Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-11 / 159. szám
2 1978. június 11., vasárnap Dunántúlt napló _____________________________________ M egnyílt a siklósi uarffesztiual Mecseki József megnyitja a seregszemlét Bensőséges hangulatban Régi harcosok találkozója a FEK-ben Baranya - tagságához, a fiatalokhoz! KEDVES LÁNYOK ÉS FIUKI FIATAL BARÁTAINKI A KISZ IX. kongresszusa 1976-ban értékelte ifjúsági szövetségünk munkáját. Most, 1978 júniusában ismét összegyűltünk, hogy a járási-városi küldöttgyűlésen kapott megbízatás alapján közösen adjunk választ arra, hogyan dolgoztunk az elmúlt két évben, és mit kell tennünk ezután. Elhatároztuk, hogy a levél, gyors és mindenki számára elérhető formáját választva juttatjuk el hozzátok a küldöttgyűlés állásfoglalását. Küldöttgyűlésünk megállapította, hogy KISZ-tagjaink — a pártszervezetek irányításával, segítségével — eredményesen teljesítették a vállalt feladatokat, becsülettel helytálltak a munkában, a tanulásban, a haza védelmében. Valamennyien aktívan dolgoztunk az 1976/77. és az 1977/78. mozgalmi év akcióprogramjaiban kitűzött célok megvalósításáért. Fő feladatainkat továbbra is az MSZMP XI. és a KISZ IX. kongresszusa határozatainqk végrehajtásában látjuk. A fejlett szocialista társadalom építésének programjához, a jelen feladatainak és a jövő célkitűzéseinek megvalósításához alapvető kötelezettségeink maradéktalan teljesítésével kell hozzájárulnunk. Jól dolgozni csak akkor tudunk, ha a gyorsan fejlődő világ, a tudomány, a technika növekvő követelményeinek eleget téve állandóan képezzük magunkat, tanulunk és művelődünk. Eredményes munkánk záloga a szocialista szellemű közösségek kialakítása, fejlesztése. Törekedjünk arra, hogy az „Egy mindenkiért, mindenki egyért” követelménye, a „Hogyan éljünk, hogyan élünk” kérdés válasza, valóságos tartalmat kapjon a kisebb és nagyobb kollektívákban. Legyünk cselekvő résztvevői, értő ismerői a nemzetközi és hazai politikai életnek. Kísérjük figyelemmel a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó havannai eseményeit. Kutassuk és ápoljuk a népi, nemzeti, nemzetiségi és diák- hagyományokat, a megye ifjúságmozgalmának történetét. Gazdagítsuk az ifjúsági klubok programjait. Érjük el, hogy mind több fiatalban kialakuljon a hasznos, tartalmas, egyéniséget formáló művelődési igény. Önmagunk és társaink nevelésében kapjon nagyobb szerepet az egészséges életmód, a rendszeres testedzés, a sportolás. Az 1978. évi ifjúsági parlamenteken a közösség valameny- nyi tagját érintő probléma felvetésével, megoldásukban kezdeményező részvétellel bizonyítsuk, hogY alakitói vagyunk környezetünknek. Tegyünk meg mindent azért, hogy a KIMSZ 60. évfordulóján a testvér úttörőcsapatokban az „ifitoborzó” sikeres legyen. Végezzünk társadalmi munkát a gyermekintézmények fejlesztéséért, azért, hogy a VI. ötéves tervben felépülhessen a pécsi úttörőház. Közös céljaink elérése érdekében keressünk meg minden „szövetségest”, minél több társunkat vonjuk be a KISZ-szervezetek munkájába. DOLGOZÓ FIATALOKI Mindennapi, odaadó munkátokkal segítsétek elő a jó minőségű, gazdaságosan értékesíthető cikkek termeléséi Használjatok ki minden lehetőséget a korszerű technológiai eljárások terjesztéséhez. Javaslataitokkal, újításaitokkal segítsétek a munka jobb megszervezését. Személyes példamutatással is tegyétek közüggyé a hibák, a lazaságok elleni harcot. Járuljatok hozzá a kulturáltabb lakás- és életkörülmények, a szebb környezet kialakításához. Vállaljatok több feladatot a szakmunkástanulók szakmai felkészítésében, a pályakezdőket a munkába állás első napjától kapcsoljátok be a közös munkába. TANULÓ FIATALOKI Mind több tudás megszerzésével készüljetek leendő életpályátokra. A tanórai és az iskolán kívüli lehetőségeket kihasználva szerezzetek korszerű, általános és szakmai műveltséget. Tekintsétek ifjúkommunista kötelességeteknek társaitok segítését a tanulásban, a hátrányok leküzdésében. A diákkörökben, a kollégiumokban, klubokban dolgozzatok közösen a fiatal pedagógusokkal. FIATAL ALKOTÓ MŰVÉSZEK! Várunk benneteket programjainkon, alkotótáborainkban. Támogatjuk elkötelezett, szocialista tartalmú művészi munkátok kibontakozását, népszerűsítjük legjobb alkotásaitokat Dolgozzunk együtt a fiatalok ízlésének formálásában. Segítsétek, hogy az ifjúság legyen hozzáértő közönsége a művészetnek. BARANYA IFJÚSÁGAI Kérünk benneteket, ismerjétek meg és hasznosítsátok mindennapi munkátokban a küldöttgyűlés állásfoglalását. Legyünk valamennyien cselekvő részesei a „Forradalmi feladatunk és történelmi felelősségünk a fejlett szocialista társadalom építése” kongresszusi jelmondat valóraváltásának. A KISZ BARANYA MEGYEI KÜLDÖTTGYŰLÉS RÉSZTVEVŐI Hétfőtől kedvezményes tüzelőolaj-árusítás Hjúságj zenekarok seregszemléje Meleg szeretettel köszöntötte Mecseki József, a Siklós város Tanács művelődési osztályának vezetője a híres vár udvarán összesereglett úttörő- és ifjúsági zenekarokat. Nemcsak a fogadtatás, az idő is meleg volt, ezért a közönség árnyékba húzódva figyelte az eseményeket. ♦ A siklósi várfesztivál keretében tegnap délelőtt a Baranya megyei úttörő- és ifjúsági fúvószenekarok bemutatkozására került sor. Kilenc órakor <j bar- bakán előtt felsorakoztak az egyenruhába öltözött kis muzsikusok, és indulókat játszva sorra bevonultak a négyszögletes várudvarba. Elöl a siklósi ifjúsági zenekar, Mester István karnagy vezetésével, majd a babarci úttörőzenekar Ahmann Györggyel az élen. A komlói úttörőház fúvósait Ormándlaky Péter vezette át a várkapu alagútján, majd a pécsi úttörőzenekar következett Auth Vilmos karmesteri pálcáját figyelve. Bevonultak a sásdi úttörőzenészek tengerészsapkában, Bernhardt Andrást követve, majd a szászvári úttörőzenekar, a fiatal „tamburmajor”, Neu- mayer István vezetésével. Nagy tapsot kapott a fesztivál egyetlen külföldi ifjúsági együttese, Liperi, finn város ifjúsági zenekara. Az emeleti ablakokból kürtszó adott jelt a fesztivál megnyitására. Mecseki József köszöntője után Müller József Jászkun-indulóját játszotta el az egyesített zenekar, majd sorra hangversenyt adtak a seregszemlén részt vevő együttesek. A zsűri tagjai, Balázs Árpád Erkel-díjas zeneszerző, Marosvölgyi Károly, a bányászzenekarok országos referense, Apáthy Árpád, a KÓTA fúvószenekari szekciójának Baranya megyei titkára, valamint Farkas Károly karnagy, egy nagy fa árnyékában értékelték a hallott produkciókat. A hangverseny nézői között láttuk Kosztén Erzsébetet, a járási pártbizottság titkárát, Horváth Alajost, a városi pártbizottság első titkárát és Szarka Árpádot, a Siklós városi Tanács elnökét is. A siklósi ifjúsági koncetttel egyidőben hangverseny volt Harkányban is, a Zsigmondi sétány szabadtéri színpadán. Itt a szovjet déli hadseregparancsnokság és a Magyar Néphadsereg központi zenekara adott műsort. Délután a siklósi várban az országos minősítő hangversenyre került sor. Dunaújvárosi, komlói, a pécsi vasutas, két salgótarjáni és egy szegedi fúvószenekar jelentkezett minősítésre, s játszotta el műsorát. Az eredményt ma délelőtt hirdeti ki a Várnai Ferenc megyei énekzene szakfelügyelővel kiegészült zsűri. (A zenekarokat Tóth Ottó, Ormándlaky Péter, Keresztvölgyi Ádám, Torják Vilmos, Boros Sándor, valamint Tóth-Bacsó Lajos vezényelte.) A nagy forróság szerencsére enyhült már valamelyest, amikor Harkányban az úttörő- és ifjúsági zenekarok színpadra léptek. Egy órás műsoruk után délután négy órakor a perecest a dorogi, az ózdi, a diósgyőri és a GANZ-MÁVAG fúvószenekar repertoárjával ismerkedhetett meg a híres fürdőhely közönsége. A koncertekből bőven kijutott estére is. A nagyharsányi műemlék-templomban a B. m. Tűzoltóság „Tinódi" kamarazenekara adott hangversenyt, a villányi szoborparkban pedig a szovjet déli hadsereg parancsnokság együttesének fúvósmuzsikája csendült föl. Az este lassan éjszakába hajlott, amikor a tűzoltó kamarazenekar a siklósi várkápolnában is eljátszotta műsorát. ♦ Ma délelőtt 9 órakor a felnőtt zenekarok bevonulásával kezdődik a XII. országos fúvós- zenekari találkozó, a siklósi várfesztivál. Kihirdetik a tegnapi minősítések eredményét, majd a magyar és a szovjet katonazenekar ad hangversenyt. Tizenegy órakor a liperi ifjúsági zenekar, a markröningeni (NSZK) és a pénzügyőr fúvós- zenekar lép a várudvar pódiumára. A fesztivál legjobban várt eseményére 15 órakor kerül sor ugyanitt: a fesztivál díjaiért versenyző zenekarok adnak műsort. Koncert lesz 14 órakor, 15 óra 30-kor és 16 óra 30-kor Harkányban, 18 órakor a várkápolnában. A záróhangversenyre és a díjak átadására este 8 órakor kerül sor a várban. H. J. Tegnap a kora délutáni órákban régi ismerősök adtak egymásnak találkozót Pécsett, a Fegyveres Erők Klubjának színháztermében: a Magyar Partizán Szövetség rendezett találkozót a második világháborúban a jugoszláviai harcokban részt vett tagjai számára. Dr. Kása Ferenc, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője köszöntötte a részvevőket, az elnökség tagjait, így dr. Sárközy Sándort, a Magyar Partizán Szövetség titkárát, Lukács Jánost, a megyei párt-vb tagját, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának első titkárát, Nebrigi c Milenkót, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagy- követségének első titkárát, Dékán Sándort, Fehér Sándort, valamint a három tagú jugoszláv delegáció vezetőjét, Milos Vukadinovicsot, a Szlavónia—Baranya Harcos Szövetség titkárát. Helyet foglalt még az elnökségben a Magyar Partizán Szövetség Baranya megyei Társadalmi Bizottsága részéről Szalai József, a Közúti Építő Vállalat osztályvezetője. A köszöntő szavak után dr. Kosa Ferenc tolmácsolta dr. Nagy Józsefnek, az MSZMP KB tagjának, a Baranya megyei Pártbizottság első titkárának üdvözletét és jókívánságait, aki más elfoglaltság miatt nem tudott a rendezvényen megjelenni. Végül fölolvasta Mándics Mihálynak, a Magyar- országi Délszlávok Demokratikus Szövetsége főtitkárának üdvözlő táviratát, aki ezúton köszöntötte a minden évben megrendezett, már hagyományossá vált találkozó részvevőit. Ezt követően dr. Sárközy Sándor mondott ünnepi beszédet,' amelyben hangsúlyozta, hogy ez a találkozó csak erősíti és elmélyíti a Jugoszlávia függetlenségéért és egyben Magyarország felszabadításáért harcolt partizánoknak, a Petőfi brigád tagjainak régi barátságát. Dr. Sárközy Sándor után Nebrigic Milenko emelkedett szólásra, majd ezt követően a pécsi délszláv általános iskola tanulói adtak műsort. Az ünnepségen a Pécsi Balett tagjai is fölléptek. Az ünnepség és a műsor megtekintése után a jugoszláv partizánok és a Petőfi brigád tagjai baráti vacsorán vettek részt a Fegyveres Erők Klubjában. Az ÁFOR az idén is folytatja a hagyományt, hétfőtől 800 üzemanyagtöltő állomáson és ásványolajterméket árusító ki- rendeltségén, tovább 2500 viszonteladójánál megkezdődik a háztartási tüzelőolaj nyári kedvezményes árusítása: literenként 60 fillérrel olcsóbban kapják a vásárlók. A dolgozók és a nyugdíjasok kedvezményes tüzelő utalványaira is érvényes az olcsóbb ár. A 600 Ft-os utalványra 400, a 900 Ft-os utalványra pedig 600 liter háztartási tüzelőolajat adnak. Az érvényes tűzrendészeti szabályok szerint, a lakásban 50 liter, a kertes házak fészereiben 600 liter háztartási tüzelőolajat, a pincében pedig 1 hordóval tárolhatnak a vásárlók. Nyolcszáz gyermekszínjátszó Pécsett Dramatikus játszókörök országos rendezvénye E gyezerrel több lesz Pécs lakossága a jövő héten — hat napig. Az ország különböző tájairól és a fővárosból összesen 800 általános iskolás és mintegy 200 felnőtt (pedagógus, szakkörvezető, tudományos szakember érkezik Baranya székhelyére a gyermekszínjátszók (hivatalos nevén dramatikus gyermekjátszókörök) negyedik országos találkozójára. Az egyhetes rendezvény- sorozat feltűnően nagy méreteit — 38 együttes, köztük egy felnőtt (Budapesti Gyermekjátékszín) és egy külföldi, csehszlovák gyermekszínjátszó együttes mutatkozik be — a téma fontossága indokolja. A játék, a dramatikus megjelenítés mindig fontos eszköze volt a nevelésnek az oktató munkában is, de ma sem élnek eléggé a lehetőségeivel. Ennek jelentőségét — a gyermek egész személyiségének nevelésében — kívánja hangsúlyozni a bemutatók és módszertani bemutatók sora az Ifjúsági Házban és a Doktor Sándor Művelődési Központban. A bemutatókon a gyér- . mekszínjátszás számos új módszerét, kísérletezését, új hitjait is közre adják a csoportok. Épp ezért a találkozóra elsősorban a gyermekszínjátszó-vetélkedők legjobbjait és a módszertanilag újat kereső együtteseket hívták meg. A mintegy ezernyi résztvevőt kollégiumokban és Síkondón helyezik el. A találkozó ünnepélyes megnyitóját hétfőn, június 12-én délután 3 órakor tartják meg a Barba kán vár- kertben. Közreműködik több gyermekegyüttes, a Bóbita bábegyüttes, a babarci és a pécsi úttörőzenekar. A körbástya belső terében a Szélkiáltó Együttes és Sólyom Kati színművész közös műsorát láthatjuk. A várkert környezetében különböző helyszíneken a vásári színjáték és az utcaszínház formáit követő vidám, tarka játékokban gyönyörködhetnek az érdeklődök. Éste 7-koraz Ifjúsági Házban négy együttes mutatkozik be. A találkozó 17-én, szombaton zárul. W. E.