Dunántúli Napló, 1978. június (35. évfolyam, 149-178. szám)
1978-06-14 / 162. szám
4 Dunántúlt napló 1978. június 14., szerda hírek 1978. JÚNIUS 1A SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából VAZUL nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 3.46 — nyugszik 19.42 órakor. A Hold kél 12.10 — nyugszik------ó rakor. Ernesto Guevara /~) íven évvel ezelőtt, 7 928. június 14-én született és 39 éves korában, 1967. október 8-án halt hősi halált Ernesto Guevara — mozgalmi nevén Che Guevara — argentin származású kommunista orvos, a latin-amerikai forradalmi mozgalom kiemelkedő harcosa. Részt vett Latin-Amerika több országának forradalmi megmozdulásaiban; Mexikóban ismerkedett meg Fidel Castro Ruzzal. Az 1956. december 21 -i kubai orientei partraszállás után életben maradt tizenkét harcos egyike volt. Közreműködött a kubai partizánok kiképzésében, könyvet írt a partizánharc taktikájáról, s elnyerte a felkelő hadseregben legmagasabb — őrnagyi — rangot. Ö volt az 1959. január 1-én Havannába bevonuló csapatok parancsnoka, a kubai forradalom győzelme után a Nemzeti Bank elnöke, majd iparügyi miniszter. Beválasztották Kuba Kommunista Pártjának Politikai Bizottságába. 1965-ben levélben közölte a kommunista párt vezetőségével, hogy miután Kubában teljesítette hivatását, másutt folytatja forradalmi tevékenységét, az imperializmus elleni harcot. Azt vallotta, hogy számára az osztályharcban csak két lehetőség van: a győzelem, vagy a pusztulás. Bolíviában, a gyengén felszerelt partizánosz- tagok élén küzdött s ebben a harcban fiatalon életét vesztette. Che Guevara hősi helytállása, halála a latin-amerikai forradalmi mozgalomnak azóta is lelkesítő példája. Ma e MOZI Park: Szabálytalan szabályos (f4, f6, f8) Park-kert: Régi idők rock zenéje (8) Petőfi: A leigázottak bolygója (hn4) Hajtóvadászat (hn6, Hn8) Kossuth: Régi idők rock zenéje (10, 12) Cirkusz a cirkuszban (n3, f5) A ház (f7, f9) Tanárképző Főiskola: Déryné (5) Aliz már nem lakik itt (f8) FÉK: A javíthatatlan (7) Komarov-kert: Mr. Majestyk (3) Kertváros: Bombasiker (8) Rákóczi: A választ csak a szél ismeri (5, 7) Harkány: Libera, szerelmem! (7, 9) Komló, Május 1.: Hotel Pacific (fő, f7) Komló, Zrínyi: Csizmás kandúr a világ körül (4, 6, 8) Mohács: Jeremy (6) Kopár sziget (8) Mohácskert: A magas, szőke férfi visszatér (8) Várható időjárás szerda estig: tovább csökken a felhőzet, majd felhőátvonulások lesznek. Elszórtan záporok, többfelé élénk, időnként erős északias szél, hűvös idő. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6—11, legmagasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok között. utazott Romaba Rácz Sándornak, az MSZMP KB tagjának, a KB osztályvezetőjének vezetésével — az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására — pártmunkás küldöttség utazott Rómába. A delegáció egyik tagja dr. Jerszi István, a megyei párt-vb tagja, a megyei pártbizottság titkára. ittseg HÜUÖS idő! Időjárás előrejelzés a dunántúli megyéknek DUNÁNTÚL X — Berecz János A szociáldemokrácia és a nemzetközi kommunista mozgalom viszonya címmel az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján elhangzott előadása megjelent füzetalakban a Kossuth Könyvkiadónál. Emlékérem az úttörő természetjáróknak Szatmár-Bereg történelmi útjaira készülnek a pécsi Szabó István Úttörőház természetjárói. A túra során felkeresik Vaján az Országos Hagyományőrző Úttörő Múzeumot, amelyben a szülőföld, Pécs, Baranya emlékhelyeiről készített anyaguk: — szakkör-alapítólevél, díszes turistabot — látható. A csoport tevékenységéért elnyerte a Szabolcs—Szat- már megyei Tanács Emlékérmét. A tíznapos országjáráson, június második felében többek között ellátogatnak Szatmór- csekére Kölcsey — valamint Tiszacsécsére, a Móricz Zsigmond-emlékhely- re is. ♦ — Kémikusok tanácskozása. A Magyar Kémikusok Egyesületének komplexkémiai szakcsoportja rendezésében június 12— 14-iq komplexkémiai kollokviumot tartott. A három nap alatt 24 témakörben hangzottak el előadások. — „Zoo-iskola" indult be e héten a Mecseki Kultúrparkban. Felsőtagozatos általános iskolások segítenek az állatok gondozásában délelőttönként, míg délután diavetítéseket néznek, a biológia iránt érdeklődő gyerekek részt vesznek kísérletekben, mikroszkopikus vizsgálatokban, mások megfigyelést végeznek, hogyan viselkednek a nemrég ide került állatok: így értékes segítséget nyújtanak az állatkert dolgozóinak. — LAKATOS MENYHÉRT író nyitotta meg hétfőn Orsós Teréz naiv festő kiállítását a komlói Május 1. Művelődési Házban. Az írá neve tudósításunkban tévesen jelent meg. A kiállítás június 19-ig látható. Késik az aratás Az állandó esőzések nyomán országszerte szépen fejlődnek a kalászos gabonák, bár a mezőgazdászok szerint most már jól jönne a szárazabb, napsütéses időjárás. A növények mintegy 7—10 napos „késésben" vannak, arra kell számítani, hogy az aratási idő egy héttel később kezdődik majd. Kisebb gondot okoz, hogy a hétvégi viharok sokfelé megdöntötték az árpát és a búzát, s ezeket a táblákat különös gonddal kell majd learatni. Ennek figyelembe vételével készül az aratás menetrendje. A Zöldért mai árai Az újburgonya kilója 8,00 Ft, az apró méretű, úgynevezett parázs újburgonya ára 3,20 Ft. A zöldborsó kilója 6,00 Ft, a fejeskáposzta 6,00 és 4,00 Ft, a kelkáposzta kilója 7,60 és 5,00 Ft. A hagymafélék közül a zöldhagyma csomója 1,60 és 0,80, az ezüsthagyma ára 4,00 Ft. A tölteni való paprika kilója 72 és 48 Ft, a hegyes, erős paprika darabja 1,60 és 0,90 Ft, a kovácsházi paprika ára darabonként 2,40 Ft. A paradicsom ára első osztályú minőségben 40 Ft, másodosztályon 28 forint. Az uborka kilója 18 forint, a főzőtök úgyszintén 18 forintba kerül. A gyümölcsök közül kétféle cseresznye kapható, kilogrammonként 12 illetve 20 forintért, a korai üvegmeggy óra 24 Ft, az eper 26,00 és 20 Ft*ba kerül, az egres pedig 26 forintért kapható. — Javítják a kompot. Mivel a Csata nevű önjáró komp utolsó garanciális javítását végzik a gyártók, ezért mától . péntek estig ugyanolyan menetrend szerint csak a régi komp közlekedik a Dunán Mohácsnál. 04-05-07 Ittas állapotban vezetett tehergépkocsit tegnap reggel Hirth Zsigmond, 45 éves pel- lérdi lakos és Mecseknádasd közelében egy kőfalnak ütközött. A gépkocsivezető személyi sérülést nem szenvedett, a tehergépkocsiban keletkezett anyagi kár jelentős. * Sz. G. 8 esztendős pécsi kisfiú kerékpárjával figyelmetlenül közlekedett tegnap Pécsett a 6-os úton, és egy személygépkocsi elütötte. A kisgyermeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Szombaton a Dunántúl legnagyobb részén még mindig tartott az évszaknak megfelelően meleg idő, északon a hajnali órákban zivatarzóna alakult ki, amely felhőszakadás, heves villámlás és erős széllökések kíséretében délkeleti irányba haladva, többfelé okozott jelentős károkat. Ez a zivataros zóna annak a hidegfrontnak volt az előhírnöke, amely nyugat felől közeledett, és szombaton, a koradélutáni órákban már elérte az észak- nyugati megyéket, ahol újabb záporokat és zivatarokat okozott. A szombati napon lehullott csapadék mennyisége a Balaton-felvidék valamint Szentgotthárd térségében a 30 mm-t is meghaladta. Az esős, záporos helyeken a hőm ftmós m SZEIfS K3& ZIVATAR KAOÖS l_ PÁRÁS fokra csőkkent A következő napokban újabb hűvös légtömegek érik el a Dunántúlt, ezért itt időnként borultságig megnövekszik a felhőzet, sokfelé lesz eső, záporeső és zivatar. A szél időnként viharos erejűvé válik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16—20, a legalacsonyabb éjsza- kaP hőmérséklet pedig 7—11 fok között várható. A jövő hét elején már kevesebb lesz a felhő, és csak a déli, délutáni órákban várható elszórtan záporeső, zivatar. A zavartalanabb napsütés következtében a hőmérséklet emelkedik. ' A nappali felmelegedés eléri a 22—27 fokot, éjszaka pedig 11—16 fokig hűl le a levegő. — Tudósok külföldön. Dr. Lissák Kálmán akadémikus, a POTE Élettani Intézetének igazgatója és dr. Molnár Péter, az intézet tudományos munkatársa június 12—16. között az Intermozg elnevezésű problémabizottság évi ülésén vesz részt Csehszlovákiában. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megye« Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: I. kér. Pécs-Vasas II., Bethlen Gábor u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tét 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár. II. kér. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér. Pécs, Veress E. u. 2. sz. 10/7. sz. gyógyszer- tár. — Műsorváltozás. Olsavszky Éva hosszantartó betegsége miatt elmarad a kaposvári Csiky Gergely Színház június 17-re, a Pécsi Nemzeti Színházba hirdetett előadása, Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című darabja. A jegyek visszaválthatók, vagy a június 15-i óriás- csecsemő előadására át- cserélhetók. Megjelent a Társadalmi Szemle júniusi száma Minden erőt a kongresszusi határozatok végrehajtására! címmel a Társadalmi Szemle legújabb, júniusi száma szerkesztőségi cikkben foglalkozik a Központi Bizottság áprilisi határozatának középponti gondolatával. Ugyancsak szerkesztőségi cikket közöl a két munkáspárt egyesülésének 30. évfordulója alkalmából „A munkásosztály egysége: győzelmének záloga” címmel. Maróthy László Két évvel a KISZ-kongresszus után című írása a kongresszusi határozatok végrehajtásának néhány fontos területéről szól. Ro- mány Pál a mezőgazdaság előtt álló nagy feladatokat veszi számba, kitekintve a következő évtizedre is. A kulturális élet pártirányításának Baranya megyei tapasztalatairól számol be dr. Nagy József. Az üzemi demokráciáról a folyóirat hasábjain lezajlott több hónapos eszmecsere zárótanulmányát Héthy Lajos írta: összegezi a vita fő kérdéseit és a téma legfontosabb elvi problémáit. Esküvő GIEBER BEATRIX és PETRI CS ISTVÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1978. június 17-én 16.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). A figyelmetlenség majdnem végzetes balesetet okozott tegnap délelőtt Pécsett, a Táncsics Mihály utca 30. számú ház előtt Csak a gépkocsivezető lélekjelenlétének köszönhető, hogy a hirtelen eléje kanyarodó idős kerékpárossal való összeütközést — a kormány balra rántásával — el tudta kerülni. Személyi sérülés szerencsére nem történt, a Trabantban esett anyagi kár mintegy háromezer forint. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Zenés képeskönyv. 8.42: Händel: Imeneo. Opera két részben. 9.41:' Mezók, falvak éneke. 10.05: A csudálatos Mary. V. rész. 10.28: Magyar mondák. 10.41: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.56: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Új falusi krónika. 13.40: Népi zene. 14.09: Korok és kalandok. A Gyermekrádió vetélkedője. 15.10: Kórusainknak ajánljuk. 15.27: Vakáció az Egyenlítő mentén. 15.42: Hófehérke és a hét törpe. Filmzenerészletek. 16.10: Operanégyesek. 16.23: 10. usteri zenei napok. 17.07: Újpalotai napok. Riport. 17.32: Népdalok. 17.58: Sztravinszkij: A róka — bur- leszk. 18.15: Szentkuthy Miklós: Szárnyatlan oltárok. Könyvszemle. 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.). 19.15: Napos oldal II. (befejező) rész. 20.05: Új operalemezeinkból. 21.02: Kis magyar néprajz. 21.07: A rádió lemezalbuma. Közben: 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Rádió lemezalbuma című műsor folytatása. 22.58: Az 1977. évi montreux-i nemzetközi dzsesszfeszti- vál felvételeiből. 23.30: Eben kórusműveiből. 0.10: Régi magyar dalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Zsóri Kati és Ihász Gábor énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Szimfonikus könnyűzene. 9.30: Népek meséi. 11.33: A Szabó család. 12.00: Zenekari részletek Lehár Ferenc operettjeiből. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓI iui CIsoruböl 12.33: Az Endres vonósnégyes Schu- bert-felvételeiből. 13.33: Dobszó perdül. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Találmány, mégsem szabadalom. Riport. 18.10: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 18.33: Daljáték. 19.31: Daloló, muzsikáló tájak. 20.00: összeállítás a szovjet zene kedvelőinek. 20.33: 139-660. Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 22.33: Nóták. 23.00: Cherubini operáiból. 23.30: Ránki György szerzeményeiből. HARMADIK MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. Közben: 15.00: Ady Endre: Életem nyitott könyv. IV. rész. 15.20: A Zenekari muzsika című műsor folytatása. 16.03: Rob Roy. I. rész. Rádiójáték. 16.56: A kísértetkastély. Operarészletek. 17.50: Meditáció — az azonosulás kérdéseiről. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Fekete Afrika zenéjéből. XXXI. rész. 18.20: Orosz szerzők kamarazenéjéből. 19.15: Gitárral angolul. 19.33: Mahler: VII. szimfónia. 20.47: Külföldi tudósoké a szó. 21.02: A dzsessz történetéből. 21.42: Holnap közvetítjük . . . 22.15: Bemutatjuk új lemezünket. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális, zenés magazin. Szerkeszti: dr. Nádor Tamás. — Hétköznapok Bonyhád városában. — Éjszakai építkezésen. — Vállalati üdültetés főidényben. — Nyáreleji körkép Somogybái. — Barlangkutatók a Mecsekben. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Engelbert Humperdinck énekel. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Zágrábi képeslap, összeállítás. — Horvát dalok és táncok. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Ifjúsági koktél. Szerkeszti: Hoffmann Antal. — Az első év után. Nemzetiségi óvónőjelöltekkel beszélget Heinek Ottó. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.59: Tévétorna (ism., sz.) 9.05: Delta. Tudományos híradó (ism.). 9.30:^ Trenck báró különös élettörténete.' Magyarul beszélő NSZK tévé- filmsorozat. VI/4. rész. Orosz rulett (ism., sz.) 10.30: Utazás a kalandorok földjén. Egy eszkimó család a Grönland keleti partvidékén (ism., sz.). 11.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). 15.30: És így tovább . . . Továbbképzés matematika tanároknak. Halmazok, logika. IV. (Ism.). 16.28: Hírek. 16.35: A fazekasnál. Csehszlovák bábfilm (sz.). 16.45: Közös erővel. Riportműsor. 17.05: Szépen, jól magyarul. 17.15: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 17.20: Reklámműsor. 17.35: Telesport: Labdarúgó világbajnokság (sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Esti mese. 20.10: Tévétorna (sz.). 20.15: Lord Arthur: Savile bűne, avagy: A nemesség kötelez. Magyarul beszélő NDK tévéfilm (sz.). 21.10: A bűn nyomában. Tudomány a bűnüldözés szolgálatában. IV/2. rész: ..Tetemre- hívás” (sz.). 21.55: Tv-Híradó. 3. 22.05: Telesport: Labdarúgó világbajnokság (sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.00: Látogatóban Bustya Endrénél. Riportfilm. 20.20: - Mireille Mathieu. Francia zenés film. (sz.). 21.15: Tv-Híradó 2. 21.35: A pikk dáma. Magyarul beszélő lengyel film (sz.). JUGOSZLÁV TV 16.30: Magyar nyelvű tv-nopló. 17.05: Gyermekműsor. 17.40: Labdarúgó vb, közvetítés. 20.00: Dokumentumműsor. 20.40: Labdarúgó vb, közvetítés. MÁSODIK MŰSOR 14.30: Davis-kupa: Jugoszlávia— Svédország, közvetítés, páros. 18.45: Pinocchió — rajzfilmsorozat. 19.15: Dokumentumfilm. 20.00: Gondolat — tv-dráma. 21.20: Huszonnégy óra. 21.40: Dokumentumműsor. 22.10: Ifjúsági dzsesszklub. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására kedden Párizsba utazott Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. * A Kubai Kommunista Párt pártmunkás küldöttsége, amely június 3-tól 12-ig Nicodemus Lopez Rodrigueznek, a Kubai Kommunista Párt KB szervezési osztálya helyettes vezetőjének vezetésével az MSZMP KB meghívására tartózkodott Magyarországon, tegnap elutazott Budapestről. A küldöttség, amely az MSZMP szervezési munkájának tapasztalatait tanulmányozta, programja során látogatást tett Győr-Sopron, Vas és Baranya megyében. A küldöttséget fogadta Jakab Sándor, az MSZMP KB tagja, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője. * Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese kedden Kanadába utazott a Nemzetközi Talajtani Társaság XI. világkongresszusára, amelyen előadást tart. Ottawában találkozik a kanadai tudománypolitikai szervek képviselőivel. * Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására kedden — Szerqej Scser- bakovnak, az SZKP KB tudományos és közoktatási osztályvezetője első helyettesének vezetésével — szovjet pártmunkás-küldöttség érkezett hazánkba. Lapzárta Bonnban június 20-án kezdődik a belgrádi európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányában előirányzott „műszaki-tudományos fórumot" előkészítő szakértői találkozó — jelentették be kedden az NSZK fővárosában. * Morardzsi Deszai indiai kormányfő, aki hétfőn este Washingtonba érkezett, keddtől két napig tárgyal az amerikai vezetőkkel, mindenekelőtt Carter elnökkel. 1971 óta nem járt indiai kormányfő Washingtonban és Deszai most hat hónap után viszonozza Carter elnök január elején Újdelhiben tett látogatását. * Reza Pahlavi iráni sah kedden fogadta Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminisztert, aki hivatalos látogatáson Iránban tartózkodik. A sah ebédet adott a csehszlovák vendég tiszteletére. A fogadás után Chnoupek és Abbasz Ali Khalatbari iráni kollégája folytatták hivatalos tárgyalásaikat. * Bebörtönzött és még szabad lábon lévő gengszterek közötti összekötőszerep vádjával kedden bíróság elé állítottak egy francia ügyvédnőt. Denise Tőinél Tournist hétfőn tartóztatták le, azt követően, hogy irodájában közvetitő szerepét bizonyító adatokat találtak. A rendőrségnek az újabb adatok bir- t tokában sikerült meghiúsí- tania egy postarablási kísérletet Párizs külvárosában, és rábukkannia a gengszterek 50 rablás „gyümölcsét” (fegyvereket) rejtő búvóhelyére. * Mongol vájártanulók. Ősztől a komlói 501-es Ipari Szakmunkásképző Intézetben 24 mongol fiatal kezdi meg tanulmányait. A távol-keleti országból érkezők 3 év múlva térnek haza — vájárdiplomával.