Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-25 / 173. szám
1978. JÚNIUS 25. BELPOLITIKA DN HÉTVÉGE 7. A Magaslati út „városias” beépítésére a megszokás ad felmentést ogyan vigyázzunk a Mecsek oldalra? A Ma H A r • m r it I . rr Az ujjaszuleto Margit-híd A panelt követő megrázkódtatás után úgy tűnik, valóban a pihentetés a legcélszerűbb. Hársfai István Csodálatos látvány a Szent István körút torkolatából a Margitszigeten ót a Rózsadomb. Ódén zöldell már a szigeten a fű, távolban a villák kertjeiben a budai oldalon rózsaszínben, fehérben pompáznak a fák. Ebbe a gyönyörű látványba a Margit- híd karcsú íve éppen úgy beletartozik, mint a selymes Duna fölötti házak, az utak csillogó aszfaltcsíkjai. Ez év tavaszán azonban az erre látogató vagy erre közlekedő nem esik rabul e városrész, e táj szépségeinek. Por és füstfelhő kavarog a híd fölött, betonvágó gép-vésők törik a pilléreket, óriási elemeket szerelnek be, lemeztelenítik az acélszerkezeteket. A szűk helyen teherautók forgolódnak, terhüket lebillentve rohannak tovább. A híd újjáépül. A Margit-hídnak háromszor kellett megszületnie, a második születése vérrel és fájdalommal járt. 1872 • és 1876 között Ernest Gouin terve alapján épülf. A francia mérnök nyerte a hídépítésre kiírt pályázatot, az ő munkáját s elképzeléseit tartották a legjobbnak. A hidat 1876. április 30-án, éppen 102 esztendeje avatták fel, s a frakkos, cilinderes urak, a hosszú ruhájú dámák kíváncsi örömmel sétáltak át rajta. (A lóvasút csak később indult el erre az első útjára.) A Margit-hídnak a szigetre bevezető szárnyát már magyar mérnökök tervei szerint 1899—1900-ban toldották hozzá. A hidat a pestiek mindig szerették. Nemcsak azért, mert összekötötte Budát és Pestet és az északi városrész közlekedését könnyebbé, kényelmesebbé tette. Szerették, mert meg lehetett közelíteni a sziget létesítményeit, szerették, mert életük részévé vált mert emelte a főváros fényét, hangulatát. A németek aláaknázták a pesti szakaszt, amely 1944 novemberében robbant fel, a budai hídrészt 1945 januárjában röpítették a levegőbe. A szovjet katonák fából ácsoltak a Margit-híd mellé egy kis ponton hidat, a pestiek „Manciját”. Aztán 1946— 48-ban a Ganz gyár tervező gárdájának munkája alapján újjáépült. Az újjáépített Margit-hidat 1948. augusztus 1-én avatták fel. Mirk Sándor lakatos is ott menetelt a hídavatók között: „Elöl haladtak a pártós állami vezetők, utánuk zászlócskákkal, zenekar hangjai mellett az építők, majd a fővárosi lakosság. Örömünnep volt." Most meg bizony a „Margit", sok nehéz évi szolgálat után ismét gondot okoz. Az illetékesek műszeresen megvizsgálták, s kiderült, a fel nem robbantott két parti nyílása elöregedett. Acélszerkezeteit az idő vasfoga megrágta, útburkolata megkopott, feltöredezett. Megszületett a döntés: újjá kell építeni! A „Margit" tehát harmadszor is újjászületik. Szebb lesz, mint valaha, s ha majd a díszkivilágítás alatt új asz- fatlszőnyegén átsétálunk, gondoljunk egy percre az újjá- építőkre. Sz. D. (Hauer Lajos felvételei és MTI fotó — KS) Újra meg újra előszedem a Rohbock—Kurz-féle, 1860-ban készült acélmetszetek repro- dúkcióit, amelyek valahonnan a mai Kertváros tájékáról nézve mutatják: ilyen volt Pécs több mint száz éve. A Mecsek- oldalt szemlélgetem, amelyen akkoriban elszórt fehér pöttyök jelezték az épületeket. Látszott, hogy a Mecsek-oldal akkor még szinte háborítatlan volt, az ember még csak az alsóbb régiókat hódította meg. Egy évszázad sem kellett ahhoz, hogy a kép megváltozzék. „...legjobb, ha Lényeges, hogy mit látunk a hegyoldalra tekintve, alulról. Fotó: Cseri László És ez így természetes. Roh- bockék egy kisvárost örökítettek meg (s milyen jó, hogy megörökítették!), ma pedig egy, az akkori többszörösére nőtt városból .nézzük aggódva a hegyoldalt. Mert látjuk, hogy az elmúlt években, évtizedekben történt ott egy s más, amit ma már másként tennénk. Sokszor mondjuk nagyon találóan, hogy a Mecsek — Pécs tüdeje. És mondjuk azt is, hogy ezt a tüdőt módszeresen irtjuk. Vagy mi más, ha nem a tüdő irtása az, hogy a város egészen magasan felkúszott a hegyoldalra, méghozzá azzal a fajta sűrű beépítési móddal, amivel néha még az alsóbb régiókban is vitatkozunk. Kétségtelen: tékozlóan bánunk e gazdag zöldfelülettel. A tékozlás már sok évtizede megkezdődött, amikor a Mecsekoldal híres-neves szőlőkuítúráját — nagyrészben telekspekulációs céllal — megkezdték darabolni. Mi csak nem figyeltünk oda vagy inkább: későn figyeltünk oda. A városi párt-végrehajtóbizottság március 21-i állásfoglalása a városképről így fogalmaz: „A városképet előnyösen befolyásoló természeti területeket kímélni kell. A Mecsek olBeszelgetes Erdélyi Zoltán Ybl-díjas építésszel dolok — nem célszerű folytatni. — Ha nem panel, akkor mi! — Bizonyos építési formákat fel lehet engedni a hegyoldalra, sőt, a városmaghoz közvetlenül kapcsolódó részeken szükség van az intenzívebb beépítésre is, de úgy, hogy az a város zárt rendszerét harmonikusan oldja fel a Mecsek viszonylagos érintetlenségében. A Mecsek oldalt, mint lakásépítési területet, nem szabad figyelmen kívül hagyni. De a mai technológia merevsége és gazdaságossági okai miatt nem alkalmas e feladatra, de városképi okok sem indokolják alkalmazását. Meg kellene találni vagy inkább rá kellene találni azokra a technológiákra, amelyek alkalmasak a négyszintesnél nem magasabb lakásépítésre. Egyenesen ide kívánkoznak például a többszintes teraszházak . . . — Amikről már a panel előtt is szó volt.. . — Igen. — Tehát: építeni kell. — A meglévő épületállomány műszaki leromlásával mindenképpen számolni kell és ezzel együtt a váltásra is kell gondolnunk. Mivel helyettesítsük a megszűnőt? Azzal, ami volt vagy valami mással? Két ismert út van már: a tömbszerű, viszonylag magas építmények (a Magaslati úton) részben a telekkel való spekuláció és a nem eléggé szervezett építkezés eredményei, a családi házaknak viszont nagy a területigényük. A kettő közötti középutat kellene megtalálni. Véleményem szerint a Mecsek oldal alkalmas lehetne a nagyobb lakásfajták építésére, a differenciáltabb minőségi igények kielégítésére. Természetesen a „hogyan" jelenti a legfőbb gondot. Amíg a lehetőségeket nem tudjuk technikával, kapacitással és pénzzel biztosítani, legjobb, ha hagyjuk pihenni a hegyoldalt. Abból nem származik olyan baj, mintha nekiállunk panelt felrakni mindenfelé. . dal és más, természeti szempontból értékes területek beépítési terveit fokozott gonddal kell előkészíteni, szükség esetén felül kell vizsgálni." A városi tanács soron következő ülése elé kerülő cselekvési program ezt figyelembevéve beépítési és hasznosítási terv készítését irányozza elő a Mecsek oldalt illetően. Ami történt — megtörtént. Annak idején berzenkedtünk a Magaslati út „városias" beépítése miatt. A Péter utcai beépítés sem vidította fel a szívünket. Az meg, hogy a panel is beleharapott a hegyoldalba, egyszerűen elviselhetetlennek tűnt. Kezdjük megszokni. De a megszokás mégsem jelentheti azt, hogy erre hivatkozva ezután is bármi odakerülhet. Egyébként az állásfoglalás alapján bizakodhatunk benne, hogy ezután már nem lesz megszokni való oda nem illő! De hogyan vigyázhatunk a Mecsek-oldalra? E kérdést jártuk körül a minap Erdélyi Zoltán, Ybl-díjas építésszel, a Magyar Építőművészek Szövetsége dél-dunántúli csoportjának titkárával. — Aki a Mecsek-oldalra költözik, az ott feltétlenül jól érzi magát, hiszen csodálatos panorámát kap. Csakhogy nekünk nem ez a fontos. Városi szempontból az a lényeges, hogy mi mit látunk a hegyoldalra tekintve, alulról. — És amit látunk? — A tájnak és az építészetnek szüksége van egyfajta harmóniára, feltétlenül ki kell alakulnia a természet és a művi környezet egyensúlyának. Ezt — úgy érzem — még nem bontotta meg drasztikusan Pécs, csak kísérleteket tett rá. — A Mecsek oldal Pécs egyik természetes fejlődési iránya . .. — Valóban, a város fejlődése feszegeti az észak felé terjeszkedést, de egyben arra is int, hogy ezt meg kellene állítani. A Mecsek-oldal most nagy közös gondunk. Mindenekelőtt azért, mert ma már világos: azt a fajta beépítési módot, amit a nyugati Mecsek oldalon a mi közreműködésünkkel megkezdett a város — az öt- és tízszintes panelépületekre gonpihenni hagyjuk...”
