Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-27 / 205. szám
. 1978. július 27., csütörtök Duncintüli napló 3 A Rákóczi úti ideiglenes parkoló Bajcsy-Zsilinszky utcai szanált terület Takarékoskodjunk az energiával! A számítottnál mintegy 200 millió köbméterrel több földgázt és 470 ezer tonnával több kőolajterméket használt fel az ország az első félévben. Elsősorban a szokatlanul hűvös időjárás okolható az energiahordozók felhasználásának növekedéséért, hiszen az átlagosnál jóval hosszabbra nyúlt a fűtési idény, s a nyarat is megtűzdelték olyan hideg, esős napok, amikor be kellett gyújtani az olajkályhákat, a gázfűtőkészülékeket. A megnövekedett igények kielégítésére a hazai kőolaj- és földgázbányászok túlteljesítették féléves tervüket, s a múlt év azonos időszakához viszonyítva 6— 7 százalékkal növelték termelésüket. Ezen belül különösen jelentősen bővítették a földgáztermelést, ami 16 százalékkal haladta meg a féléves előirányzatot, s így már az éves terv 55,9 százalékát teljesítették. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt pedig az export rovására is javitotta az ellátást. fgy a többlettermelés, az exportvisszatartás és a meglévő készletek egy része felhasználásának együttes eredményeként az első félévben lényegében zavartalan volt az ellátás. Ezért a hazai kőolaj- és földgázbányászok a második félévben is nagy erőfeszítéseket tesznek az igények kielégítéséért. így az idén kőolajból 40 ezer tonnával, földgázból 300 millió köbméterrel tetézik meg előreláthatólag tervüket. Bontunk és építünk A maszek-TÜZÉP most a felüljáró alatt árusít. Bontott tégla, bontott cserép, bontott fa — ez a kínálat, és persze ajtók, ablakok tokostól, cserepek és minden, ami a túloldalon lebontott házakból kikerült. A Vasút utca saroktól most szabad a terep a Bajcsy-Zsilinszky úti tízemeletesekig, akár mór most lehetne kezdeni a 3000 adagos étterem és a Mecsek vidéki irodaház, valamint a Domus Áruház építését. Azaz ... az utóbbinál — mint hallottuk — nem elég a hely: a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat teljes munkaterületre tart igényt, ezért meg kell gyorsítani a BÉV ácstelepének ki- költöztetését. i§Í£|j§^ Az elmúlt hetekben, hónapokban a pécsi belváros több pontján tűntek el házak, házsorok, hosszabb-rövidebb időre kitágult a látóhatár. A régiek mellé új foghíjak sorakoztak, s némelyikük bizony hosszú életre számíthat. Így a kőzúzalékos lefedés azt jelenti, hogy ezek az új foghíjak jó időre enyhítik a belváros parkolási gondjait. Vegyük sorra ezeket az új foghíjakat. Legtöbbjük a Rákóczi úton van, ezért sétáljunk csak végig Pécs eme főútvonalán, a Zsolnay-szobortól a Rózsa Ferenc útig. Mindjárt a szobor háta mögött találjuk a legfiatalabb foghijat. A Néprajzi Múzeum és a Jókai utca közötti területen két jelentős építkezés indul. A barkács-áruházzal összekapcsolt TÜZÉP-irodaház kiviteli terveit ez év őszén szállítja a PTV, az előkészítő talajmunkák augusztus körül indulnak. A posta műszaki épülete elé kerül az új Pécs 1. postahivatal modern felvételi épülete, amely megoldja a római kori épületmaradványok bemutatását is. A sikeres házi pályázat után most készül a BARANYATERV-nél az épület tanulmányterve. Szemközt egy kis foghíj van, azon át jól rálátni az épülő új megyeházára. Egyelőre parkoló, az egykori Majláth utca megmaradt csonkjából hajtanak be a kocsik. Meddig? Most a Zsolnay-ház két tűzfala nézeget a függöfolyosós udvarral együtt a megyeházára. A városnál érlelődik az elképzelés, hogy ezt a házat valami módon — egy jól illeszkedő épületszárnnyal — egészítsék ki. A Jókai utca két sarkáról is eltűntek az épületek. A volt gázolajtelep helyén most tűz- víztározót, s majd egy trafóházat építenek. A másik oldalon a sarki ház bontása nyitja meg o Rákóczi út e szakaszának a szanálást. Üj OTP-központ épül majd itt, no és legnagyobb kulturális beruházásunk, a megyei művelődési központ. Ismét át a másik oldalra. A Citrom utcai tömbbelső megnyílt a Rákóczi útra, a városfal egy szép szakasza kívül-belül láthatóvá lett. A tömb beépítéséről már többször írtunk, különböző terveket ismertetve. Most a legfrissebb információnkat adjuk közre. A Rákóczi úti foghíjon épül meg a tsz-szövetség központja a termelőszövetkezeti élelmiszer-áruházzal egyetemben. A tömbbelső és a Bem utcai foghíj beépítése még ,,további gondolkodást igényel". ÄliilSÄI A Természettudományi Múzeum mellett is egy tekintélyes méretű új parkoló örvendezteti az autósokat, ez a Rózsa Ferenc út sarkival egyetemben hosszúéletűnek ígérkezik. Itt is egy elképzelés él: a Rákóczi utat a déli oldal felé bővítenék, ami újabb szanálásokkal járna. A PTV-nél néhány éve házi tervpályázatot írtak ki a Rákóczi úttól délre lévő terület rendezésére (a pályaműveket a DN-ben is bemutattuk), az ajánlások szerint e térségben alakítható ki Pécs impozáns új városközpontja. Ennek megvalósítása sok éves munka. Tegyünk most egy nagy ugrást, hogy egy pillantást vethessünk egy régebbi foghíjra. A Kossuth Lajos utca 29-es telekről van szó, itt épülne a Képcsarnok Vállalat új bemutatóterme. Tavaly tavasszal volt a cölöpalapozás, idén április 1-re ígérte a BÉV a felvonulást, de ennek mindmáig semmi nyoma. Itt kell egyébként emlékeztetni a belvárosi foghíjak sanyarú sorsára: hiányzik az erre a fajta munkára vállalkozó (vagy alkalmas?) kivitelező apparátus, s emiatt éveket csúsznak a gyorsan megoldható munkák. Vajon nem érné meg Pécsnek, hogy a bonyolultnak mondott foghíjbeépítésekre létrehozzon egy rugalmasan alkalmazható kapacitást a födémemeléses — lift- slab — módszerre, ami az elismerten kedvező tapasztalatok ellenére is igen tétován lépked nálunk még mindig. A bontások után két építkezésről. Épül az új fedett piac a Bajcs-Zsilinszky úton. Most a pincét építik, s eközben a csápos kutak az építkezés környezetéből naponta másfélezer köbméternyi talajvizet emelnek ki és eresztenek a város csapadékhálózatába. (Vajon ezt a vizet nem lehetett volna a pécsi parkok locsolására felhasználni?...) A helyszínen vannak mór a födémelemek, az ún. pi- panelek és az előregyártott betonpillérek. Úgy néz ki, hogy az építkezés augusztusban „kibújik a földből.” A másik nagy munka a Kon- zum Áruház mellett folyik. A MÉSZÖV-PTV irodaház építkezése is még a „földben van", de egyre jobban bontakoznak az épület körvonalai. Itt vetette be a BÉV először az osztrákoktól vásárolt NOE-zsaluzatot, amelyet egyelőre a liftaknáknál és más, térszín alatti épületrészeknél alkalmaznak, utóbb azonban nagy szerepük lesz a födémek zsaluzásában. Ez az építkezés is augusztusban „bújik ki a földből.” Hársfai István Szélesedik a mozgalom B e kell-e mutatni újra és újra az eszperantót? Hála a hazai mozgalom fejlődésének, ma már egyre kevesebbszer kell úgy kezdeni eszperantó tematikájú cikket, hogy „1887-ben jelent meg Varsóban Zamenhof könyve, amely a mindmáig legnagyobb sikert elért nemzetközi segédnyelv alapjait tartalmazza,” De vajon ugyanígy közismert-e, hogy az utóbbi három—négy évben világszerte soha nem tapasztalt lendületet vett az eszperantó mozgalom? Régen elmúlt már az az idő, amikor a semleges közvetítő nyelv gondolatát mindössze szépnek minősítették — ma már a hasznosságán van a hangsúly. A legkülönbözőbb szintű nemzetközi kapcsolatokban a tolmácsolás és fordítós költségei milliárdok- ra rúgnak évente. Csak egy adat: az ENSZ költségvetésében 105 milliós tételként szerepelnek ezek a kiadások. Melyek azok a tények, amelyek a néhány éve megkezdődött eszperantó-reneszánszot bizonyítják? idén kezdte meg a Moszkvai Rádió kísérletképpen eszperantó nyelvű műsor sugárzását, ami következménye annak, hogy a Szovjetunióban föllendülőben van mind az eszperantó mozgalom, mind az interlingvisztika tudománya, melynek művelésében a szovjet tudósok mindig is élen jártak. 1977 elején az angol parlamentben megalakult a Szakszervezeti és Szövetkezeti Eszperantó Csoport azzal a céllal, hogy az angol munkás- és szövetkezeti mozgalomban népszerűsítse és terjessze az eszperantót, amelyet a jövőben nemzetközi kapcsolataikban kívánnak alkalmazni. A csoport vezetőségében 12 országos szakszervezet elnöke, főtitkára, nagy szövetkezetek vezetői és tekintélyes politikusok foglalnak helyet. Ugyancsak tavaly történt, hogy a reykjaviki eszperantó világkongresszuson az UNESCO-t maga a főigazgató, Amadou-Mahtar M'Bow képviselte. Az évről évre más ország fővárosába összehívott eszperantó világkongresszusokra csak a nemzetközi nyelv híveinek kis hányada megy el, mégis, az idei várnai kongresszusra csaknem ötezren jelezték részvételüket. A küldöttek a nemzetközi nyelv és a nevelés kapcsolatát vitatják majd meg. Hogy ez a téma mennyire időszerű, azt a július 14—16-án Budapesten megtartott XXVII. magyarországi eszperantó kongresszus tanácskozásai is igazolták. Vas János SZOT-titkár kongresszusi megnyitó beszédéből idézek: „Á magyar szakszervezetek nagy érdeklődéssel figyelik és segítik az Eszperantó Szövetség munkáját, mint olyan szövetségét, amelynek tevékenysége a fel- szabadulás előtti hagyományaihoz hűen, nagyban hozzájárul társadalmunk céljainak megvalósításához... A szakszervezeti mozgalom ösztönzi és bátorítja mindazok tevékenységét, akik az eszperantót már munkanyelvként, a nemzetközi tapasztalatcsere közvetítőiéként is hasznosítják. Ez a folyamat megindult és tovább kell szélesíteni..." Kutas Imrével, a Magyar Eszperantó Szövetség főtitkárával a 'tanácskozás szünetében beszélgettem. A főtitkár elmondta, hogy hazánkban a szocialista brigádok körében mozgalommá vált az eszperantó elsajátítása, s gyakorlattá a szocialista országok között az egyes gyárak, üzemek dolgozóinak találkozása, tapasztalatcseréje — nemzetközi nyelven. Egyelőre kevés eszperantó szakos tanár van Magyarországon. Csupán o szövetség levelező nyelvtanfolyamára ezren jelentkeztek az idén. A fiatalság érdeklődése az eszperantó iránt világszerte nagv. Jakab Sándor, a MESZ elnökségi tagja, mint a magyar eszperantista fiatalság kéoviselője utazott hazánk küldöttséaével a havannai VIT-re. örömmel újságolta, hogy a találkozó egyik napján önálló rendezvénysorozata lesz az eszperantónak, amelyet a kubai eszperantista diákok és dolgozó fiatalok hónapokon át tartó szervező munkával készítettek elő. H ogyan veszik ki részüket a pécsi eszperantisták a MESZ munkájából? Kutas Imre csak elismerő szavakat mondott. Az ország 16 eszperantó területi bizottsága közül az egyik legjobban dolgozó a mienk. Tagjai különösen a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztéséhez járultak és járulnak hozzá. Az itthoni és külföldi elismerést akkor tudjuk csők igazán értékelni, ha figyelembe veszünk egy nem lényegtelen tényt: valamennyi magyar eszperantista napi munkája elvégzése után társadalmi munkában dolgozik azért, hogy a nemzetközi nyelv segítségével mind több barátot szerezzen hazánknak. Tófalvi Éva Nagyobb befogadóképességű, biztonságosabb pb-gázcseretelepek Nemrég a tv-híradóban bemutatták a Budapesti Alumí- niumárugyár új automata gépsorát, mely a 11 kilogrammos pb-gázpalackokat ontja. A gyárvezető nyilatkozata — hogy ezután bőven jut palackoól a hazai fogyasztóknak is — sok baranyaiban is reményt ébresztett. Jelenleg ötezren állnak sorban tartalék palackért — van, aki évek óta. Igen népszerű a háztartási pb-gáz, gyorsan, gazdaságosan lehet vele főzni. Ezt tanúsíthatja az a 78 357 háziasszony, aki használja. A palack legrosszabb tulajdonsága az, hogy leginkább akkor fogy ki, amikor a vasárnapi ebédet kellene elkészíteni. Ilyenkor aztán — begyújtanak a jó öreg tűzhelybe. Ennek megelőzésére legbiztonságosabb megoldást a tartalék palack jelentené. Vadas László, a DDGÁZ Pécsi Szolgáltatási üzemegységnek vezetője is látta a tv-híradó képsorait. Többet egyelőre ő sem tud: Ötezren várnak tartalék palackra — A pb-gáz körül évek óta valami mindig hiányzott: hol a gáz, hol a tűzhely, hol a nyomáscsökkentő került a hiánycikklistára, most a palack van soron. Az Alumíniumárugyártól csak a rendelt palackok kis részét kapjuk meg, ezzel biztosítani tudjuk, hogy aki először vesz tűzhelyet és kéri a bekötést 4—6 héten belül megkapja. Tartalékra nem telik, ígérni sem tudunk. A DDGÁZ számol azzal, hogy előbb-utóbb palackból is lesz elegendő, ezért megkezdték a falusi tároló ketrecek kicserélését alumínium tárolókra. 1980-ig a jelenlegi 18 palackot befogadó ketreceket felváltó biztonságosabb tárolókban 100 palackot tarthatnak egyszerre. Ha tartalék palackot nem is, új cseretelephelyet rövidesen átad a DDGÁZ. Pécsett a Tolbu- hin úti után a közeljövőben adják át a másodikat Kertváros- • ban a Móra Ferenc utcában. A harmadikat a Kovácstelep körzetében telepítik — ha kapnak rá helyet. A hosszú várakozásban is jó, ha eszébe jut a pb-gázzal fő- zőkhek: megszűnt a kétévenként esedékes kötelező ellenőrzés, ezután a tulajdonosnak kell kérnie a gázosoktól a műszaki felülvizsgálatot legalább ötévenként. Ha baj van, ajánlatos azonnal bejelenteni — 48 órán belül kijavítják a hibát. Murányi László