Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-25 / 173. szám
1978. JÚNIUS 25. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. A szocialista magyar társadalom születése (2.) A szocializmus útján Megszülettek a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek 1948—49-ig tehát jelentősen átalakult a magyar társadalom szerkezete. A volt uralkodó osztályok jórészt elvesztették osztályjellegüket,—előbb a föld- birtokosokat, majd a tőkéseket kisajátították. A munkásosztály vált a politikai hatalom birtokosává, és jelentős részben a szocialista szektorban volt foglalkoztatva. Erőteljesen csökkent a mezőgazdasági proletariátus száma. A lakosság legszámosabb csoportját a kis- árutermelő parasztság alkotta, amely belsőleg differenciált volt, jóllehet 1945 után egy nivellálódási folyamat indult meg. A 4—5 százalék gazdag parasztság mellett fele-fele arányban oszlott meg a szegény- és középparasztság. A foglalkoztatottaknak még viszonylag jelentős részét alkották a városi kisárutermelők. (1948 végén 180 000 kisiparos volt, alkalmazottaik száma is körülbelül ugyanannyi.) Az alkalmazottak és értelmiségiek aránya jelentősen nem emelkedett, azonban részint a népi kolléguimok rendszerében megkezdődött egy új munkás-paraszt származású értelmiség ki- nevelődése, részint pedig jelentős munkás- és paraszttömegek értelmiségi és vezető funkcióba emelődtek. (Például az államosítások során a vállalatok felében munkásból lett az új igazgató és 1948 végére minden tizedik munkást, körülbelül 60 000 főt, magasabb funkcióba emeltek. Új dimenziók — új kettősség A változások során jó/észt megszűnt és felszámolódott a tőke és bérmunka ellentéte. A nemesi-úri társadalomvezetés a demokratikus átalakulás során, a földbirtokos osztály pedig a földreformmal eltűnt a magyar társadalomból. A tőkés osztályt kisajátították, azonban a keleteurópai elmaradottság következményeit nem lehetett ilyen gyorsan likvidálni. Azt lehetne mondani, hogy a magyar társadalom kettősségét a „városi" és a „falusi” struktúra sajátos kettőssége váltotta fel. A „városi” struktúrában a munkásosztály vezető szerepe valósult meg. A munkásosztály legjobbjai vezető funkcióba kerültek, és az állami tulajdon túlsúlya érvényesült. Ugyanakkor a városi struktúra részét képezték még a kispolgárság, és az átalakulás útján meginduló értelmiségi-alkalmazotti rétegek. A „falusi” struktúrát alapvetően a kisárutermelő mezőgazdasági termelés jellemezte. Vitathatatlan tény, hogy a szocialista és a kisárutermelői tulajdon dominanciájárTak eltérése mellett a falu és a város között jelentősek voltak a kulturális, civilizációs különbségek is. Társadalmi szempontból azonban a kétfajta struktúra, a szocialista termelési viszonyok közé lépő munkásosztály és a kisárutermelő parasztság eltérése jelentette az alapvető differenciáló tényezőt. A fordulat éve után ebben a vonatkozásban is jelentős változások következtek be. Egy olyan társadalom- és gazdaságfejlesztési stratégia alakult ki, amelynek középpontjában a feszített ütemű iparfejlesztés állott. A szocialista fejlődés során kellett megteremteni azt a gazdasági, ipari bázist, amely a szocialista fejlődésnek magának is előfeltétele. Többek között e feladat hatására alakult ki — a többi szocialista országgal hasonló módon — egy olyan társadalomirányítási rendszer, amely minden rendelkezésre álló társadalmi és gazdasági erőforrást közvetlen a központi irányításnak rendelt alá. E fejlesztés forrása pedig — ahogy az abban az időben is megfogalmazódott — az ipari önköltség csökkentése, a mezőgazdaság erősebb adóztatása és az áruforgalom lefölözése. A társadalmi struktúra szempontjából mindennek óriási hatásai voltak. Az iparban erőteljes centralizáció indult meg a kisipart termelés gyors visz- szaszorításával; a mezőgazdaságból a terméktöbblet és a munkaerő intenzív iparba áramoltatása kezdődött meg; az életszínvonal és a lakossági fogyasztás viszonylag alacsony szinten tartásával nagyobb beruházásokra volt lehetőség; így a nők munkába állásának — az emancipációs igényeken túli — gazdasági szükségszerűsége is kialakult. E folyamatok eredményeképpen rendkívül gyorsan nőtt az iparban foglalkoztatottak száma. 1948—54. között 364 000 fővel, 55 százalékkal nőtt a munkások, illetve 143 000 fővel, 140 százalékkal emelkedett az alkalmazottak száma. A mezőgazdaságban ellenkező irányú folyamat játszódott le. Az erőteljes adóztatás, a kialakított árrendszer és az erőltetett tsz- szervezés hatására 1948—52 között 300 000 fő távozott a mezőgazdaságból. 1953 után ez a folyamat lelassult, majd az ötvenes évek végétől ismét gyorsabbá vált. A szocialista viszonyok győzelme A társadalmi struktúra szempontjából döntő jelentősége volt a mezőgazdaság szocialista átszervezésének, amely az ötvenes évek elejének önkényes és sikertelen kísérletei után 1958—62. között demokratikus módszerekkel, a paraszti önkéntességre építve zajlott le. Ennek eredményeként a kisárutermelő parasztság egy része termelőszövetkezeti taggá, másik része ipari munkássá vált. A falun is győztek a szocialista termelési viszonyok! A fordulat évétől a hatvanas évek elejéig tehát újabb gyökeres változások játszódtak le hazánk társadalmi struktúrájában. Az iparban és az építőiparban foglalkoztatott munkások és alkalmazottak létszáma a feszített ütemű, extenzív ipar- fejlesztés következtében közel megduplázódott. A közlekedésben, kereskedelemben és a nem termelő szférákban dolgozók száma minimálisan emelkedett, és alapvetően csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma és aránya. Ugyanakkor azonban a mezőgazdaságban gyökeres fordulatot hozott a kisárutermelő paraszti gazdaságok szocialista nagyüzemmé való átszervezése. Kisebb részben a gazdasági fejlődés és nagyrészt a társadalmi változások következménye volt, hogy a szellemi dolgozók száma és aránya is jelentősen emelkedett.% Egy új értelmiség nőtt fel, amelynek tagjai jórészt a munkásokból és parasztokból, illetve azok gyermekeiből verbuválódtak. E folyamatok természetszerűleg jelentős társadalmi átré- tegződéssel jártak együtt. A fizikai munkából a szellemi munkába és a mezőgazdaságból az iparba történő mobilitás jelentősen átalakította mind az értelmiség, mind pedig a munkásosztály társadalmi összetételét. A KSH 1963-ban végzett felmérése szerint a szellemi foglalkozásúak apja 71 százalékban fizikai foglalkozású volt és a nem mezőgazdasági fizikai dolgozók 52 százalékának az apja még a mezőgazdaságban dolgozott. Ha nem is ilyen mértékű, de jelentős mobilitási arányokat kapunk akkor is, ha az 1963-as foglalkozást az egyén eredeti foglalkozásával hasonlítjuk össze. Az 1963-as értelmiségiek 58 százaléka eredetileg nem értelmiségi volt, az egyéb szellemiek 63 százaléka eredetileg fizikai dolgozó volt, ill. a szakmunkások 20, a betanított munkások 45 és a segédmunkások 58 százalékának első foglalkozási területe a mezőgazdaság volt. Ezek az adatok azonban már azt is jelzik, hogy fizikaiakból lett szellemiek vagy nem értelmiségi pályára kerültek, vagy a gazdaságpolitikai vezetés értelmiségi dolgozóivá váltak, ugyanis a fizikai származású értelmiségiek nem egyenlően oszlanak meg az értelmiség különböző rétegeiben. Hasonló a helyzet a paraszti származású munkásoknál is, akik elsősorban a kisebb kvalifikációt igénylő területekre törtek be tömegesen. Kolosi Tamás (Következik: 3. MOBILITÁS ÉS STRUKTURÁLIS VÁLTOZÁSOK) Karrier és „karrier” Karrier és karrier között különbség van, mert különbözők az előbbrejutás útjai és módjai. Nem csoda hát, hogy legellentmondásosabb fogalmaink közé tartozik a karrier. Az egyik oldalon csupa dicséret, csupa felmagasztalás. Csupa érték, amely közvetlenül eggyé válik alanyával: az ifjú kiváló, mert karriert futott be, magas, jól fizető és számos kellemességgel járó álláshoz jutott. A másik oldalon azonban csupa irónia és lekicsinylés, maga az erkölcsi fertő: alanya csupa meggörbülés és készségesség felfelé, csupa intrika és könyöklés a társakkal szemben, s csupa „méltóság" és elérhetetlenség lefelé. Az előbbi a sikeresek ideológiájának, az utóbbi a lemaradtak irányzatos torzításainak tűnhet. De hát — túl a mindennapi képzeteken és szubjektív elfogultságokon — mi is a karrier? Mindenek előtt egy kölcsönösség eredménye. Egyik oldalon a követelményrendszer, a másikon a követelményeknek való megfelelés, s mint eredmény: maga a karrier, a siker, az előrejutás. Formailag tehát viszonylag egyszerű a helyzet: a társadalmi munkamegosztás szerteágazó hierarchiájának felsőbb polcain ott várnak a csalogató státuszok az érdemlegesek, a rátermettek számára; akiknek versengő csoportja — hiszen sok az eszkimó, ám kevés a fóka — elindul alulról, hogy megmássza a kiszemelt csúcsot. Persze, fent is emberek vannak: elvárásokkal, követelményekkel, s valamennyi buktatókat és kiszámítható-kiszámíthatatlan akadályokat jelent a felfelé menők számára. Annál is inkább, mert az istenek mindig a saját képükre kívánják formálni az embert. Persze a karrierkérdés — végső soron tartalmi kérdés. Benne az emberi kapcsolatok és viszonyok természete: e kapcsolatok és viszonyok demokratizmusa és antidemokratizmu- sa tükröződik. Jelzi az önértékelő és értékteremtő közösség jelenlétét vagy hiányát. A közösség ugyanis karrierellenes. Karrierellenes abban az értelemben, hogy gondjait és problémáit saját magára vonatkoztatja, maga kísérel meg megoldást találni rójuk. A megbízatás ezért viszont „csak” szolgálat, s az egyéni képesség ténylegességén alapul. Ráadásul, bármikor visszavehető. Tekintélye ezért igazi — mert a közösség által teremtett és ezt erősítő — tekintély. A közösség hiánya viszont a „létért való harc” újratermelődését, a bal- zaci és stendhali „emberi színjáték” folytatódását eredményezi. A pozíció hatalmi poszt, a rendelkezés és a személyes gyarapodás forrása, s a „megbízatás” fentről kreált morális lepel csupán — a megbízatás nélküliség elleplezésé- re. A szocializmus lényegéből eredően közösségteremtő és ezért karrierellenes. Előbbre jutása és fejlődése a közösségteremtésben való előrejutás és fejlődés, s ezzel együtt a karrier leépítésének a történelmi útja. Addig is azonban — a közösség erejének, gyengeségének vagy éppen hiányának a mértékében — létezik karrier. Karrier és „karrier” között azonban napjainkban is különbség van. A személyes érdem, a tartás és a moralitás jól elkülöníthető az idegen, görbe utakon szerzett „jogosítványok” pozícióba emelő hatalmától. S ha munkamegosz- tásos társadalmunkban a lent és fent körei sokszor el is távolodnak egymástól, nem lehet kétséges, hogy melyik szerint kell választanunk, s melyikre kell életünk minden területén nemet mondanunk ... Hülvely István A Magyar Filozófiai Szemle Az életet szolgálja Legfontosabb feladat a szocializmus építése során felmerült problémák elméleti hátterét tisztázni A filozófiának, mint tudománynak jelentősége napjainkban sem csökken. Avatott szakembereink munkálják, finomítják, kutatják általa az élet jelenségeit, pontosabban a törvényeket, törvény- szerűségeket. A Magyar Filozófiai Szemle olyan hazai folyóirat, a Világosság és a Valóság mellett, amely nyilvánosságot ad a filozófiai kutató tevékenységnek, igyekszik bemutatni az eredményeket. Dr. Kéri Elemér főszerkesztő így határozza meg a lap feladatait:- Nemcsak az újabb filozófiai eredményeket igyekszünk közzétenni, hanem ezen belül a filozófia körébe tartozó esztétika, etika, logika stb. problémáival is foglalkozunk, sőt az utóbbi években még tovább bővítettük profilunkat, így a szociológia, pszichológia és a történettudományok filozófiai összefüggéseivel, sőt az iparral kapcsolatos közgazdasági-elméleti kérdésekkel kapcsolatos írások is helyet kaptak a folyóiratban. Minden olyan témakörben megjelenő írást szívesen látunk, amelynek filozófiai tárgyalása, elemzése a szocializmus építése számára hasznos, szükséges lehet.- Milyen olvasóközönség számára készül a Magyar Filozófiai Szemle?- Természetesen a szakma számára készül a lap, de ez nem jár azzal, hogy kizárólag a szorosan vett „szakma” olvassa. Jellemző erre az, hogy egy-egy szélesebb érdeklődésre számottartó írás megjelenése esetén kevésnek bizonyul az állandósított példányszám. Nem vitás, hogy például a strukturális nyelvészetről írt tanulmányt csak kevesen olvassák el, viszont a pedagógia, az életmód stb. tudományos kérdései már igen széles körben váltottak ki érdeklődést. Mai társadalmunkban a tudomány eredményei iránt sokkal szélesebb az igény, mint bármikor.- Kikből áll a szerzői gárda?- Általában a szakma legjobbjai, oktatók, kutatók, tudósok, akadémikusok írnak, de mások is kapnak lehetőséget, indulók, kezdők is, mint például egyetemi hallgatók. Tulajdonképpen egyetlen feltétel van, s ez a színvonal.- Szinte önkéntelenül adódik ebből következően a kérdés, hogy milyen módszerrel történik a szerkesztés?- Ismerjük a kutatóintézetek, a műhelyek, sőt az egyes kutatók terveit, munkásságát. Ezeket feltétlenül figyelembe vesszük a lap tervezésénél. Vannak éves terveink, s olyan témák is szerepelnek ezekben, amelyek esetleg nincsenek kimunkálás alatt. Ilyen esetben ösztönözzük a kutatókat a témák megírására.- Az elmúlt időszakban mire fektette a szerkesztés a fő hangsúlyt?- Legfontosabbnak tartjuk a szocializmus építése során felmerült problémák elméleti hátterét tisztázni. Ezért foglalkoztunk a tulajdonviszonyok elméleti kérdéseivel és az életmóddal is. Ez utóbbi világszerte téma és a körülötte kialakult tudományos filozófiai irodalom még nem elég jó színvonalú. Hazai tanulmányok az életmódról nem voltak, holott lényeges és fontos kérdés ez. Úgy véltük, hogy ideje serkenteni az életmód kutatását, amelynél eddig a konkrét szociológiai és filozófiai kihatások igazában nem találkoztak. — A Magyar Filozófiai Szemle miként ápolja szellemi hagyományainkat, illetve örökségeinket? — Ezt külön feladatunknak tekintjük. Érdekes, hogy éppen a közelebbi múlt tartalmaz leginkább fehér foltokat. Egyetemi hallgatóink például a XX. század magyar gondolkodástörténetéről vajmi keveset tudnak, mivel ez eléggé hiányzott ezideig az oktatási anyagból. Csak a legutóbbi időben láttak neki a kutatók, hogy elvégezzék ezt a fontos munkát. A történeti kutatásokban jelentős eredmények vannak. Már jelentkeznek lapunkban ezek is. Ebből a sorból kiemelkedik Lukács György eddig kiadatlan moszkvai írásainak megjelentetése. Ez is hozzásegít ahhoz, hogy e nagy marxista gondolkodóról hűbb, pontosabb képet nyerjünk. — A jövőkutatás milyen szerephez jut a lapban? — Nem szeretem ezt a kifejezést! A jövő az ami még nincsen. Azt nem lehet kutatni. Nem is erre törekszünk. A jelen kutatása rejti magában a jövőre való következtetések lehetőségeit. A jövő a jelenből születik. A jelen ismeretének alapján sok mindent lehet előre jelezni, azonban az óvatosság nem árt. — Van-e tipikus magyar iskola a filozófiában? — Vannak iskoláink. Ez az elnevezés azonban még nem mondja meg a lényeget. Például mondjuk, hogy Lukács iskola, de a Lukács-tanítványok később erre, vagy arra sodródhattak, tehát ma nem lehet őket valamiféle egységbe foglalni. „Budapesti iskola” címen például nyugaton emlegetnek néhány filozófust, pedig ők nem a magyar marxista filozófia reprezentánsai. Helyesebb, ha nem iskolák, hanem szerzők vagy műhelyek szerint beszélünk. Más kérdés a magyar filozófiai kutatás helye a világban. Élénkek, jók a kapcsolataink a külfölddel, s ez a körülmény folyóiratunk nemzetközi összeköttetéseiben is megnyilvánul. — Hogyan látja a Magyar Filozófiai Szemle felelős szerkesztője filozófiai életünk jelenlegi helyzetét? — Kedvező jelenség, hogy a filozófiai kutatásban mind jobban felszámolódik a Bu- dapest-centrikusság. Ez nem azt fejezi ki, hogy a fővárosban lanyhul a munka, hanem inkább azt, hogy a vidéki központok tevékenysége erősödik. Jelentős a debreceni vallástörténeti kutatás, Szegeden a logikai kutatás. Kialakult az intézetek között a jó együttműködés is. Mindebből lapunk nagyon sokat profitál, ami hasznos és jó dolog.
