Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-29 / 177. szám
2 Dunántúlt napló 1978. június 29., csütörtök Sikeréé közlekedésbiztonsági akciók Gyermekeink védelmében illést tartott a Pécs városi-járási KOT Ajánlása nevelési munka hatékonyságának javítására Égető társadalompolitikai feladat m Állami gondoskodásra szoruló fiatalok • • Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Ma díjkiosztás az országos ■ rr / • rr bor- es cipőipari kiállításon Az utolsó simításokat végzik az országos bőr- és cipőipari kiállításon a pécsi Zrínyi és Radnóti Közgazdasági Szakközépiskolák és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tanuló Iskola termeiben. Felállt a kiállítás, olyannyira, hogy a zsűri tegnap mór dönthetett is a kiállítási díjakról, melyeket a kiállított termékek összképe alapján ítéltek oda a vállalatoknak. A látottakról Markovits László, a zsűri tagja, a Könnyűipari Minisztérium bőr- és cipőipari osztályának vezetője a következőket nyilatkozta: — Nagy örömmel vettük tudomásul, hogy a vállalatoknál dolgozó tervező, divatalakító szakemberek igyekeztek megfelelő számban új, korszerű termékeket megjelentetni a kiállításon. Különösen kiemelkedőnek tekintjük a bőrdíszműipar területén megjelent újdonságokat, ahol a legfinomabb bőröktől a korszerű műbőrökig minden terméktípus képviselve van. örvendetes az a tény is, hogy a bőripar egyre több nemes kikészítésű, puha, divatos bőrökkel jelentkezik. Kár, hogy a cipőipari vállalatok közül kevesen pályáztak a termékdíjakra, holott a kiállított termékek választéka és színvonala felülmúlja az előző évek kínálatát, választékát. Végül különös öröm számunkra, hogy a megyei szakipari vállalatok és szövetkezetek eddigi — s ezt a szót Markovits ' László külön is hangsúlyozta — magas színvonalú tevékenységüknek megfelelő, kiemelkedő termékekkel szerepelnek a kiállításon. A pénteken délután 2 árakor nyíló kiállításon egyébként vásárolni is lehet: árusítanak a bőrdíszműves kisiparosok és a Centrum Áruház — a Pécsi Kesztyűgyár termékeit. Ugyanakkor a Konzum Áruházban 90 exkluzív cipőmodellt árusítanak a kiállítás ideje alatt, éspedig azokat a termékeket, amelyeket a Magyar Divat Intézet maneken- jei nap mint nap bemutatnak a technikum kertjében felállított színpadon. A Dunántúli Cipőkereskedelmi Vállalat szükség szerint naponta szállít ezekből a cipőkből a Konzumba. Ma tartják az országos bőrés cipőipari kiállítás sajtótájékoztatóját, s ma lesz oz ünnepélyes díjkiosztás. Nyitás pénteken. Az óvodákban és az általános iskolákban történő közlekedésre való nevelés helyzetéről, a „közlekedésbiztonsági Retek" városi-járási akcióprogramjának végrehajtásáról tanácskozott tegnap délután a Pécs városi-járási Közlekedésbiztonsági Tanács elnöksége. Nyéki László pedagógus, közlekedési önkéntes rendőri csoportvezető elmondta, hogy a városban és járásban általában minden óvodában éves terv szerint dolgoznak. A különböző csoportok részére rendszeresen szerveznek közlekedési sétákat, melynek során megismerkednek a gyerekek többek között a forgalomirányító-lámpás kereszteződésekben való áthaladás szabályaival, a közúti forgalommal. A nagycsoportosok rendszeresen ellátogatnak a pécsi közlekedési parkba, ahol a már megszerzett közlekedéselméleti ismereteket valósághű környezetben gyakorolhatják, összegezésképpen elmondható, hogy az óvodai nevelés megodja azokat az alapokat, melyekre az általános iskolákban építeni lehet. Az általános iskolákban folyó munka során nagyon sok múlik a pedagógusokon, hisz a feladat összetettebb, mint az óvodákban. Az alsós nevelők azonban nem minden esetben rendelkeznek széles körű, alapos közlekedési ismeretekkel, viszont gyermekszeretetük oótolja a hiányt. A felső tagozatokban a nevelőmunka a tanár közlekedési önkéntes rendőrökre és a közlekedési referensekre hárul. E feladat megoldásához az osztályfőnökök is besegítenek, viszont a többi szaktanár nem mindig érzi a felelősséget, hogy a szaktárgyi anyagok mellett a közlekedési balesetek megMegyei kertbarát-kiállítást szervez augusztus 19-20-ra Mohácson, a dr. Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskolában többek között a Kertbarátok Baranya megyei Társadalmi Szövetsége, a Mohács városi Tanács, a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetsége, a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Megyei Szövetsége, valamint a Hazafias Népfront. Három kategóriában lehet benevezni, az érdeklődők jelentkezhetnek a tsz-ek háztáji agronó- musainál, az áfészek felvásárlási osztályán, a HNF megyei városi vagy nagyközségi titkárságain. A jelentkezéseket július 20-ig kérik —, hogy továbbítsák a HNF megyei titkárságára. Háztáji gazdaságok, szakcsoportok, kertbarát-közösségek, előzést szolgáló ismereteket is nyújtsanak a tanulóknak. A tanév elején meghirdették a kerékpár-vizsgáztatásos akciót, mely egész évben folyamatos volt és hasznos kezdeményezésnek bizonyult. Pécsett minden iskola benevezeti a „Tanuljunk együtt közlekedni!" városi -vetélkedősorozatba, melynek során minden iskolában tesztlapokat töltöttek ki a tanulók. Az úttörőszervezeteken belül rajkirándulásokon, kerékpáros túrákon, honvédelmi napokon közlekedéselméleti és -gyakorlati felodatokat oldottak meg a tanulók. A tervek között szerepel a nyázi építőtáborokban a közlekedési vetlékedök megszervezése, amely már hagyománnyá vált. Az előterjesztést megvitatta az elnökség, majd Koluczky László r. ezredes, a Pécs városijárási KBT elnöke kiemelten foglalkozott a szülők felelősségével, majd összegezte a javaslatokat, melynek során ajánlást tesznek Pécs város Tonácsa, a tanintézeti pártbizottságok, a Pécs városi-járási KISZ Bizottság, valamint a városi úttörő- elnökség felé, e mindenki számára fontos munka hatékonykistermelők kiállíthatnak mindenfajta kerti terményt, gyümölcsöt, szőlőt, zöldséget, fűszert, gyógynövényt, melyekhez szakszerű leírást csatolnak a kiállító nevével és címével együtt. A másik kategóriában a barkácsolók, újítók vehetnek részt egyéni tervezésű és házi kivitelezésű eszközeikkel, szerszámokkal, erő- és munkagépekkel, de bemutathatnak technológiai, technikai újítást, szemléltető rajzot, tablót is. Feltétel, hogy a műszaki leírások közérthetőek legyenek. A harmadik kategóriában a vállalatok, üzemek jelentkezését várják így többek között mezőgazdasági kisgépekkel, szerszámokkal, eszközökkel, növényvédőszerekkel. A legjobbakat minden kategóriában díjazzák, jutalmazzák. ságának javítására. Ezután Galbovy József r. százados, a Pécs városi-járási KBT titkára értékelte a „közlekedésbiztonsági hetek” városi-járási akcióprogramjának végrehajtását. R. N. A városi tanács munkaügyi osztályán elhelyezett hirdető- tábla tanúsága szerint Pécsett 69 vállalat, intézmény kínál munkalehetőséget diákoknak. A munkaügyi miniszter és az oktatási miniszter 119/1975- ös számú együttes utasítása határozza meg a tanuló ifjúság nyári, szünidei foglalkoztatásának szabályait. A diákmunka célja kettős: a vállalatok termelő tevékenységének segítése és a fiatalok munkára nevelése. Az előírások szerint azok a 14. életévüket betöltött diákok vállalhatnak munkát, akik foglalkoztatásához az iskola hozzájárul. A 16 éven aluliak munkavállalásához a szülő írásbeli beleegyezése is szükséges. A munkavállalási engedélyek megadásánál figyelembe kell venni, hogy a fiatalok a nyári szünidőben legalább 4 hetet pihenéssel töltsenek és lehetőleg olyan munkahelyre kerüljenek — különösen a szakközépiskolai és felsőfokú tanulmányokat folytató diákok —, amely leginkább megfelel az oktatási intézmény képzési területének. A javító vizsgára utalt általános- és középiskolások munkát nem vállalhatnak. Azok a vállalatok pedig nem foglalkoztathatnak diákokat, amelyeket a tanács a fiatalok szünidei foglalkoztatásából kizárt. A diákokra vonatkozó egyéb előírások azonosak a más dolgozókra vonatkozó szabályokkal. Nekik is jár szabadság, üzemi étkezés és munkaruha. A 18. életévét még be nem töltött fiatalt éjszakai munkára, a 16 éven alulit pedig túlmunkára és készenlétre igénybevenni még abban az esetben sem szabad, ha arra önként jelentkezne. Dr. Kárpáti Júlia, Pécs város Tanácsának munkaügyi osztály vezetője elmondta. Hogyan áll Baranya a gyermek- és ifjúságvédelem frontján? Milyen a lakossági adózás helyzete? E két, mindany- nyiunkat érdeklő és érintő — témájában különböző — kérdéssel foglalkozott többek között tegnap délelőtt a Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottsága Horváth Lajos tanácselnök elnökletével. Kezdjük az ifjúságvédelemmel, evvel az egyik legégehogy a munkalehetőségek száma mindig jelentős mértékben felülmúlja a munkára jelentkező fiatalok számát. A vállalatok írásban jelezték igényeiket, s e tájékoztatást a tanács továbbította pályaválasztási intézetekhez, az iskolákhoz. Bőven van választási lehetőségük tehát azoknak a fiataloknak, akik a vakáció egy részét munkával akarják tölteni. Növényt ápolhatnak a Szőlészeti és Borászati kutató Intézetben, vasalhatnak a Patyolatnál; újságot kézbesíthetnek a Postánál; mosogathatnak a Nádorban; kőművesek keze alá dolgozhatnak a Magas- és Mélyépítő Vállalatnál; gyomlálhatnak a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalatnál; takaríthatnak a PIK-nél; ládát szegezhetnek a Zöldért-nél stb. 69 vállalat, összesért 6127 munkahelyre vár diákokat. A fizetések meglehetősen széles skálán mozognak. Háromszáz fiatalt vár a Pécsi Építőipari Szövetkezet, ahol a diákok 8 és 12 forint közötti órabért kaphatnak. 1000 forint fizetést kínál a Nádor az alkalmi londinernek, 1400-at a Bizományi Áruház a bolti kisegítőknek. A Pécsi Bőrgyárban 2500 és 4500 forint közötti fizetést érhetnek el a jelentkezők. Egyetemistákat és főiskolásokat vár a Mecseki Ércbányászati Vállalat, ahol a föld alatti munkán dolgozók 5 ezer forintot is megkereshetnek a vakáció egy hónapja alatt. Áttekintve a vállalatok ajánlatait, egy dolog bizonyos; minden dolgozni, pénzt keresni akaró diák találhat kedvére való munkát. Tavaly — amikor csupán 4 ezer munkahelyre vártak vakációzókat —, ezer állás maradt üresen ... E. A. több társadalompolitikai feladattal, mely az utóbbi esztendőkben az érdeklődés, a figyelem homlokterébe került, s államunk megannyi eszközt állított csatasorba, hogy a veszélyeztetett gyermekek sorsáért, sorsának alakulásáért mind többet tehessünk. A téma előterjesztői — Bernics Ferenc, a megyei művelődés- ügyi és dr. Molnár István igazgatási osztályvezetők — reális képet festettek megyénkről, kiemelve, hogy jelen pillanatban az állami gondoskodásra 12 ezer kiskorú szo- rul(l), a megyénkben élő fiatalkorúak 12 százaléka. Hihetetlen nagy számnak tűnik ez — tegyük hozzá: állandóan növekvő tendenciát mutat —, s a differenciált állami gondoskodás feladatait dagasztja. Mind több a tennivalónk a védő- és óvóintézkedések, a családbafogadás, a rendkívüli segélyezés, a rendszeres nevelési segélyezés — ez utóbbi évente hárommillió forintunkba kerül —, az intézeti elhelyezés, az állami gondozás és az utógondozás területén. A vitában felszólalók között Czente Gyula, Pécs város tanácsának elnöke a kedvezőtlen lakáshelyzet témáját emelte ki a veszélyeztetettséget meghatározó kritériumok közül. Mint mondotta, a városi és a helyi tanácsok fokozottabb gonddal és felelősséggel foglalkoznak a zsúfolt körülmények között élők lakás- problémáival, s például Pécsett az elmúlt két év alatt 477 családot juttattak új lakáshoz. László József, az Oktatási Minisztérium 1 osztályvezetője többek között az utógondozás fontosságát hangsúlyozta, mondván: a 18. évét betöltött állami gondozottak elenyésző része tér, térhet vissza a családi környezetbe. Dr. Csáki László, a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatalának főosztályvezető helyettese, mint össz-társadalmi feladatot határozta meg a veszélyeztetettek számának csökkentését, s ebben a munkában nagy szerepet tulajdonított az üzemi, vállalati kollektíváknak is. Takács Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese a megyénkben folyó széles körű és komplex gyermekvédelem előrelépéséről számolt be, hangsúlyozva a megelőzés és utógondozás fontosságát. Javasolta, hogy a Pécs városában működő Nevelési Tanácsadó vállalja regionális feladatként a megyei teendőket is — hiszen eddig a megye ezt az intézményt nélkülözte. Szólt az úgynevezett nevelőszülő-hálózat fejlesztéséről, a nevelőotthonok fejlesztéséről, mint előttünk álló feladatokról. A lakossági adóztatás helyzetéről Orosz Ferenc, a tanács pénzügyi osztályának vezetője számolt be. Mindjárt tegyük hozzá: megyénkben 130 ezer adófizető van, tehát minden család valamilyen címen forintokat juttat — ösz- szességében 260 milliót — az adó- és illeték-kasszába. Dó- nyi Pál, a megyei tanács elnökhelyettese hozzászólásában az adómorált jónak ítélte, az adóhatóság munkájával egyetemben. Adóink ösztönzőleg hatnak a termelési, ellátási és szolgáltatási feladatainkra. Adómorálunkra jellemző: a 130 ezer adófizető polgár közül 3—4 ezren próbálnak csők ellavírozni kötelezettségük alól — köztük ezer gépjárműtulajdonos akadt fel a rostán, — de a többség kötelezettségének időben eleget tesz. Kozma Ferenc Keresetiek a szakképzett oktatók Tánctanfolyam Nem szokatlan dolog a népviseletbe öltözött táncoló párok látványa a pécsi Doktor Sándor Művelődési Központban. Tegnap' azonban nem egy „sima” próba folyt a nagyteremben, hanem leendő néptáncoktatók gyakoroltak, tanultak új táncokat Bodai Józseftől, aki néptáncpedagógus, koreográfus, a Mecsek tánc- együttes vezetője, megyei néptánc-szakfelügyelő és az Országos Néptánctanács oktatási munkabizottságának is tagja. — A tanfolyam tavaly kezdődött, havonta találkoztunk egy hétvégén, most pedig kéthetes bentlakásos tanfolyamot tartunk, mely a hét végén zárul. — tájékoztat Bodai József. A tanfolyam 25 résztvevője a Pécsi Tanárképző Főiskoláról, Pécsről és a megye különböző részeiből érkezett, sőt az egyik hallgató Jugoszláviából. Az oktatói tanfolyam célja, hogy decemberben mindannyian megszerezzék a C kategóriás minősítést, működési engedélyt kapjanak. Az alapfokú képzés tan- terVe rendkívül magas színvonalú. Elsődleges fontosságú a gyakorlati anyag pontos, elemző elsajátítása, de emellett az elméleti tárgyakból is jól kell szerepelni, Meghatározott óraszámban tanulnak művelődéselméletet, a tánckultúra ágazataival, táncfolklorisztikával, magyar tánctörténettel, zenei alapfogalmakkal, szakdidaktikával. De foglalkoznak mozdulatelemzéssel és az egészséges életmóddal, az idegességgel, a lámpalázzal, megelőzésükkel, „legyűrésükkel". — Mennyire keresettek a szakképzett táncoktatók a megyében? — Nagyon kevés van belőlük és óriási az igény irántuk, főleg vidéken. A táncoktatói tanfolyam 1976- ig legalább tíz év óta szünetelt. Ennyi idő után a néptáncművészet is sokat fejlődött, lépést kellene tartani vele. — A mostani tanfolyam megoldja a gondokat? — Teljesen nem. Jövő ősszel új csoportot indítunk. Emellett jó lenne azokkal is foglalkozni, akik régen végeztek hasonló tanfolyamot, de továbbképzésükkel senki sem törődik. Tavaly kilencen szerezték meg a C kategóriás minősítést és idén már hét táncoktató jár Budapestre az A kategóriás minősítéshez szükséges tanfolyamra. b. a. Jelentkezés a megyei kertbarát-kiállításra Csak 14 éven Diáklányok dolgoznak a Kertészeti- és Parképítő Vállalat üvegházában Diákmunka 1000 és 5000 forint közötti fizetések