Dunántúli Napló, 1978. május (35. évfolyam, 119-148. szám)
1978-05-13 / 130. szám
1976. május 13., szombat Dunántúli napló 3 Jolánka, a bűntudat-látó Moldován Domokos, naiv művészeink filmportréinak, archaikus népszokások (fehér temetés) megőrzésének rendező-mestere most A halottlátó címmel készített filmportrét. Azt hihetnők, hogy babonaságunknak, naiv és ősi hiedelmeinknek tart e filmben Moldován görbe tükröt. Távolról sem így van. Putnokon, Jolánka házában olyan kezdeményezés indult el, amelyre oda kell figyelmünk. A halottlátás ugyanis, amint a filmen látjuk, egy fejlett „szakszolgáltatás" csírája; amelyre korunkban igen nagy a társadalmi igény, és a meglévő intézmények — egyházak, a medicina — az igények kielégítésére már vagy még nem képesek, nem alkalmasak. Mi termelte ki az igényt Jolánka szolgáltatására? Társas lények lévén azon személyek, akikbe nagy szeretetet invesztáltunk, az élők sorából való eltávozásukkal érzelmi könyvelésünk nagy deficitjét hagyják maguk utón. Szeretteink elvesztése és ennek kikerülhetetlensége létezésünk egyik vagy talán legnagyobb igazságtalansága. (Hiszen saját elmúlásunkkal már csak hozzátartozóinknak okozunk gondot.) Nem a lélek halhatatlanságában való hit, hanem az emberi létezés ezen igazságtalansága hozza létre azt a természetes és szükségszerű igényt, hogy halot- tainkkal el nem intézett számvetéseink elvégzésére még egy sanszot kapjunk. Ezt a sanszot teremti meg Jolánka. Mi zavar legjobban e számvetésben gyászolót, itt-maradót? A tartozik rovatban elsősorban a bűntudat, amivel nem tudunk elszámolni. És bűntudatunk — minél szervezettebb, intézményesebb „civilizáltabb” és személytelenebb a társadalom, és a hatalom — — mértani haladványként nő. Hiszen egyre több és bonyolultabb együttélésünk rejtett játékszabály-rendszere, és a talán soha el nem követett vétségekért büntet egyre gyakrabban lelkiismeretünk játékvezetője. Mert olyan bűnösök vagyunk, akik nem tudjuk, miben vétkeztünk egymás ellen, mikor, hol és miképp ... De mit is csinál a látnok-asszony? Először is szabályozza az ügyfélforgalmat. Szabad szombat van, a hét meghatározott napjain csak a területileg illetékesek jöhetnek, megyék szerint. Messziről, szomszéd országból jöttékét is elutasít, nagyon is ésszerű indokkal, mert nem jött el vele a halott. Ez ugyanis a munka alapja. Ezután meg kell fejtenie Jolánká- nak, hogy ki milyen -halottat „hozott"... A halott rendszerint „közöl valamit” halála okáról, körülményeiről, amit a hozzátartozók álmukban sem gondoltak. Ez is jólesik, hiszen mindenki tudja, hogy a halállal kapcsolatban az orvosok soha nem mondják meg az igazat. A halott ezután saját magát vádolja és okolja haláláért, és a jelenlévőket — azok nagy-nagy megkönnyebbülésére — fölmenti ... Ez talán a munka csúcspontja. A halott ezután még megköszöni a lelkiismeret- furdalás mértékével egyenesen arányos virágmennyiséget, sírkövet és a töltöttkáposztát (amit megkap, ha éhesen ment el az élők sorából). Végül közli, hogy a hozzátartozókkal kiegyenlítette a számlát, kívánsága, követelése nincs. A munka elvégeztetett, díjazás az ügyfélre bízva, a munka minősége szerint. Ezek utón nem csoda, hogy Jolánka a halottlátás után adózik, mint minden rendes alkalmazott. . . Kérdezhetnék, hogy mi ebben az egészben a filmrendező érdeme? Nem kevesebb, mint hogy a fenti folyamat szabály- szerűségeit föltárta, és felhívja figyelmünket arra, hogy a társadalom bűntudat-feloldási intézményeinek jelenleg még igen szűk szolgáltató hálózata bővítésre szorul. S. A. Mohácson táncház A táncház-mozgalom egyre terjed. Május 14-én Mohácson is megrendezik Vidákovics Antalnak, a Pécsi Művészeti Szak- középiskola néptónctanárónak vezetésével. A rendezvény dél-, után 4 órakor kezdődik és este 10 óráig tart majd. Vidákovics Antal, aki főhivatósakép- pen a Pécsi Délszláv Általános Iskola tanára — mellesleg a jónevű Baranya együttes vezetője — balkán táncokat tanít majd be Mohácson. A Duna.menti városban első alkalommal rendezendő táncház létrehozásában a helyi Bartók Béla Művelődési Ház, s annak is^ délszláv tánccsoportja tevékenykedett. A zenekart Radics Márk vezeti, s a táncház helye a Mohácsi Bartók Béla Művelődési Ház. Nem könnyű szépen beszélni Kazinczy-érmesek Grészló Anna Beszélni könnyű! — hangoztatjuk gyakran, és csak akkor döbbenünk rá, mennyire nehéz „mesterség" ez, amikor véletlenül magnószalagra kerül a hangunk. A hadarás, motyogás, egész szavak elnyelése „népbetegséggé” vált, kisebb gondunk is nagyobb annál, hogy a hanglejtéssel, vagy az artikulációval törődjünk. Péchy Blanka színművész—író 1962-ben alapítványt tett a legszebben beszélő művészek, rádió-, tévébemondók részére. Három évvel később a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium házi versenyeit továbbfejlesztve országos méretűvé szélesedett a szépkiejtési versenymozgalom. Évente több mint tízezer diák vesz részt az iskolai, városi és megyei elődöntőkön, ahonnan a legjobbak — megyénként és megyei városonként 2—2, valamint Budapestről tizenketten — a győri országos döntőn vetélkednek a Kazinczy-érmekért és különdíjakért. Néhány év óta a szakmunkástanulók is belekapcsolódtak a versenybe, ami új lendületet adott a mozgalomnak. Az idei, április végén lezajlott döntőn Péchy Blanka kijelentette: számára a legnagyobb öröm és a legnagyobb meglepetés a szakmunkástanulók szereplése. Kevesebbet pózolnak, és tisztábban, ízesebben beszélnek. A baranyai versenyzők közül két kislány hozott haza Kazin- czy-érmet. Grészló Anna, a mohácsi 502-es Ipari Szakmunkás- képző Intézet tanulója. Másodikos női szabó, a versenyre Lajdi Antalné tanárnő készítette fel. — Az általános iskolában mindig a jó tanulók szerepeltek — mondja Anna. — Én erős közepes voltam, nem nagyon jutottam szóhoz, ha szavalót kerestek. Itt sokkal jobb helyzetben vagyunk, mert mindenki számára megvan a lehetőség a kedve szerint dolgozni, vagy szórakozni. Sokáig riporterked- tem az iskolai rádiónál, aztán jött ez a verseny. Először mindenkinek olvasni kellett az osztályban, az irodalomtanárok kiválogatták a legjobbakat. A háziverseny után hárman mentünk a mohácsi szakmunkásképzőből Pécsre. A megyei döntőn az első három helyet szereztük meg, és ketten utazhattunk Győrbe. Nem, nem akarok más pályára menni, szeretem a szakmámat; a varró ktsz-nél fogok dolgozni, ha végzek. A középiskolások versenyében Romics Ágnes szigetvári gimnazista lett Kazinczy-érmes. Szerencséje van: éppen matematika óra alatt állítottam be a Zrínyi Gimnáziumba, és Romics Ágnes őszintén megvallja, ezt a tárgyat nem túlságosan kedveli. — Negyedikes vagyok, a pécsi jogi karra jelentkeztem. Persze nem azért, mert utálom a matekot, ügyvéd szeretnék lenni, tetszik nekem ez a pálya. Az idén beadtam egy irodalmi pályázatot, az első húsz között mór bent vagyok, most Romics Agnes várom az értesítést, sikerült-e a legjobb tíz közé jutnom. Beszéljünk a versenyről? Vác Gyöngyi tanárnő foglalkozott velem. A Pécsen kapott feladatokat sokkal nehezebbnek találtam, mint amilyeneket az országos döntőn ránk osztottak.. A verseny három napos volt: egy-egy nap olvastuk- fel a kötelező és a szabadon választott szöveget, a harmadik nap volt az eredményhirdetés. Közben kirándultunk Fertődre, Nagy- cenkre. Lehet, hogy ünneprontásnak hat, de szerintem így ez a verseny nem valami sokat ér: betanulunk egy szöveget, töb- bé-kevésbé értelmesen felolvassuk, aztán vége. Mondja meg őszintén, észrevenné valakin, hogy Kazinczy-érmet kapott Győrben, ha nem tudná róla? Romics Ágnes pesszimizmusa ellenére: remélem. Havasi János A Médéch SzínHfá W- Pécseit Jelenet a Madách Színház Lóvá tett lovagok, illetve Kései találkozás c. előadásaiból Varázsa, hangulata, vonzereje mindig van, mindig is volt a színházi vendégjátékoknak. Kötődjön akár személyhez vagy együtteshez, a „valami más, valami új" érzése mindig az izgatott várakozás örömét kölcsönözte a színház- szerető embereknek. Új arcok, új színek a megszokottság folyamatában — a legsikeresebb évadokban is külön élmény ígéretei. így érezhetik ezt minden színházi városban, ahol más vidéki vagy egyik-másik fővárosi színházzal való kapcsolat jegyében rendszeres vendégjátékok részese lehet a közönség, van ahol a hazai repertoár szerves részeként —, az évad koncepciójába beépítve —, bérleti előadásokon is. És nyilván hasonlóképp éreznek Budapesten is, ahol egyre több színház látja vendégül egy-egy vidéki együttes kiszemelt produkcióit. Pécsett negyedik alkalommal vendégszerepeit ezen a héten a Madách Színház együttese, mialatt a pécsi színház négy prózai és egy opera produkcióját köszönthette a Madách közönsége. Arbuzov lirai játéka, a Kései találkozás nem akar többet, mint oldottan és halk iróniávcl elmélázni, elcsevegni egy előbb-utóbb mindannyionk- kal közös érzésvilág, az öregség életperiódusán, aminek nem feltétlenül velejárója a magány, a társtaianság. Akkor se, ha a háború három évtized után is kitörölhetetlen emléknyomokat hagy bennünk. S ez előtt az azóta felszökkent nemzedék égy kicsit értetlenül áll vagy csodálkozva szemléli bennünk ezt, — sajnos ... Arbuzov, az öregkor kapujához érkező orvosprofesz- szor és a hasonló korú cirkuszi pénztórosnő egymásra találásához nem kerít izgalmas történetet. Találkozásaik epizódVendégjáték Szórakozás és műélvezet szerűen kapcsolódnak egymáshoz. Hétköznapi szituációk során szövi át érzelmesség, életbölcselet és emberség. Mindezt Tolna y Klári és Mensáros László játéka oly sok tapintattal, derűvel, árnyalt és nagyon mély emberismerettel közvetíti, hogy aki láthatta kamaraszínházbeli előadásukat, bizonyára az évad egyik legkellemesebb színházi élményének részese lehetett. W. E. Szórakozás és műélvezet. Hogy nem zárják ki egymást, azt bizonygatni se kell. Aligha élvezhetne valaki valamit is unatkozva, közömbösen, érdektelenül. Hát még ha művészetről van szó. Ha önsanyargatás lenne és nem volna igazi szórakozás is egyben, visszatérnénk-e annyiszor, mint tesz- szük, ezen élvezetek forrásaihoz, a művekhez, a művészetekhez? Szó sincs róla. És hogy az igazi művészet egyben szórakozás is, arra igen sok bizonyítékunk van. Legutóbb akkor lettünk eggyel gazdagabbak, amikor a Madách Színház ven- dékjátékában Shakespeare Lóvá tett lovagok cimű, ifjúkori, fricskákkal és maró gúnynyal teli művének előadását megtekintettük a Pécsi Nemzeti Színházban. Szórakoztató volt már maga a szöveg is. Shakespeare ösz- szehasonlíthatatlan ízeket hordozó, költőien vaskos és vérbő magyar megfelelője — Mészöly Dezső nem egy esetben találmánynak is beillő elemekből egybegyúrt újraköltés- re. Hát még a játék! Amikor Gyenge Árpád colstokremegé- sű vékony lábain világhódító Nagy Sándor roppant páncélja alatt rogyadozva, vagy amikor talárnélküli papként, sosem volt kilóit gyászoló hatalmas klottgatyájában a színen megjelent. . . Bizony, mintha csak elromlott nevetőgépek hevernének a nézőtéren szerte szét, nem akart abbamaradni a kacagás. De nem röstellték a hasonló mókázást a darab további főszereplői: Sztankai István, Huszti Péter és Körmendi János sem. Voltak, akik (hétfő esti előadáson legalábbis így volt) fél szemüket szinte állandóan a földszinti jobb 2-es páholyon tartották, mert ott tényleg meghibásodott egy nevetőgép, vagy csak egyszerűen nevetőgörcs állott bele az egyik néző állkapcsába. A darab hölgyszereplői — mindenekelőtt Schütz Ha és Sunyovszky Szilvia már csak szerepükből eredően is — más természetű érdeklődésünket vonták magukra. Akik még nem látták szinpadközelségből — érthetően arra voltak fölöttébb kíváncsiak, hogy Sunyovszky valóban olyan szép-e, mint a filmszerepeiben. Néhó- nyuk véleményét megkérdeztem. Azt mondják, tényleg olyan ... B. K. Sorozatok, óh... Ha most hirtelen megszavaztatnának, milyennek tartom a tv-műsort, jónak vagy rossznak, habozás nélkül az utóbbira szavaznék. Pedig nem vizsgáltam át pontról pontra, hány gyenge vagy kevésbé gyenge program fordult elő az utóbbi hetekben, miből mennyi percet adtak, úgyhogy, az a gyanúm, ez az összkép mindenekelőtt a sorozatoknak köszönhető. Egy sorozat egyes darabjai eltérhetnek ugyan egymástól minőségben, de alapvetően soha nem különböznek. S napokon, heteken keresztül átszövik az életünket, betolakodnak mindennapjainkba . . .' Annak idején az Abigélről nem volt mód megemlékezni, de időközben kiderült, hogy a Szabó Magda regényéből készült sorozat az utóbbi idők egyik legsikerültebb műsora lett. Hogy felnőtt emberek ünnepélye- lyesen így köszöntik egymást: szervusz, isten áldásával, az már mégiscsak valami. Az ország csúfoló- dik, de a szívébe zárta Abigélt. Amiből én arra is következtetek, hogy nem kell okvetlenül kosztümös romantika vagy véres extre- mitás az embereknek. Az egyikből bőven kijut mostanában. Szegény Emmáról olvastam már erre- arra, valaki még Szerb Antalt is idézte, ő se volt any- nyira elragadtatva Jane Austin könyvétől, de igazán mégis azzal a véleménnyel értek egyet, hogy az Emmát paródiaként kell nézni. Ezek a szalagos főkötős, csipogó hölgyek —, akikkel a legfőbb borzalom, ami megtörténhetik, ha hasraesnek az erdőben virág — vagy gombaszedés közben — nem evilágból valók, talán semmi közük az emberiség történetéhez, vagy legjobb esetben mint a békességes emberi bugyutaság szépen felöltöztetett panoptikum-- figurái jöhetnek szóba. Ámbár nem tudom így se, mi értelme ennyi csúnyócsko angol hölgyet egyéb gondokban és szép nőkben bővelkedő, hazánkba importálni. De a hazai termékekkel sem mindig van szerencsénk. Most új sorozat indult, ítélet előtt a címe, beharangozásából megtudhattuk, hogy az életből meri- ♦ tették, bár a dramaturgia és a tanulság kedvéért kissé átdolgozták a bírósági esetek részleteit. Hétköznap este, főműsoridőben, korhatár nélkül gyönyörködhetett a nép egy gázolási história bírósága tárgyalásának vontatott felidézésében, amelyből azután vérfertőzési poén kerekedett ki. A közlekedési balesetek, a felelőtlenség és a meggondolatlanság tényleg társadalmi probléma nálunk. Hogy a vérfertőzés az volna, eleddig nem tudtuk. A tévé talán afölötti igyekezetében, hogy mindent elsőként fedezzen fel e hazában, kissé eléje ment a dolgoknak? Merem remélni, hogy másról van szó. Az extremitás utáni hajsza, eredményezhette ezt a félelmetes ízlésficamot, ezt o jobb sorsra érdemes „életből meríteni” buzgalmat. Ez sajnos se nem jó, se nem okos, se nem társadalmi ügy, se nem krimi. Ez tévedés. Rettegve várom o sorozat további darabjait Mindent egybevetve: az utóbbi idők sorozatai közül nekem a Pufi tetszik legjobban. Lengyel gyerekfilm egy kövér kisfiúról. Ott legalább valódi problémákkal találkozom . .. ^ H. E.
