Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-22 / 170. szám
6 Dunántúlt napló 1978. június 22., csütörtök MAI Község HAJAID VIZ-TOWAS MAI VASÚT Sz&nqAL 1 EcpHÁz.- - f nezye SzChJTJANOS J Jeltorony Jeltorony építését kezdték meg Magyarország geometriai középpontjában, a Pest megyei Pusztavacs község határában, közel az 5-ös számú főúthoz. A nevezetes földrajzi pontot jelölő építményt —' a kiskunsági nemzeti park igazgatóságával egyetértésben — az országos környezetés természetvédelmi hivatal megbízásából Kerényi József Ybl-díjas kecskeméti főépítész tervezte. A jeltorony tíz méter magas, nyolcoldalú vasbeton gúla lesz, külső borítása fából készül. Tetején, krómacél csúcson vörösréz gömb jelzi majd a nevezetes pontot. A torony alatt táblát helyeznek el, amelyen az ország geometriai középpontjának földrajzi, valamint jellemző csillagászati adatait tüntetik fel. Az ország közepét jelző tornyot az Örkényi építőipari Szövetkezet még ebben az évben felépíti. Királyegyháza - Fejedelemegyháza A pécsi sport gyermekkorából Az első futball-labda K irályegyháza ma 1300 leiket számláló község Szentlőrinctől délre, az Okor-víz menti síkon. Korábban két, egymással teljesen összeépült kis község, Vásárosszentgól és Magyar- szentiván feküdt itt. Mai nevét 1940-ben, a községegyesítéskor vette fel. Mindkét falu eredete a messzi múlt ködébe vész. Okleveleink az Ókor melletti Szentivónt 1274-ben említik először s e faluban akkor már Szent János tiszteletére szentelt egyház áll, melynek alapfalait valószínűleg éppen idén találták meg egy árokásás alkalmával. Szentgál 20 évvel később, 1292 körül tűnik fel írásainkban, s ekkor a Németi nemzetségbeli Németi, másként Szentgáli család birtoka. írásos adataink szerint tehát mindkét település több, mint 700 éves múltra tekinthet vissza, azonban — eltekintve attól, hogy községeink területe már a rómaiak korában lakott hely —, a környező települések rendje s az a körülmény, hogy környékünkön két Szentgál volt, (— a másik a mai Mozsgó határában állt —■), melyek ugyan egymástól mintegy 20 km távolságban feküdtek, de mindkettő bizonyíthatóan azonos szállásföld (:— téli-nyári szállás —) egyik tagja, arra utal, hogy a magyarok itteni megszállása már a X. század második felében történhetett. Ezt egyébként a történetkutatás is igazolja: Dr. Győrffy György az 1977-ben megjelent: „István király és műve" című neves könyvében mutat rá, hogy Géza fejedelmünk uralkodása (972— 997.) első éveiben milyen válságos helyzetbe került hazánk. A Bulgáriát nemrég bekebelező harcias görög császár és Nagy Ottó német császár, gyermekeik házasságával is megpecsételt szövetséget kötött egymással, s így Magyarország veszélyes harapófogóba került. Géza úgy látta, hogy e nehéz helyzetből csak úgy lábalhat ki, ha nyugat felé tájékozódik, s ha népével a keresztény hitre tér. Követséget menesztett tehát Ottó császárhoz, jelezve a magyarság megtérési szándékát. A több évi itáliai tartózkodás után hazatérő Ottó Sankt Gallenben örömmel fogadta a küldöttséget, s legott szerzeteseket és püspököt küldött népünk megtérítésére. A Sankt Galleni Bruno vezette küldöttség működésének eredményeiről Piligrim passaui püspök leveleiből tudunk meg részleteket. Ezek szerint 972 őszén érkeztek országunkba a térítők s két-három év alatt mintegy ötezer „nemesebb" magyart kereszteltek meg. Ugyanekkor a külháborúk során fogolyként hazánkba hurcolt keresztények tömegesen vitték keresztelőre gyermekeiket. Mivel e foglyokat előzőleg elsősorban a fejedelmi és ve- zéri udvarhelyek környékére telepítették, ők itt építették az első kápolnákat is, természetesen Sankt Gallen védőszentje, Szent Gál tiszteletére. „A Szentgál helynevek — írja Győrffy dr. — csak azon a szűkebb környéken fordulnak elő, ahol az Árpádok X. századi családi szálláshelyei voltak. Nyilvánvalóan ilyen a Kalocsa, Szekszárd, Veszprém melletti Szentgál, de a nyugat-baranyai két Szentgál is!” Igen, Géza fejedelem egyháza, azaz az ősi Szentgál kápolna helyét ott kell keresnünk, ahol Gyeücsa (Géza), azaz Gyeü>Gyö-úr nevét viselő egykori szállás (ma Gyüür>Gyir-hegy) feküdt, s ahol a középkori település paticsfal maradékai még ma is fellelhetők, a Halastói- árok, vagy Füzesd-patak két partján. T ermészetesnek kell tartanunk, hogy Géza egykori egyháza, a Szentgól-ról elnevezett szállásföld mellett Géza fia: pogány nevén Baj, Bajcs, Bajk * (=Vajk), a későbbi „szent király" szállásföldje is felismerhető a mai Szentgál- lal északon közvetlenül határos Baja dűlőnévben, s a keleten határos Szentkirály község nevében. Emeljünk kalapot a rengeteg vihart átélt őseink hagyomány-őrző emlékezete előtt. Településneveinknek törvényszerű rendje van s e rend felismerhetőségét őrizték ték meg számunkra ezer éven át! Dr. Zsolt Zsigmond A húsz év körüli mai versenyző vagy sportbarát legalább húszféle sportágban edzheti izmait, szellemét és idegeit. Van hozzá alkalma bőven. Pécs városában az egyetemeknek, nagyobb üzemeknek, de a társadalomnak is van reprezentatív sportegyesülete, számos szakosztállyal. Majd minden napra jut valamilyen verseny még télen is, a fedett uszoda és a sportcsarnok jóvoltából. A nemzetközi vetélkedések sem ritkák és van pénz a versenyzők felszerelésére, utazási költségeire, amennyi kell. Legnépszerűbb sportágunk, a labdarúgás kiemelkedő mérkőzéseire 10 ezernél is többen látogatnak el. Ez a sportkultúra képe ma. 1887. május 19-én az atléták gyalogló versenyt rendeztek Gyula-pusztára, 13 résztvevővel, 18 km-es távon, a sórosi csárdánál 25 percnyi pihenéssel. A távolságot 3 óra alatt teljesítették. Utána hatalmas vendégséget ettek-it- tak végig a bérlő gavalléros fehér asztalánál. Késő délután gyalog bandukoltak visz- sza Pécsre. Ugyanebben az évben a PÁC őszi viadalán súlydobó versenyt írtak ki, 8 kilós vasgolyóval, ugródeszkáról! A dobás után tilos volt előrelépni. A versenyzőt egy próba- és három versenydobás illette meg. 1898. május 8-án ezt írja a Pécsi Napló: „A Pécsi Atlétikai Club tagjai nagy érdeklődést tanúsítanak a „Foot- Ball" játék iránt, mely testedző és rendkívül izgató angol labda játékot a Club is meghonosítja. A napokban érkeznek meg Berlinből a játékhoz szükséges labdák és szerek, s akkor hetenként többször fognak a Club tagjai a Tettyén összejönni.” Pécsi Napló, 1898. május 17.: „Katonazene a Lawn-Tennis pályán. Közel két álló hónapja már, hogy kezdetét vette a kedélyes angol labdajáték Pécsett. Azóta a pécsi szép asszonyok és bájos leányok legnagyobb része, folyton — úgy délelőtt, mint délután — ott szórakozik. Ma délután öt órától katonazene is játszott a ten- nis-pályán. Alkonyat táján megjelent a szép asszonyok között egészen váratlanul Al- bach Gyula tábornok is. Este felé a bájos leányok és asz- szonyok tánczra kerekedtek. A kedélyes mulatságnak a sötét este szakította a végét.” Baranyai Aurél & ■ m KERÁMIA TÉRPLASZTIKA: Új kerámia térplosztikáva! gazdagodott Miskolc; Gádor István Kossuth-dijas keramikusművész alkotását a Tanácsház téren állították fel. A háromfigurás kompozíciót a pécsi Zsolnay-házban készítették. Egy „mórista” emlékezései Ötvenéves a Balassa János Kollégium 1928. április 22-én folyt le fényes ünnepség keretében a dohánygyár előtti területen a mai Balassa János kollégium alapkőletételi ünnepsége. Hosszú vita után született meg a döntés, hogy a Pozsonyból menekülő egyetem székhelyéül Pécset jelölik ki. Az egyetem idehelyezésének a történelmi múlt mellett (hisz Pécs évszázadok óta egyetemi, ill. felsőoktatási intézménnyel rendelkező város volt, és a püspöki jogakadémia egyik alapja lett az egyetemnek) az is egyik indoka volt, hogy a Dunántúl magyar kultúr jellegét hangoztassák, illetve azt védjék. Az elhelyezés nagy gondját ideiglenesen megoldották (véglegesen a mai napig nem nyert megoldást). A kibontakozó kultúrpolitikai célok is szükségessé tették, hogy az egyetem mellé kollégiumot is létesítsenek, így hozták létre az egyetem Nagy Lajos kollégiumát, melyet az első években a mai Egyetem utcai iskolaépületben helyeztek el (és amelyet a pécsi filiszter okkal vagy ok nélkül Rinaldini tanyájának nevezett), majd az erre a célra épült és tanári lakásokat is magába foglaló épületbe költözött. Ez az épület ma a gépipari szakközépiskoláé.) A lányok részére átalakították a volt Vadember szállót. (Ez a mai Szalay László jogászkollégium.) A további tervekben szerepelt méq egy — a budai Eötvös kollégium mintájára létesülő kollégium, amely egyúttal az egyetem bölcsészettudományi kara mellett a tanárképző intézet funkcióját is betöltötte volna akkor, amikor valamennyi fakultás hallgatóinak is kollégiumi ellátást biztosít. Ez a kollégium lett aztán a szóban levő mai épület: akkor Egyetemi Szent Mór Kollégium — röviden Mauri- num. A kolléqium terve 1925. december 20-án, az akkori Ciszterci rendházban tartott gyűlésen nyert végleges formát. A megvalósítását alapítványi rendszerrel, a társadalom segítségével tervezték, és valósították meg. A kollégium szervező lelke Vargha Damián ciszt. szerzetes, bölcsészkari egyetemi tanár volt, aki majd a kollégium igazgatója is lesz. Hatalmas szervező munkával hozta össze a szükséges összeget. Ehhez még az amerikai magyar eqyházköz- séqek is jelentős adományokkal járultak (majd később amerikai magyar származású diákok is laktak benne). Mivel a kollégium egyik elsődleges — de aztán nem megvalósult — célja egy katolikus tanárképző intézet magába foglalása is volt, érthetően az alapítók között ott találjuk az akkori szerzetes iskolákat az egyéb társadalmi szervezetek mellett. De egyének, köztük egyetemi tanárok is jelentős ösz- szegekkel siettek segítségre, fgy az eqyetem akkori professzorai közül alapítványi helyei voltak Molnár Kálmán jogászprofesszornak (2 hely), Beck Soma és Heim Pál orvosprofesszornak, valamin^ a már említett Vargha Damján- nak. Iáén jelentős összeqű alapítványa volt Kornfeld Móricnak. Ezek — és a kisebb alapítványok tették lehetővé aztán —, hogy igen sokan tanulhattak Pécsett olyan szegényebb diákok is, akiknek egyébként erre lehetőségük nem lett volna. A Fábián Gáspár és Pilch Andor tervei szerint épülő kollégium alapkőletételénél Klebelsberg Kunó kultuszminiszter fejtette ki elképzelését a kisebb egyetemek szükségességéről. Nyomatékkai kiemelte, hogy nem a nemei egyetemi rendszert tartjuk mintának, hanem az angol kollégiumi formát, ahol a diák közvetlen tanítványi kapcsolatba kerülhet professzorával. Egyébként is annak hangoztatása, hogy a Dunántúl a magyar kultúra fellegvára, visszatérő téma az alapítás körüli tárgyalások során. Nem véletlenül kapta a kollégium névadónak Mórt, Pécs második, egyben a legelső magyar származású püspököt, akit még István király nevezett ki pécsi püspöknek, és aki a magyar irodalom egyik legelső ismert alakja (a tihanyi apátsági alapító levél egyik írója). És Mórtól kezdve Pécs a magyar államiság egyik pillére, és a magyar kultúra bázisa. (Vargha Damján kedves hipotézise szerint Mór esetleg István királyunk rokonságához tartozhatott.) A felépült kollégiumban minden lehetőség megvolt az elmélyült tudományos munkára és a tanulásra. Hatalmas könyvtára mellett jól felszerelt tornaterem is az egészséges nevelést szolgálta. A különböző fakultások hallgatóinak legmagasabb műveltségéről a rendszeres — különböző tudományágakat magába foglaló belső előadások gondoskodtak, és emellett az egyetemi sport — különösen az atlétika — fellegvára is a kollégium volt. Országos nevű versenyzőket adott akkoriban a Mór, illetve a PEAC. De megérdemli a kollégium szervező munkáját végző, majd igazgató professzora — Vargha Damján is, hogy megemlékezzünk róla. Jellegzetes alakja volt nemcsak az egyetemnek, hanem Pécs városának is. Ha a kollégium érdekéről volt szó, réme volt az illetékes hatóságoknak. A diákhumor rengeteget tudott róla, és az öreg „móristák” még ma is mosolyogva emlékeznek a néha diákosan vaskos adomákra, amelyek „a Damján" körül forogtak. De ma már kevesen tudják azokat a megnyilvánulásokat, amelyek túlmennek az örök diákhumoron. Mivel Vargha Damján már nem él, egy — azt hiszem, nagyon kevesek által ismert — „damjáni” esetet itt elmondjak: Ha jól emlékszem, 1941 vagy 1942-ben történt. Kemény tél volt, és csak az járt az utcán, akinek halaszthatatlan dolga volt. A közlekedés is teljesen megbénult. Vargha Damján hatalmas hóviharban télikabát nélkül érkezett haza a városból. Környezete — ismerve a professzor szórakozottságát — faggatta, hogy merre hagyhatta el az egyébként ajándékba kapott jó bundáját. Erre választ nem kaptak, de a professzor az egész telet eléggé vékonyka „malaclo- póban" vészelte át. (Úgy emlékszem, később sem volt már olyan bundája, mint amilyent elhagyott.) Hetek múlva véletlenül jöttünk rá arra, hogy a bunda egy öreg, beteg szegénynél van. Az utcán találta az említett hóviharban nyomorúságos körülmények között, és ott adta neki a bundát. És most, amikor az elmúlt ötven évben saját fiatalságára is visszagondol egy öreg „mórista", a jubileum alkalmából ezzel emlékezik az Alma Materre. Dr. Rajczi Péter
