Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-17 / 165. szám
e DunantQit napló 1978. június 17., szombt Egyes ősi mesterségek kihalóban vannak, egyre kevesebb az utánpótlás ezekben a szakmákban. Valójában azért, mert nem tartoznak a divatszakmák közé meg aztán a kézművesség helyebe a gép lépett. Ma már a kádárok is gépek segítségével készítik a hordókat. A technika azonban nem tudja teljesen póni a művészi fokra emelkedett’mestermunkát- a diszműlakatos a kovács, a puskaműves, a bognár egyedi remekművei magukon hordják a mester kezenyomát. Képeinken: A kardművesség apáról fiúra száll, vívóink az olimpiákon több qyőzelmet arattak mái a Zágon-kardokkal. A bognármester és tanítványa. Némelyik diszműlakatos munkája vetekszik az iparművész alkotásával. Olvastuk, hallottuk Baranyáról Erdős Ákos a Magyar Televízió elnökével arról beszélgetett a szegedi vagy a pécsi stúdió kollektívája dolgozik-e eredményesebben. Az elnök így nyilatkozott a Rádió- és Tv-új- ság hasábjain: — A televízió vezetőségének véleményét mindkét stúdióban ismerik, így hát nem titok: a pécsiek munkájával elégedettebbek vagyunk. Szervezettebb, dinamikusabb a dél-dunántúli televíziós kollektíva együttműködése az anyaintézménnyel, valamint a régió megyéinek párt-, állami, társadalmi és kulturális intézményeivel, mint a szegedieknek ilyen irányú tevékenysége .. . Pécsett már tradíciója van a nemzeti rádiózásnak. Ez is egyik alapja lehet annak, hogy a pécsi tv-stúdió „vállalta fel” a nemzetiségi adások készítését. Kezdetben délszláv és német nyelven sugározunk majd magazinműsort a második program keretében — kétszer 15 percben. + A Népszabadság május 27. számából megtudhatjuk, hogy Pécs déli városrészét 60—70 ezer lakosra tervezték. Elkészült az új település nevelési köz- -pontjának a terve is, ahol helyet kap általános és középiskola, falai közt zajlik a felnőtt oktatás és a közművelődés számos formája, teret ad a testnevelésnek és sportnak. Az országban elsőnek — a pécsi városi pártbizottság illetve a városi tanács ösztönzésével — a Pécsi Tervező Vállalat tervezett egy ilyen nevelési központot a hagyományosan szétszórtan elhelyezett óvodák, iskolák, művelődési intézmények, sportlétesítmények, valamint kollégiumok koncentrálására és központosított ellátására. A beruházási programok kidolgozásánál a tervezőknek a pedagógusok is segítettek. A több mint félmilliárd forintos beruházás kiviteli munkái megkezdődtek. Első ütemben általános iskolai tantermek készülnek el; ezekben a tanítás jövő ősszel kezdődik. ♦ Kinek jó, a második pályaválasztás? — kérdezi Bodrogi Sándor, a Lobogó c. újságban. A vállalatoknak semmi esetre sem. Csorbics József, a pécsi Mechanikai Labor személyzeti és oktatási osztályának vezetője szerint egészségtelen jelenségről akkor van szó, ha a második pályaválasztás után a tanult ember előképzettséget nem igénylő tevékenységbe kezd. Ez főleg az olyan vállalatokat érinti érzékenyen, mint a Mechanikai Labor, ahol a szakmunkás-utánpótlás szervező és megvalósító munkájával foglalkoznak. Ha mindenki, — aki tíz éven belül a vállalatnál szerez szakmunkás-bizonyítványt, ott is maradna — munkaerő gondjaik megoldódnának. Kész csoda, hogyan tud a népgazdaság az elvándorolt szakemberek állandóan ismétlődő pótlására fedezetet teremteni. Miért választanak más pályát a fiatalok? Van, aki közelebb akar kerülni lakóhelyéhez, fárasztó a hosszú utazás, mások szülői kényszerből kerültek a szakmába, aztán olyanok is vannak, akik az első önálló munka elkezdésekor jönnek rá, hogy nem alkalmasak a precízebb munkára. Darabos József azt mondja: kell a szakmunkás, de nem elsősorban több, hanem jobb. Hozzáértőbb. Univerzálisabb. S ez elsősorban már az iskolák gondja. Egyesek úgy vélik, hogy egyéb tantárgyak rovására o szakmai oktatást kellene előtérbe helyezni. Ha figyelembe vesszük, hogy egy technikus képzése 70 000— 100 000 forintjába kerül az államnak, — a jelenségek több gondot érdemelnek. Azért is, mert nem egyedi jelenség. ♦ A BCM három üzemmérnökével beszélgetett Szluka Emil arról, hogy mit ér az üzemmérnöki diploma? Hogyan találták meg számításaikat a fiatal szakemberek? Obermitter Miklós vitte eddig a legtöbbre. Volt művezető, üzemvezető-helyettes, fődiszpécser, jelenleg főtechnológus egy olyan gyárban, amelyben milliós nagyságrendben termelnek, szigorú technológiai betartásokkal. Annyira bonyolultak a követelmények, hogy az már meghaladja az üzemmérnöki fokot, kénytelen „utána menni” saját magának. A támaszt a főiskolában találta meg. A szaktanárok tudományos mérésekkel kezdték vizsgálni, melyek a cementgyártás legkedvezőbb körülményei, s elkészítették azokat a technológiai modelleket, amelyek alapján a gyár központi vezérlőterméből pontosan követhetik és szabályozhatják a gyártási folyamatot. A jövőben a szabályozást számítógép végzi, de szakmailag ehhez is fel kell nőni. Alföldi József már ott volt a gyár próbaüzemelésénél, részt vett a technikai labor berendezési munkáiban és a vámkezelést is megtanulta. Arról beszél, hogy a főiskola a szakmai ismeretekben ugyan nem, de kiegészítő szakmákban adósa maradt: üzemismeret, üzem- és munkaszervezés, az emberekkel való bánásmód, s még néhány téma elkelt volna. Másszóval ezeket az ismereteket utólag, menet közben kell összekapkodni. Nem véletlen, hogy szinte valamennyien továbbtanulnak. Heindl József a Veszprémi Vegyipari Egyetemen kapott diplomát. Volt művezető, jelenleg a termelésirányítás szervezésén dolgozik, stabil szervezési csoportot alakított. Végül is azért értékes az üzemmérnöki diploma, mert az ipar az üzemmérnökökben gyorsabban kap olyan szakembereket, akik már munkába állásuk után azonnal otthonosan mozognak az üzemvitelben. Lipóczki József A tárgyalást elnapolták szeretne már túllenni az egéR iportutam végeztével volt még néhány órám a vonat indulásáig, s mint annyiszor, rábíztam magam a véletlenre. Megfordult ugyan a fejemben, hogy betérek valamelyik borkóstolóba két deci társaságában agyonütni az időt, aztán mégis a járásbíróság mellett döntöttem. Nem tagadom, régi nosztalgiámnak engedve: ha csak tehettem, tárgyalásokra jártam. Olcsóbb, mint a mozi, s többnyire -érdekesebb is. Megannyi megismételhetetlen dráma — rendező, smink, taps nélkül. Nagy választék nincs, valamirevaló bíróságon-mozizónéni dühösen visszamenne a horgolásához. Végül egy másodfokon kitűzött gyermekelhelyezési per mellett döntök. A pulpitus mögött három mozdulatlan arcú bíró ül, jobbról az alperes apa, balra a felperes fiatal képviselője. A tárgyalást vezető bírón látszik, hogy nem nagyon kedveli az ilyen rutinpernél a hallgatóságot. A balján ülő testes, kopaszodó kollégája ma. ga elé motyogva vázolja a tényállást. Csak az alperes figyel rá feszülten, kissé fel is emelkedik ültéből, hátha felfog valamit a jogtudományból. Olykor idegesen megremeg az arca, de csak nem meri elkiáltani magát, hogy „hangosabban”. A történet mindennapi. Két ember éppen három esztendeje felmondta az egymással kötött szerződést, a válás után egy-egy gyereket közös megegyezéssel ki-ki magával vitt. Az asszony, aki most a felperes, újra férjhez ment, szült második férjének is egy gyereket. Kiegyensúlyozottan, három szoba összkomfortban laknak. A volt férj -sorsa nehezebben tisztul, kis kalyibában tengeti életét egy elvált asszonnyal s annak gyermekével. A neki ítélt fiú tavaly az édesanyjánál nyaralt — azóta nem jött haza. A védő szerint: „nem is akar”. „Ügy élt az apja mellett, mint egy utcakölyök, lerongyolódva, tízéves elmúlt, rendszeresen bepisilt." A mostohaapa, mióta náluk lakik, minden éjjel felkölti, hogy reggelenként ne szégyenkezzen a gyerek. Az anya törvényesen magának akarja ezt a gyermekét is. Az elvált férj pedig ragaszkodik a jussához. így ugyanis nem számfejtik neki a családipótlékot, s főleg nem két gyerek után kell fizetnie a tartásdíjat. _ ki a tényállást előadja, kéri az első fokon hozott ítélet megerősítését, miszerint a fiúgyermeket adják az édesanyának. „Fenntartja-e korábbi követelését?” — az alperes nemcsak hogy fenntartja, de még észrevétele is van. Tévesen szerepel a kereseti kimutatása az aktákban, kiterjed a családi pótlékra is, márpedig ha elveszik tőle a gyereket, akkor annak híjával kell megállapítani a tartásdíjat. Kellemetlen fordulat, látszik, hogy mindenki szén. Az elnöklő bíró bejelenti, hogy a bíróság tanácskozásra vonul vissza. Egymást tessékelve kullogunk ki a hideg folyosóra: védő, alperes, hallgatóság. Az alpereshez két, fejkendős asszony lép. Az ügyvédhez harsány kollégája, aki a következő tárgyaláson érdekelt. „Autó”, „asszony”, „hogy vannak a gyerekek", „nem látszom ki a munkából, apám” — ilyeneket mondogatnak jó hangosan, a birtokon belüliek biztonságával egymásnak. Odébb egy asszony szipog kitartóan, párja hasztalan pisszegi. En meg magam elé képzelem a bepisilő kisfiút a nemrégen kapott új ruhájában. Ahogy ismerkedik édesöccsével, s azzal a másik csöppséggel. Hallom, ahogy megbotlik a nyelve, mikor édesapámnak készül szólítani azt a bácsit, akivel az édesanyja most él. Próbálom magam elé képzelni, s bizonyos vagyok benne, hogy hamarosan megszokja összkomfortos, új otthonát a kiskoma, és benépesíti gyermekvilága játékaival, látomásaival. Az új családjogi törvény ügyel arra, hogy válásnál a testvérek lehetőleg együtt maradjanak. Ugyanakkor a legemberségesebb álláspontot képviseli: a gyermeket oda kell helyezni, ahol testi, szellem erkölcsi fejlődése inkább gc rantált. Vagyis nem kötelezőé ahhoz a szülőhöz, ahol mé zsírosabb tejben fürdetnék, i gyermekelhelyezési perekben, a válások sokasodásával, saj nos mind több az ilyen ügy, i bíróság többnyire az anyána ítél. Nem ritkán akkor is, ha a említett feltételeket az apa job ban biztosítaná. A jó törvén ezúttal különösen megnehezít a joggyakorlók felelősségét, hí szén a gyermekek mindenkép pen vesztesek. Vagy az édes apjuk vagy az édesanyjuk nél kül múlik el a személyiségül kiteljesedését döntően mégha tározó gyermekkoruk. V ége a tanácskozásnak, új ra bevonulunk. Anny időnk sincs jóformán hogy leüljünk, máris megtudjuk hogy a bíróság elnapolja a tár gyalást, pontos kereseti kimu tatást kér. A védő bosszanko dik, a bírók arcáról hiába i: próbálnék leolvasni bármit. A: alperes meg, mintha előszói merné úgy istenigazából tele- szívni a tüdejét levegővel. Pedig fikarcnyit sem nőttek az esé. lyei. Lehet, hogy az a gyerek is a szívéhez nőtt, nemcsak a családi pótlék?! Kertész Péter IBEIlfifeiÉiai Körzeti időjárás - emeletes autóbusz - kávéház Azért szeretem a rádiónak ezt a mindennapi rövid és tömör „műsorszámát", mert az ember már reggel értesül arról, vigyen-e kabátot és esernyőt vagy ne, hogy a pestiek és nyíregyháziak áznak-fáznak-e az adott órában, míg mi itt Pécsett és környékén esetleg verőfényes reggelre ébredünk. Néha ugyan becsap bennünket — nem a rádió! —, hanem maga a természet, ami valóban néha szeszélyes és „bolond”, mint az időjárás. A Rádió és Televízió újság június 12—18. számában a jónevű rádiós-szerkesztő, Boros János játékos kedvvel ír a „Körzeti időjárás"-ról, mint műsorról, a szigorú tényeket feloldva, kibővítve, a körzetekhez kapcsolódó korábbi élményeit felidézve. Például így: „Pécs. Derült ég, gyenge délnyugati szél, 16 fok... Diákkaravánok húznak az iskolák, egyetemek felé, ontják őket a kollégiumok meg az öreg kis utcák albérletei. Vagy már a vizsgákon is túl vannak? Él-e még az öreg törzsvendég, az ország utolsó kávéházának márványasztala mellett, olvassa-e még .a reggeli lapot? És az emeletes busz jár-e még?..." Nos, tudatom Boros Jánossal, hogy az ország egyetlen emeletes autóbusza egy csendes reggelen örökre elhagyta Pécs városát. Félnapi út után — mintegy 25 liter olajat elfogyasztva — begurult Balatonvílágosra, a Volán üdülőjébe. Bakokra állítva most új szerepkört kapott a kertben: miután átalakították, „felcsapott' társalgónak vagy presszónak, a pihenő kalauzok, sofőrök fene-nagy ultipartikát rendeznek a busz emeletén. Hát, hogy is mondjam? Mi szerettük. Igaz, Pécs lejtős utcáin nem élt volna meg sokáig, így is olyan lassan cammogott be az Uránvárosból a belvárosba, ahogy csak az ember inkább kuriózumként ült föl rá vagy azért, hogy gyermeke kedvébe járjon. A többi buszoktól nemcsak formája miatt tért el, hanem mert két oldalán és még „fent” az emeleten is, színes, változatos hirdetések tarkították ezt a kedves csodabogarat. Színfoltja volt a városnak. Most nincs. És a Nádor? Az ország — valóban utolsó és eredeti hangulatát még mindig őrző — kávéház? „Ö” még megvan: És a márványasztalok is. És a plüss kanapék is, amelyeket a pécsiek „bolhásnak” becéznek. Itt még tudják a pincérek, hogy az érkező vendég hány cukorral kéri a kávét, kinek- kinek melyik a kedvenc zónaétele pikoló világossal vagy anélkül, itt még adnak parányi kis csuporban tejet a dupla fekete mellé és egy pohár vizet, s emellett órákig elücsöröghet a márvány- asztalnál, forgatva az agyonolvasott napi- és hetilapokkal itt még a pincérek közvetítik a törzsvendégeknek az üzeneteket, itt még értesül a vendég a napi hazai és külvilági eseményekről, politikáról és helyi pletykákról, itt még az ember magányosan sem magányos, ha az asztal mellől kitekint a belváros szívére, a Széchenyi térre, ahol a város lakosságának jelentős hányada naponta egyszer biztosan elvonul, látja a Dzsámi párkányain üldögélő farmeros fiatalokat, a galambokat haj- kurászó gyerekeket és a padokon szundikáló öregeket. . Tudatom Boros Jánossal, még megvan a kóvéház. De hát így, ebben a formájában már nem sokáig. Muszáj átépíteni, korszerűsíteni (fürdőszobákkal például) a Nádor-Pannonia szállót. És a kávéház útban van. Följebb viszik. A szálloda-hali, illetve a söröző helyére. A tervezők nagyon óvatosan és gondosan bánnak „vele”. De hiába, már nem lesz a- régi. Még idejében van, még meg lehet látogatni az „öreget”. Boros Jánosnak is. Érdemes. Rab Ferenc
