Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-08 / 186. szám
6 Dunántúlt napló 1978. július 8., szombat Ahol napsütés van, ott árnyéknak is kell lenni... De hogy valaki, vagy valakik a napos oldalon járnak-e, vagy az árnyékoson — ezt már személye válogatja. A „személyek" akikről most szólni akarok — tizenévesek. Lányok és fiúk. Iskolások. Befejeződött a tanítás, megkezdődött a nyári aranyszabadság. A fiatalemberek ezekben a hónapokban élvezik a kötetlen napok lehetőségeit — jól teszik. Nyaralnak. Fiataloktól hangosak a strandok, öröm, vidámság. Gyalog, vagy kerékpárral indulnak egészséges és kedvderítő túrákra, miközben ismerkednek az országgal, szövődnek a barátságok. De benépesülnek a nyári építőtáborok is, munka és jókedv ötvözetéből tevődnek össze az emlékezetes hetek. Soksok fiatal járja nyáron a napos oldalt. . . Nekik van igazuk és tehetik is. öröm a szülőnek, öröm a gyereknek. saságokban mindig kinő egy hangadó, aki viszi a prímet, hatással van a többiekre. Ha ez a menő fiatalember józan gondolkodású, hangadása a csoport hasznára válik. De ha különböző csínytevésre, úgynevezett jó balhéra buzdít, könnyen magával ránthat jónéhány fiatalt, akár bűncselekmény elkövetésébe is. összejönnek parkokban, tereken vagy „a szülők dolgozni vannak" lakásokba, ital is kerül, aztán a mámoros hangulat elaltatja az önkontrollt. . . A buli után valamikor éjszaka osonnak haza és vannak szülők, akik még azt sem kérdik meg: hol voltál?" Könnyű volna most — sajnos — a példák sokaságával bizonyítani az elmondottak igazságát. Amikor a szülő a rendőrségen látja viszont lányát, vagy fiát, megdöbbenve hallgatja gyermeke viselt dolgait. . . Közmondások igazságai válnak sablonossá a „hivatalos helyiségekben” végződő történeteknek. „Könnyű Katát táncba vinni, ha maga is akar...” Ide vág a közelmúltban történtek egyike. Két tizenéves lány — nem is kellett túlságosan kérlelni őket — ment fel egy legénylakásra, aztán „kihörpintik boraikat”, és korántsem vetettek véget a zenének, hanem ekkor kezdték. Már mint a bulit. Az egyik lány aztán hullarészegen kifeküdt.. . Ébredése első pillanataiban nem is tudta, mi történt vele . . . Fiatalok és szülők dolga is ügyelni arra, hogy a nyári napsütésben ne nyúljanak hosszúra az árnyékok .. . Garay Ferenc De van árnyék is. Fiatalemberek — akik a nyarat nem felszabadulva, hanem „elszabadulva" töltik. Elszabadulva az iskola kötött rendjétől — a szülők, a család máskor naponta rendszeres ellenőrzésétől. Az anya, vagy apa reggel elhangzó kérdésére: ma hol leszel lányom (vagy fiam) — mondanak valami szülőnyugtatót, aztán neki a nagyvilágnak . . . összeverődnek a kompániák és unalmukban tippeket ötlenek, mert valamivel el kell tölteni az időt... Az arra illetékesek sokévi tapasztalat alapján mondják: „Nyáron növekszik a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma. A gyorsan verbuválódott tárkor megvették, helyrepofozták, „modernizálták”, olajkályhákkal fűtik a szobákat, a legszélsőt is, ami tulajdonképpen házi múzeum, bárki bármikor beléphet és megszemlélheti Oberster Antal nyugdíjas cipész faragványait. Sötétre pácolt üvegvitrinek őrzik a finoman — csipkeszerűen áttört — gyümölcsöstálat, pohárkészletet, aztán a merőkét, kulacsot, kis dézsát, üvegbetétes italkészletet, kupákat, de a falon is körös-körül mindenütt fura alakzaté dísztárgyak, és mindez —, lopótökből . . . — Honnét ért ilyesmihez? — Nem tudom. Suszter volt a szakmám, de ez nem mond semmit. Valamikor szerettem szép cipőket készíteni, de manapság már a gyári, a tömegcipő a sláger, lábbelit senki sem csináltat. Nem is érdemes, mert nagyon drága lenne. Szóval, talán nyolc—tíz éve, hogy egy ilyen lopótököt elkezdtem farigcsálni. A gyerekeim „divatoztak" a lopótökkel, • meg régi vasalókkal, köcsögökkel, rokkával, egyebekkel, mindent összeszedtek és telerakták vele a szobát. Akkor gondoltam, valamit kéne faragni a tökből, de azért úgy, hogy a természetes formáját megőrizzem. Később már magam termesztettem és úgy, hogy sablont húztam rájuk és így lett például az egyik „golyvós", a másik kissé szögletes, majd egy idő múlva azon tűnődtem, miként lehetne megmenteni őket a szúrágástól. Aztán ki kísérleteztem egy anyagot, amivel átitattam a már megfaragott dísztárgyakat és így akár évtizedekig semmi bóntódósuk nem esik. — Mi volt ez az anyag? — Hót. . . engedje meg hogy ne áruljam el. Sokat töprengtem rajta. V aló igaz, hogy a lopótök — a maga egyszerűségével — mint dísztárgy foglalta el a helyét a modern lakások könyvespolcain, a falu világát — egy kis nosztalgiával — idézve szépen megfért az aratókorsók, köcsögök, cseréptányérok, szilkék között. A lopótököt valamikor — sajnos sokhelyütt még most is — borszívósra használták a szőlősgazdák. Azért mondom, hogy sajnos, mert a belül bolyhos felületet tökéletesen soha nem lehetett tisztítani, a penészgombákkal bizony megfertőzték még a legsilányabb borokat is. De az is igaz, hogy a szú nem tudta elviselni a borkőlérakodást, nem is támadta meg a „lopót”, ha másért, hát azért sem, mert a gazdák valamikor a kiszáradt tököt a sonkával együtt füstölték, konzerválták. Kiülünk a ház végében fölállított tuskókra — az asztal is fatörzsböl van — mögöttünk egy kis mini sziklakért, az épület meszelt falára hordóabroncsokat és guzsajvesszőt függesztett fel, kellemes hangulatot árasztó díszként. Belelapozunk a vendégkönyvbe, nem csak hazai, hanem német, francia, svéd látogatók is bejegyeztek néhány őszinte elismerő mondatot Valóban csodálatot érdemelnek a faragványok. — Tudja télen, amikor kint hűvös, szeles idő járja, esős, havas napokon beülök a kis barkácsműhelyembe és egész nap dolgozom. Nem tudom abbahagyni, mindig új ötlet jut eszembe és ezeket megörökítem a régi suszterkésemmel, a „dikiccsel". Előkerül a £ézár kutya, új- fundlani keverék, ujjai között úszóhártya-csökevényt „visel", azt mondják, ezt a fajtát ez jellemzi. Lehet, mindenesetre barátságos, okos kutya, ő hord-’ ja be a kaputól az újságokat a gazdának, néha mordul egyet az utca felé — amikor valaki elhalad a ház előtt —, de ezt is csak illemből teszi, amit egy kutyától el is vár az ember. — Akad-e sok látogatója a házi múzeumnak — Többnyire csak véletlenül tévednek be. Nagyobb hírverés kellene. Én igazán mondom, bárki, bármikor beléphet hozzánk és megtekintheti. Igaz, hogy a magam kedvtelésére készítem dísztárgyaimat, de azt szeretném, ha egy kicsit „mindenkié" lenne. Siklós idegen- forgalmi hely, van itt sok látnivaló, közöttük ez a szerény kis múzeum is. ' Hűvös, kellemes csemegebort kortyolgatunk, a kert dús növényzete virágillatot lehel . . . Külön kis világa ez Oberitter Antalnak, de még sem zárt és megközelíthetetlen. A kapu nyitva áll'... K ifele jövet fölnézek a várra, az ablakban még mindig ott ül a farmeros „Kanizsai Doroty- tya”, táskarádióját bömböltet- ve. Most jut eszembe — érkezésünk elején — említette Antal bátyám, hogy a ház szanálásáról is szó volt egy időben, úgy hallotta, autóparkolót terveztek a helyére. Kár lenne ezért a Matuzsálem-korú épületért, kertért és egyáltalán az egész nyugalmas környékért. .. Rab Ferenc A bástyát és a vár homlokzatát erről az oldalról s ilyen közelségből persze — dél felől — még soha nem láttam, csak most, Óberitterék kertjéből, de azt hiszem a siklósiak közül sem sokan, hiszen ez a kis Gagarin utca nem éppen forgalmas, inkább csendes kis környéke a varosnak, mindenesetre a vár félelmetesen és szépségesen rajzolódik fel magasan az égboltra és a vár ablakában — hátát a keretnek támasztva — üldögélő farmeros lány is aprónak tűnik, térdeit fölhúzza, állát rátámasztja és alig láthatóan lebbenti meg hosszú haját a szél. Csak egy villanásnyi kép az egész, mert itt ..lent" inkább földi dolgokkal vagyunk elfoglalva. A hosszú — utcával párhuzamos — kertben már sűrű a szőlőlugas, az apró, de sok fürt dús termést ígér, a cseresznyefa alatt gyerekek köpdösik a magokat, Oberitter Antal mutatja a gyönyörű nagy szilvafát, azt mondja nagy szemű, muskotályos ízű gyümölcsöt ád, a pálinkája meg — amit lefőzet — igazán kitűnő, a bor, amit kínál, csemege fajtából való. A ház valamikor cselédlakás volt — megvan vagy százesztendős, ha nem több — amiHázi múzeum a vár alatt 54 méter - 4,47 köbméter műszakonként Áknamélyítési rekord a K-IV-es aknában KlSZ-védnökséggel épül az új komlói Kossuth-akna Aknamélyitési rekord született a mecseki szénmedencében. Az új Kossuth-akna építésénél június hónapban 54 métert mélyített Hinterszer János szocialista brigádja. A mecseki szénmedence területén ilyen eredményt korábban soha nem sikerült elérni, az eddigi rekord a szászvári Béke-akna építésénél született, csaknem másfél évtizede, amikor egy hónap alatt 44 métert értek el. A mostani eredmény értékét növeli az igen magas teljesítmény: műszakonként 4,47 köbméter. Hasonló 6 méter átmérőjű aknában a 2,5 köbméter/műszak teljesítményt már jónak tartották ez ideig. Az új Kossuth-akna építése 1977. január 2-án tereprendezéssel, erdőirtással kezdődött, majd márciusban vonultak fel az aknaépítéshez. Az aknamé- lyitő-tornyot a múlt év júliusában állították fel, és szeptemberre már elérték az altáró szintéi, a felszíntől 27 méterre. Itt mindkét oldalon 6—6 méter aknarakodót építettek, majd folytatódott az akna építése. A mélyítéssel párhuzamosan megkezdődött az altárószinti, mintegy 1000 méteres vágat- rendszer kihajtása is, ahol Kiss Ernő, Kálmán István és Rajnai István szocialista brigádjai jó eredménnyel dolgoztak. Az új K—IV-es akna egyébként az aknaméiyítő KISZ-alapszervezet és Komló városi KISZ Bizottság védnökségével készül, a munkahelyen többségében fiatalok, kiszesek, KISZ-vezetök dolgoznak. Az aknamélyítők 1978. márciusában érték el 150 méter mélységben a lll-ik szintet, itt mindkét oldalon 7—7 méter hosszúságban rakodót építettek, ekkor nyílt meg a lehetőség arra, hogy aknamélyitési rekord eredményre törekedjenek. Mára a K—IV-es akna építői elérték a 220 méteres mélységet (az akna teljes mélysége 560 méter lesz), minden valószínűség -szerint 1980 első félévében az aknaszerelvényekkel felszerelve átadják, megkezdődhet a szállítógép beszerelése. Kossuth-bánya- üzem további termelése szempontjából döntő esemény lesz ez, enélkül a bányaüzem megbénulhat. L. J. Áz eladók megmérettettek Hallom, múlt hét közepén a rádióból, hogy külföldi és hazai szakemberek (Kereskedelmi Kutató Intézet) gondosan tanulmányozzák a bolti eladók és pénztárosok munka- körülményeit, esetleges munkahelyi ártalmait. Én eddig is tisztelettel adóztam a boltok dolgozóinak, ezután ez az érzés jóllehet csak fokozódott bennem és irántuk. A forgalmasabb üzletek csúcsidején — de hát mikor nincs csúcsidő? — néha elnézem őket, amint lemérik és kimérik (szövet vagy parizer ezúttal egyre megy) az árut, és szüntelenül kérdik: . . . mennyit szabad adnom . . .? Lehet ennyivel több . . vagy kevesebb, tessék ezt fölpróbálni . . . ajánlanám ezt, ajánlanám azt . . . Aztán futnak a pult mögött, kiterítik az árut, föl a polcra, le a polcról, s már fordulnak a következőkhöz ... a pénztárgép meg csör- ren, jobb kézzel a gombokat nyomják, ballal az árut kapdossák ki a kosárból és rakják a másikba (még arra is jut idejük, hogy ezt-azt selyempapírba csomagoljanak) számolnak, visszaadnak, húszasok, százasok, ötszázasok mennek át a kezükön. (Ajajl de hányszor elszámolják magukat . . , s gyakran még a hivatalos „mankópénz" sem fedezi a tévedés okozta veszteséget) és ez igy megy óráról órára, napról napra, hónapokon, éveken át és a fejüket, hátukat, bokájukaj fájditják, idegbántalmakra és fásultságra panaszkodnak . . . Hát ... ez is egy roppant fárasztó munka. Orvosok — több egyeb kísérlet mellett — például műszakkezdés előtt bokaméretet vettek különböző profilú boltok eladóiról, műszak után megismételték, és nem egy esetben 8—9 milliméter eltérés mutatkozott a két mérés között. Az ismert magasszárú, fűzős vászonci- pök ugyan kissé gátolják a boka duzzadását, de nem szüntetik meg az utófájdalmat, amikor munka után az eladó otthon lepihen. Külön figyelmet fordítottak a pénztárszékekre. A felmérés során megvizsgált székek 40 százalékának úgynevezett ülősikja nem volt 'megfelelő, következésképpen a pénztárosnők felfokozottabb hátfájásra panaszkodtak. A pénztárfülkék 10 százalékánál hiányzott a lábtámasz. Kiszámították, hogy egy ABC áruház csúcsidején a pénztárosnő mintegy nyolcszázezer mozdulatot tett balra, amikor az árut egyik kosárból a másikba helyezte, s mindannyiszor ütö- dött a térde a fülke belső falához. Természetesen nem is ütésről van szó, inkább csak érintésről, de ennek gépies ismétlődése bizonyos idő múltán fájdalmat, sőt láb-idegbán- talmakat okozott. Hogy az említett kísérletek eredményei mikor és milyen széles körben realizálódnak, azt nem tudni még, mindenesetre bízzuk a szakemberekre. De addig is,. . . talán helyileg lehet valami megoldást találni. Az eladók műszakon belüli, időleges cseréjére is go idolhatnánk — ha nem tudnánk azt, hogy a kereskedelemnek is komoly gondot okoz a munkaerő hiánya. Vagy talán a fogyasztók türelmére hagyatkozzunk? Ne förmedjünk rá, ne bosz- szantsuk, ne idegesítsük az eladót és a pénztárosnöt? A kutatók kikérték az eladók véleményét a vásárlókkal kapcsolatosan. Három kategóriába sorolták a vevők hadát. Tessék jól megfigyelni: 70—80 százaléka a „jó vásárló", 10 százalék a „tétova vásárló", (aki időt rablóan válogat, s föltartja a többit, vagy éppen az eladó egyáltalán nem végtelen türelmét teszi próbára . . .) és körülbelül 6-y8 százalék az úgynevezett „deformált vásárló". E jelzőt átvitt értelemben kell elfogadnunk, nem sértésként, hanem szakkifejezésként használjál: a kutatók. Egyébként a „deformált" — az ő értelmezésük szerint — mogorvát, kötekedőt, oktalan elégedetlenkedőt jelent. Ha jól meggondoljuk — az a 6—8 százalék nem is sok. Ahhoz viszont éppen elegendő, hogy a vásárlók e csekély hányadától a bolti dolgozók előbb-utóbb idegbajt kapjanak. Persze most szinte hallom, amikor e sorok olvastán valaki azt mondja: „Azért az eladó sem angyal . . . Mert amikor ő kezd el balhézni, akkor . . Értem. De ha egy üzlet, vagy áruház nyolc—tíz, esetleg harminc—negyven eladója egy műszak alatt eisr és ezer embert szolgál ki, akkor már kiderül, hogy a „két tábor" közül melyiktől vár el a másik nagyobb megértést és türelmet. Nem igaz? Rab Ferenc
