Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-17 / 165. szám
mundial 78 A nyári olimpia úttörődöntője Az NSZK labdarúgói újabb erőpróba előtt állnak. A csapat Hollandia ellen készülődik. Képünkön: Schön szövetségi kapitány és játékosai. Kié lesz az aranycipő és az aranylabda? Melyik csatár ne szeretné megdönteni a francia Just Fontaine 1958-as svédországi rekordját, amikoris 13 gólt helyezett az ellenfelek hálójába. S ki ne szeretné a vb legjobb játékosa címet kiérdemelni? Az Adidas-cég ebből az elgondolásból kiindulva aranycipő és aranylabda díjat írt ki az arra legérdemesebbek részére, akiket egy újságírókból és szakemberekből összeállított speciális zsűri határoz majd meg góljaik, teljesítményük alapján. Előzetesen pénteken délelőtt a Sheraton-szállóban hat labdarúgó mezbe öltözött, csinos argentin leány és Just Fontaine mutatták be a díjakat, kisebb show-műsor keretében a szép számban összegyűlt érdeklődőknek, s elsősorban — mivel ez is a híres sportszergyártó cég reklámja — a fotóriportereknek. « Statisztika a szövetségi kapitányokról Baróti a legidősebb Naponként sok statisztika lát napvilágot a vb-vel kapcsolatban. Egy ilyen összeállítás például, hogy milyen idősek a szövetségi kapitányok. A vb-n részt vett tizenhat csapat vezetői között Baróti Lajos a rangidős, hatvannégy esztendejével. Az afrikai és az iráni kapitány, Chetali, illetve Mohadjerani a legfiatalabb — egyaránt 38 évesek. íme a kor-rangsor: Baróti Lajos 64 éves, Helmut Schön (NSZK) 62, Georg Ericsson (Svédország) 57, Ernst Happel (Hollandia) 52, Kubala László (Spanyolország) 51, Antonio Roca (Mexikó) 50, Enzo Bearzot (Olaszország) 50, Marcos Calderon (Peru) 49, Ally Macleod (Skócia) -46, Michel Hidalgo (Franciaország) 44, Helmut Senekowitsch (Ausztria) 44, Cesar Menotti (Argentina) 39, Claudio Coutinho (Brazília) 39, Jacek Gmoch (Lengyelország) 39, Heshmet Mohadjerani (Irán) 38, Abdel Majid Chetali (Tunézia) 38. I labdarúgó-vb vasárnapi programja Vasárnap következik a középdöntők második fordulója. A részletes műsor: A-csoport Buenos Aires, 17.45 óra: Olaszország—Ausztria. Cordoba, 20.45: NSZK— Hol- landia. B-csoport Mendoza, 17.45 óra: Peru— Lengyelország. Rosario, 23.15: Argentina— Brazília. Pályázati felhívás! I. KATEGÓRIÁBA TARTOZÓ PÉCSI IPARI SZÖVETKEZET PÁLYÁZATOT HIRDET főkönyvelői munkakör betöltésére Feltétel: felsőfokú közgazdasági-számviteli képesítés, 10 éves szakmai gyakorlat. JELENTKEZÉS: részletes önéletrajzzal „15690" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe Vb-mozaik SÉRÜLTEK MINDENÜTT Egyre jobban megtizedeli a nyolc, még versenyben lévő együttest a labdarúgók legnagyobb ellenfele, a sérülés. Az olaszoknál Bel-, lugi van a maródiak listáján, az argentinok Luque után keseregnek, akinek könyöksérülése igen makacs, s a családi gyásza is visszaveti. A hollandoknál Happel edző Nees- kens, Suurbier és Rijsber gén felépülésére vár. A brazilok Rivelino kiválását érzik, míg Helmut Schön Fischer és Flohe játékára nem számíthat A lengyeleknél Gorgon, a peruiaknál Diaz és Oblitas sérült. Egyedül csak az osztrákok dicsekedhetnek azzal, hogy minden játékosuk egészséges. A sportsajtó szerint azonban nekik is van sérültjük a Hollandia elleni 1:5 után — a büszkeségük. * MEGÁLLT AZ ÉLET Rio de Janeiróban és Sao Paulában megállt az élet szerdán a brazil—perui mérkőzés idejére. Az utcákon és tereken teremtett lelket sem lehetett látni, taxi- és autóbuszközlekedés nem volt — mindenki a találkozót figyelte tv-n, hallgatta rádión. Amikor lefújta a játékvezető a mérkőzést, egycsapásra milliók özönlöttek ki az épületekből, s ünnepelték a győzelmet. * ÍGY LÁTTÁK AZ NSZK—OLASZT A világsajtó a nyolc közötti első fordulóbbn kétségkívül az NSZK—Olaszország mérkőzésnek szentelte a legnagyobb figyelmet. Olaszországban keseregnek a lapok, mert egy „megérdemelt győzelmet szalasztott el a csapat” — írják. A Corriere Della Sera az NSZK védekezését dicséri, a cikk címe így hangzik: „A német bunker ellenállt." A „Stampa” írja: „Ha az olaszok csinálták volna ezt a védekezést, akkor az egész világ fel lenne háborodva játékukon.” * PELÉ VÉLEMÉNYE Pelé, a híres brazil labdarúgókirály az alábbi megállapításokat tette a szerdai mérkőzésekről: — Brazília durván porrá zúzta Peru álmait. Hollandia felrobbantotta az osztrák várat. Argentína kétségkívüli diadalt aratott Lengyelország felett. Az NSZK megzabolázta az olasz versenylovat. * ROMLIK A PÁLYA Szerdán hatalmas köd, csütörtökön óriási felhő- szakadások, esőzések sújtották Buenos Airest. Néhány metróvonalban a megrekedt csapadék közlekedési akadályt képezett, a tűzoltóságnak kellett kiszivattyúzni a sínekről, alagutakról a hatalmas mennyiségű vizet. A több órás esőzés során 802 mm csapadék állt meg a közutakon, helyenként lehetetlenné téve a gépkocsiforgalmat. Az argentin főváros Florida nevű bevásárlócentrumában a járdáig ért a víz. A rendezők joggal tartanak attól, hogy az amúgy is gyenge minőségű pályák talaja tovább romlik. Tata: június 21—28. Június 21. és 28-a között a XIV. nyári úttörőolimpia döntőjét Tatán tartják. A versenyek zömét a tatai edzőtábor területén rendezik. Az úszóversenyek a Fényesfürdőn, a kajak-kenu selejtezők és döntők az örVg-tó verseny- pályáin lesznek. Az idén először két kategóriában versenyeznek a pajtások. Az „A" kategóriába az igazolt sportolók, a sportiskolások és a testnevelési osztályokba járók kerülnek. A ,,B" kategóriában azok indulnak, akik nem versenyszerűen sportolnak. A versenyek rendjéről, a tervezésről több mint 400 rendező és kisegítő gárda gondoskodik. A versenyekre 2300 sportolót és 400 vezetőt, edzőt várnak. A házigazdák gazdag, szabadidős programot állítottak össze. A kispajtások üzemlátogatásokon vesznek részt, megnézhetik a Magyar Néphadsereg haditechnikai klubjának bemutatóját, fellép a KISZ Központi Művészegyüttese. Az olimpikonok klubjába ismert sportolókat hívtak meg. A versenyeken népes küldöttséggel képviselteti magát Baranya. A Zalaegerszegen megrendezett területi úttörőolimpián jól szerepelt versenyzőktől az országos döntőn is jó eredményeket várnak a szakemberek. SZOMBAT, JÚNIUS 17. Atlétika. Országos utánpótlás bajnokság baranyai atléták részvételével. Budapest 16.00. Birkózás. Ifjúsági I. korcsoport kötöttfogású országos bajnokság pécsi versenyzők részvételével. Budapest, 16.00. Ifjúsági I. korcsoport, szabadfogású országos bajnokság pécsi versenyzők részvételével. Szeged, 14.00. Kézilabda. NB I. „B” mérkőzések. BTC—Sábaria, nők. BTC-pálya 14.30. Miskolci VM —Komlói Bányász, férfiak. Miskolc 17.00. NB II. mérkőzések: Ajkai Alumínium—Universitas PEAC, nők. Ajka, 16.00. Zsol- nay—Nagykanizsai Olajbányász, nők. Zsolnay-pálya 16.00. Tapolca—Universitas PEAC, férfiak. Tapolca 16.00 Kosárlabda. Felszabadulási Kupa: PVSK—Videoton, férfiak. Budapest 17.00. Modellezés. Autómodellező országos bajnokság. Ércbányász, Újmecsekalja, modellé- zőpálya, 13.00. Torna. Női I. osztályú CSB 2. fordulója, a PMSC részvételével, Budapest 16.00. Vízilabda. OB II. „B" mérkőzés. PMSC—Kaposvári Rákóczi. Hullámfürdő 12.00. Labdarúgás. Megyei mérkőzés. Mágocs—Mázaszászvári Bányász, Mágocs 15.00. Tenisz. OB I. B mérkőzés. Rába ETO—Pécsi Spartacus, női csapatok. Győr 14.00. ökölvívás. VB II. mérkőzés. Steinmetz SE—Tatabányai Bányász, Petőfi laktanya 19.00. VASÁRNAP, JÚNIÚS 18. Labdarúgás. NB II. mérkőzés: Komlói Bányász—Budafok. Komló 15.00. NB III. mérkőzések: PVSK—Rákóczi SE, PVSK- pálya 15.00. Sellye—Ajkai Alumínium, Sellye, 15.00. Soproni KSE—Véménd, Sopron 15.00. Megyei mérkőzések: BTC— Zsolnay. Verseny utca 10.00. Universitas PEAC—Drávátok, Pécsújhegy 10.00. Boly—Pogány, Boly 10.00. Szalánta— Kesztyűgyár, Szalánta 10.00. Siklós—Mohács, Siklós 10.00. Szigetvár—Beremend, Szigetvár 10.00. Osztályozó mérkőzések a megyebajnokságba jutásért. Versend—Sásd, Pécsszabolcs, 10.00. Istvón-akna—Szentegát, Postás-pálya 10.00. Atlétika. Országos utánpótlás bajnokság baranyai atléták részvételével. Budapest 15.00. Birkózás. Ifjúsági I. korcsoport kötöttfogású országos bajnokság pécsi versenyzők részvételével. Budapest 9.00. Ifjúsági I. korcsoport szabadfogású országos bajnokság pécsi versenyzők részvételével. Szeged 9.00. Kerékpár. Országos vidék csapatbajnokság pécsi versenyzők részvételével. Szek- szárd 9.00. Kézilabda. NB I. mérkőzés. Tatabányai Bányász—PMSC, nők. Tatabánya 10.00. Modellezés. Autómodellező országos bajnokság. Üjme- csekalja, Ércbányász modellezőpálya 9.00. Kosárlabda. A Felszabadulási Kupa döntője a PVSK férficsapata részvételével. Budapest 9.00. Tájfutás. Országos váltóbajnokság pécsi versenyzők részvételével. Debrecen térsége, Bakti erdő 6.30. Torna. Női I. o. CSB II. fordulója a PMSC részvételével, Budapest 11.00. Tenisz. OB I. B mérkőzés. Sopron—Pécsi Spartacus, nők. Sopron 8.30. Autó. Az országos hegyi bajnokság 3. futama: Paródsas- vár és Galyatető közötti út, pécsi versenyzők részvételével 10.00. Tenisz Davis Kupa Taróczy remekül kezdett A tenisznek legkedvezőbb időjárási körülmények — szélcsend, napsütés, sima talajú pálya — kezdődött meg pénteken a margitszigeti stadionban a Magyarország—NSZK Davis Kupa mérkőzés, a torna európai b-zónájának negyeddöntőjében. Jó háromezer néző foglalt helyet a lelátókon, amikor Taróczy Balázs és Üli Pinner a pályára lépett, hogy lejátsszák a csapattalálkozó első egyes mérkőzését. A legjobb magyar teniszező kellemes meglepetéssel szolgált, ötnegyed órás játék után legyőzte NSZK-s vetélytársát, s ezzel vezetést is szerzett a magyar válogatottnak. Taróczy Balázs—Üli Pinner 6:1, 6:2, 6:1. Nagyon sokan gratuláltak Taróczy Balázsnak, a mérkőzés után, aki hosszú idő után most újra hazai környezetben is megmutatta,, milyen jól tud játszani, mivel a szurkolók jó ideje csak a külföldről érkező híradásokból értesülhetnek Taróczy egy-egy remek játékáról; mert idehaza egyrészt keveset látni, másrészt sokszor bizonytalankodik. Ezúttal viszont igen magabiztos volt. A találkozót követően ezt nyilatkozta: — Nagyon jól ismerjük egymást Pinnerrel — mondta —, ma én tudtam meghatározni, hogy mi történjen a pályán. Elsősorban tenyeres ütéseim voltak pontosabbak az NSZK-ás versenyzőnél, aki ezenkívül még sok könnyű labdát is rontott. Az első egyes mérkőzés után a Davis kupa mérkőzés állása: Magyarország—NSZK 1:0. Labdarúgás Negyedik a Pécsi MSC Pénteken Budapesten < PMSC a DVTK-val mérkőzött a országos ifjúsági bajnoksát harmadik helyéért. A találkozó a diósgyőriek nyerték, ami < DVTK-nak a bronzérmet jelen tette. A PMSC ezúttal 4. helyet végzett. DVTK-PMSC 3:0 (1:0), Kő bányai út, vezette: Dorozsmai DVTK: Novák (Gulyás) — Sza- lánczi, Bukovics, Scvenla, Ju. hász K., (Deme), Sebők Z., Juhász L., Gácsi, Kéri, Faggya: (László), Szemere. Edző: Gáli! Béla. PMSC: Farkas — Lajtai, Róth, Baumann, Horváth, (Balázs), Martin, (Pirckhoffer), Major, Biczó, (Fekete) Vigh, Jurin Megyeri. Edző: Garami József A DVTK fiataljai már a 3. percben megszerezték a vezetést. A gól után sok támadást vezetett a PMSC, de a kapu előtt határozatlanok voltak a csatá. raik. Szünet után a Diósgyőr biztosan növelte előnyét. Góllövők: Kéri, Juhász L„ Farkas (11-esből). Jók: Novák, Kéri, Szemere, ill. Jurin, Megyeri. Röviden Megye/ sportnap. A MEDOSZ megyebizottsága június 17-én, szombaton, 8 órai kezdettel rendezi a megyei sportnapját Szigetváron. A sportnapon az állami mezőgazdasági üzemek dolgozói és a termelőszövetkezetek dolgozói vesznek részt. A megyei versenyen atlétika, labdajátékok és kötélhúzás szerepel. Tájékozódási futás. A Pécsi Vörö- Meteor sportkör tájékozódási futói Pilisszentkereszten, a Kőbánvai Lombik által rendezett Pataky Ferenc ev. és Fabu- lon Kudo váltó kétnapos versenyen vettek részt Serdülő lányoknál Miholics Györgyi harmadik, gyermek leányoknál Miholics Tünde első helyezést ért el. A vóltóversenybeg az úttörő leány Szabolcs—Gyurka—Miholics T. összeállítású csapat 2. helyezést ért el, 8 másodperces hátránnyal a győztes K. Lombik csapata mögött. A serdülő fiú váltó hatodik helyezést ért el. Súlyemelés. Havirovban, a súlyemelő Európa-bajnokságon a váltósúlyban, a szakításban Stark András (Magyarország) 150 kg-mal Európa-bajnoksó- got nyert. Stark a lökésben 5. volt, az összetettben bronzérmet szerzett 330 kg-os teljesítményével. Az EB-t a szovjet Militoszjan nyerte 342,5 kg-mal. Kézilabda. Debrecenben rendezték a területi ifjúsági válogatottak országos döntőjét. A pécsi kiválasztó központ fiúcsapata bajnokságot nyert, a női csapat az 5. helyet szerezte meg. Dunántúli nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Baling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőséqi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320. Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os qépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007