Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-30 / 208. szám
1978. JÚLIUS 30. IRODALOM - MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. I Úgy vélnénk, manapság nincsenek oly pusztító tüzek, mint hajdanában, amikor (zsúpról zsúpra) egész falvak leégtek. Szerelemféltésből sem vetnek csóvát a legények a lányos házra, jobban dívik a bicska. Tüzek mostanában gondatlanságból keletkeznek. K. A. termelőszövetkezeti brigádvezető esete azonban kivétel. Afféle szigorú gazda volt ő, aki rövid gyeplőre fogta a családját. Négy fiát korán munkára szorította, a legidősebbet harmincnégy éves koráig házasodni sem engedte. Hajszolta, törte, dolgoztatta őket s a feleségét, ahogy őt az apja egykor. — Úgy akartam meghalni — mondta a bíróságon —, hogy a két szememmel lássam, milyen birodalmat hagyok hátra. Az apám cselédként kezde, és tíz-tíz holdat hagyott a hét fiára, mindegyik tanyás birtok volt. Megdolgoztatott bennünket, de volt eredménye. Hát én ebbe, jaj!, belebuktam. — Remegett a lába, a fejét fogta. Az történt, hogy a családot kemény kézzel fogva felépített egy hatalmas, kétszintes házat a falu főutcáján, mely — terve, s álma szerint — az egész nagy családnak, fióknak, menyeknek, unokáknak otthont nyújt majd. Ebben a házban szeretett volna megöregedni, ebben az általa létrehozott birodalomban. Csakhogy mire a ház elkészült, a négy fia közül egy sem akart sem a házban, sem akarnok apjával élni. Tavalyelőtt tavasszal mind a négyen elszállingóztak ... A legkisebb fiú Pestre szökött, munkás- szállásba. A rákövetkező éjjel K. A. olajjal öntözte meg a házat és felgyújtotta. Ilyen kormos Gulay István: Bolygótüzek lánggal még nem égett ház a faluban. — Jogom van a saját csűrömet felégetni! — hajtogatta makacsul a tárgyaláson. Ilyenek lehettek a középkori tüzek. 2 ölnek az öregek a nagydiófa alatt. A tyúkok már visszavonultak az ólba, a kutya a kerítés mellett kódorog, nem érdekli, mit beszélnek azok ott rekedtes, suttogás hangjukon. Orruk megvastagodott s megnyúlt, bőrük a nyakukon feketésbarna, mint az arabu- soké. Csak az emberi dolgok ésszel alig felérhető jelenségei foglalkoztatják elméjüket; azok, amelyekre az mondható: ki hitte volna?! — Hallotta? — kérdi egyikük a mellette ülőhöz fordulva. — A Pántlikás bácsi meg a felesége éhen akartak halni! A másik kettő csóválja a fejét. Tudják. Mindenki tudja a faluban. Hinni azonban alig képesek. — A fiúk Jugoszláviába ment a feleségével, a tengerhez. Pántlikás bácsiék meg megbeszélték, hogy éhenhal- nak. Hümmögnek. Bólogatnak. Pántlikás bácsi I Pedig micsoda cifra, jókedvű férfi volt! Ilyet!... Furcsa, gondolják, hogy épp a Pántlikás bácsi. _ — Megetették a jószágot, adtak elé annyit, hogy négy napig se tudja megenni. Aztán megvetették szépen az ágyat, egymás mellé feküdtek... és feküdek. Ki hitte volna, hogy ilyen is van! — Nem akartak már élni. Gondolták, egymás mellé feküsznek, s addig fekszenek, míg éhen nem halnak. A Feri meg oda volt a tengernél. Nagy szállodában laktak, de a Pántlikás-gyerek nem tudott aludni. Hallották? A másik kettő nem szólott semmit. A Pántlikás bácsi válogatott legtovább a lányokból, jutott eszükbe. Nagy szál, asszonyroppantó férfi volt. S ni csak! — Azt mondja a Feri a feleségének: „Menjünk haza! Rossz érzésem van!" Nem bírt magával. Otthagyták a drága szállodát. Ki volt előre fizetve. A Pántlikás bácsi meg Eszterke akkor már három napja feküdt. Nem ettek, nem ittak. Aztán hallgatott, hallgatott mind a három öreg. Csuklójukon akkora bog volt, mint a térdükön, úgy érezték, kaszára érettek már maguk is. Forgatta agyuk a históriát. Forgatta, forgatta, de helye nem került az észben sehol. Az éhhalált választókat sem érteni, sem sajnálni, sem elítélni nem tudták, ültek a hűs estében a forró nap után, s egyre az járt a fejükben: mit érezhetett a Feri, mikor belépett a házba. Mert ő még fiatal, épp hogy ötvenes, az ilyen még nem szokott hozzá a fájdalomhoz. S akkor a harmadik, aki eddig is beszélt, azt mondta: — Nem érdemelte ezt a Feri, akármilyen öregek is. Élet s érdem, ím így összetartozik. GALAMBOSI LÁSZLÓ SZEGÉNYEK ÉNEKE Három király csizmát vetve, jászol mellé térdepelve kincseit kirakta már. Lehelik nagy, nehéz barmok párával a szalmás sarkot. Ébredez a kiskirály. Varkocsát a Boldog Asszony föltűzi, hogy dúdolhasson, pásztor sipol dallamot. Hol az urak alszanak, még sötétek az olajcserjék. Feketék az ablakok. Csak a szegény indult korán. Farkasfogú, néma pusztán vitte árpakenyerét. Hold ült kemény homlokára, szaporázta súlyos lába. Köszöntötte Istenét. Ébred, ébred jó királyka: szalmafényű, féltett lámpa, simogat hű szamarat. Hóhér pattan durva ménre, föl-föl villog roppant kése. Dönget kunyhófalakat. Kasból pólyát kiforgatva kanként tipor. Rézbakancsa csecsemők nyakára lép. Zuhognak a kalapácsok, fejet rontok. József ácsot hajszolják, csöpp gyermekét Hajoljatok pálmaágak, borítsatok rejtő sátrat. Sziklaodúk bújjatok. Heródes ül cifra ménen, fej-csokor függ vaskezében. Vért hánynak az udvarok. Három király szárnyas csizmát húz. A drága tömjént, mirhát fölfalja a rabló szél. Botok mellett rongybocskorok fáradt lépte fagyban csoszog. Dérpillás a falevél. Arnyékpofák rálehelnek, márványtalpa Betlehemnek sugárfojtó füstben áll. Nem fújják nagy, nehéz barmok párával a szalmás sarkot. Menekül a kiskirály. Farkas üvölt. Bárány reszket Áll a csillag. Tüze dermed. Pásztor nem fúj dallamot. Hol az urak alszanak, még sötétek az olajcserjék. Feketék az ablakok. MÓZES LAJOS Gellövöld TRISCHLER FERENC RAJZA A céllövölde meséi mind tiszták és hamis felhangok nélkül valók. A puskák fegyverállványon nyugszanak, olajos csövük tompán fénylik. Aki töltögeti és kínóigatja őket — az nagymellű, feketeszemű, feketehajú lány, feszülő virágos ruhában — bordó rúzzsal kihúzott vastag száját biggyeszti, hogy nem fogadod el a szíves kínálást, mondván: nézelődsz egyelőre, hiszen látnod kell, mi az, amiben részt veszel. Szemben, a vasfalon ott függnek mind a célok, a céllövölde legszebb meséi. Az ádáz Farkas, a sunyi Róka, a tolldíszes Indián, a méla Sünike, a titokzatos Macska, a nagybotú Szolgalegény, a kövér Gazdag, a félelmetes Tigris, de vannak célul kitett diók, cigaretták, gyufaszálak, hurkapálcára kötött papírrózsák és cérnaszálon függő tüllbaba is. És fent a magasban, mindezek felett ott forog a szerencsekerék. A nikkel, plasztik csoda, amelynek ha valamelyik színét eltalálod, megáll, csönget és nagy nyereményt ad érte a lány. De te mégse lőj a szerencse- kerékre, könyökölj a vörös bársonnyal bevont fapultra, hárítsd el a szíves kínálást biztos mosollyal, és figyeld, hogy mások, akik párosával jönnek, mire lőnek, és mit nyernek vele, és a ráncos arcú boszorkányt, aki néha kiles a vasfal mögül, biztosan ő az, aki ritmusos rock-zenét vált és Rollingot és cowboy- dalokat, ez kell ide, hiszen itt sem csalás, sem ámítás, a céllövölde meséi és nyereményei mind tiszták és hamis felhangok nélkül valók, mindenki nyer azért, még az is, aki nem talál. Mert oldalt a kisasztalon ott sorakoznak a nyeremények is. A skót whisky, a rugóskés, a bőrkalap, valószínűleg csak reprezentációk, azt valószínűleg csak az kapja meg, aki a szép- mosolyút lövi meg, de előtte tornyosulnak a jelvények, a díszek, a similabdák, a papírcsákók és az üveggolyók, most már sajnálhatod is, hogy nincs kiírva miért mi jár. Hát nézelődsz, a vörös bársonnyal bevont fapulton könyökölve, időnként, ha a lány feléd kínálja a puskát, csak mosolyogsz, és elhárítod, ő pedig fordulásból lő egy sárga rózsát, nehogy azt hidd, ez a sarki Közért, itt a játék a lényeg. De gondolhatná azt is a szépmoso- lyú, hogy nem bizol benne. Hiszen annyi mese szól arról is hogy a céllövölde puskáit mind félreállítják, hogy nehezebb legyen nyerni velük, de te tudod, ma már a céllövölde puskáit sem állítják félre, nincs szükség csalafintaságokra, hiszen van nyeremény éppen elég, mindenkinek jut belőle, bár azt azért sejteni lehet, hogy a bőrkalap, a rugóskés, a skót whisky csak reprezentáció, mégsem háborodik fel ezen senki igazán. Csak könyökölsz a vörös bársonnyal bevont fapulton, és figyeled, hogyan forog fenn a szerencsekerék. Egy fiú lövöldöz rá, a hozzátartozó lány aggódva figyel, de a fiú ügyes és kéket talál. A szerkezet megáll, fények és hangok tündérjátéka, aztán egy csomag színes rágógumit kap. míg egy kisfiú a Sünikéért üveggolyót, a papája a harsány Bohócért papírtrombitát, tehát itt is mindenkinek a képességei szerint, tehát minden jól van. Lőni kéne vagy tovább állni. De te csak könyökölsz, a lányt, a meséket és a nyereményeket figyeled, és bosszankodsz azon, mint már annyiszor, hogy képtelen vagy részt venni valamiben, amiben mások szemlátomást jól érzik magukat. Mint az a férfi, aki a szerencsekerékre lövöldöz, de nem talál, és végül, hogy helyrehozza megromlott tekintélyét a mama előtt, úgy belelő az Indiánfőnökbe, a titokzatosba, hogy az egyből hajlongani kezd, mint a cigány- prímás, ha ötszázast nyálaznak a homlokára, persze hogy nem szép mese, de szerencsére nem nagy nyeremény, a Győztes Szolgalegény sokkal szebb. Ha a lány a puskát kínál- gatja továbbra is, és te visszautasítod, voltaképpen mór haverok vagytok valamennyire, te már régen figyeled, mit csinál, gondolhatnák azt is az újonnan jöttek, te vagy a szépmosolyú fiúja, hiszen gyakran néztek egymásra majdnem cinkos mosollyal, egyszer volt, hol nem volt, talán majd egy ágyban, vagy egy barikádon, nem mintha mindegy lenne, nézed az arcát, összejönne, nem jönne ösz- sze, lehet, hogy ez is afféle vendéglátóipari mosoly, bár játszani azért lehet. Bár lőhetnél is. Igazán semmi cikis nincs ebben. Ez a liget, és mint olyan, sajátos világ. Legfeljebb még egy felesleges részvétel, annyi felesleges után talán nem is számítana. De igazán beindíthatnád találatoddal azt az ősi, szép mesét, a Győztes Szolgalegényről szólót, ahol már készen állnak a szereplők, a sovány, bár igen izmos szolgaleqény nagy bottal, csak meg kell lőni a korongot, és máris puffog a bot a kövér Gazdag hátán. Szép mese, és biztosan szép nyeremény is. Bár ha a szerencsekerékre lőnél, az is sokat jelenthetne. Ha a kéket találod, akkor ráqógumit kapsz. Ezt már tudod. Valószínűleg a piros érhet a legtöbbet, azért talán a skót whiskyt is megkaphatnád, hiszen az van a sor legelején. De lőhetnél a nyereményekre is. Azonnal és közvetlenül. Biztosan nagy balhé lenne belőle, de szép mese is. Bár kétséges, hogy megéri-e a nyilvánosság kockázatát, aztán még tűzharcba kerülnétek a fentemlített boszorkánnyal. Védekezésként talán elmondanád: engem csak az háborított fel annyira, hogy nincs kiírva, miért mi jár, valamint ahogy a részvétel kockázata nélkül uavan, de láttam, a Több nyeremények a többség számára teljesen elérhetetlenek. Csak csalogatónak vannak kitéve, szinte meqtévesztésnek. L őni kéne vagy tovább állni. De te csak könyökölsz a vörös bársonnyal bevont fapulton, a lányt, a meséket, a nyereményeket figyeled. Talán döntened kellene. Addin várj, amíg.a szépmosolyú fiúja is megjön, és annak a mesének is vége, vagy állj tovább, hiszen annyi csoda és mese történhet: mindig éppen máshol.
