Dunántúli Napló, 1978. július (35. évfolyam, 179-209. szám)
1978-07-02 / 180. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM - MŰVÉSZET 1978. JÚLIUS 2. THIERY ÁRPÁD Úszó partok Sokat és sokféleképpen írtak már az 1956-os eseményekről, irodalmunkban emlékezetes hősök sora idézi az akkori időket. Thiery Árpád új regényében most mégis ezekhez a tragikus napokhoz tér vissza, mert úgy érzi, Testvér András sorsában olyan mozzanatok rejlenek, melyek a mai fiatalok számára is tanulságosak lehetnek. Bár az eseményekkel is bőven foglalkozik a szerző, hiszen a történelmi háttér itt nagyon lényeges, elsősorban az emberi kapcsolatok alakulására helyezi a súlyt. A barátság, a szerelem, mely egy fiatalember életében döntő fontosságú, miképpen kötődik vagy lazul olyan nehéz időkben, mint 1956 októbere, s az azt közvetlenül megelőző hónapok. Testvér Andrást két súlyos, életre kiható megrázkódtatás éri ekkor, barátját, akitől emberi tartást tanult, a harcok során megölik, szerelme, akiben megtalálta a régen várt testi, lelki társat, elhagyja, disszidál. Sokáig nem leli a helyét a világban, nem tud önmagára találni, az emlékek nyomasztólag hatnak rá még egy esztendő múltán is, mikor találkozik az újságíróval — aki nyilvánvalóan maga az író — s valami belső kényszer parancsára elmeséli neki az életét. Ez a vallomás képezi a regény cselekményének gerincét. Testvér András munkásfiú, ahhoz az osztályhoz tartozik, melynek lehetőségei korlátlanok az ötvenes években. Kiemelkedhetne, vezető válhatna belőle, hiszen tehetséges, becsületes ember. Ő mégis visszalép a fel- emelkedés útjáról, mert éppen becsületessége riasztja el attól, ami körülötte történik. Kénytelen meglátni a tévúton járó politika mindennapi következményeit, önkéntelenül tapasztalja, a szép szavakba csomagolt hazugságok jellemet zül- lesztő hatását. Az igazi megdöbbenést azonban akkor éli át, mikor Rajkék temetése után nyilvánvalóvá válik, hogy a hatalommal való visszaélés milyen súlyos bűnök elkövetéséhez vezetett. Ilyen nehéz körülmények között az őszinte barátság számára a megtartó erő. A barátja segíti abban, hogy amikor az utcákon megszólalnak a fegyverek, s óz események tragikus fordulatot vesznek, tudja, melyik oldalra kell állnia, hol a helye. Fegyverrel kezében harcol azok ellen, akik már régen nem a személyi kultuszt, az elkövetett hibákat támadják. Erősen kötődik barátjához, de a Nóra iránti szerelem egész lényét betölti. Részben ezzel magyarázható, hogy mikor barátja halálos sebet kap, leteszi a fegyvert, elmenekül. Ekkor kezdődik igazi kájváriája. Most már csak Nóra jelenti a megnyugvást ideig-óróig a felboly- dult világban. A lány őszinte szenvedéllyel szereti, ám a próbára tevő napokban mégis kiderül, hogy gondolkodásuk, életfelfogásuk mennyire különböző. Nóra úgy érzi, elrontott életét itt már nem hozhatja helyre, nincs köze ehhez a világhoz. Elhatározta, hogy külföldre megy. Testvér András hiába próbálja lebeszélni, hiába hivatkozik szerelmükre, Nóra makacsul kitart szándéka mellett. Kényszeredetten bár, de vele megy a déli határig, ott azonban elválnak útjaik, Testvér Andrásnak, ha gyötrelmes is végleg elszakadni szerelmétől, hazájához kötődő érzései erősebbek. Mint ahogy a vihart átélt országban rendet kell teremteni, Testvér Andrásnak is meg kell találnia helyét újra az emberek között. Nem könnyű ez ilyen súlyos trauma után. Mikor vallomását mondja, egy megtört fiatalember áll előttünk, de szavaiból már kiérződik a bizakodás is. Az újrakezdéshez a munkából merít erőt, egy hajógyár, ban helyezkedik el. További sorsa rajta és a befogadó közösségen múlik. Kovács Sándor Mezőtúr fazekassága Kiállítás a Néprajzi Múzeumban Fazekaskiállitóssal köszönti a Néprajzi Múzeum Mezőtúrt, 600 évvel ezelőtt városi rangra emelt települést. A régi túri kerámia legszebb emlékeit a Néprajzi Múzeum őrzi. Mezőtúr az Alföld második legnagyobb fazekasközpontja, a korsósmunka terén országosan első. A múlt század elején még olyan fekete edényeket égettek, mint napjainkban Nádudvaron. 1813- ban „Czéh-Forma Társaságot” alakítottak és 1817-ben sikerült elnyerniük a Korsós Céh kiváltságlevelét, költségeihez 88 mester járult hozzá. A gyűjtemény legkorábbi tárgya egy fekete gyertyamártó edény is az 1813-as évszámot viseli. Sok datált tárgy alapján a mezőtúri kerámia történeti fejlődését folyamatosan szemlélhetjük. A mázas edények az 1850-es évektől jelennek meg. A virágozott díszítés klasszikus fénykorát az 1880- as évektől számítjuk, a fejlődés az 1890-es években jut el csúcspontjára. A korsómesterek írástudók voltak, a korsósok által szignált tárgyak alapján az egyes mesterek munkásságát be lehet mutatni. A „cifra” munka terén K. Nagy Gábornak volt nagy szerepe. Híres Badár Balázs, már a századfordulón nagy sikereket ért el díszedényeivel — a kiállítás a hagyományoshoz közelálló munkáit mutatja be. A kiállítás záróesztendeje 1914, ez a korszak törést jelentett a hagyományos stílusban. Képeink a kiállításon készültek. (Hauer Lajos felvételei — KS) E / ? y i U i r i úk Kedélyesen A „Bárányfelhő" presszó egyik zugában megengedett a dohányzás; csak akkor keletkezik némi zavar, ha egyikmásik renitens vendég átlépi a demarkációs vonalat. Ilyen esetben valahonnét a háttérből csakhamar rendre utasítja az illetőt egy erélyes női hang. Kemény, de nem goromba. A hang tulajdonosa viszont se- hogyse passzol a férfias tónushoz; * kis termetű is, vékonyka is az asszonyság, egyáltalán nem formázza a Kurázsi mama-féle markotányos- nő-típust. A Bárányfelhő-ben a kiszolgálók fele férfi. Presszóban ez eléggé furcsa; lehet, hogy az országban sehol nincs ilyen arány. Tapasztalásom szerint a nők — erélyességük mellett — hajlamosabbak a kedélyességre, mint a férfiak. Olykor fölöslegesen, néha már tolakodó bizalmaskodással. De mindenképpen azzal a szándékkal, hogy jó hangulatot teremtsenek. A törekvés tiszteletre méltó; de nem szeretem, ha cégen belüli, konyhai vagy éppenséggel a legszemélyesebb ügyeiket tárgyalják meg a vendégek feje fölött. Ebben az a kellemetlen, hogy hangoskodásukkal állásfoglalásra késztetnek: döntsenek vitás dolgaikban a kívülállók. Pártütésre noszogatnak. Szó lazom az egyébként ízletes mákosnudlit, s körítésnek ezt hallom a konyhából kicsörtető, két keze-tele, Krim- hilda termetű hölgy szájából, mintegy lezárandó a bent megkezdett sztorit: — Képzelheted, szivikém, menten kiütköztek rajtam a hullafoltok . . . E zavarórepülés után mór nehezebben gyömöszlöm magamba a nudlit. Valamelyik nap alighanem azon bambultam el a kasszánál, hogy kevesebbet kellett fizetnem, mint gondoltam. Jé- zusmáriám, ilyen is előfordul. Alkalmasint értetlenül merengtem a közepesen csinos pénztárosnő bal szem alatti lencséjén, mert vigyorítva rám mosolygott, szinte hátba veregető bátorítással: — Miazistennek vág olyan keserves pofát?! Olykor persze a Kedves Vendég is kedélyesebb a kelleténél. Egy erősen dülöngélő pasas lesodor 3—4 darabot a kredenc tetején fölpúpozott krumplispogácsa-halomból. Ezúttal a ritkábban látott férfiú-alkalmazott parancsol rá a delikvensre: legalább szedné föl a lekavart pogácsákat. Az ipszinger szuszkálva összekotorja a hajópadlón szerteszét gurult süteményt, és elegáns mozdulattal visszadobja a kredencre, a kupac tetejébe. A presszó alkalmazottja röhörészve kommentálja a mivel kedetet: — Igaza van, öregem, ez aztán a higgénia! Ittas nő kóvályog a pénztár előtt, blokkot szeretne váltani. Nem szokványosan-erősza- kos, de szívhez szólóan kitartó: az istennek se tágulna, holott már legalább ötödször tagadják meg tőle a blokk kiadását. — Kisbogárkám, meghalok, ha nem ad egy picurka kortynyit ... Egy gyűszűnyit.. . legalább ... Persze, ezt nem ilyen simán mondja, gondolnivaló, hanem erős és nagy csuklások köze- pett. A pénztárosnőnek van türelme és humorérzéke; ezúttal azonban csak otrombaságra futja kedélyeskedéséből: — öreganyám, az istenségé a belinek, ha még egy kortyot adnék, úgy bekapna, hogy az eget is nagybőgőnek nízné; otthon meg a vénembere megfeledkezne a jómodorról és úgy fölcsinólná magát, hogy lenne egy újabb francos kölke, aki éppen ojjan jófirma kocsmatöltelék lenne, akárcsak maga, nehogy véletlenül kivesszen a fajtája ... A közerkölcsökre is ügyelő pénztárosnő ezt a tirádát egy- szuszra mondja el, hatásvadász körülpillogatással, mint aki érzi-tudja, igen üdvösét mondott, akár egy képesítés nélküli pedagógus. Azonfelül nevettetőt is. Az alkoholista öreglány föl se fogja értelmét a kedélyes mezbe öltöztetett intő szózatnak: — Kismadárkám, csak egy gyűszűre valót... A pénztárosnő kipréseli ajkai közt az undorító rágógumi-léggömböt: — Táguljon, öreganyám, amíg jókedvem van. Jó kedélyű jó étvágyat kívánok minden atyámfiának a Bárányfelhő presszóban. cJfiLí/lo Ás 4
