokat folytatott. Találmányai voltak, amelyekkel vagyont szerzett. Kilenc évi bécsi tartózkodása után már 200 munkást foglalkoztató vasgyár tulajdonosa lett. Az ő gyára — a bécsi Ziegler-gyór — gyártotta először az acélfésűt és az acélból készült ekevasat. Bár német hangzású neve volt — egyike volt a legnagyobb magyar hazafiaknak. Joggal írta róla Gárdonyi Géza „Fiamnak" című hátrahagyott írásaiban, hogy „... az én apám magyarabb volt, mint azok a Zrínyimentében kevélykedő címeres főurak, akik magyarul nem is tudtak, a szabadságharc elől külföldre futottak". Gárdonyi Géza apja, a magyar szabadságharcban fontos szerepet töltött be. A magyar nép szabadságharcának kezdetén vasgyárát eladta és minden pénzét, vagyonát Kossuth Lajos magyar kormányának ajánlotta fel. Kossuth kormánya megbízta a szabadságharc fegyvergyórá- nak vezetésével. A gyár kezdetben Pesten, később Nagyváradon, majd Aradon működött. Házasságából 7 gyereke született. Ezek közül Géza fia lett a leghíresebb, országos nevű magyar író. Bár fia iskolai bizonyítványából az apa erre soha sem gondolt, nem is gondolhatott volna .. . * Gárdonyi Gézának — bár szorgalmas és csendes, jó ma- gaviseietű volt — mint diáknak nem kedvezett a szerencse. Pedagógusai benne sem fedezték fel a tehetséget. Sárospatokon például az 1874—75-ös iskolai évben a 11 éves Ziegler (Gárdonyi) Géza félévi bizonyítványa: „gyenge közepes” volt, „utóvizsgálatra utasított", szépírása pedig „olvashatatlan". Huszonöt évvel később, 1898. február 17-én Radócsi Györgyhöz, a főiskola akkori közigazgatójához írott levelében a 35 éves Gárdonyi Géza visszaemlékezve diákkorára, saját maga írta: „februárban kimaradtam az iskolából, mert mindenből szekundám volt." Tanulókorában azonban a legnagyobb szégyen az egri tanítóképzőben érte. Az 1881 — 82-es tanévben, III. éves -tanítóképzős korában a 18 éves Gárdonyi Gézát Répássy János nevű, magyar-szakos tanára, az első félévben magyarból megbuktatta. — Ziegler, az csak Ziegler marad! — mondotta Répássy tanár és bizonyítványába a következő osztályzatokat írta be: Magyar: olvasás: elégtelen, nyelvtan: elégtelen, helyesírás: elégtelen, írásbeli dolgozat: elégtelen. Pedig magyar tantárgyból az egész osztály írásbeli feladatát ő írta meg egy hatos lefizetése ellenében. Nem volt könnyű feladat, mert osztálytársai házi feladatát úgy kellett megírnia, hogy Répássy tanár ne ismerjen rá az ő stílusára. Nem is ismert rá, viszont Gárdonyi stílusa éppen a házi feladatok többféle formában való megírása által csiszolódott. Diákkorában ez volt az ő stílus-iskolája. Répássy magyarból megbuktatta. Gárdonyi kénytelen volt javítóvizsgát tenni. Azonban ez is csak „elégségesre” sikerült neki. Tanóra beírta bizonyítványában: „elégségesre javított" és az egész osztály előtt kijelentette: — Fiam! Tebelőled sohse lesz nagy ember, de a kenyeredet megtudod keresni. Ü sors iróniája, hogy 18 év múlva, amikor Gárdonyi Gézának már fölfelé ívelt írói pályája amikor már megjelent a „Lámpás” című regénye, „Az én falum" c. elbeszélésgyűjteménye és több más novelláskötete, 1899. november 24-én, ugyanez a Répássy János felkereste Gárdonyit, akit arra kért, hogy „Hórfahangok" című novelláskötete kiadásához keressen neki kiadót. Ekkor irta Gárdonyi Géza a naplójába, hogy: „A sors nekem elégtételt ad minden szenvedésért, minden megaláztatásért." A későbbi évek folyamán is levelezett Répássyval. Az Egerből 1920. január 31-én kelt levele nemcsak a volt tanítvány és a volt tanár közötti kapcsolatot tükrözi vissza, hanem egyben a két évvel halála előtti Gárdonyi Géza szociális helyzetét is. „Az itteni állapotok jellemzésére csupán annyit írok, hogy a kiadóm Pestről küldött ide fát, hogy meg ne fagyjak és gyertyát, hogy legyen világosságom” — írta levelében Gárdonyi. Megjelent könyveit, regényeit is megküldte tanárának, Répássy Jánosnak, akitől bírálatot kért. * 1893-ben, a budapesti „Magyar Hírlap” politikai riportere volt. A mindenható gróf Tisza Istvánnak szüksége volt jótollú újságíróra, akit az obstruk- ció leverésére irányuló politikájának vitorlájába foghatott volna be. Tisza Gárdonyi Gézára is gondolt. Mézesmadzagul képviselőséget ajánlott fel neki. Gárdonyi azonban nem fogadta el, de véleményét a legnyíltabban megírta neki: „Ha méltóságod az országban mindenkit meg vásárolt — írta levelében — a világosi fegyvergyáros fia becsülete akkor sem eladó." Gárdonyi Géza diákkora óta naplót vezetett, amelybe pontosan bejegyzett mindent, ami vele kapcsolatban történt. Naplójának lapjai hűen visszatükrözik a különböző kulturális és politikai eseményekkel kapcsolatos érzelmeit. 1896. május 2-án, Magyarország ezeréves fennállásakor, a fényes milleneumi ünnepségekkor a következőket írta naplójába : — „A milleneumi kiállítás megnyitása. Én bizony nem húztak frakkot. Utálattal néztem végig a német familia mint fogadja „Magyarországon” hódolatát. A király — kopasz saskeselyű — vörös kucsmában és fehér köd- menben. A királyné feketében. Árpád ivadékai részint téliprémes magyarban, részint nyáriban. Keverve cilinder és frakk. Főképpen a kereskedők voltak díszmagyarbcn, meg a grófok, mágnások. — A király beszédétől meg a Gotterhaltetól az ezredik ünnepen rosszul lettem. Ebéd után betegen feküdtem le .. ugusztus 3-án volt 115 éve már annak, hogy Gárdonyi Géza született Ez alkalomból a magyar nép szeretettel emlékezik meg a Mesterről, mert — amint Lu- kácsy Sándor írja — „Gárdonyi legjobb műveivel, a mi írónk, a nép írója. Azzá teszi társadalomkritikája, hazafias nevelőereje, egészséges realizmusa és nem utolsósorban gyönyörű, népi gazdagságú nyelve." Pusztai József A világért sem akarom kétségbevonni a szeszkorlátozással kapcsolatos rendelkezés jogosságát — főleg — az időszerűségét és még az is tetszik nekem, hogy bizonyos társadalmi nyomósra történt mindez. Ha jól emlékszem, elsőként megtiltották a gyárak, üzemek környékén levő italboltok kora hajnali nyitását, később kiterjesztették a rendeletet valamennyi vendéglátóipari egységre: reggel hat előtt egyik sem nyithatott. Nem sokkal utána a vonatok étkezőkocsijaiban szűnt meg a szeszárusítás — ez már nem nagyon tetszett —, majd a szeszes italok árusításának kezdési időpontját reggeli 9 órában állapították meg, s ez vonatkozott az élelmiszerboltokra is. A sajtó, rádió, tévé rákapcsolt a témára, megmagyaráztuk a rendelet célszerűsítését, a riporterek felkerestek iszákos embereket, azok családját, aztán elvonókúrás intézeteket, kocsmárosokat, éttermi vezetőket, rendőröket, bírókat, orvosokat, munkahelyi vezetőket és mindenki — saját hatáskörének tükrében — nyilatkozott: lám, mire vezet a mérfl fürdővízben nem én vagyok a gyerek téktelen italozás és milyen jó, hogy most ez a szigorítás végre valahára megszületett. Oké. Aztán elmúltak hetek, hónapok és én még mindig kinyitom a rádiót és belelapozok a napi sajtóba és a téma még mindig szinte központi kérdésként szerepel a műsorban és a hasábokon. Ez nem tetszik nekem. Mármint, hogy a túllihegése, a — szinte unalomig hajtott — kampányszerűsége. Harminc esztendeje gyakorlom az újságírást, éppen elég kampányt megSrtem, — közöttük pedig jónéhányat, amelyek » végül is ellaposodtak, komolytalanná' váltak igazán tisztességes és hasznos céljaik ellenére. S mindez azért, mert nem tekintettük a felnőttekét felnőtteknek, mindent a szájukba rágtunk, okoskodtunk, magyaráztunk s ők végül legyintettek és tovább- álltak. A rádió egyik műsorának szerkesztőjéhez betelefonál a hallgató és még drókóibb intézkedést követel: egyáltalán, szüntessék meg az alkoholos italok árusítását az egész országban, mindenütt, most és mindörökre. A műsorvezető — nagyon helyesen és higgadtan — arra figyelmeztetett, hogy ilyen rendelet már érvényben volt egyszer, mégpedig az Egyesült Államokban s ez egyben táptalaja lett a kibontakozó gengszterizmusnak, amelytől azóta sem tudtak megszabadulni. (Más okok miatt sem persze, de ez más kérdés.). A műsorvezető azt is elmondta, ne várja senki, hogy kivágjuk szőleinket, lebontjuk sörgyárainkat és szeszfőzdéinket, hogy fürdővízzel együtt kiöntjük a gyereket is, mert az alkoholizmus elleni küzdelemnek egyáltalán nem ez a módja. Igen ám, de egy másik műsorban a másik riporter majd- hogy nem felelősségre vonja az ÁBC-áruház üzletvezetőjét, aki azt találta mondani: hiába szüntették meg a féldecis pálinkás üvegek forgalmazását, most megveszik a kétdecis konyakot vagy a féllitereset s ők el is adják, mert mindent el kell adni, ami a polcon van. Vagyis a riporter keresett' még egy jobb falatot a „lerágott csonton", hátha tud valami újat találni a témával kapcsolatosan. Egy csehóban például föltette a kérdést egy megrögzött szeszkazánnak: „Miért iszik?" És ezután jött a lelkizés. Ez a módszer valahogy nem tetszik nekem. Mert, amikor a közvetlenül érintett, vagyis a fogyasztót faggatja a rendelkezést illetően, azonnal elrohan valamelyik piszkos talponállóba. Ott majd talál le- részegedett riportalanyt. És mindjárt ráhúzza a vizeslepedőt magára a III. osztályú italboltra is, ahol — szerinte — csak alkoholisták, vagy jövendő alkoholisták iszogatnak. Eszébe sem jut, hogy az ilyen italboltokban szép számmal megfordulnak nem alkoholisták is, hanem csupán „egyszerű” dolgozók, akik munkából hazajövet itt isszák meg — viszonylag olcsóbban...! — az egy-két pohár sörüket vagy fröccsüket. Mert sem a Hilton, sem a Gellért árait utolérni soványka bukszájával soha nem fogja. A riporter bemehetne a Hiltonba vagy a Ro- yalba, vagy az Emkébe, és kérdezze meg a jólöltözött alkoholistákat: mi a véleményük a szeszkorlátozásról? Ki fogják dobni. A pincérek dobják ki. A vendéget nem szabad molesztálni. A csehóban szabad. A rádióból hallottam s a tévében (igaz régebben) láttam éjszakai razziákról készült riportokat. Kócos, álmatag mókáslányok, lerobbant részeg pasasok makogtak a mikrofonba és pislogtak a kamerába. A háttér: csehó. De ugyanilyen jellegű helyszíni tudósítást nem volt szerencsém még végigélvezni —, a drága első osztályú vagy osztályon felüli szállók éttermeiből, bárjaiból. Pedig ott is akadnak alkoholisták . . . Akadnak?! Biztos vagyok benne, lesznek, akik — miután ezt a kis dolgozatot elolvassák — ölükbe ejtik az újságot és azt mondják: „Ez is vizet prédikál és bort iszik . .." Kételyeiket sietek eloszlatni: nem prédikálok vizet. Bort prédikálok és bort iszom. A fürdővízben nem én vagyok a gyerek. Rab Ferenc Körtvélyesi László felvételei Tükör előtt...
