Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)

1978-06-15 / 163. szám

1978. június 15., csütörtök Dünantmt napló 3 Munka helyett ügyintézés z előttem levő popir- lap hallgat, de an­nál beszédesebb az a pár adat, ami rá wan írva a II. kerületi tanács hivatal egy napja számokban. Olyan napja, amikor — ügyfélfogadás lévén — az érdeklődök, a panaszosok, az ügyeiket intézők egy­másnak adták a kilincset, tíz híján háromszázan. A közel 300-ból százöten munkaidőben kéretőztek el vagy „lopakodtak ki" ügyes-bajos dolgaik inté­zésére a tanácshoz. A folyosókon meglehetősen nagy a forgalom, az osztályok­ra, az információs irodába sor­ra jönnek az ügyfelek. Ki in­nen, ki onnan. Megállítom né- hányukat. Csak azokat fagga­tom, akik munkaidejüket kurtí­tották meg ezzel a tanácsi lá­togatással. A kérdés mindegyi­küknél ugyanaz: miért pont most, ennyire halaszthatatlan a dolog, nem lehetne-e műszak után vagy ne adja isten! — a szabad szombat délelőttjén? Ritkán lehet ennyire elképedt arcokat látni, már-már meg­ütköznek kérdéseimen. A vá­laszok is ezt tükrözik. íme né­hány belőlük. „Ha tehetem, miért ne!" „Hogy délután 4 óra után? — Ne vicceljen!” „Szabad szombaton? — Azt már nem, az szent és sérthe­tetlen.” > munkaidő nem szabad idő A kurta-furcsa feleletekből áll össze a kép: nem ízlik a munka utáni idejárogatás, pe­dig ügyeket érdemben akkor éppúgy lehetne intézni. Mindenki saját szabadide­jének gazdája. De nem a munkaidejének. Tudták ezt azok a tanácsi vezetők is, akik a termelő munka folya­matosságának elősegítése és az érdekképviseleti műszakok számának csökkentése érdeké­ben majd két esztendeje meg­változtatták a tanácsi hivata­lok ügyfélfogadási rendjét, at­tól vezérelve, hogy az állam­polgárok lehetőleg munkaide­jükön kívül forduljanak meg a tanácsházán. Ehhez biztosí­tották, hogy a több műszak­ban dolgozók ügyfélfogadási napokon délelőtt, avagy dél­után, illetve szabad szombat­Beszédes számok a forgalomról Nem élnek a tanácsi lehetőséggel Szabad szombaton?-ne vicceljen!” tf jukon kereshessék fel a szak- igazgatási szerveket. A kerületi hivatalok információs irodáinál bevezették a nyújtott munka­időket, kedden és csütörtökön este 6-ig segítve az ügyeik végére pontot tenni akarókat. Ugyanakkor megváltoztatták az idézések és meghívások addigi rendjét, a megjelenésre egész napos határidőket tűz­tek ki, azzal a kikötéssel, hogy akadályoztatás esetén 8 napon belül kedden, valamint csü­törtökön jogkövetkezmények nélkül pótolható a megjelenés Az erről szóló körlevelet el küldték a vállalatok, üzemek intézmények igazgatóinak szakszervezeti titkárának. Dr Galabár Tibort, a városi ta nács vb-titkárát kérdezem, va jón volt-e foganatja az intéz kedéseknek, azóta mennyit ja­vult a helyzet? Reggel beadta, délután érdeklődött — Nem túlságosan sokat. A tanács által kezdeményezett többletszolgáltatások nemigen talaltak táptalajra ügyfeleink körében. Szombatokon jófor­mán konganak az irodák, de a nyújtott ügyfélfogadási idő­ben sem tolonganak. Idestova két éve nyújtjuk ezt a lehető­séget, azonban nem érezzük, hogy élnének vele. A munka­helyek sok esetben elengedik a dolgozókat akkor is, amikor nem kellene. Volt olyan ese­tünk, amelynél a reggel be­adott lakáskérelem ügyében délután valaki a főnökétől új­ra el’kéretőzött, hogy tudako­zódjon annak sorsáról. Az előzőekben említett, rög­tönzött statisztikai felmérés ki­mutatta: jöttek munkaidőben az ügyfelek a város távoleső végéből éppúgy, mint a ta­nács szomszédságából. A Ba­ranya megyei Állami Építőipari Vállalat is néhány dolgozóval „képviseltette magát" a kér­déses ügyfélfogadási napon. Jobbára alkalmazottakkal, s néhány fizikai állományban le­vővel. Nem lehet elégszer hangsú­lyozni, érdemes lenne jobban élni a tanács nyújtotta lehe­tőséggel. Amíg valaki az ügyei után dologidőben jár, pihen a kalapács, nem zúg a cjép, alszik az akta az íróasztalon. Az ügyes-bajos dolgok intézé­sére fordított, a munkaidőből elcsent órák sokba kerülnek. Még akkor is, ha ezt kevesen veszik figyelembe. Horváth L. Csaknem 11500 lakás öt hónap alatt A kivitelező építőipar dolgo­zói 700-zal több otthon építését fejezték be az év első 5 hó­napjában, mint egy évvel ez­előtt. A hivatalos műszaki át­vételi eljárásokon a beruházók összesen 11 495 lakást vettek át a minisztériumi és a tanácsi vállalatoktól, az építőipari szö­vetkezetektől és a termelőszö­vetkezetek építőipari közös vál­lalkozásaitól. A legtöbb új ott­hont az ÉVM-vállalatok építet­ték, mégpedig a korábbinál egyenletesebb ütemben, s így 10 486 lakást adtak át, ami 1336-tal haladja meg az egy évvel ezelőtti eredményt. A ta­nácsi vállalatoknál és az épí­tőipari szövetkezeteknél azon­ban csökkent az átadások üte­me, 626 lakással kevesebbet építettek, s elmaradásuk mér­sékelte a kivitelező szervezetek teljesítményét. Spanyol tv-műsor Mecseknádasdon „Fekete lyuk” a Mecsekben Hóesés a képernyőn Hozzájárulnának anyagiakkal Ha nem látom, sose hittem volna: a képernyőről eltűnte magyar monoszkóp, majd leg­alább fél órán át a spanyol televízió műsorát nézhetem Papp Lászlónál. Még az oly oly sokat tapasztalt szakem­berek, a posta zavarvizsgálói is meglepődtek a látottakon. Tulajdonképpen a légköri za­varok okozták e nem min­dennapos eseményt, amelynek egyáltalán nem örülnek a me- cseknádasdiak. Mert a bika­viadal helyett inkább arra vágynak, teljes joggal, hogy De ez egyszerűen lehetetlen­ség! Már a legutóbbi tanácsülé­sen is felmerült a régi gond, s a falu lakói arra is haj­landók lennének, hogy anya­gilag is hozzájárulnának egy kisebb teljesítményű átjátszó­adó építéséhez, amely végle­gesen megoldaná a község és a környező települések — Ófalu, Óbánya — gondját. Többszáz televíziótulajdonos jo­gos óhajáról van szó — csak Mecseknádasdon 490 készülék működik —, amit csak az ::Í^ÍͧÍjT;f§Í Az első pálya­fenntartási, -építési múzeum A Közlekedési Múzeum kihelyezett tagozata lesz Az 1910-es évek hangulatos vasúti őrháza alkotóelemeire szétszerelve. Három megpúpo­zott teherautóban utazott Bő- szénfáról Pécsre, a Vasút utcá­ba, hogy tán a legszebb da­rabja legyen az itt júliusban megnyíló első vidéki, vasúti pá­lyaépítési és -fenntartási mú­zeumnak. — A hódfarkú cserepeket volt a legnehezebb leszedni, úgy, hogy egy se repedjen meg, de a vastag zöld moha is sértetlenül rajta maradjon: így igazi a hangulata, valóban patinás, — meséli Gáspár László, a múzeumot szervező csaknem félszáz fős bizottság, kollektíva titkára. — Még nem raktuk össze, de hű rajzokat készítettünk róla. Tetejében a hívó harangjel- zőmű, mellyel a síneket járó őr­nek adtak jelzéseket és az a Egy kézi portáldarus vágányfektető, pályakocsik és egy pályames­teri hajtóka... bimbamokbói jól értette, milyen messze a vonat, honnan vár­ható, sőt azt is megtudta, hol a másik társa, akit esetleg ve­szély fenyegetett. A 600 négyzetméteres terü­letű, részben szabadtéri múzeu­mot a Vasút utca felől korabeli kőkerítés övezi, a századforduló kőműveseinek kissé szecessziós stílusú remeke. Ugyanitt a for­gócsapos tolósorompó szintén a tizes évekből, tőle jobbra lesz a tárcsatároló, ezekkel jeleztek a vonatoknak. A kecsesen hosszú kocsiban helyezik el az írásos „lelete­ket". 1881-től szinte minden tervdokumentációra rábukkan­tak a legjobb állapotban: kü­lönösen érdekes a régi abali- geti alagút német nyelvű épí­tési terve, 1884-ből. Helytörté­nészeknek, valóságos kincses- bánya a megszűnt létesítmé­nyek törzskönyvállománya, mint például 1887-ből a Németbóly —Villány-vonal lebontott híd­jainak a törzskönyve. Ezek az a magyar televízió adásátfog- említett módon lehetne meg­hassák megfelelő minőségben, szüntetni. Fürstenhoffer István, a köz­ség egyik legalacsonyabb pont­ján, a Réka völgyben lakik. Betessékel a szobába, a sa­rokban korszerű készülék. Be­kapcsolja, a műsor szinte él­vezhetetlen, a kép alig áll össze, mintha hó esne, a kép­ernyőt apró pontok tarkítják. Jóhiszeműen évekkel ezelőtt több szomszédjával vagy két­száz méter vezetéket húzott a ház mögötti domb legmaga­sabb pontjára, ahol felállítot­ta az antennát: a kép így sem lett jobb. Ez természetes is, mert minél távolabbról vezetik az antennajelet, a vezeték el­lenállása erőteljesen csökkenti a készülékhez érkező feszült­séget. A korszerű televíziók alap­érzékenysége lehetővé teszi, hogy ötven mikrovoltos jelnél is élvezhető legyen az adás, de csak akkor, ha egyéb za­varó tényező nem jelentkezik. Mecseknádasd esetében vi­szont nem csupán az okozza a gondot, hogy „adásárnyék­ban” van a település, hanem a már amúgy is gyenge vételi lehetőségeket a falu keleti ré­szén húzódó huszonkét kilo­voltos távvezeték is zavarja. A primérfeszüitség zavarai apró pontok formájában jelennek meg a képernyőn: ezt láttuk Tömpék Józseféknél is, akik el­mondták, hogy a nyargalászó fehér pontok miatt alig néz­hetik a televízió műsorát. A DÉDÁSZ-tól már többször kinn jártak, de a hiba azóta sem szűnt meg. Mecseknádasd nem az egyedüli „fekete lyuk" Bara­nyában. A televíziós hullámok egyenes terjedéséből fakad, hogy az adó árnyékában levő települések egy része ellátat­lan műsorszórás szempontjából, míg másutt — egyéb okok miatt — alig fogható az adás. Ilyen gondokkal küszködnek Felsőszentmártonban, Szigetvár egyes részein, Mohács környé­kén, de még Pécsett is ürög és Istenkút lakói. Egy belvárosi ház Pécsett, piciny udvarral. A szereplők nem kitalált személyek, ha­nem élő emberek. Magát a történetet sem a képzelet szülte. Főszereplőink — nevezzük Z.-nek — főbérleti lakásához tartozó 10 négyzetméteres kiskertjében orgonabokor vi­rágzott, vadrózsa bontogatta szirmait, békésen meghúzód­va néhány szőlőtőke árnyé­kában. Idilli kép, ugye? Va­lamikor az is lehetett. Míg­nem egy napon Z. jogorvos­latot keresve a bírósághoz fordult, amiért szomszédja rendcsinálás ürügyén kivágta három-három vadrózsáját és orgonáját, valamint két sző­lőtőkéjét. Május táján elkez­dődött a pereskedés, ami el­tartott egészen a következő év márciusáig, ekkor került pont a hosszú hónapokon át húzódó ügy végére. Mi lett a vége? A szom­széd igazát bizonyító több oldalas bírói ítélet (ugyanis Tyúkperek kiderült, hogy a sok éve gon­dozatlan növényeket nem ki­vágta, csak megnyeste, az­zal a céllal: ne lógjanak ki az utcára), egy aktatáskát púposra töltő iratanyag, és Z. sértődöttsége, gyűlölete a szomszéd iránt. Ami ebben a történetben a vadrózsa, az orgonabokor, a szőlőtőke, az más esetben a kerítés, az eresz, a ruha­szárító kötél, a vízelvezető csatorna, s ki tudja még mi minden. Többnyire ezekkel kapcsolatosak azok a perek, amelyeket a köznyelv találó­an tyúkpereknek nevez. Ta­lár» azért mert annyira jelen­téktelenek, kicsinyesek, szük­ségtelenek. Tömegével fordulnak elő bíróságaink joggyakorlatá­ban, nem kis fejfájást okozva bíráknak, szakértőknek egy­aránt. Jogi megítélésük ne­héz, sok esetben több mun­ka fekszik az ilyen birtokhá­borítás megszüntetését kérő, pár száz forint, néhány centi sorsát vitató ügyekben, mint olyanokban, ahol milliós ér­tékek hovatartozásáról kell dönteni. A tyúkperek legtöbbször földhöz, ingatlanhoz tapad­nak. A ház, az udvar, a kéri. tés minden centiméteréhez való ragaszkodás, a véglete­kig elszorult birtoklási vágy, a tulajdonosi jogok csorbí­tatlan gyakorlásának igénye húzódik meg majd minden ügy hátterében. Ezek szülnek nézetellentétet, vitát, pro kontrát, nemegyszer tettle­gességig fajuló szópárbajt. Egy igazi, vagy vélt sérelem, egy apró kis cselekedet a másik — az esetek zömében a szomszéd — bosszantására már ok a gyűlölködésre, a kölcsönös vádaskodásra, ami előbb-utóbb perhez vezet. Valahogy igy fest a tyúkper „anatómiája”. Gyakorló, évtizedek alatt a peres ügyek sokaságának vé­gére pontot tevő bírák véle­ménye, hogy a tárgyaláson meg sem érdemes kísérelni a birtokháborítással kapcsola­tos perben az érdekelt fe­lek között a békitést, annyira gyűlölik egymást. Akár ölni is tudnának pár négyzetmé­ter földért, arasznyi keríté­sért, néhány centimétemyi csatornáért. Jóformán semmiségekért, pár négyszögölért, néhány centiért küzdenek a felek olykor éveken át, időt, pénzt, fáradságot nem kímélve. Hót megéri? H. L. iratok olyan adatokat is közöl­nek, hogy 1856-ban hol épül­tek, miből, honnan összehordott kőből ellenfalak a hidakhoz. Utasítások, rendeletek, szak­könyvek sorakoznak a polcokon 1900-tól kezdődően. Rengeteg szubjektív észrevé­telt, nemcsak a vasúti életre vonatkozó tényeket rejtenek a pályaőrök kézzel írt felügyeleti könyvei. Az 1896-os sármellékit tenyérnyi viaszpecsét fedi és szinte minden bejegyzet hiá­nyosság kipipálva, miszerint „megoldatott”. Külön állítják ki a munkásmozgalmi relikviá­kat, ezekről ismertető füzetet is nyomtatnak. A legjobb szak­emberek, mesterek életét is fel­kutatták az elmúlt 3—4 év alatt: ennyi idő alatt állt össze a közel 300 tárgyból és 700 írá­sos emlékből álló gyűjtemény. Megmozdult az egész ország Pécstől Debrecenig, Dombóvár­tól Dunaújvárosig, Szekszárdtól Nagykanizsáig. Gazdag a fotóanyag is. Az egyiken 1940-ből 3—4 méteres hófal magasodik, a Szár-meg­álló feliratot tetejéig elfedi, ugyanakkor Törökbálinton, a nyílt pályán hóba ragadt a mozdony, hatalmas jégcsap- szakállak nőttek rajta. 1948: amikor még a váltót majdnem száz munkás helyezte el a rukk- fákkal a tízcentis araszokban. Ez a fénykép Kaposvárról való. S mindennek ellentétjeként fo­tók a mai, legmodernebb mun­kaeszközökről, amikor az ember fizikai erőt alig fejt ki. — Munka közben vagy után mindig bukkantunk régiségre, ez a fajta gyűjtési vágy a hoz­zánk jött, nagyon kezdő mun­kásokat is megszállja, de majd­nem minden állomáson talál­ható valamilyen kisebb-na- gyobb házimúzeum — magya­rázza Varga István osztályve­zető, az országos kezdeménye­zés elindítója. — Számunkra, pályaépitőknek, fenntartóknak úgy tűnik, mintha örökké élne a vasút; a vas, mintha monu­mentális szobor lenne, jelzés, üzenet az utókornak, ezért is becsüljük ennyire. Csuti J. Az országos fejlesztési prog­ramnak köszönhetően kiépült az a relélánc, amely lehetővé teszi, hogy hazánk nagy ré­szén kellő minőségű kép je­lenjen meg a televíziók képer­nyőin. A fehér foltok tehát nagyrészt megszűntek. Ám még jó néhány „fekete lyuk” talál­ható. Ezek közé tartozik Me­cseknádasd és környéke, ahol egyszerűen lehetetlen például a színes televíziózás. A GELKA és a VIDEOTON márkaszerviz szakemberei szerint is ellátat­lan e terület, ezért a készü­lékek beállítására semmiféle garanciát nem vállalnak. A mecseknádasd! műszaki bolt vezetője pedig kénytelen azt mondani a színes televíziót vá­sárolni szándékozóknak, hogy inkább vegyenek fekete-fehér készüléket, mert az árkülönbö­zet ablakon kidobott pénz. A Posta Rádió és Televízió műszaki igazgatósága ebben a tervciklusban is folytatja a kis­teljesítményű átjátszóadók te­lepítését. Mecseknádasd tudo­másunk szerint nincs e listán. Talán előrébb viszi ügyüket az, hogy még anyagi áldozatvál­lalásra is készek. Salamon Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents